Author: Cziráki Katalin Virág

Hayley szülése 0

by Cziráki Katalin Virág

Kedves Olvasóink!

Tudom, hogy rég jelentkeztem, de mentségemre legyen mondva (mindig van valami mentség, nem? :D), hogy három alom baba az három alom baba, nincs sok idő tűnődésre, elmélkedésre az élet értelme felett…

Hayley a szülés előtt pár nappal

A Hayley&Masek féle almot már nagyon vártuk, mert 2016-ban volt ez a párosításunk és akkor csodás picik születtek – 3 lányka, mindegyik más-más egyéniség, viszont mindhárom csodaszép! A Doktornő két picit érzett a kézi vizsgálatnál – tegyük hozzá, hogy soha nem az a cél ilyenkor, hogy pontosan megtudjuk hány baba lesz, inkább csak a vemhesség megállapításának megerősítése, és az anyamacskák azért nem igazán díjazzák, ha ki akarjuk tapintani a magzatokat. Neeem, nem bántanak, vagy harapnak, vagy nyűglődnek – egyszerűen csak tudjuk, hogy ez nem a kedvencük, bármilyen jól viselik is, így inkább a rövid és lényegre törő vizsgálatra hagyatkozunk. Nos, Hayley hasát én nagyobbnak véltem a vemhesség második felétől, mint két pici, de mivel nagyon jó súlyban volt és közben is jól evett, nem mertem csak erre hagyatkozni, de 3-4 babát jósoltam. Csütörtökön és pénteken már otthon maradtam vele, bár valójában szülést hétvégére vártam (de a 62. nap után már sohasem lehet tudni…) Igen ám, de az a hétvége több, mint zsúfolt volt.
Szombaton keresztelőre voltunk hivatalosak, szerencsére nem messze, így a szertartás után haza tudtunk ugrani Hayley-hez, és az ebéden sem maradtunk ezért már túl sokáig. Hayley amúgy jól volt, igaz már sokat pihent, főleg a mosdókagylóban, ami megszokott nála ebben az állapotában. Eddig mindig éjjel szült, így erre számítottam és nem nagyon aludtam szombatról-vasárnapra, de nem történt semmi. Persze kereste a helyét, két szekrénnyel is szemezett folyamatosan, de én jobb szerettem volna, ha a szülő boxban szül a szobában, mert ott nyugisabb, és addigra Jenny kicsinyeit is áttelepítettem már a nagyobb boxba a nappaliba. Jenny ezt cseppet sem vette zokon, hiszen a 2,5 hetes apróságok már kezdték kicsinek érezni a szülőboxot.

Szülés előtti estén a kedvenc gazdi mellett

Vasárnap kora reggel a szavazás után kiállításra mentünk Győrbe, így a nagylányuk maradt otthon a nagyokkal, kicsikkel és a szülésre váróval. Nagyon figyelt, mindenről tudósított. Hayley eddigre már elég nyugtalannak tűnt, és egyre inkább ragaszkodott a szekrényben lévő sálas Ikeás dobozhoz. Siettük haza ahogy csak tudtunk. Szinte biztos voltam benne, hogy Hayley éjjel szülni fog, mert nagyon úgy nézett ki., Mivel nem akart a szobában maradni nem volt szívem bezárni őt oda, viszont ez azt jelentette, hogy újra nem fogok aludni, hiszen másként ne látom, mi történik vele, ahogy jön-megy a házban. A nappaliban eldőltem kicsit hajnalban, de talán 2-3-szor fél óránál többet nem szundítottam.

Íme az elsőszülött <3

Eljött a reggel. Úgy ítéltem meg, hogy Hayley bármikor szülhet, bár fájásokat nem láttam. Szabi otthon volt és Hayley az ő cicája, de mivel folyamatosan keresték a munkahelyéről ellenére annak, hogy nem dolgozott aznap, úgy döntöttem, hogy így részt vennie egy szülésben nem igazán ideális, így átöltöztem és otthon maradtam. Hagytam a házban jönni-menni, feküdni, és tényleg éreztem, hogy már nagyon közel vagyunk. Gondoltam is, hogy mostmár ha tetszik ha nem, betelepítem a szobában lévő boxba. Elmentem, húztam egy tiszta pólót, és meglátogattam a mellékhelységet – ha beindul a szülés, lehet órákig nem jutok el oda… alapos kézmosás. Mire kijöttem – Hayley sehol, előtte még ott feküdt, viszont véres-vizes nyomok árulkodtak a lépcsőn arról, hogy felfelé vette az irányt, és hogy a szülés konkrétan beindult.

Már kint, de még összeköttetésben (köldökzsinór) a mamával.

Édesem… bent feküdt a szekrényben a sálas dobozban, ott szeretett volna szülni, de annyira szűk az a doboz, hogy nagyon kényelmetlen lett volna. Ráadásul ilyenkor a többiek is őrülten kíváncsiak,   amint meghallják, hogy történik valami egyből jönnek segíteni. Így szegényemet óvatosan kivettem, és amilyen gyorsan lehetett levittem a szobába. Közben láttam, hogy fájásai vannak… Sajnáltam nagyon, hogy megzavartam a folyamatban és beraktam a boxba. Nem tetszett neki, kijött, wc-re ment. Lefeküdt a padlóra, majd újra wc-re ment, beszaladt a boxba, majd kijött.

Szülés után egy órával, már szépen tisztán

Ekkor láttam, hogy tolófájások jönnek, de már nem akartam mozgatni, csak a hátsó fertálya alá csúsztattam egy nedvszívó eldobható pelenkát, és hamarosan itt született meg az első kicsi. Láttam, hogy valójában ez a hely sem tetszik neki, így miután ellátta a picit óvatosan betettem őket a boxba. Ekkor újra kijött, megint wc… nem szokta ezt csinálni, de most elég nyugtalan volt szegényem. Utána viszont javult helyzet, szépen sorban érkeztek a picik, és biztos voltam benne már a másodiknál, hogy több baba lesz itt mint kettő, sőt mint három…

A legfontosabb első tevékenység <3

Bár néha két baba között egy óra is eltelt, azért jól haladtunk, Halyey minden picit szépet letakarított, megette  a lepényt, indultak a kicsik szopizni – akárcsak a nagykönyvben meg van írva. 14 óra körül ért véget, tehát körülbelül 5 órán át tartott, ami ennyi picinél nem gond. Hayley nagyon örült a kicsiknek. Látszott rajta, hogy bár nagyon fáradt és kimerült, végtelenül boldog és büszke. Minden szülésnél annyira átlényegül a mamacica, amit nehéz így átadni, talán aki szült már gyereket, az kb tudja miről beszélek.

Mancsok <3

Csodálatos és természetes folyamat ez, mindig hatalmas öröm és élmény, hogy a részese lehetek. Szülés után még egy jó órát Hayley mellett voltam, közben ő evett-ivott, majd  szépen kiszedtem a több réteg töröközőt, pelust, kis törlőket Hayley alól-mellől, és egy finom puha meleg szőrmére fektettem a piciket és Hayleyt. Csodásan mutattak az aprók a mamával, sokáig gyönyörködtem bennük, de aztán rájöttem, ha nem eszem valamit, akkor lassan össze fogok esni. Az izgalom sokat kivesz ám az emberből ilyenkor, mégha nem is csinálsz mást, mint a box mellett ülsz, és segítesz  ezt-azt, figyelsz, felírsz… gyönyörködsz.

Háromnaposak

A nemek nagyon jól megállapíthatók voltak egyből, a színek nagyon tetszettek, a súlyok csodásak voltak, mindenki erős, jól szopizós –  azt hiszem mindketten több mint elégedettek voltunk. Ettem gyorsan kicsit, majd visszamentem a kis cukiságokhoz egy kávéval… szeretem ezeket az első órákat nagyon, tényleg tiszta varázslat az egész. Szerintem bárhányszor is élem át, a születés misztériumát és tökéletességét nem lehet megunni. Hálás vagyok, hogy a részese lehetek.

Az öt kis gézengúz azóta is feltartóztathatatlanul fejlődik, nő és csodaszép. Imádom őket egytől-egyig.

Legyen csodálatos napotok!!
Virág

Köszönjük! 0

by Cziráki Katalin Virág

Kedves Olvasóink!

Milo <3

Fekszem a fűben (ritka pillanatok egyike). Mellettem egy kutya, a hátamon egy másik, levegőt sem kapok és közben rágja a hajam.  Elmélkedek  az élet dolgairól és az elmúlt napok történéseiről. Olyan szerencsésnek érzem magam, hogy ezen a hosszú, nem könnyű, ámde csodaszép úton olyan embereket sodor elénk az élet, akiket talán soha nem ismertünk volna meg, ha nincsenek a cicák, ha nem fogunk bele a norvég erdei macskák tenyésztésébe. Végeláthatatlan a tennivalók sora, nem számolom a munkával töltött órák számát, felesleges is lenne.

Peach Blossom <3

Mondjuk egy reggeli alatt csak ötször kelek fel – mert az egyik apró bement a wc-be de kijönni még nem tud (van bébicica vécé de a nagy érdekesebb), a másik felment a kaparóra, ahová eddig soha, nosza tegyünk alá egy párnát, ha nem sikerülne olyan jól az első lejövetel… ne legyen baj, az egyik nagy kicuccolt egy adag szőrgombolyagot a szőnyegre (hova máshova?) némi fűvel együtt, ez lázba hozza a kicsiket, meg akarják nézni. Mind a nyolcan, mert kettő a kajás tálban fekszik és éppen elmorogják egymás elől a kaját, így próbálom a nyolcat távol tartani, míg feltörlöm. Joanna kétlábra áll és nekem támaszkodik, hogy vegyem fel, Peach a lábam szárán mászik nemes egyszerűséggel, mert az ölemben akar aludni, majd hallom, hogy bent nyávog Lora egyik picije – kimászott. Ez csak egy tíz perces intervallum – tessék ebből leképezni az egész napot hajnali öttől hajnali egyig. Van feladat, nem unatkozunk – de azt gondolom tenni jó. Bármit. Ezt pedig különösen.

Olivia és Pickard <3

Gondolkodom hát és örülök, hogy újra találkoztunk Uno gazdijaival, imádnivaló a csapat. Aztán örömet okozhattunk egy szépséges hatévesnek, aki a szülinapján választhatta ki a kiscicáját, és megismertünk egy csuda kedves és üde ifjú párt, akik két cukiságot választottak tőlünk. Mindemellett jutott idő a kutyákra is, még kicsit kettesben is voltunk egy vacsora erejéig és lásd… a fűben fekszem és elmélkedem. A nap süt, a cicák a kennelben játszanak. Berreg egyet a telefonom, email jött – olvasom. Eddig is szép volt a világ, a kék ég felettem, a virágos zöld fű alattam, a macskáim, a kutyáim, és úgy általában az élet otthon a végeláthatatlan tennivalókkal együtt. Nem vagyok egy érzelgős típus, aki ismer, tudja – de amikor idáig értem az olvasásban…

 

Egyúttal gratulálunk ahhoz ahogy mindezt csinálják. Az érzelmi intelligenciához.
Más tenyésztőhöz eszünkbe sem jutott fordulni. Ugyanis minden más honlapról az látszott, hogy a pedigré, a cím, a rang, a díjak, s ezeken keresztül a pénz jelenti a lényeget. Tudom, ha valaki a tenyésztésre adja a fejét, akkor ezt ebből a szempontból kell néznie, így kell gondolkodnia. Csakhogy csak így nézve, a dolog a lényegét, a lelkét veszíti el.

Azért fordultunk önökhöz, mert a honlapról átsüt az emberség, a cicák szeretete, meg persze a hozzáértés is. Ez az a titok ami azt a többletet adja, aminél jobb reklám nem létezik. Úgyhogy további sok sikert, sok örömöt kívánunk.

No, ekkor azért mély levegőt vettem, mert olyan emberek írták ezt, akik még nem is ismernek minket, csak e-maileket váltottunk, és várjuk a találkozást. Mi tényleg szívünk-lelkünk tesszük ebbe az egészbe, és örülünk, ha ebből valami átjön, érződik. Köszönjük szépen! Annyi jót kaptuk már Tőletek ismerős és ismeretlen „barátoktól”, hogy rosszabb napokon majd előveszem és nézegetem, hogy erőt adjon amikor kevés van, hogy átlendítsen a fáradtságon, hogy mosolyt adjon.

Milo imádja a cicákat <3

Felpattanok, játszok kicsit Miloval és folytatom a feladatok sorát, de közben tudom, hogy ez egy jó út. Egy nagyon-nagyon jó és szép út, ahol nemcsak mi, de azért egy kicsit Ti is velünk jártok.

Köszönet érte!

Szépséges napokat,

Virág

Ps. Köszönjük a látogatók sok kedves ajándékát, a mindenféle finomságokat nekünk, a cicáknak és a kutyáknak a játékokat, és finom falatokat. A legjobb mégis az, hogy együtt lehettünk.

 

Interjú a Nordic Verden cicák gazdijaival – 5. rész – Samantha Carter aka Sammy 0

by Cziráki Katalin Virág

Adri, Tomi és a bundás négylábúak

Kedves Adri és Tamás!

Örülök neki, hogy elfogadtátok a felkérésemet, és Veletek is készíthetek interjút. Húú, már olyan rég volt, amikor először találkoztunk, összefolyik a találkozások sora. Mindig is szerettem, ha jöttetek látogatóba, a kedves, csendes és tiszta lényetek nagyon közel áll hozzám. Az az állatszeretet, ami minden pillanatban sütött rólatok, akárcsak ha a norvégokkal játszottatok, akár ha a Ti két cicátokról meséltetek varázslatos volt. Végül mégis egészen sok idő telt el, mire egy kis norvég erdeivel léptetek ki a kapunkon, de azt gondolom megérte várni, hiszen Sam, a Star Gate alom leánykája tökéletesen illik Hozzátok.
Adri és Tamás is válaszolt a kérdésekre. 🙂

Kicsit meséltek magatokról és az első két cicátokról?

Sammy és Encsi <3

Adri: Cica rajongó vagyok kiskorom óta, ami azóta sem változott. Első cicámmal Bubuval 16 évig boldogítottuk egymást, nagyon különleges cica volt, teljesen össze voltunk nőve, azóta is elképzelhetetlennek tartom az életem cicák nélkül. Tomival tervezgettük már, hogy lesznek majd közös cicáink amikor Belfi úgy döntött hogy hozzánk szeretne költözni. 🙂 Őt egy kamionról szedtük le, és tettük át a pont aznap reggel (akkor még) egyéb célra vásárolt cica hordozóba. Ilyen véletlenek márpedig nincsenek. 🙂

Tamás: Annyira hirtelen érkezett ő hozzánk, hogy a sok más lehetőség mellett egy percig sem volt számomra sem kérdéses, hogy az a bizonyos kis névtelen apró teknőctarka cica, akit azóta Belfi (és még vagy hetvenhárom egyéb) néven ismerünk, haza jön velünk aznap. Az úton egész végig Adri kezét csócsálta, izgága kis szőrgombócnak bizonyult. Volt egy gyors körünk a helyi állatorvosnál, kicsit kivizsgálták, nagyjából belőtték, hogy 4-5 hetes lehet, majd hazaküldtek minket azzal, hogy egészséges, minden rendben vele. Egészen barátságos otthon fogadta, hiszen macskát akkoriban még bár csak terveztünk, de egy kaparófánk már várt rá 🙂

Belfi és Sammy <3

Adri: Encsi pár hónapra rá költözött Belfi mellé, aki hamar elvarázsolt szépséges és kedves lényével, általa a kis vadóc, párhetesen talált Belfi szép lassan teljesen megszelídült.

Tamás: Encsi – akinek szintén nagyon sok neve van ám – hazaútja sem volt egyszerű. Ő ugyan nem teherautó rakterében érkezett hozzánk, de a hely, ahonnan hoztuk, több, mint 2 óra autóútra van tőlünk. Mi sem voltunk tapasztaltak a cicákkal való utazásban és ő sem viselte az utat valami jól. Végül szerencsésen megérkeztünk és a kezdeti nehézségek után csak kikerekedtek a dolgok.

 

Miért a norvég erdeire esett a választásotok egy házicica és egy török angóra mellé?

Sam új otthonában

Adri: Olyan macskát szerettem volna melléjük, aki kedveli a cica társaságot és könnyen beilleszkedik majd közéjük. A norvég erdei cicák pedig pontosan ilyenek, sokkal jobban érzik magukat társaságban, mint egyedül.
Sammy teljesen be is váltotta a reményeket, nagyon kedves és barátságos volt mindenkivel és hamar beilleszkedett a többiek közé. Belfivel már az első napon összeérintették az orrukat is, ami nagyon jó jel ilyenkor.
Azt is fontosnak tartom, hogy a norvég erei macska egy természetes fajta, nem túltenyésztett, nincsenek örökletes betegségeik és nagyon okosak. Süt a tekintetükből az értelem és a vadság és mégis végtelenül szelídek. A külsejük pedig önmagáért beszél nem is kell mondanom semmit, fenségesek, gyönyörűek.

 

Hogy találtatok ránk, miért minket választottatok?

Szépséges Sammy

Adri: Először a honlapotok fogott meg, ami nagyon szép és informatív, különös kedvencem onnan a blog, ahol mindig érdekes történeteket lehet olvasni a tenyészet életéről, ezáltal megismerni Titeket és a cicáitokat is.
Az első találkozásunk előtt, már rengeteg levelet tudtunk váltani, és mindig minden kérdésre szívesen válaszoltál és nagyon szeretettél mesélni a cicáitokról, rögtön tudtam hogy Tőletek szeretnék cicát.
De a találkozásnál sem csalódtunk, látszott hogy a lehető legjobb helyen járunk hogyha kis-kedvencet szeretnénk vásárolni. Nálatok minden a cicák körül forog, látszik hogy nagyon vannak szeretve.

Tamás: Én személy szerint egy darabig csak az “árral mentem”, Adri talált Rátok, mesélte a sok kedves és érdekes dolgot amit levelezés útján tudott meg. Természetesen minden szimpatikus volt, de érdemben foglalkozni az üggyel csak az első találkozás után kezdtem, onnantól kezdve már én is úgy éreztem, hogy szükségünk van egy olyan kedves és jól szituált kis cimborára, aki ennyire stabil és szerető helyről származik. Nem tartott sokáig meggyőződnöm arról, hogy teljesen fölösleges tovább nézelődni másfelé.

Az öthetes Samantha

Hogy választottátok ki Sam-et, miért őt? Meséltek Róla? Milyen volt, amikor hazavittétek? Hogy teltek az első napok? Mit szóltak a többiek a hirtelen jött társasághoz?

Adri: Szinte rögtön tudtuk, hogy őt szeretnénk, részemről azért volt egy kis habozás, hiszen ez egy fontos döntés és a többi kicsi is csodás volt és igencsak sokan voltak, összesen kilencen. De Sammy már a látogatásunk előtt is megfogott, annyira kilógott a többiek közül a világos színeivel és a viselkedésével. Például amikor mindenki aludt a megszokott módon, ő lazán háton fekve volt elterülve a többiek mellett a képeken. (Manapság is szeret így aludni. 🙂 ) Élőben sem okozott csalódást, minden érdekelte, mindennel játszott, ki akart mászni a cica box-ból mindig kitalált valami mókásat és nagyon édesen figyelt.

Mindig is nagy egyéniség volt 🙂

Tamás: Egy ilyen választás soha nem egyszerű, nem volt ez máshogy Sammy esetében sem, hiszen mindannyian tökéletesek voltak a maguk egyedi személyiségével. Számomra Sammy kalandor életstílusa volt az egyik kedvenc tulajdonsága, de igazán az első találkozásunk hagyott mély nyomot. Elég fiatal volt még, gyakorlatilag csak játékkal és felfedezéssel volt elfoglalva, de egyszercsak hirtelen felnézett ránk és úgy tűnt, hogy ő már azonnal készenállna a hazaköltözésre.

Adri: Nagyon édes cica Sammy, dorombolni csak nagyon halkan szokott, de bőven kárpótol ezért a kedvessége, bájossága. Amikor megsimogatom a buksiját akkor mindig feltartja a fejét és becsukja a szemét és a szája picit nyitva van. És ha már közelítek felé hogy szeretgessem, ő tudja, és már előre kiad mindenféle aranyos kis berregő hangokat, ezeket mindig szokta hallatni amikor örül.
A hazaérkezéskor első dolga volt rögtön beszaladni a cica wc-be, már itt látszott hogy sok gond vele sem lesz. 😀 Ezután nagyon hamar bejárta a terepet és felfedezett mindent. Este már velünk is aludt az ágyban. A nagy találkozás a többi cicával másnap történt meg, eleinte eléggé riadtan fogadták, de szép lassan rájöttek, hogy egy új kis barátot kaptak és az ők helyük sincs veszélyeztetve. A sok közös játék és együtt etetés is segítette a folyamatot, így hamar összebarátkoztak.

Milyen vicces-mókás sztoritok van róla? Más az életetek most, hogy Sam is a család része lett? Milyen az élet egy norvég erdeivel?

Kamasz Sammy

Adri: Nagyon vicces-édes kis személyisége van, minden érdekli és mindent meg szeretne vizsgálni magának közelről. Egyik ilyen alkalommal még egy salátalevelet is megkóstolt. Szereti az ágyunkba hordani a kedvenc játékait, néha kölcsönadja így nekünk a kedvenc kisegerét is, ami nagyon cuki.

Tamás: Egyik alkalommal megtörtént például, hogy békés szunyókálásából hirtelen megriadva ébredt. Azonnal felpattant és kirohant a szobából. Nagy baj szerencsére nem volt, hiszen pár másodperccel később újra megjelent az ajtóban kedvenc játékával, amit nagy gondossággal fektetett le maga mellé az ágyban. Így már helyreállt az Univerzum rendje, folytatható volt a jól megérdemelt pihenés. Felfoghatatlan számomra, hogy honnan tudja mindig, hogy hol van az a bizonyos játéka, néha segíthetne az én dolgaim megtalálásában is. 🙂

Adri: Azt gondolom, hogy kellett a csapatba egy norvég erdei cica, igazából ő a leglazább legkiegyensúlyozottabb közülük. A cicák tudnak tanulni egymástól és szerintem Sammy jó hatással van a többiekre is a kis barátságos, mókás lényével. Nagyon örülünk és hálásak vagyunk hogy a családunk része lehet Sammy, itt is köszönjük. 🙂

Nagyon szépen köszönöm, hogy válaszoltatok a kérdéseimre és hogy ilyen szeretettel teli, meleg családban élhet Sam, aki mindig is nagy kedvenc volt, hiszen rengeteg időt töltöttem Vele (és Bra’tac-kal) az első 3-4 hétben. Kis apró küzdő léleknek született, de már akkor látszott, milyen magabiztos, kiegyensúlyozott de mégis vidám és kedves cica lesz belőle. Hihetetlenül lenyűgözött az élni akarása, a vehemenciája, ahogy nem hagyta magát a tejért való küzdelemben. Imádtam az első pillanattól fogva és végtelenül jó tudni, hogy ilyen fantasztikus emberek és cicák között élhet!

Ölelés,
Virág

Utazás, törpék, találkozások és persze négylábúak 0

by Cziráki Katalin Virág

Búcsú Masektől az út előtt <3

Úgy szép az élet, ha zajlik, hogy ilyen remek közhellyel éljek. No, biztos ami tuti, mi ennek igyekszünk megfelelni. Hatványozottan. Épp hogy a végére (se) értünk a kandúrszoba kialakításnak és megérkeztek Jenny csodás kis apróságai, máris új kaland várt ránk. Egy utazás. Nem is akármilyen! Egy régvárt…
Csütörtökön még dolgoztunk, hogy aztán az éjszaka egy részét a húsvéti bevásárlással töltsük,  majd nagypéntek kora reggel felpattantunk – hiszen eljött a nap!  – és gyorsan megtettünk minden tőlünk telhetőt, hogy a kisebb és nagyobb norvég erdeik ne érezzék hiányunkat addig sem, míg leánykánk fel nem kel hozzájuk. Bepakoltunk hát minden szükségeset az autóba és nem sokat agyaltunk azon, hogy a kora reggeli indulás ellenére a GPS szép délutáni érkezési időt mutatott – megállások nélkül. Nem először tettük meg ezt az utat, így aztán felkészültek voltunk. Lengyelország felé az út nem túl izgalmas – sőt, kimondottan unalmas a táj, és mivel hiába fogadtuk meg, hogy valamelyest többet alszunk az út miatt és időben lefekszünk, ezt természetesen most sem ment, így csekélyke alvással fárasztó hét után indultunk neki a 10 órás útnak. Az út semmiféle izgalmakat nem tartogatott, szerencsére nem volt baleset, dugó, fennakadás, eltévedés – mint legutóbb. No ezekről tudnék mesélni, hiszen azóta Wrocław nálunk szállóigévé vált, és ha valahová nagyon bonyolultan vagy problémákkal tarkítva jutunk csak el, vagy egyéb bonyolult élethelyzet vár kibogozásra, akkor csak megjegyezzük: ahham, ez Wrocław.

Wrocław – Óváros

Különben meg nem érdemli meg, mert igazán szép lengyel városról beszélünk – legalábbis az óváros mindenképpen csodás. Legutóbb egy rövid reggeli séta fért bele, most valamelyest több időnk maradt körülnézni, bár nem sokkal. Szállást is ugyanott foglaltam, mint legutóbb, és mivel parkolóhely ahogy akkor, most sem volt,  beálltunk az egyik tömbházas rész belső udvarára parkolni. Kicsit gettós volt, dimbes-dombos föld, néhol kiálló vascsövek, hatalmas kukák, a parkolási rend teljes hiánya és vidám, csapatba verődött utcagyerekek. Belül. Kívül szép üzletek, forgalom, rendben tartott házsorok. A szállás remek, az ágy hívogató. De csak másfél óránk volt egy esti találkozóig, így úgy döntöttünk, ráérünk éjjel is pihenni, sétáljunk egyet.

Törpék mindenütt 🙂

Mivel ez a szállás konkrétan tényleg a belvárosban van, így néhány lépés után már ott találtuk magunkat a csodaszép színes házak, szépséges terek és törpék birodalmában. Csodálatos, tényleg.. mintha soktízévet lépnél vissza az időben, mindehhez egy kiváló hegedűs épp Brahms: Magyar táncok c. darabját játszotta…
Kellemes andalgásunknak az vetett véget, hogy 7-re hivatalosak voltunk kedves barátainkhoz, Jaime tenyésztőihez, akik éppen itt laknak. Így aztán bepattantunk újra a kocsiba és lenavigáltattuk magunkat az város másik részébe. Vidám este volt, sokat nevettünk, nagyon kedves-nyitott és barátságos népek ezek a lengyelek. (Persze mi már sokszor találkoztunk, ismerjük egymást.) Így nem kellett egy estére sem  a norvég erdei macskák társaságát nélkülöznünk. Játékosak, kedvesek, szépek voltak a cicák, és legalább láthattuk Rosita tesóját, Sashát, aki a The Walking Dead alom három lánykája közül az egyik, és tenyészcicaként éli az életét a New Moon tenyészetben. Épp kiscicái is voltak, jó volt őket is látni nagyon! Kellemesen telt az este, de tudtuk, hogy a holnapi nap még hosszú és sűrű lesz, így kilenc felé elbúcsúztunk kedves barátainktól és mivel elég éhesek voltunk visszatértünk a jól bevált óvárosba.
Sokat nem válogattunk, szorított az idő és az éhség, így aztán egy olasz étterembe tértünk be, ahol finom olasz leveseket  és némi harapnivalót ettünk még. Otthagytunk egy kisebb vagyont – hát ja, ez a belváros, és visszasétáltunk a szépségesen kivilágított tereken a szállásunkhoz. Nagyon fáradt voltam, már vártam is reggelt, és tudtam, hogy a hazaút is hosszú lesz, így jobbnak láttam mielőbb aludni.

Másnap időben keltünk és úgy döntöttünk, hogy kérünk reggelit. Szóltam a recepción és le is mentünk reggelizni. Egy velemkorú nő üldögélt az egyik asztalnál és reggelizett. Köszöntünk: Morgen-Morgen! Aztán valamit Szabinak kezdtem el mondani, amikor a nő felkiáltott, hogy: – De jóóóóóóó! Pont arra gondoltam, milyen jó lenne magyarokkal találkozni! Beszélgetésbe elegyedtünk, ami aztán csupa mosoly volt, mert pillanatok alatt éreztük, rokon lélekre találtunk. Mert könyörgöm, ki olyan agyatlan mint én, hogyha bárhová is viszi az útja, a temetőt, na azt meg kell nézni. Mindegy, hogy 50 fok van árnyékban és a hegytetőn van, mindegy, hogy zuhog… Nos, Gabi pont ilyen, és annyi másban is hasonlítunk… Sok időnk nem volt, így is bőven tovább reggeliztünk, mint kellett volna, már késésben voltunk a végső úticélunk felé, így gyorsan elérhetőséget – azaz FB ismeretséget – cseréltünk (és nyáron talán országot is, mivel Ő nem itt él.)

Vidáman hagytuk el remek kis parkolóhelyünket, és tartottunk a város széle felé. És megtaláltuk. A helyet, amiért utaztunk Húsvét szent napja előtt oda 10-et, majd vissza (mármint órát). Mondta is előző este kedves norvég erdei macskát tenyésztő barátnőm, Martyna, hogy közelebb nem találtuk meg amiért jöttünk? Nos, nem.
Mesevilágba csöppentünk, mindenhonnét álmos és nyújtózkodó cicák néztek ránk érdeklődő szemekkel, majd kedves négylábúak üdvözöltek mindenféle nyálasra csócsált plüssel és egyéb kedvességekkel. Kaptunk igazi lengyel kávét, és isteni finom sütit, és beszélgettünk – de persze szemünk minduntalan csak jobbra tekintett, ahol ott voltak ők, aludtak, puhán és szuszogva, mind a 18-an. Szabira sandítottam, hogy esetleg nem vinnénk mindjárt kettőt? De persze tudtam, hogy egy is épp elég nagy feladat, és pillanatnyilag olyan sokfelé kéne a következő pár havi fizetésem, hogy nem lenne ésszerű itt hagyni, és talán lehetséges sem, mert már mindenki gazdis.
Ébredeztek, így aztán először az udvarra mentek szaladgálni, majd be hozzánk, és pillanatokon belül ki sem látszottunk a kisebb és nagyon szőrös gombolyagokból.
Majd hirtelen Agata a kezembe nyomta az egyiket, hogy tessék, Ő a tiéd. Innét megszűnt a világ és csak ketten léteztünk. És tudtam, hogy megérte várni… kivárni azt, amíg újra jut hely az ember szívében és gondolataiban egy új családtagnak, amikor már nem azért érkezik, mert pótolni akarsz valakit, aki elveszett, hanem csakis őmiatta és miattad. Megérte a hosszú út minden másodperce, megérte a szervezés, megérte, hogy csak húsvétra esünk haza és otthon semmi, de semmi előkészület…  És minden más is, amiről nem beszélünk. Még papíroztunk kicsit, aztán mindenféle jótanácsokkal és ajándékokkal felszerelkezve bevágódtunk a kocsiba, én hátul, ölemben a világ legaranyosabb és legokosabb és legszebb kiskutyájával: Miloval.
Hosszú volt az út, de milyen boldog! Persze zuhogott mire késő este hazaértünk, eltartott egy darabig, amíg az  éjjeli menetrend és elhelyezés kialakult, mivel a spánielünk nem szereti a kutyákat, így nem lehetett egyből összeismertetni őket. Szép hosszú éjszaka lett, legyen elég annyi, hogy reggelre ott volt az asztalon a főtt sonka, a színes tojás és minden, ami kell, így is, de a legfontosabb, hogy egy új örök szerelem vette kezdetét.

Milo egyébként imádja a cicákat, mivel norvég erdei macskák között nőtt fel, és bár nem jöhet be a tenyészállatok közé, a kennel mellett folyton barátkoznak és megosztják egymással az élet nagy történéseit. Így teljes most az élet, hiszen mi a cicák mellett a kutyákat is nagyon szeretjük. A kedves látogatók így mostmár vele is találkozhatnak, örülni fog minden jó szónak és simogatásnak.

Legyen csodás tavaszi napotok!

Jó, hogy velünk vagytok!

Virág

Jenny szülése 4

by Cziráki Katalin Virág

Sétálok végig az Iskola utcán. Kellemesen hűvös a reggel, szeretem. Gondolkodom, az elmúlt napok képei villannak fel előttem és érzések. Várakozás, aggódás, öröm, fáradtság, béke. Felnézek és egy hatalmas rózsaszínű, szőrös vízilovat látok közeledni fejmagasságban egy férfi hóna alá csapva. Korán reggel teljesen szürreális kép, elnevetem magam. A férfi is magába merülten lépeget, álmosnak is látszik, de felkapja a fejét a nevetésre. Ekkor realizálja. A vízilovat. Megáll, az égre tekint majd rám és már ő is nevet. Köszi, mondja és sarkon fordul, majd belép a pár méterre lévő bölcsőde kapuján. Az utcában iskola, óvoda majd bölcsőde. Könyvet lehetne írni a szülőkről és a reggeli szülő-gyerek párbeszédekről, történésekről. Örülök, mert szinte mindig vidám – kivéve mikor múltkor az apuka megkérte a kislányt, hogy egyen sokat. Levest kérjen háromszor is. Nem lesz vacsora – nem telik most rá. …

Várakozunk…

No, elkalandoztam… Jennynél négy picit vártunk, nagy volt a pocakja, az utolsó napok nem estek neki jól. Mondjuk azok nekem sem, mert összeszedtem valami nyavalyát és nem voltam a toppon. Jenny az utolsó két napon kb csak feküdt az oldalán és merengett, meg evett. Rengeteget. Tulajdonképpen bármikor szülhetett volna, de láttam rajta, hogy ez még csak egy szülés előtti állapot. Jennynek legutóbb csak egy cicája volt, Uno, a négy azért nagyobb megpróbáltatást jelent, bár elméletileg nem szabad, hogy gondot okozzon.
Szerdán éjjel nem voltam jól és nem nagyon aludtam, Jennyre is rá kellett nézni, de ugyanabban az állapotban feküdt, nem nagyon érdekelte semmi. Másnap délután be kellett mennem a városba, és tudtam azt is, hogy pénteken délután is van egy fontos teendő – senki sem lesz otthon, így bíztam benne, hogy Jenny, mint általában a macskák este, éjjel, vagy hajnalban fog szülni. Eléggé elhúzódott a szerdai programom, későn értem haza, fáradt voltam, nyűgös és nagyon fájt a fejem is. Ettem valamit. A lányok hamar aludni mentek, minden nyugis volt, valahogy a többi cica is elvonult erre-arra,  én pedig mondtam Szabinak, hogy eldőlök kicsit, nem mintha el tudnék aludni, de olyan vacakul és gyengének érzem magam, hogy valami erőt kell gyűjtenem. Bárhonnét. Jenny a szőnyegen feküdt és ahogy a kanapéig értem jött utánam. És akkor megláttam, hogy ez most más, máshogy néz, máshogy mozog. Felsóhajtottam, felvettem Jennyt, bevittem a szobába a boxba és hátravetettem Szabinak, hogy program változás, pihenés helyett szülés. Szabi rámhagyta, ismer, tudja, hogy azt is látom a macskán, amit senki más. Jennyt beraktam tehát a boxba, nem tiltakozott, felvette a szülő pozíciót – és vártunk. Én gyorsan bekaptam a legerősebb fájdalom csillapítóból egy dupla adagot, és magunkra zártam az ajtót. Akkor vettem észre, hogy a Doktornő is épp akkor írt SMS-t, mikor beköltöztünk a szobába – hiába na, egymásra vagyunk hangolódva.

Sok volt még vissza – nem is tudtuk, milyen sok

Nem sok idő telt el és tolófájások jöttek. Majd újra, és meg is érkezett a kis elsőszülött, hófehér tappancsokkal és fehér sállal a nyakában. Szépséges volt. Jenny ügyes volt, tette a dolgát, tisztogatta nagy hévvel a picit, majd az újra kezdődött fájásokkal a méhlepény is megszületett. Megette annak rendje és módja szerint. Nem nagyon pihent, rendezgette a picit, aki kis pihenés után elindult tejci után nézni. Fél óra múlva jött a következő fájás és gond nélkül a következő pici – újra sok tisztogatásé s minden, ahogy lennie kell, majd kb. fél óra múlva újra egy apróság. Csodás mintával – nagyon tetszettek. Jenny eddig nagyon aktív volt és jól is volt, de itt láttam, hogy elfáradt.
Akár azt is gondolhattam volna, hogy vége a szülésnek – külső és laikus szemlélő biztosan így gondolta volna legalábbis, hiszen három apróság szopizott szépen, a mama oldalra dőlve pihent. Látni lehet, mi az amikor a végén tényleg pihen az anyamacska és mi az, amikor vár. És befelé figyel. Persze közben töltődik is. Láttam, hogy iszonyú fáradt szegény. Én is az voltam, guggoltam, ültem, mindenféle formában a box mellett a földön, nem volt kényelmes, amúgy sem jó a jobb lábam, nagyon fájt már mindenhogyan, de nem mertem mozdulni, mondván ki tudja mikor folytatódik a szülés. Óvatosan megtapogattam Jenny hasát és éreztem, hogy van még benne pici, így nem volt mit tenni, várni kellett.

Ez annyira Jenny-s! <3

Két óra után már nagyon ki kellett mennem a mosdóba, kértem Szabit nézzen rá addig Jennyre, aki az ágyon feküdt – félig aludt már szegény, ő is nagyon fáradt volt, de azért szépen dokumentálta nekem a szülést – ki mikor, milyen színnel, milyen nemmel, hány grammal született. Miután visszajöttem el is aludt. Jó fél óra telt el, amikor láttam, hogy újabb fájások jönnek. Számoltam: egy, kettő, három… tíz – semmi. Várakozás. Újabb fájások: egy, kettő, három – sok. Semmi. Nem szóltam, nem nyúltam hozzá, csak hang nélkül biztattam, hogy menni fog ez, hajrá! Újabb fájások: egy, kettő, három, négy, öt, hat hét – és igen, végre… megjelent két kis lábacska, vagyis farral jött a kicsi de nem sikerült elsőre kitolni. Pihenés. Nem örülök, ha nem jön ki a pici a fájásokkal és várni kell, de hát mit van mit tenni? A következő fájássorozatnál megjelent a test, de a fej nem, így óvatosan megfogtam a picit és kicsit meghúztam – végre megszületett!!! Láttam, hogy nagyon nagy cica, nem csoda hogy nem ment könnyen. Jenny nagyon fáradt volt, de azért hősiesen nyalogatta a picit, kicsit segítettem neki én is egy tiszta töröközővel. Megkönnyebbültem, hogy megvan az utolsó kicsi is, és mind szépek, egészségesek, ügyesen szopiznak.

Egyre többen…

Jenny még megszülte a lepényt, fáradt volt, de megette, majd eldőlt. Láttam, hogy nagyon kimerült, bőven hajnal felé volt már. Ott ültem mellette egy fél órát, csodáltam a kicsiket, próbáltam valami élhető testhelyzetet felvenni. Gondoltam elpakolok, összeszedem a véres papírtörlőket, törölközőket, elviszem ami már nem kell, hozok tiszta és puha szőrmét a kicsik és Jenny alá. Térültem-fordultam, Jenny csak feküdt. Elmostam és fertőtlenítettem az ollót, elpakoltam. Elővettem Jenny kedvenc tonhalas konzervjét, öntöttem hozzá egy kis vizet és bevittem neki. Kicsit belnyalt, de érdemben nem evett, láttam, hogy nagyon fáradt és nem nagyon tudtam eldönteni, hogy azért ilyen a viselkedése, mert még szül, vagy mert annyira elfáradt, hogy még nem volt ereje rendbeszedni magát. Mellé ültem, bár az ülésnek semmilyen formája ne esett már jól, éhes is lettem, nagyon messze volt már az esti pár falat és közben végig fent voltam. Nézegettem a kicsiket, már majdnem elszundítottam, amikor így, másfél óra után újra fájások jöttek. Igazából nem voltam meglepődve, Jenny viselkedése (vagyis inkább nem viselkedése) okot adott még erre, így visszahoztam néhány esetleg szükséges cuccot. Nem jött könnyen ez a pici sem, de aztán végül csak ott volt, láttam, hogy nagy lett ő is – színre totál hasonló, mint az elsőszülött – szép keretbe foglalva így az egész történetet. Jenny szépen ellátta a kicsit, de már nem volt annyi ereje, mit az előzőeknél. A picúr különösen életes volt, még zsinórral együtt indult szopni, nagyon cuki volt. Jenny utolsó erejével még letisztogatta magát, lefeküdt.. és tudtam, hogy most lett vége a szülésnek.

Rendrakás után

Nekiláttam újra pakolni, kint játszottam kicsit a már ébren lévő cicákkal, kicseréltem Jenny és a kicsik alatt szép tisztára mindent. Beáztattam a véres cuccokat, majd visszaültem Jenny mellé. Kajával kínáltam, nem kért… Háromnegyed órát vártam, hogy minden rendben van-e és akkor úgy döntöttem, gyorsan eldőlök, mielőtt mindenki ébredne, kell egy kis vízszintes testhelyzet a sok görnyedés után. Aludni nem tudtam az élmény is sok volt, jól sem voltam, már kiment a gyógyszerek hatása és időnként felkeltem és ránéztem az apróságokra. Aztán kelni kellet, a többieket nem érdekli volt-e szülés, volt-e alvás, etetni, kell, almolni, játszani. Útnak indult a család, én maradtam és tettem a dolgom, aztán próbáltam valami emberi formát magamra ölteni, hiszen délutánra a toppon kellett lennem – de erről még nem szólhatok. Majd hamarost…

Hello babies!!! <3

Örülök, hogy velünk vagytok, örülök, hogy tetszenek Jenny és a spanyol herceg, Masek csodaszép kicsinyei. Fantasztikus látni, hogy napról-napra fejlődnek, egyre szebbek és formásabbak. Boldogság van, béke. Na jó, némi fáradtság is… de ez ezzel jár.

Legyen csodálatos az ünnepetek, és legfőképpen vidám, sok mosollyal teli. Nekünk az lesz – minden okunk megvan rá – és még annál eggyel több is!!! 😉

Ölelésem,

Virág

 

Interjú a Nordic Verden cicák gazdijaival – 4. rész – Bra’tac 0

by Cziráki Katalin Virág

Petra, Attila Maja és Bra’tac

Kedves Petra és Attila!

Örülök neki, hogy elfogadtátok a felkérésemet, hogy elsőként a kölyökgazdik közül interjút készíthessek Veletek. (Közben pár interjú előbb elkészült – de a válaszok alaposságát látva Ti – kedves Olvasók – is érthetitek, hogy kellett az idő. 🙂 )Tisztán emlékszem az első találkozásunkra, olyan összhang és kedvesség áradt belőletek, vidámság és nyitottság … öröm volt, tényleg. Majáról, a cicusotokról is olyan szeretettel beszéltetek, nem volt kétség bennem, hogy csodás gazdijai lesztek egy kis norvég erdeinek is.
A kedves Olvasóknak mondom, hogy az interjú érdekessége, hogy Petra és Attila egymástól függetlenül is válaszoltak egy-egy kérdésre, látni fogjátok, hogy az adott történést ki-hogy élte meg, vagy éppen mit gondol róla.

Kicsit meséltek magatokról és Majáról?
Mi is nagyon örülünk, hogy megejthetjük ezt a kis interjút, köszönjük!

Maja és Bra’tac

Petra: Mi 3,5 éve alkotunk egy párt Atival, Budán lakunk és Maja is már lassan 2 éve van velünk. Igen mozgalmasak a mindennapjaink, nem mondhatnám, hogy sokat unatkozunk, elég bohém kis páros vagyunk. Maja is ezt az életet szokta meg, folyton utazik, hiszen mi is ingázunk. Ő 70%-ban lakáscica, de hétvégenként igyekszünk mindig levinni Dunaharasztiba, ott pedig irány a hatalmas kert, a felfedezések. Maja 2 évvel ezelőtt úgy került hozzánk, hogy a motorolajban feküdt két testvérével, egy műhelyben. Szerencséje volt, hogy időben hozzánk került, sajnos ő volt az egyetlen kis túlélő a testvérek közül. Szörnyen alulfejlett volt, mi azt hittük két hetes, mikor az orvos elárulta, hogy valójában már 1,5 hónapos. Hihetetlen volt benne az élni akarás, már csöppnyi cicaként is mindig feltalálta magát, nagy zsivány a mai napig, olyan mint egy kis raptor: gyors, leleményes és okos. Így ragadt rá a Majaraptor becenév 🙂 Ami vicces, hogy kiskorában rengeteg időt töltött a kutyámmal, akivel a mai napig nagy barátok, így rengeteg a kutya szokása…ugatni még nem ugat, de morog, beül az ajtóba, ha ki akar menni és a kerti törpemalactól még a röfögést is eltanulta 🙂 Fantasztikus egyénisége van, de benne van erősen a makacsság, a dac és sok mindenkivel szemben a távolságtartás. Nem egy átlagos macska, féltünk is kissé az erős egyénisége miatt, hogy hogyan fogja fogadni az új kis társát.

Miért a norvég erdeire esett a választásotok Maja mellé?

Hazaút

Attila: Azt hiszem, erre nekem kell válaszolnom. Jó pár éve egyszer egy hétvégi vásárlás alkalmával a Camponában tartottak egy cica kiállítást, amire kíváncsiságból benéztünk. Ekkor láttam életemben először Maine Coon cicát élőben es azonnal megfogott a hatalmas termetük, kiállásuk és karakterük. Nos, azóta szerettem volna egy nagytestű macskát.
Sok utánajárás olvasgatás és vélemény meghallgatás után arra jutottam, hogy sajnos nehéz igazán egészségeset MC-t kifogni, a túltenyésztés miatt. (Budapest belvárosában egy kávézóban, ahol cicákkal kávézhat az ember a felszolgáló lányok, akik a cicákért felelnek kifejezetten lebeszéltek minket a fajtáról. Példának a kávézó saját MC-ját hozták fel, aki habár tenyészetből érkezett papírokkal és negatív vizsgálati eredményekkel mégis 3 éves korára túl volt több műtéten). Így ezt az ötletet elvetettük, mert nem akartunk egy hatalmas rizikófaktort bevállalni mind egészségileg, lelkileg, mind pedig anyagilag.
A norvég erdei fajtáról édesanyám révén szereztem tudomást, mint hasonló méretű cica faj és kevés utánajárás után kiderült, hogy náluk teljesen más a helyzet, nincs túltenyésztve. Kevés és jobban szűrhető genetikai betegségeik vannak. És nem mellesleg Maja természete mellé sem lehetett akármilyen cicát, csak nyugodt békés természetűt. Persze ekkor még nem sejtettük, hogy ebbe Bra’tac személyében ennyire bele is trafálunk. 🙂

Az első napok otthon

Petra: Őszintén szólva mi Maja előtt nem is szerettünk volna se macskát, sem semmilyen állatot, mert úgy éreztük, hogy nehéz lenne beillesztenünk őket egyelőre a mindennapjainkba és életvitelünkbe. Aztán úgy alakult, hogy mégis lett egy Majánk és mi mindent megtettünk, hogy szuper kis helye legyen. Ez olyan, hogy az ember megtanul felelősséget vállalni, mi pedig talán kissé el is kényeztettük a kishölgyet, ma már maximálisan mindent hozzá, azaz hozzájuk igazítunk. Maincoon-t láttunk már, no de Norvég Erdeit még nem. Ekkor talált rátok Ati a neten és mondta, hogy menjünk nézzük meg, hogy is néznek ki ezek a kis banditák. Én ekkor már tudtam, hogy egy kiscicát el is fogunk hozni. Hát így is lett, szerelem első látásra. 🙂

Hogy találtatok ránk, miért minket választottatok?

Csavargás erre-arra

Attila: Ez egyszerű kérdés, Google 😊
A választás is egyszerű volt, a magyar tenyészetek száma elég kevés, a döntést végül a honlapok tartalma, információk részletessége és Jamie alapján hoztam. Elég impulzív vásárló vagyok állítólag :). Ezután a FBon írtam, ahol kedves és segítőkész válaszokat kaptam. Volt éppen elérhető kiscica is (hím, ez szempont volt). A pontos részletekre nem emlékszem, csak arra hogy előző hétvégén a Lurdyban voltunk cicakiállításon ahonnan majdnem elhoztunk egy MC kölyköt, csak az említett betegségektől félve végül otthagytuk. Ezt követő héten felvettem veletek a kapcsolatot.
Petra: Elég impulzív? Ááá, dehogy…de a macskák (is) jól járnak ezzel 😀
Nem tudom, ti hogy látjátok, de a Norvégok még közel sem túl elterjedtek itthon. Szóval nem hallomásból, hanem tudatosan kerestünk tenyészetet. Nem sokat leltünk fel itthon, de nálatok éppen voltak kicsik, valamint a honlapotok is meggyőzött minket arról, hogy itt kell kezdenünk az ismerkedést.

Szavak nélkül…

Aztán elmentünk hozzátok és már a ház miliőjétől és a kis spániel házőrzőtöktől elvarázsolódtunk. Mint egy kis mézeskalács házikó a tündérkertben, éppen nőttek ilyen kis furcsa tökök is a keretetekben. 🙂 Valahogy már a kapuban éreztük, hogy árad a kedvesség és gondoskodás a házból. Amikor bementünk és megismertünk titeket ez még 100xososan is bebizonyosodott. Nagyon szimpatikus volt minden és látszott rajtatok, hogy nem tömegtenyésztők vagytok, hanem minden cicának aranyélete van nálatok és mindent megtesztek, hogy a lehető legjobbat kapják. Mi nem az alapján döntünk és ítélkezünk, amit valaki mond és mutat, hanem amit érzünk és tapasztalunk. Sok a látszatember és a látszatélet, de amit itt láttunk, hallottunk és éreztünk, mind őszinte volt. A Facebookotok sem egy kirakat tele csak a csillogással. Külön becsülendő, hogy hideget-meleget, örömöt és bánatot is lehet olvasni az életetekről.

Hogy választottátok ki Bra’tac-ot, miért őt?

Édes Bra’tac

Petra: Mi mindenképp kisfiút szerettünk volna, mert úgy gondoltuk, hogy Maja jobban elfogadná, mint egy kislányt. Eredetileg úgy mentünk hozzátok, hogy Bra’tac és egy másik kisfiú közül választhattunk. Képek alapján nehéz volt bármit is mondanunk, így kivártuk a személyes találkozást. Mindannyian nagyon édesek voltak, így valahol még örültem is, hogy csak két pici közül kell választani…egyébként biztosan nem ment volna. 🙂
Miért Bra’tac? Őszintén szólva nem is tudom…talán megérzés, hiszen ott, akkor nem is tudtunk volna különbséget tenni. Emellett Atinak és nekem is nagyon tetszettek a kis csíkjai. Játszott, látszott, hogy élettel teli, boldog és hihetetlenül kedves. Megnyert minket. Majd elmesélted, hogy Bra’tac is egy kis túlélő, hiszen ő is kevesebb testtömeggel, utolsóként született és az első napok/hetek kritikusak voltak. Itt már tudtuk, hogy ez nem véletlen, hasonló mint Majácska útja. Azóta egyébként olyan erős és hatalmas, hogy a szállítót már nem kapom fel túl könnyen. 5 kg felett jár a kis oroszlán, a konyhai mérleg már csak régi barátunk 😀

Meséltek Róla? Milyen volt, amikor hazavittétek? Hogy teltek az első napok? Majácska mit szólt?

Az első közös karácsony

Attila: A hazaút eleje nyugisan telt, majd elkezdett sírni. Petrának megesett a szíve és kivette a szállítóból az ölébe, majd onnantól kezdve csöndben volt és 2 percen belül békésen aludt. Viszonylag gyorsan hazaértünk, nem volt nagy táv ahol már várt minket Maja. Már a liftben megvolt a taktika, Petra előremegy, becsukja a szobába mi meg kiengedjük a picit. Kaja víz alom várta bekészítve mindkettőjüket a lakás 2 elkülönített részén. Nem kellett sokat várni kb 2 másodpercet, hogy Bra’tac kijöjjön a boxból és elkezdjen felfedezni. Iszonyat cuki volt, megállíthatatlanul ment előre, amíg minden elérhető helyet be nem barangolt és közben mindent tudományosan végig kommentelt. Ha 1 pillanatra nem tudta hol vagyunk nyávogott, majd szóltunk neki, akkor odarohant és nagy volt a boldogság. Közben Majcsinak betettük a szobába a hordozót a takaróval, amibe nálatok az összes létező cica belebújt. Hagytuk hadd szokja majd a pici mikor elfáradt betettük a boxba es kiengedtük Maját. Hát volt meglepetés 😊 Le is videóztam a végét, amikor már percek óta szagolgatta a szállítót kívülről és még mindig nem vette észre, hogy nem üres, majd a pillanat, amikor leesik neki. Síri csend, Maja lefagyva mereven néz, mi alig bírjuk visszatartani a nevetést, majd valamelyikünkből kiszakadt. Erre Maja fénysebességgel fújtatva elrohant, mindebbe néhány röfögést is belecsempészve. Hát így indult a kapcsolat.

Norvég erdei macska nézés – azaz szívtipró nézés

Az éjszaka a pici zárt ajtóval velünk aludt, Maja a nappaliban. Ez a nagyasszonyt nem zavarta, ha elalszunk,ő mindig elvonul a kis rezidenciájába. Hogy ne legyen azért véletlenül se sértődés felesbe aludtunk 2 napig. Hajnalban cseréltünk, felváltva játszottunk mindkettőjükkel. Mindketten szabit es home office-t vettünk ki így szerda-vasárnapig tudtunk velük lenni.
Petra: Brat’y egy kis mackó, nekem a hazaúton már meghódította a szívemet. 🙂 Semmi stressz, semmi hiszti. No igen, Maja meglepődött…mi a fene ez? Amikor fújta a picike szőrcsomót, azt hitte, hogy itt ebben a harcban (is) ő a főnök. Majd Bra’tac szépen elegánsan, mint egy kiskirály előrelépett, ránézett és tekintélyt parancsolóan odafújt szolidan, hogy na most már ne csináljuk itt a fesztivált hölgyem. Nem többször,csak egyszer, ami elég is volt. Maja nem kezdte ki, nem gyepálja a mai napig sem. Soha nem hittük, hogy Majának lehet egy társa, most pedig van egy Bra’tac, aki hihetetlenül okosan, bölcsen és intelligensen képes (volt) lereagálni helyzeteket és diliket…nem hiába ért a nők nyelvén 😀

Viszonylag hamar kimozdultatok Bra’tac-kal a négy fal közül. Hogy sikerült az első kiruccanás és hogy reagált a kicsi fiú?

Kiruccanás

Attila: Igen, már az első hétvégén mozgattuk őket. Fontosnak éreztük, hogy együtt így Maja nem játszhatja, amit Petra tesójának a szibériai cicájával csinál. (1-2 hetente ha találkoznak Dunaharasztiban, max 1 napot kibír, addig teljesen idegbeteg meg se lehet fogni, mert tudja, hogy utána eltűnik a Kolja cica és nem látja sokáig).
Tudatosítani akartuk, hogy Bra’tac nem fog eltűnni, hiába várja. Azt hiszem kimondhatjuk, hogy sikerült, teljesen másképp viselkedik, de erről majd később.
A leutazás 10-12km viszonylag rövid út, az elején mindig sírt, most már hangját se hallani.
Ezen a hétvégén még nem találkozott Koljával, Majcsi idegrendszerére való tekintettel ezt későbbre hagytuk. Sajnos Olival, a kutyussal nem sikerült még teljesen megbarátkoznia, kissé még fél tőle, de dolgoznak a kapcsolatukon. 🙂

Norvég és szibériai – jó barátok 🙂

Harasztiba érve fél napig felfedezett a nagy házban, hihetetlen bátorsággal. Mindenkinek azonnal a szívébe lopta magát. Nem volt nehéz, aki simogatta fél percig annak már bújt és dorombolt. Ez azóta sem változott sokat. Egy szeretetgép, mi csak úgy hívjuk, hogy „szeretet rohamok” amik ilyenkor rátörnek. Nem számít semmi, kiveri a kezedből a telefont, könyvet, felmászik a lábadon, de foglalkozz már vele és semmi mással! Nyomja a fejét, ráfekszik a fejedre,kezedre-lábadra, dörgölőzik és bújik…elvárja, hogy akkor dobj félre mindent, mert Braty idő van. Szerintem őt semmi sem zavarja, sem környezet váltás, sem új emberek, sőt a szibériai cicával is örök barátok.

Milyen vicces-mókás sztoritok van róla?

A rugó is jó játék – ha nincs blokk 🙂

Attila: Az rengeteg van, de talán a legviccesebb az a blokk függősége. A vásárlások után kapott blokkot általában megtartja az ember, ruhacserénél jól jön. Hát nem… Kiszagolja és elég egy pillanatra elöl hagyni a vásárolt árut, zacskót vagy táskát, ő megtalálja a blokkot. A szobai szemetesbe, amibe általában papírhulladék kerül fölösleges kidobni, azt kiborítja és kiszedi. Sokszor ráhagyjuk hadd rohangáljon vele, nem eszi meg csak játszik vele. Imádja, hogy csörög, rezeg, zizeg, illetve amíg nem gyűri, össze teljesen addig szaladgál vele. Ez persze Petrának rossz hír, mert már nem egyszer lebuktatta, hogy új ruhát vett. Petra gondosan elrejti a ruhát a szekrénybe, hogy ne találjam meg, majd ez a kis leleményes rögtön belemászik a táskájába és szedi is ki a bizonyítékot. Elvégzi a kutatómunkát, szóval jól tudunk együtt működni, de sajnos a vásárlásoknál át kell gondolni mit veszünk, mert nincs így csere lehetőségünk 😀 A másik aranyos kis bohém szokása, hogy a játékait mindig oda csoportosítja, ahol épp vagyunk. Ez azt jelenti, hogy éjjel telehordja az ágyat játékkal és a fejünkre pakolja.

A norvég segít ahol tud 🙂

Petra: Hát én nem hittem a szememnek amikor először sétálgatott a blokkommal és konkrétan Ati kezébe adta a bizonyítékot 😀 Én ilyet még nem láttam! Édes egy kis szörmók, regényt lehetne írni! Nagy zsivány 😀 Van egy olyan szokása is, hogy befekszik az ajtó elé, ha indulnunk kell, hogy ne menjünk. De pl. nagyon segítőkész -Majával koprodukcióban- a kertészkedésben is és nagyon ért a cipőfűző bekötéséhez is…abban mindig segít…ja nem 😀 De próbálkozik…nincs cipőfelvétel Bra’tac nélkül! Egyébként olyan mint egy nagy mackó…szokása, hogy sétál és ha olyanja van, akkor levágja magát, ahol éppen jól esik. Mindegy, hogy épp a fejedre fekszik vagy a tv elé teljes takarásban…a környezetére amúgy nem igazán van tekintettel 😀 Szereti még a tv-ben levadászni a labdát, ha foci megy és emellett lézerpointert függő! Ha meghallja a csörgését, akkor már a lábadnál ül. Ha nem játszol vele, természetesen azt is tudatja: olyankor megkeresi a kis kütyüt, a szájába veszi, majd rohangál vele. Végül odajön és leteszi elénk, hogy hahó, srácok, figyeljetek már!
Halál cuki az is, amikor Majcsi a kis ikeas egerével mászkál a szájában és beszél, Bra’tac pedig a rugójával, amit még tőletek kapott! Nagy páros…hihetetlenül ellentétes személyiségek, akik nagyon kiegészítik egymást…persze próbálnak a másik idegeire is menni olyankor, de ez a része egy barátságnak 😀 Egyébként ügyesen ért a dekoráláshoz…ma pl. széttépte a húsvéti dekor gyapjúbárányom bundáját…hát igen, jelzi, ha valami szerinte nem szép és nem kéne kitenni. 😀

Más az életetek most, hogy Bra’tac is a család része lett? Milyen az élet egy norvég erdeivel?

Itt a lézer, ki jön játszani?

Attila: Teljesen más, két macska több figyelmet és takarítást igényel, de megéri. Hihetetlen pluszt tud adni amikor munka után hazaérünk és vár vagy amikor szeretetrohama van és le se lehet vakarni. Arról nem beszélve, hogy egy kis mini buldózer, ha kajáról van szó, ott nincs bocsánat. Petrát nem egyszer „öklelte” már fel, mint egy kis bika…szóval nem fogja vissza az érzéseit 😀
Egyébként Majcsinak is hatalmas fejlődés volt az életében és egyre jobban látszik rajta, hogy élvezi a kergetőzéseket, a helyezkedéseket. Sokkal jobban megtanulta kifejezni a szeretetét, ő is többet próbálkozik, lesi a trükköket. 🙂 Mindketten szórják a puszikat, egyik így, a másik úgy, de az biztos, hogy megvan a saját, egyedi szeretetnyelvük. 🙂 Szerintem rengeteg dolgot tudnánk még írni, de annyi időtök nektek sincs, hogy végigolvassátok, de majd reméljük folyamatosan beszámolhatunk nektek a mindennapokról. Élmény velük mindennap, na!

Bra’tac <3

Petra: Azt hiszem a lehető legjobban tettük, hogy elhoztuk Bra’tac-ot és norvégot választottunk. /Mondom ezt tényleg úgy, hogy világ életemben inkább kutyás voltam./
Hihetetlenül egyedi, okos, bohém és egyben tiszta őszinteség és kedvesség! Azt szeretem benne, hogy egy cseppnyi rosszindulat sincs benne és ez olyan felüdítő a sok érdekemberrel és dologgal teli világban. Hazajövünk és vagy őszintén baromi rosszcsont vagy éppen cukizsák. De mindent szívből és őszintén tesz és ez a legcsodálatosabb. Amikor záróra van és megyünk aludni, bárhol is van a laskában, odarohan, felugrik hozzánk és 30 percet legalább (ha nem többet) odabújik és velünk alszik…ha kizárjuk megsértődik és nem érti. 🙂 Lépten-nyomon melletted van. A cicavár legfelsőbb tornyáért néha harcot vívnak Majcsival, szuperhangosan dorombol és habár igen csúnyán és hangosan eszik, ő így Bra’tac, akit nagyon megszerettünk és azt hiszem ezzel a kis magának való, sokszor dacos, ámde nagy bájjal és egyediséggel rendelkező szuper Maja-raptorunk is így van. <3

Baby Bra’tac

Nagyon szépen köszönöm Nektek, hogy meséltetek nekünk Bra’tac-ról és a többiekről, mindig jó hallani felőletek! Időnként mindenképpen szeretnék hírt adni arról, hogy hogy alakul az életetek vele együtt. Bra’tac valóban nagyon különleges cica volt nekünk, hiszen a kis Sammy-vel együtt az eddigi legkisebb súllyal született nyolcadikként, és sokat éjszakáztam velük, hogy minden rendben legyen. Megérte a sok törődés, mert Bra’tac nagyon hamar behozta a különbséget, sőt, néhány hét után az egyik legnagyobb súlyú cica lett az alomban. Igazi tenyésztői sikerélmény számomra! Egyébként nem véletlenül kapta ő a Stargate sorozatról elnevezett alomban pont ezt a nevet, hiszen a filmben Bra’tac egy tanító, aki ezt vallja: „A warrior’s true strength comes from his heart and his mind”. Ő tényleg egy igazi harcos, akinek szíve van. És nyert. A természete is olyan volt kicsinek, mint a neve, higgadt, nyugodt de mindig volt valami ősi tudás a szemében. Nagyon-nagyon szerettem Őt (és az egész almot). Boldog vagyok, hogy ilyen fantasztikus családban él!

Legyen csodás tavaszi hétvégétek! Ölelés!
Virág

Interjú a Nordic Verden cicák gazdijaival – 3. rész – Heimdall 0

by Cziráki Katalin Virág

Rita, Bence, Heimdall és a többiek

Kedves Rita!

Örülök neki, hogy elfogadtad a felkérésemet, és egy kicsit feleleveníthetjük az első közös élményeket és Heimdall (Adam) életének kezdetét nálatok!
Nem most volt, de nagyon jól emlékszem az első találkozásunkra, olyan elemi erejű őszinteség-tisztaság, jóság és kedvesség áradt belőled, amit ritkán érez az ember. Kérdés nem volt bennünk, tudtuk, hogy csodás gazdijai lesztek egy kis norvég erdeinek.

Heimdall – a fenséges

Kicsit meséltek magatokról és arról, hogy hogyan jutott eszetekbe azt, hogy a következő családtag egy norvég erdei macska legyen?
Köszönöm először is ezeket a kedves szavakat! Elmondhatom, hogy én ugyanezt gondoltam Rólad – megláttalak, és úgy éreztem, egy tündérrel hozott össze a Jóisten. 🙂 Hogy hogyan került Heimdall hozzánk? Csavaros kis történet. Hónapokkal korábban kezdődött, amikor befogadtunk egy apró fekete cicát, aki a szomszéd telken kétségbeesetten nyivákolt, s aki ezután hónapokig nálunk, velünk élt. Hatalmas, gyönyörű kandúr lett belőle, azonban természetesen ivartalanítása nem maradt el, mert meg akartuk előzni az ivarossággal járó kellemetlen következményeket. Mindhiába, mert egyszer csak Macho eltűnt, s mint az hetekkel később kiderült, átpártolt a szomszédunkban lakó családhoz. Ez különösen a kisfiamat viselte meg, mert nagyon szerette a cicát; de a férjemet is mélyen megérintette távozása, úgy érezte, „megcsalt” minket a macska.

Bence és Heimdall <3

Jó pár hónapig nem is jött szóba az új cica lehetősége, azonban Bence egyszer csak kijelentette, ő szeretne megint egy macskatestvért. Úgy tűnt, a férjem is hajlik a dologra, elkezdtünk hát keresgélni a fajták közt. A történet akkor dőlt el, amikor Bálint a vállam fölött egyszer csak rápillantott a számítógépem képernyőjére, ahol a Google jóvoltából meglátott egy norvég erdeit – soha nem felejtem el, amit mondott: „Vagy ilyen macskánk lesz vagy semmilyen!” Onnantól elkezdve pedig pár kattintás kellett csak, hogy megtaláljuk a Nordic Verden oldalát.

Jóbarátok

Kutyátok már volt, miért a norvég erdeire esett a választásotok mellé?
Kavics kutyánk szálkásszőrű tacskó, egy igazi stramm kutya, aki mellé egy olyan cicát szerettünk volna, aki temperamentumában partnere tud lenni neki is. Mondhatom, jól döntöttünk!

Hogy találtatok ránk, miért minket választottatok?
Amikor a férjem kimondta a fenti ominózus mondatot, onnan nem volt visszaút! Ahogy mondtam, pár kattintással a Nordic Verden oldalán voltam, de persze megnéztem más tenyészetekét is. Ahogy sok más helyzetben, most is zsigerből jött a döntés, mert számomra egyszerűen egyértelmű volt minden lehetséges szempontból, hogy a mi macskánk csak Tőletek lehet. Racionális szemüveggel nézve szép, tetszetős, áttekinthető a honlapotok. Ugyanakkor ennél sokkal több is: az ott leírtakat áthatja a Nordic Verden szellemisége, a norvég erdei mint fajta és a saját cicáitok iránti elkötelezettség és mérhetetlen szeretet. Hát ezért.

Színtiszta szeretet

Hogy választottátok ki Heimdall-t, miért őt?
Huh, hát mi már csak ilyen „adjuramistendeazonnal”-típusú emberek vagyunk, azaz ha egyszer eldöntünk valamit, az megvalósul záros határidőn belül. Miután megszületett a döntés, hogy lesz másik cicánk, elkezdtelek követni Facebookon, és láttam, hogy Hayley és Lora is épp várandós. Aztán, amikor megszülettek a cicák, felvettem Veled a kapcsolatot, s kiderült, van előttünk egy család, akik épp döntésben vannak, hogy Heimdallt vagy egy másik cicát vigyék-e – erősen imádkoztam, hogy a másikra essen a választásuk, mert addigra már naponta nézegettük a képeit, és készültünk a látogatásra. És így is lett. 🙂 Nagy öröm volt számunkra élőben látni őt, a férjemet teljesen lenyűgözte, amit soha nem gondoltam volna róla – pár héttel később a megbeszélt szombattal ellentétben már pénteken el KELLETT hoznom Heimdallt, hogy „a hétvégét már együtt tölthessük” (Bálint szavai).

Heimdall – a norvég erdei

Meséltek Róla? Milyen volt, amikor hazavittétek? Hogy teltek az első napok? A kutyus mit szólt?
Soha nem felejtem el, hogy az előkészített hatalmas hordozóban nagyobbrészt végigmiákolta a Nagykovácsitól Pilismarótig vezető utat. Aztán hazaérkeztünk, kivettem a hordozóból, és csak ült megszeppenve az asztal lábánál – vagy 2 percig. 🙂 Utána gyorsan összebarátkozott Kaviccsal, aki kifejezett érdeklődéssel és örömmel fogadta; másnap reggel pedig már dorombolva dagasztotta az ágyneműnket, mi pedig nagy lelkesedéssel követtük minden egyes megmozdulását. 🙂

Heimdall és a víz esete

Milyen vicces-mókás sztoritok van róla?
Bencével imádják egymást az első pillanattól, így természetesen minden fürdésénél is jelen van. Egy ilyen alkalommal Heimdall úgy gondolta, unalmas már a karosszékben ücsörögni; mennyivel izgalmasabb a kád széléről felderíteni, mit is csinál ott Bence. Olyan jól sikerült az imbolygás, hogy hirtelenjében a cica Bence mellett landolt a vízben mindannyiunk legnagyobb meglepetésére. Arról ugye korábban beszélgettünk, hogy a norvégok szeretik a vizet, de hogy ennyire????? Gyorsan kikaptam őt, megtörölgettem, hogy villámgyorsan távozhasson a tett helyszínéről – intelligenciájára jellemző, hogy azóta a szőnyegről követi az eseményeket, esetleg két lábra állva, kád szélébe kapaszkodva nézi meg, hogyan pancsol a Szívének Legkedvesebb Kétlábú.


Más az életetek most, hogy Heimdall is a család része lett? Milyen az élet egy norvég erdei macskával?

Reggeli kávézótárs 🙂

Ha tehetném, receptre írnám fel mindenkinek a macskatartást – már azoknak, akik képesek hosszútávú elköteleződésre és az állat feltétlen szeretetére. Heimdall valóban családtag, aki gazdagabbá, boldogabbá teszi minden napunkat – és ez most nem valami fellengzős vattacukor-szöveg. Akárhányszor ránézek, az isteni teremtés tökéletességét látom benne ugyanúgy, mint a gyermekemben; és biztos vagyok benne, Heimdall az életem 3 legjobb döntése közé tartozik. Saját rituáléink vannak, ahogy a reggeli kávém mellé mindig megkapom a magam dorombolás-adagját, vagy ahogy időnként odajön hozzám, összedugjuk a homlokunkat, és szavak nélkül beszélgetünk. És persze mindenki imádja, aki hozzánk jön, elképednek a szépségén, a belőle áradó méltóságon. Nem tudom Nektek soha eléggé megköszönni, hogy ilyen fantasztikus cica került hozzánk Tőletek!

A Gazdival <3

Nagyon szépen köszönjük a válaszokat, de legfőképpen azt, hogy ilyen csodálatos, szerető és odafigyelő családban élhet Heimdall. Itt teszem hozzá, hogy mindig nagyon érdekes, amikor a gazdik választanak. Az interjú elején említetted, hogy drukkoltál, hogy az előző család másik cicát válasszon. Pedig Ők úgy jöttek hozzánk, hogy nekik Adam kell (Adam később Rita kisfiától – aki fiatal kora ellenére nagyon otthonosan mozgott már akkor is a norvég mitológiában – kapta a Heimdall nevet), és már ott nálunk változtatták meg a döntésüket Grace irányába. Én is így éreztem – hogy hozzájuk inkább Grace való, hozzátok pedig Adam – szóval nincsenek véletlenek.

Mégegyszer köszönöm, és hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettelek! 
Ölelés,
Virág

Interjú a Nordic Verden cicák gazdijaival – 2. rész – Loki 0

by Cziráki Katalin Virág

Vera, Attila, Loki és a Többiek

Kedves Vera és Attila!

Örülök neki, hogy elfogadtátok a felkérésemet, és egy kicsit feleleveníthetjük az első közös élményeket és Loki (Cassandra) életének kezdetét nálatok!
Az első találkozásunk óta nagyon sokat változott az életetek. Ami biztosan nem változott és már akkor is nyilvánvaló volt, az a hatalmas szeretet minden négylábú élőlény iránt. Már gyakorlott kutya és cica gazdik voltatok akkor is, mi pedig örültünk, hogy a tőlünk költöző cicusnak lesz több négylábú barátja is, és izgatottan vártuk, hogy fog menni az összeszoktatás, mit fognak szólni a többiek.

Kicsit meséltek magatokról és arról, hogy hogyan jutott eszetekbe azt, hogy a következő családtag egy norvég erdei macska legyen?

Cassandra 1 napos <3

Nos hol is kezdjem… Miért is Norvég cica lett a második cicánk?
Éppen a tengerparton nyaraltunk, amikor hirtelen megkérdeztem a feleségemet, aki hatalmas állat rajongó (eddigi állatkertjében szerepelt már nyuszi, cica, kutya, papagáj, arany hörcsög),  hogy mit szólna hozzá ha bővülne a családunk egy kiscicával ? Először csak nézett rám nagy szemekkel de tetszett neki a felvetésem.
Mivel egy felnőtt sziámi macskánk és egy Bull terrier kutyánk van, érdekes ötletnek tűnhet az újabb jövevény érkezese.
Neki a Szfinx az egyik nagy szerelme, de én sajnos nem tudok megbarátkozni a kinézetével. Egy újabb sziámi pedig szoba sem jöhetett. Elég egy db Hernádi Judit hangú harcias ének művész a családban.

Hogy találtatok ránk, miért minket választottatok?

Cassandra 4 napos

Kerestünk mar korábban is nyugodt, kiegyensúlyozott fajtákat. Jártunk kiállításokra, és mindkettőnknek nagyon tetszettek a hosszú szőrű nagy testű cicák. Olvastam a fajtáról sokat úgy gondoltuk a tökéletes választás a Norsk skogkatt.
A szállodában ülve az elérhető kölyköket keresve akadtam a Nordic Verdenre. Nagyon szép és informatív volt az oldaluk, ami megerősített a szándékban: jöhet a kis Norvég. Izgatottan megmutattam a feleségemnek Cassandra képeit, aki huncut pofijával és szürke színével szerelem volt első látásra. Írtam Virágnak és elmeséltem az erdő szélen álló kis házunkról a patakkal , írtam magunkról és a miértekről. Vera szkeptikus volt, mert sok jelentkező volt a pindurra. Itt megjegyezzük mennyire korrekt és felelősségteljes a Nordic hozzá állasa amikor gazdit választ a kiscicáknak.
Hazautazás után Személyesen is ellátogattunk Virágékhoz, megnéztük Maseket, Lorát és a többi cicát.

Hogy választottátok ki Loki-t, miért őt? Miért kapta a Loki nevet?

Cassandra – itt már tudtuk az új gazdit 🙂

Cassandra játékos rosszcsont gyerkőc volt. Belopta magát a szívünkbe. Kétszer is elmentünk megnézni a növekvő pindurunkat. Közben kérdeztünk az étrendről, elintéztük a papírmunkát megbeszéltük az ivartalanítást, és az időpontot amikor elhozhatjuk őt hozzánk.
A névválasztás nehéz , ügy volt. Mivel a skandináv női nevek elég furák, a mitológia pedig kizárólag kemény kurta női neveket említett. Feleségem megtorpedózta az Astrid nevet, így maradt a huncut és rosszalkodó de hímnemű isten: Loki. Rászolgált a névre maradéktalanul a cicánk , ekkor még nem is gondoltuk mennyire tökéletesen illik a név hozzá.

Meséltek Róla? Milyen volt, amikor hazavittétek? Hogy teltek az első napok? Hogy fogadták egymást a már meglévő szépségekkel?

Loki imádta kicsiként a mosdókagylókat…

Hazaérkezés után a Sziámi folyamatosan morgott duzzogott (kb erre számítottunk ) elkerülte Lokit messziről. A Bull Terrierek hevesen érdeklődtek a cica iránt. A szúnyoghálós ajtónál várták mikor engedjük ki őt, hogy alaposan végigszaglásszák. A kutyaink macska biztosak, így nem féltünk kiengedni a 3 hónapos gyerkőcöt. Kiválasztotta az idősebb kutyát magának, Mangót (6 éves), akivel azóta is nagyon jóban van. Mindig üdvözli őt amikor találkoznak, szokott puszit adni neki és a kutyusok vízéből iszik rendre az udvaron.

… és aztán nagyként is 🙂

Két hétig elválasztottuk őt a Sziámitól a biztonság kedvéért , csak felügyelet mellett voltak együtt. Azután lépésről-lépésre megenyhült a dacos hercegnőnk, és egyre közelebb engedte Lokit. Hamar elkezdtek kergetőzni, játszani – harcolni egymással. Nagy meglepetésünkre idővel közösen használták a két cica almot.
Loki a kertben imádott fára mászni, pillangókat vadászni, élvezte az erdő közelségét. Pórázon sétált velünk tanítás nélkül. (A Sziámival ez reménytelen küzdelem… ) Egy éves korára már 6 kg közelében járt a szőrös kedvencünk. Az egyik beceneve Chewbacca lett miután télen üldögélt a hóban és fújta a bundáját a szél…

Meséltek arról, hogy amikor úgy döntöttetek Tenerifére költöztök, akkor milyen nehézségekkel kellett szembenézni az állatok átköltöztetése miatt? Hogy ment?

A Sziámival

A Tenerifei költözésünket egy rettenetesen nehéz ingatlan keresés előzte meg. Háromszor repültünk a szigetre házakat, lakásokat nézni. Sajnos hiába láttunk rengeteg kutyát-cicát mindenfelé, senki sem engedte meg az állat tartását sem a kertben sem a lakásban. Végül egy hatalmas házat vettünk ki 3 hálószobával, kerttel, mert ide hozhattuk a szőrös családtagjainkat. Nem bántuk meg a választást. Kiegyensúlyozottak a kutyáink, akik a kertben vannak. A kellemes állandó 20-26 C klíma miatt kutyaház sem kell nekik. A cicáink ki-be járhatnak kedvük szerint, bőven van helyük a hatalmas házban. Loki igazi mindenevő, nagyon jó étvágya van lelkemnek. Konzerv, nyers hús, és természetesen amíg kölyök tápot evett előszeretettel csent a Sziámi eledeléből is. Idővel felfedeztük, hogy szereti a rozskenyeret, kalácsot a baracklevet és a zöld teát. Ebből természetesen nem kap csak nagyon minimális mennyiséget, de nagyon kíváncsi mikor mit eszünk mi.

Bundaszellőztetés 🙂

Tenerifén lazacos tápot választott magának a Sziámival együtt. Érkezés után 5 !!! különféle táppal kísérleteztünk, a kétségbeesés határán voltunk, mire mindkét cica választott. És ugyanazt a tápot választotta: ennek mennyi esélye volt ????
Maga a költözés nem volt egyszerű. Mivel közvetlen járat Budapestről nincs ami állatot szállítana, ezért Bécsből repültünk 1 kutyával a raktérben , 2 cicával a kabinban. Előtte oltások, útlevél, megfelelő szabványos táskák beszerzése, és Lokinak diéta : mivel 6 kg a maximális súly amivel a kabinban utazhat állat. Nyugodtan és türelmesen viselkedett a hosszúra nyúlt napon, kapott egy pici nyugtatót, de semmi problémát nem okozott nála a repülőút. Simogatták és csodájára jártak az utasok, mekkora cica van a táskánkban.

Hogy érzi magát Loki és négylábú társai – és persze Ti is – Tenerifén? Hogy viszonyulnak az ottani emberek az állatokhoz? Hogy bírják a klímát? Nagyon más mint nálunk?

Jóbarátok <3

Spanyolországban nagyon szeretik az állatokat, itt a Kanári szigeteken még a kóbor cicákat is etetik. Így szinte bárkivel találkozunk csodálja a népes családunkat. A második kutyusunk kicsit később csatlakozott hozzánk technikai okok miatt. Mostanra teljes a létszám : Irén a Sziámi , Loki a Norvég erdei , Fruzsi és Mangó a Bull terrierek. Loki szerencsére roppant gyorsan beilleszkedett. Beültettük a kertet növényekkel, így van neki kellő árnyék ha süt a nap. Megvannak a kedvenc helyei, ahol késő éjszakáig üldögél a kutyusokkal. Imád bent a mosdótálcákban aludni és hajnalban cica feng-shui szerint átrendezi a fürdőszobai kellékeinket.

Más az életetetek most, hogy Loki is a család része lett? Milyen az élet egy norvég erdeivel?

A Teide-n

Az életünk megváltozott az biztos, hogy mennyire, arról a Sziámit kellene leginkább kérdezni. Ő biztosan nem boldog mert elvesztette a hercegnő státuszát. 🙂 Loki most már a testi adottságai miatt a vezér. Amúgy kedves és nagyon türelmes a Sziámival, viszont amikor kergetőznek mindig ő nyer.
Reggelente leltározni kell utána az átrendezett dolgok miatt a fürdőben. Nem szabad félig álomban kezet mosni mert a mosdókban alszik. Zuhanyozás után általában befekszik utánunk a zuhanyba és jól összejárkál mindent a házban.  A tetőteraszról magabiztosan sétál át a szomszéd házakba. Januárban amikor havazott – 3000 méter magasan – , elvittük őt a hegyekbe. Élvezte a sziklás terepet, a fenyőfákat, pórázon szépen sétált velünk a fagyos szélben.
Nem bántuk meg , hogy Norvég erdei macskát választottunk. Hatalmas a kontraszt a Sziámival. Nyugodt, csendes, kiegyensúlyozott és okos állat. Viselkedése kárpótol a porszívózásért bennünket. 🙂
Sokat nevetünk amikor égnek álló lábakkal békésen alszik a leghidegebb és legkeményebb dolgokon fekve. Hajnalban hangosan dorombolva ébreszt minket, és kedveli a természetfilmeket a TV-ben.
Következő cicánk is Norvég lesz Virágéktól az biztos!!

Játék egy gyíkkal

Nagyon szépen köszönöm Nektek, hogy egy kicsit az olvasók is beleláthattak az életetekbe, és azt is, hogy mindig hallunk felőletek. Köszönjük a képeket, sztorikat – mindig érdekes, hogy milyen is arra, csodaországban az élet. Egy napon majd szépen meglepünk Benneteket, és beállítunk Lokinak egy tesóval! 😀

Addig is ölelés,
Virág

Joanna – így leszek tenyészcica 2. rész 0

by Cziráki Katalin Virág

Joanna mesél:

Sziasztok!

Joanna <3

A gazdi azt mondta, ideje újra hírt adni felőlem, szóval szedjem össze a gondolataimat, mert kíváncsiak vagytok rám. Tényleg kíváncsiak vagytok rám? Nos, az a helyzet, hogy mostanában kicsit unalmasabb az életem, mert Horten egyszerűen eltűnt mellőlem és hiába próbálom magyarázni a gazdinak, hogy ez így nem jó, mintha meg sem hallaná. Néha azt gondolom nem is tud olyan jól cicául, mint azt eddig hittem. Persze szoktam én a nagyokkal is játszani és a gazdi is sokat játszik velem, de azért az nem ugyanaz, mint egy játszópajtás.

Joanna még Hortennel <3

Most, hogy csak én vagyok az egyetlen norvég erdei kiscica otthon, mindenki engem szeretget és amikor látogatók jönnek akkor ők is folyton velem játszanak, ennek mindig nagyon örülök. Tudom, hogy hol tartja a gazdi a kedvenc játékaimat és mindig nagyon várom, hogy elővegye őket. A lézert is imádom és néha még a nagyobbaknál is gyorsabban szaladok, hogy elkapjam a piros pöttyöt, de valahogy soha nem sikerül. Az ablakban is imádok nézelődni, és nálunk még mindig nagyon nagy hó van, hétvégén a gazdi majd kivisz sétálni, legalábbis ezt ígérte. Még mindig nagyon szeretek enni, nem is tudom hogy lehet, hogy a többiek mindig olyan türelmesen várakoznak, hogy mikor lesz reggeli, ebéd, vagy vacsora. Néha még szeretnék szopizni a mamától, de nem hagyja, pedig igazából csak kicsit emlékezni szeretnék rá, milyen is volt kicsi cicának lenni, mielőtt végképp megnövök. Nem akarok megnőni. Jó kiscicának lenni. Eszem-alszom-játszom és újra eszem-alszom és játszom. Most inkább alszom, majd még úgyis jelentkezem! Most nem érek rá. Kérdezzétek a gazdit, ő ráér.

Virág mesél:

Johi mellettem lustizik

Joanna 19 hetes múlt és kezd már igazán kinőni a kis babacica korból. Sajnos nem jó a nagyobb mérlegünk és valahogy soha nem jutok addig, hogy újat vegyek, de mivel a 3 kilóig mérő mérleg már nem mérte meg, így tudom, hogy ha csak kicsivel is, de biztosan 3 kiló feletti a súlya. Ez igazán jó súlynak számít ebben a korban, főleg lány cicánál. Joanna az apja, Jaime masszív termetét örökölte és mellé Rosi hosszú bundáját. A fejformája gyönyörűen alakul, nemrég épp beszélgettem róla Jaime lengyel tenyésztőjével, és ő is azt mondta, hogy nagyon perfect. 🙂 Ennek örülünk – ő ennek a kategóriának bírója is, érti a dolgát. Joannát eléggé megviselte Horten költözése (minket is), hiszen sokáig voltak együtt és a végén már csak ketten voltak kicsik. Horten régebben jobb barátságban volt Moss-szal, de miután Moss elköltözött Joanna vette át a helyét. Johi nagyon kereste aznap és másnap is Hortent, azóta inkább csak azt látom, hogy sokkal bújósabb és sokkal több törődést igényel.

Kukucs Johi <3

Elkezdett beszélgetni is – Rosita, a mamája is nagyon beszédes norvég erdei, úgy látszik Johika is az lesz. Mindenhová követ a házban, semmit nem lehet nélküle csinálni, legyen szó fürdésről, ebéd készítésről vagy takarításról. A leginkább mégis azt szereti, amikor kicsit leülök, hogy átgondoljam a napot reggel és este is. Rendszerint ilyenkor dobok magamra egy plédet (nálunk nincs nagy meleg, ha bármit csinálok ahhoz pont jó, de üldögélni kicsit hűvös), no a pléd alá imád bebújni és ott fekszik bent nagy elégedetten. Amúgy is mindig mellénk heveredik, nagyon fontos neki a közelségünk.

Hayley, Joanna nagymamája. Hasonlítanak 🙂

Nagyon játékos, és nagyon jó megfigyelő. Okos, mint a nagyanyja és ragaszkodó is. Éjjel akárhányszor kijövök – a kandúrokkal alszom – egyből felkel és elkísér a mosdóba, kéri, hogy vegyem fel, dorombol, dörgölődzik, velem szeretne lenni, így néha ott alszom a nappaliban. Ilyenkor nagyon boldog, éjszaka is sokszor felkelt, hogy biztosítson afelől, nem tűnt el és nagyon szeret. A szeretet persze kölcsönös. El akartuk vinni Joannát egy kiállításra hétvégén, de sajnos nem kerül megrendezésre, így nem tudom mikor lesz alkalmunk kicsit trenírozni őt kiállításilag – ha más nem, hát marad az áprilisi győri kiállítása az egyesületünknek – ott láthatjátok majd Joannát ez szinte biztos.

Johimancsok 🙂

Kicsit a cicák közötti kapcsolatról. Joanna még kiscica, sokat játszik vele a mamája, Rosita, és Lora is sokszor rohangál vele fel-le, hiszen egy idő után a két alom – az Igazából szerelem és a Norvég városok – együtt nevelkedtek és ilyenkor a mamacicák nem tesznek különbséget egymás kicsinyei között. Jenny, aki babákat vár nem mindig örül Joannának, aki éppen vele akar mondjuk játszani, ilyenkor morog egyet – Joy pedig továbbáll. Nem hatja meg a dolog, inkább nem foglalkozik vele. Hayley-vel a viszonya semleges, nem  játszanak de nem is kerülik egymást. A fiúkkal ritkán találkozik, akkor szagolgatják egymást, Jaime felfedezni véli benne a felnövekvő nőt, Masekkel összenóziznak és ennyi. Most tervezzük Johit hámhoz szoktatni, eddig csak a kennelben járt kint, illetve az udvaron néha fotózáskor. Lassan tanítgatni is fogjuk, elsőként az ül, hopp és egyéb leckék jönnek. Igyekszünk vele sok időt tölteni. A minap észrevettem, hogy már tudja a nevét, innét már csak egy pillanat, hogy az összes becenevével is tisztában legyen. Igazi szeretnivaló kis gombóc és nagyon jól illik a meglévő csapatba, boldogok vagyunk, hogy ilyen fantasztikus kis lénnyel oszthatjuk meg a mindennapokat!!!

Legyen csodaszép napotok!!

Virág

 

Reggeleim 0

by Cziráki Katalin Virág

Facabook oldalunkról azoknak szeretettel, akik ott nem követnek minket.

Sziasztoooooook!

Meg kell osszam Veletek a reggelemet, mert néha én sem hiszem el, hogy 8.30-ig már megtörténik minden, ami megtörténhet. 🙃😲😱😰😩😵

Talán onnét kezdem, hogy veszett későn értünk haza, mert koncerten voltunk, ami isteni volt, csak hát sokáig tartott.  
Hazaérve észleltem, hogy a rend állapota reggel óta nem javult – sőt, dacára a két lánygyermeknek otthon (biztosan sok tanulnivalójuk volt, meg kell dolgozni a jó bizonyítványért, na!) – sőt, kaotikus méreteket öltött, így aztán az éjszakám egy részében próbáltam tűrhető állapotra javítani a katasztrofálisat. A macskák ennek örültek, játékként értelmezték a mosógépbe pakolást, a játékok halomba rakását, a mosogatógépet amúgy is imádják (mindig rettegek, hogy egyszer bezárok egyet).
Horten nehezményezte, hogy a minden bizonnyal általa kipancsolt két tál vizet💦, ami szépen kezdett elelegyedni az alomból kihordott szemcsékkel, miért is akarom feltörölni, mikor az annyira mókás. Aha. Az. Csak nem hajnali egykor.

Hayley a kennelben

No, de sikerélmény, mert idővel csak eljutottam az ágyig, ahol persze megrohamoztak a kandúrok, Jaime úgy gondolta, hogy mind a kilenc kilója jó helyen van a gyomrom magasságában, és a vállamon dagasztott, majd befúrta a fejét a nyakamba és elaludt. Moccanni sem bírtam. Éjjel aztán váltogatták egymást, és bőszen válaszolgattak Rosinak, aki épp tüzel és az ajtó másik felén adta tudtára a kandúroknak minden óhaját.
A megvalósítást lehetetlenné tevő ajtót pedig ki erről az oldalról, ki a másikról rágta némi óbégatás közepette. Kétszer felkeltem rendet parancsolni, meg kétszer átállítottam későbbre az ébresztőmet, mivel ma kicsit később indulhattam, nem volt muszáj ötkor kelni. Akkor akartam – Isten látja lelkem, rajta voltam én a reggeli takarításon, csakhát… Na. Ilyen a nyugodt és pihentető alvás. 🤗🤔🤨😛
Így aztán már öt után de még hat előtt az éjszakától kicsit meggyötörten ébredtem, és Masekot simogattam még egy jó darabig, de muszáj volt felkelni.
Az első, amivel közelebbi kontaktus kötöttem egy hányás volt, valakinek nem tetszett a vacsi – nem ügy, éhgyomorra egy hányás-takarítás nem okoz gondot már nekem. Utána megkapták a reggelit – szerencsére mind jóízűen evett, lehet a kismamák reggeli émelygése okozta a hányást, vagy némi szőr – bármi lehet, a cicák könnyen kiadják magukból a kaját, ha valami okuk van rá.
Már rutinszerűen hoztam a törlést a kipancsolt vízhez, s Horten gazdájának ezúton üzenem, készüljön, ez egy vizimacska, vagy mi.  Kiteregettem – a két kicsi aktív segítségével, ami azt jelenti, hogy egy ruha fel, kettő le a szárogatóról. A mosakodást is persze Horten élvezte a legjobban, de a fogmosásnál már Joanna is aktívan segített, hogy az almolásról már ne is beszéljek.

Masek és Csili <3

Eszembe ötlött az előszoba söprése közben, hogy tán ki kéne mennem, és megnézni a kennelt, mert a napokban sok hó esett.🌨❄☃ Alig tudtam az ajtót kinyitni a hó miatt, de bejutottam. Gondoltam én, hogy nem olyan jó a helyzet, de hogy ennyire szar – na azt nem. A kennel tetején a hálón megállt a húsz centis hó, és bajlósan bemélyedt – időzített bombaként nézegettem a fejem felett. Ajjajjj, egy helyen kicsit le is szakad, nem lesz ez így jó, mert kilógnak a macskák. A seprű amúgy is nálam volt, gondoltam megütögetem kicsit, a hó lehullik, napsütés, ámen.😇💥 Aha. Megütögettem kicsit – némi hó hullt a nyakamba – kicsit hujjogattam, mert természetesen nem gondoltam, hogy ehhez a művelethez különösképpen fel kéne öltözni, így papucsban, zokniban, naciban és egy pólóban kiviteleztem a mutatványt. Hegyi lány mindent kibír, ugye.💪
No, ha nem jön, próbáljuk erősebben, hátha lesz eredménye. Lett. 8 négyzetméternyi húsz centis hóréteg terített be egy pillanat alatt hálóstól. Sötét lett és nagyon hideg és kezdtem azt érezni, a hegyi lány sem bír ki mindent, levegőt se nagyon kaptam hirtelen, de aztán kiszabadultam a hó és a háló fogságából. Frankó. (Ide mást akartam írni, de beérem ezzel.)
Nos, a kennel másik felén még fent volt a háló, fent volt a hó is, gondoltam könnyítek azon is, de nem nagyon adta magát meg az igyekezetemnek, ellenben a kezem és a lábam már fájt a hidegtől, vastag hóréteg borított☃, így jobbnak láttam bemenekülni a házba. Nem volt egyszerű, mert annyira le voltam már fagyva, hogy nem bírtam a zárral és még a kijárót is be kellett zárni, mielőtt a srácok úgy éreznék, részt kell venniük ebben a havas mókában mindenképpen.
Bejutottam, beálltam a kádba, mert annyira sok volt rajtam a hó, hogy csak ott volt értelme levetkőzni. Horten boldog volt, mert hóóóóóóó, és abból víz lesz, juhú. Feljebb állítottam a hőfokot, magamra dobtam egy pokrócot, fájt a kezem-lábam kegyetlenül, így egy teával leültem egy kicsit a kanapéra átgondolni az élet értelmét. Gyorsan megtaláltam, mert Joanna bebújt a takaró alá és heves játszadozásba kezdett Hortennel, így sikerült néhány vérző karmolást elszenvednem. Próbáltam őket meggyőzni, hogy most játszanak máshol, de nem. Hát jó, inkább felöltözöm, úgyis indulni kell, még megcsináltam néhány dolgot, ha már mozognak a végtagjaim, a hajam csurom víz (hólé), majd megszárad útközben.🚙 Az út csupa hó és jég, de szerencsésen kiállok, hurrá, indulunk. Az út további történései még, hogy: 1. elől nem töröl a lapátom jól, a nap mindig szembe süt, annyit sem láttam, hogy mukk. Gondoltam, legalább hátrafelé lássak ki, csak épp azt nem, hogy oda van fagyva. 2. – persze, hogy letört a hátsó ablaktörlő. Kis szomorúság (aZuram örülni fog…), de nosza éneklés inkább teljes hangerővel, a víz csöpög a hajamból, a gyerek mellettem nem érti, minek lehet még ennyire örülni, amikor hirtelen satufék – mert hát ha előtted is, akkor mit tudsz tenni??? – és kb. két milivel sikerül megállni az előttem lévő mögött. Nagylevegő. Neeeem, nem anyázunk. 😇😇😊😊Derű – legalább a kocsit nem törtük össze. Kiszálláskor a gyerek nézi, röhög – lóg hátul a lapát… ez van. A villamoson legalább meleg van, ami jó, mert a hajamtól átvizesedett a kabátom – nem egy téli darab – és így az ingem is. Érzem, hogy dupla adag finomsággal kell megjutalmaznom magam a pékségben. 🥐☕Kérem, kapom, de a kasszás nem figyel, pedig ott állnak egymás mellett. Lusta vagyok újra elmondani, így odavetem: kétszer kétszáz és egyszer három. Szeme felcsillan, és közli: fel vagyok véve, ez a szemlélet kell neki. Mondom, az jó, hiányzott még egy kis munka. Szóval karrierem felfelé ível, látjátok… és eseménytelenül – kicsit fázósan sétálok negyed órát, majd bent konstatálom, hogy elkéstem. Fél kilenc. Lehet, hogy a mai napból már elég is?

Hát ez van. És már megint irgalmatlan hosszú, szóval aki olyan hős volt, hogy eljutott eddig, dobja már be kommentbe nekem két szóval, hogy milyen volt a reggele – had merítsek erőt.  Kell! 
Jó, hogy itt vagytok! Ölelés! 
Virág

Interjú a Nordic Verden cicák gazdijaival – 1 rész 0

by Cziráki Katalin Virág

Zsófi és James

Kedves Zsófi!

Örülök neki, hogy elfogadtad a felkérésemet, és egy kicsit feleleveníthetjük az első közös élményeket és James életének kezdetét nálad!
Amikor megismerkedtünk nem csak annak örültünk nagyon, hogy egy ilyen kedves, barátságos és nyitott ember vagy, hanem annak is, hogy igazi közös életet terveztél el a leendő négylábú társaddal, aki tényleg részt vesz azokban a dolgokban, amiket Te is nagyon szeretsz csinálni. Azóta nagyon sok közös kalandotok volt és mi mindig örömmel követtük ezeket.

Captain on board 🙂

Kicsit mesélsz magadról és arról, hogy hogyan jutott eszedbe az, hogy akivel megosztod az életed egy norvég erdei macska legyen?
Igazából kutyát szerettem volna, de az lakásba nem a legjobb. Az első ötletem az volt, hogy örökbe fogadok egy menhelyi cicát. De aztán végig gondolva, hogy szegények sokszor min mentek keresztül, rájöttem, hogy nekik aztán igazán nyugodt környezet kell, hogy helyrejöjjenek lelkileg. Én pedig részben a munkám, részben a motorozás miatt gyakran vagyok úton, emellett albérletben lakom, tehát ha költözni kell, a leendő társamnak azt is bírnia kell. Így aztán elkezdtem olyan fajtákat keresgélni, amik méretre már majdnem kutyák, és nyugodtak. A norvég erdei macskákról mindenhol azt olvastam, hogy nekik aztán utazás, hotel, új emberek nem okoznak problémát.

Hogy találtál ránk, miért minket választottál?
Interneten bogarásztam, itthon nem sok helyen van norvég erdei macska tenyészet, Ti pedig közel laktok Budapesthez. Felvettem a kapcsolatot Veletek, és kértem egy időpontot, hogy megnézhessem élőben, milyen is egy norvég erdei macska. Nagyon szimpatikus volt a tenyészet, a négy- és kétlábúak egyaránt, úgyhogy nem sokkal később kértem is, hogy kerüljek előjegyzésbe.

Hogy választottad ki James-t, miért őt?
Nekem leginkább a kék szín tetszett, és Willie volt a kedvencem, de róla hamar kiderült, hogy Tirolba megy tenyészcicának. Adam és James közül választhattam, és hát James „The Boss” Cooper aztán annyira laza volt és nyugodt, hogy egyértelmű volt, hozzám ő illik leginkább.

Naplemente Zadarban

Mesélsz Róla? Milyen volt amikor hazavitted? Hogy teltek az első napok?
Arra emlékszem, hogy amikor megérkeztünk Hozzátok, azonnal bevették magukat a tesóival a hordozóba, mire indulás volt, mindenki kijött, csak ő ült benne. Biztosan tudta, hogy velem jön. 🙂 Autóban utaztunk haza, melegben, légkondi nélkül. A kiskoma végig magyarázta az utat hazáig. Tesómnak panaszolta az anyósülésen az ölében, hogy neki nagyon melege van. Hazaérve gyakorlatilag elindult felderíteni falmentén, amint kikerült a hordozóból. Azonnal megtanulta, minek hol a helye, este már villanyoltás után a fejemen feküdt és bőszen mosdatott. Ezt a szokását jó fél év alatt vetkőzte le, azóta nem mosdat, de még mindig sapkában alszom időnként… Az fix, hogy a Főnökkel a fejemen nem fázik a fülem! 🙂

Milyen vicces-mókás sztorid van róla?
Minden napra jut valami, sülve-főve együtt vagyunk, néha még együtt is dolgozunk, ha olyan a munkám. Nyáron lementünk motorral a horvátokhoz nyaralni ketten. A szállás Zadar belvárosában volt, úgyhogy jó sokat gyalogoltam vele a tengerpartra „gyere Főnök, jól megnézzük a naplementét” felkiáltással. Mikor kivettem a hordozóból, beleszagolt a levegőbe, közölte, hogy nem. És visszamászott, nekem háttal. Hát legközelebb nem őt viszem romantikázni! 🙂

Egy kis séta – az első motoros utunkon

Merre jártatok már együtt?
A nyári zadari nyaralás mellet jártunk már együtt Szlovákiában, Ausztriában, és itthon is jó sok helyen megfordultunk már.

Hogy tudtad James-szel megszerettetni a motorozást?
Nem volt választása, már eleve motorra való hordozót vettem neki. Ha egyszer sokat motorozom és nem akarom egyedül hagyni, akkor bizony ennek így kell lennie. Nem volt vele gond, első alkalommal felültettem a hátsó ülésre, beindítottam a motort, amíg felszerelem a hordozót. Semmilyen reakciót nem váltott ki belőle a járó motor a feneke alatt. Autóban kalaptartón, motoron a tankon utazik. Ha túrázni vagyunk több motorral, akkor pihenőben végigjárja az összeset, megszagolja, némelyikre fel is ugrik. Együtt voltunk még az éjszakai motorozáson is Budapesten. Kocsi, motor, neki mind érdekes. Szerintem előző életében autó- és motorszerelő volt. 🙂

Az első utunkon, pihenőben

Fékellenőrzés 🙂

Más az életed most, hogy James veled él? Milyen az élet egy norvég erdeivel?

Persze, hogy más. Addig egyedül éltem, senkinek nem kellett időben enni adni, meg játszani vele. És a nappali sem volt tele hajgumival és játékokkal. De hamar megszoktuk egymást, megvan a napi rutin. Együtt kávézunk reggelente. Adok neki reggelit, belekóstol, aztán beül az ajtó mellé, várja, hogy ráadjam a hámot és kimenjünk a gangra. Ő nézelődni, én kávézni. Ha ez elmarad, akkor van ám hiszti! Kávézás után azonnal spurizik is reggelizni, aztán lelép, tudja, hogy megyek dolgozni. Fürdeni is együtt szoktunk, én fürdök, ő a kád széléről belógatja a farkát a forró vízbe, és evezget meg dorombol.
Nagyon össze vagyunk nőve, most éppen az apportírozáson fogunk majd dolgozni, mert már feketeöves pacsiosztó a Főnök Úr, kell új kihívás.

Munka utáni szeretés

Magyarázatként teszem hozzá, hogy James klikkeres módszerrel – igen, mint a kutyák is – tanul, és pillanatok alatt megtanult pacsit adni. Zseniális!!
Nagyon hálás vagyok, Zsófi, hogy válaszoltál a kérdésekre, és bepillantást engedtél nekünk a közös életetekbe, ami igazán változatos, izgalmas de ugyanakkor meghitt és kedves. Köszönjük azt is, hogy gondolsz ránk, és küldesz nekünk pár kedves képet, videót, mindig nagyon örülünk neki!  Nem is kívánhatnánk jobb gazdit James-nek, és azt hiszem az is világosan látszik ebből a beszélgetésből, hogy mennyire nem lehetetlen az, hogy egy norvég erdei cicával utazzunk, bejárjuk a világot és közösen éljük meg nem csak a mindennapokat, de a kalandokat is. 
Sok hosszú és boldog közös évet kívánunk Nektek sok szeretettel!

Kedves Olvasóink – köszönjük, hogy velünk vagytok, és hogy olvastok minket.
Legyen csodás napotok,

Virág

A macskák szerelmi élete 0

by Cziráki Katalin Virág

Ez az írás szintén a Facebook oldalunkon jelent meg, de itt jobban visszakereshető. Jó szórakozást hozzá! 🙂

Sziasztok!

Ígértem nektek némi képet arról, hogyan is alakul a macskák szerelmi élete.

Nos, másként, mint azt ők szeretnék, az egyszer biztos. 

Masek – tavaly előtt az udvaron

Azt tudni kell, hogy a kandúrok egész évben képesek fedezni, viszont a nőstények – alap esetben – csak az év egy időszakában tüzelnek, vagyis képesek vemhessé válni.
Azok a fajták, akiknek a tartása és a múltja még közelebbi kapcsolatot mutat a természettel ősszel abbahagyják a tüzelést, és általában csak január közepe-vége fel kezdik újra, amikor újra több a fény és valamelyest melegszik az idő.
Ez némi párhuzamot mutat a mi népi szokásainkkal, hiszen a vízkereszt utáni időszakban kezdődik nálunk is a nagy mulatságok ideje, és elvileg a nagyböjt idejére már megtörténik aminek meg kell. A természetben biztosan így is van, de a tenyészetek nyilván szabályozni tudják azt, hogy mikor fedeztetik be a nőstényeiket – elkerülendő azt, hogy mondjuk egyszerre négy alom lásson napvilágot.
(Azokra az esetekre majd máskor térek ki, hogy mit tehetünk az üres tüzelések ellen és hogy mennyire nehéz időszak ez mindenkinek.)

Lora az ágyamban

A nőstények általában két hetente tüzelnek, egyre hosszabb ideig, ha nem lesznek vemhesek, akkor alig van néhány nap szünet a két tüzelés között. Ez mindenki számára fárasztó, de talán ennél is fárasztóbb a kandúrok viselkedése. Nálunk Masek hetek óta óbégat – szó szerint – éjjel és nappal, alig eszik, alig alszik, és szétrágja a faajtót. Érzi az utcai cicákat is éppúgy, ahogy a sajátjainkat. Jaime valamelyest halkabb és türelmesebb – na azért nem sokkal – de mivel Masek a főnök kettőjük között ő kénytelen kicsit visszább venni a hangerőből. Szerencsére egymással továbbra – és ennek ellenére – is jól megvannak, Jaime különösen kedves Masekhoz, amit ő kegyesen eltűr. Azt gondolnánk, ha végre megkapják a nőstényt, akkor onnét minden jó és szép és béke van – de nem. Sőt… olaj a tűzre!
A nőstény, ha tüzelni kezd, akkor legjobb, ha a második napon találkozik már a kiválasztott kandúrral, és általában 2-3 napot töltenek együtt kisebb-nagyobb megszakításokkal.
Masek például biztosan nem olvasta a Szex, szerelem, gyengédség c. rovatot, mert nulla kedveskedéssel brutál állat módjára ront az áldozatra. Vannak ennél kevésbé rámenős és kedves kandúrok, mint pl. Dar Horvátországban, akivel Lorának két alma is van, ő szó szerint képes volt Lorának udvarolni, kedveskedni. (Ilyen külső fedeztetésnél általában a nőstényt viszik a kandúrhoz, tehát mi utaztunk Lorával Horvátroszágba Darhoz.)

Hayley két évvel ezelőtt

No, de a spanyol virtus ugye… az kiütközik.  Ilyenkor a kandúr olyan szinten fogja meg a nőstényt, hogy annak esélye nincs elmenekülni, a sikerességről pedig a nőstény ordító hangja árulkodik, majd a földön való hempergése. Utána azért pár maflást lekever a kandúrnak a nem éppen pozitív élményért. Masekot ez nem szokta meghatni, pedig amúgy érzékeny lélek… Nos, ezt a sorozatot ismételgetik – amíg hagyom. A minap Hayley szemlátomást menekült, mikor bementem érte, Masek nem örült, hogy elválasztom a menyasszonyától – jobbnak láttam mielőbb kirongyolni a nősténnyel, mielőtt az életem forogna kockán. Ez így persze erős, de a cicák ösztön lények és a brutál kedves és nyugis kandúrok azért ilyenkor ki tudnak vetkőzni önmagukból. Természetesen akár egyetlen alkalom is sikerre vezethet, de jobb biztosra menni. Hosszú ideig azért nem jó húzni a pároztatást, mert akkor nem fogjuk tudni, hogy honnét is kell számolni a vemhesség idejét, és az amúgy is bizonytalan szülés kezdete még bizonytalanabbá válik.
Ami még nektek érdekes lehet, hogy a macskák – akárcsak a wc használatnál – itt sem szégyenlősek, tehát a nézőközönség nem fogja meghatni őket – persze igyekszünk nekik nyugodt körülményeket biztosítani. Sok tenyésztő posztol képeket magáról a párzásról, mi ilyet sosem tennénk – szerintünk nem etikus, ez mégiscsak az ő magánügyük, ahogyan szülés közbeni véres képekkel sem sokkoljuk a követőinket. De a szülés már egy másik fejezet…

Jenny és Rosita kiscicaként

Szóval most kicsit zaklatott időszakot élünk, és a fennmaradó négy órás alvásidőmből hármat garantáltan a kandúrok óbégatása, ajtórágása, fel-le rohangálása tesz ki. A maradék egyben pedig ne panaszkodjak, mert ketten is versengnek a kegyeimért, ki feküdjön hozzám minél közelebb, kit simogassak. A harmadik – a kétlábú – no Ő menekülőre fogta, s a valamelyest nyugodtabb nappaliban alszik. 
Vidámságos napot Nektek!! Jó, hogy itt vagytok!
Virág

A kandúrok és a szöges bőrtanga esete 0

by Cziráki Katalin Virág

Kedves Olvasóink!

A lenti írásom a Facebook oldalunkon jelent meg, de mivel olyan jó kérdést boncolgat és nagy sikere is volt, ide is felteszem, hogy visszakereshető, olvasható legyen. Ha nem ismered még az FB oldalunkat, akkor látogass el ide: Norvég Erdei Macska Tenyészet

Sziasztok!
A Joannáról szóló blogbejezgyzéshez érkezett kommentként Tünde ezen kérdése:
❓❔❓❔❓❔
„Lehet hogy másnak egyértelmű, de bennem már többször felmerült a kérdés, hogy hogy oldjátok meg, hogy Ti szabjátok meg – és ne a cicák – hogy melyik melyiknek legyen a párja. Teljesen külön tartjátok a fiúkat és a lányokat, nehogy véletlen „baleset” csússzon a rendszerbe? ”
Nagyon jó kérdés, és mivel a válasz nem két sor, ileltve mást is érdekelhet, így inkább egy külön posztban válaszolok neki itt. 🙂

Jenny a kennelben

Induljunk ki abból, hogy egy tenyészet általában kandúrokból és nőstényekből áll – persze van aki csak nőstényeket tart, vagy másnál tartja a kandúrjait. Mi akartunk saját kandúr(okat) és máshol sem akartuk őket tartani, így nálunk valóban felmerül a fenti kérdés. Az ilyen tenyészetekben sok esetben teljesen külön tartják a kandúrokat a nőstényektől, főleg ha sok cica van, ami érthető is, hiszen:
– így nem kell azon aggódni, hogy véletlenül befedeződik az a nőstényünk, akit nem is akartunk, vagy nem azzal a kandúrral
– nem kell figyelni, hogy tüzelnek-e a nőstények
– nem lehetne tudni, hogy melyik alom apja ki
Ilyen tenyészet pl. az a nagyon neves spanyol tenyészet, ahonnét Masek jön. Ott bent laknak a lányok – kijárásuk van egy teljesen zárt kifutóba, és kettő (talán most már három) kinti kennel van a fiúk számára, fűtött kis házakkal, fával, és tk. azt használják terasznak, vagyis ki tudnak ülni közéjük és sok időt töltenek velük. Számomra ez korrekt és jó megoldás.
Nem tetszik viszont az, amikor a kandúrok száműzve vannak úgy a kert valamely részében lévő kinti kifutóba, hogy ember alig jár arra, nem kapnak törődést, figyelmet. Ennek egy másik fajtája, ha egy szobában él és még kimenni sem tud.

Jaime a kennelben

MI a tenyésztést nem tudjuk, nem is akarjuk kandúrok nélkül elképzelni, és a kandúrok társasága amúgy is fantasztikus. Mi úgy csináljuk, hogy amikor totálisan nyugodt időszak van, mert pl. a nőstények vemhesek, épp szültek (bár ők általában külön vannak, de nem mindig, minden nőstény igénye más), a többiek esetleg valamilyen módon ki lettek vonva az ivarzás alól – nőstény és kandúr is kaphat olyan implantátumot, amitől nem ivarzik egy ideig – akkor mi együtt tartjuk az állatainkat. Ezek számunkra – a pici cicák mellett – a tenyésztés legboldogabb időszakai, hiszen mindenki velünk lehet egyformán, kedve szerint vonul csak el.
Tudni kell, hogy egy kandúr mindig előbb megérzi, ha tüzelni fog egy nőstény, tehát ha kicsiket tervezünk és várható a tüzelés – az pedig mindig várható, sosem lehet tudni hogy mikor jön, mert néha totál szabályszerű, máskor meg egyáltalán nem – akkor nagyon kell figyelni. Ilyen bizonytalan időszakban azt szoktuk csinálni, hogy amíg nem vagyunk otthon, addig a fiúk külön vannak, és ha hazaértünk akkor összeengedjük a csapatot. Ilyenkor figyelünk rá, hogy viselkednek.

Masek a kennelben

Sajnos ez az idilli állapot szűnt meg most nálunk, mivel egyrészt elindultak nagyon korán a jó idő miatt a tüzelések, másrészt mindkét kandúrunk jelölni kezdett – amit előtte soha nem csináltak – így kénytelenek vagyunk egy ideig külön tartani őket.
Így most ők egy szobában vannak, ahonnét kijárásuk van egy teljesen zárt kifutóba éjjel-nappal. Mi velük alszunk, és egyrészt alvás előtt sok időt töltünk együtt, másrészt kapnak egy kutyáknak szánt tüzelőbugyit – én csak szöges bőrtangának hívom :D, s képet nem mellékelek, mert mégiscsak szépséges és fenséges kandúrok, nekik is vannak személyiségi jogaik, hogy miben nem mutatkoznak a nyilvánosság előtt és mi ezt tiszteletben tartjuk. NO, ebbe betétet rakunk, és ilyenkor be tudnak jönni hozzánk a ház többi részére szinte korlátlan mennyiségben.

Ha fedeztetés van, akkor a kiválasztott párt tesszük egy külön részbe, és napi szinten együtt töltenek ott néhány órát, utána mindenki megy a saját csapatába. De erről majd egy másik bejegyzésben írok hosszabban – így is burtál hosszú lett, ember nincs, aki végigolvassa, ha mégis, tegyél már kommentbe egy mosolygós jelet! 😀 🙂 (És a mosolygós kommentek közöttük szöges bőrtangát sorsolunk ki. 😀 )
Kösziiiiiiiiiiiiiiiii
Legyen vidám napotok!!!!

Virág

 

Joanna – így leszek tenyészcica 0

by Cziráki Katalin Virág

Joanna mesél:

Sziasztok!

Joanna <3

Itt az idő, hogy bemutatkozzam- legalábbis a gazdi ezt mondta. Mert hogy maradok. Ezt meg nem értem – hát persze, hogy maradok, hol a jó égbe’ lennék, ha nem itt? Itt a mamám, itt a papám és itt van Horten is meg Moss, akikkel játszani szoktam. A többiek – no ők eltűntek. Sorra jöttek hozzánk kedves nénik meg bácsik és hoztak nekünk mindenféle finomságot, beszélgettek a gazdival, játszottak velünk – igazán.. de tényleg egy rossz szót nem szólhatok, csak aztán végül berakták a tesóimat egy olyan dobozba, amiben engem a gazdi a doktornénihez szokott vinni – akit imádok, és elmentek. És nem jöttek vissza. Ti értitek? Én nem. Meg kell kérdeznem a gazdit, de nem aggódom, mert van itt két pajtásom, akikkel nagyon jó együtt játszani és mindenféle mókás kis dolgot kieszelni. Különben meg hogy kell bemutatkozni? Én ezt nem tudom. Még azt sem tudom pontosan, hogy hogyan is hívnak, mert néha ezt hallom: Joey…. kiscicááááám! Vagy ezt – Johi, nem vagy éhes? (de.. mindig az vagyok) Utána meg ezt: Joy, hát te übercuki vagy! (Ezt tudom.) És volt már ilyen: Joanna, a jó ég áldjon meg mi a fészkes fenét keresel te ott fent?
Szóval akkor válasszatok, mert láthatóan ezek a kétlábúak még nem tudtak. De mindegy, szóval ez vagyok én és nem tudom mit mondhatnék magamról, de a legjobban ezeket szeretem csinálni:

  • enni – főleg husit
  • a gazdi köntösének kötőjét rágni (egyszer el is csentem)
  • a gazdik lába körül sündörögni (gyakorolják, hogyan ne essenek bennem orra)
  • a hóban rohangálni
  • játszani-játszani és játszani
  • az asztal közepére feküdni mikor enni akarnak
  • a mamámmal lenni
  • beszélgetni a gazdival és mellé telepedni ha olvasgat
  • lépcsőn rohangálni fel és le

Joanna 8 hetes

Arra már nem nagyon emlékszem, hogy milyen volt mégkisebbnek lenni, csak azt tudom, hogy olyan sok jó dolog van és csak kevés rossz. Azt mondta a gazdi, hogy időnként mesélni fogok nektek magamról, mint most, ha Ti is szeretnétek. Most viszont mennem kell, mert látom, hogy a többiek ébredeznek és ha ügyesek vagyunk, hárman biztosan rávesszük a gazdit egy kis játékra!

Menjetek Ti is játszani!

Jo.. Joh…Joe… Joa… áááá, szóval: Én

 

Az érem másik oldala, avagy Virág mesél:

Kedves Olvasóink!

Ígértem Nektek, hogy nyomon követhetitek, hogy is lesz egy kis norvég erdei cicából végül tenyészcica.

Joanna Anderson 1 napos

Joanna  Anderson 2018.10.06-án 18.58-kor született, Rosita és Jaime kiscicája, harmadikként Natalie és David után.  Az Igazából szerelem c. film kis sztárja után kapta a nevét, és 116 grammot nyomott akkor. Átlagos súly, nem sok, nem kevés – egy ötös alomban tökéletes. Egy hetesen 212, egy hónaposan 1350 gramm volt, egy hete pedig 2700 gramm körül – lassan négy hónapos lesz. Az első pillanatban látszott, hogy különleges színű, masszív cica lesz. Valójában nekem nagy kedvencem volt, de rajtam kívül a családból senki sem figyelt fel rá nagyon – ami nem csoda, hiszen éppen 4 alom volt körülöttünk a legváltozatosabb méretekben és színekben.

Nagyon szeretem a norvég erdei macskák változatos színeit, de legközelebb a vadas színek állnak hozzám. Régóta vágytam egy fekete tortie színű cicára, de nem gondoltam rá, hogy cicát tartsak meg – inkább a vételen gondolkoztam. Joanna viszont mind típusra, mind színre olyan, ami nekem tetszik, és úgy gondoltam legyen inkább saját tenyésztésű a tortie cicnánk.

Egy hónapos Johi <3

A probléma a kandúr kérdéssel van, hiszen Jaime az apukája, Masek pedig a nagypapája, tehát ha elég idős lesz hozzá fedezőkandúrt kell keresnünk számára – vagy venni egyet. Mindkettő szép és izgalmas feladat – de nem sürgető, hiszen Johi még kicsi.
Egyelőre éli a négy hónaposok gondtalan életét. Nagyon szeret mindenkit, de azt figyeltem meg, hogy különösen szereti Szabit. Hát jó, elfogadom – néha ilyen is van. 😀 Nem lehet mind az én macskám. Joanna nagyanyja Hayley aki szintén Szabival van a legnagyobb barátságban/szerelemben – úgy látszik ez családi hagyomány. Érdekes amúgy együtt látni a három generációt – Hayley, a lánya Rosita és az unokája Joanna. Nagyon sok dologban hasonítalak és sok dologban különböznek.

Ilyenek voltak kicsinek:

Joanna 6 hetes

Rosita – Joanna anyukája

Hayley öt és fél hetes. (Fotó: Héger Kriszta)

Joannának egyelőre borostyán színű szeme van, Hayley-é is az volt kb. két évig, akkor váltott zöldre, és

Rosita – a zöldszemű, Johi anyukája

Rosi szeme is zöld. Nagyon szeretem a zöld szemszínt a norvég erdei cicáknál, de ha borostyán marad, az sem baj. Jogos a kérdés, hogy mi is a teendőnk most Joannával? Tulajdonképpen semmi – de a valóságban meg egy csomó minden. Johi, ha dokihoz megyünk jön velünk, és ha máshova megyünk, akkor is sokszor jön majd velünk, csak azért, hogy szokja a jövés-menést, a zajokat, történéseket. Gyakorolja a fésülködést – egyelőre nagyon cukin segít, mindent elvesz és megrág. 😀 Gyakorolja a show tartást, viselkedést – majd erről legközelebb készítek nektek képeket, vagy videót. Még nagyon az elején tartunk, de látom, hogy nem lesz olyan egyszerű, hiszen a tortie színű cicák mindig különleges egyéniségek és határozott véleményük van a dolgok történéseiről vagy nem történéseiről. Magyarul próbáljuk együttműködésre bírni Joannát – több-kevesebb sikerrel.  😀 Lassan a másik két kicsi is költözik, és akkor a nagyok mellett csak vele fogunk foglalkozni.

Nicsak! Johi középen egyből a születése után <3

Reméljünk Ti is örültök ennek a kis cukiságnak, mert amúgy annyira de annyira ééééééééééédes!!!! <3

Johi beszámolója legközelebb két hét múlva jelentkezik. 🙂 De persze addig még találkozunk, ha másként nem, ezen az oldalon.
Vidám téli-tavaszi napokat Nektek!

Virág és Joanna

Fáradt indulás, némi „magic”, öröm majd borzalmak – ilyen lett a hétvége 0

by Cziráki Katalin Virág

Kedves Olvasóink!

Amikor azt ígértem, hogy beszámolok Nektek a hétvégi kiállításos élményekről, nem gondoltam még, hogy ilyen változatos lesz az élmények sora. Túlzottan is az, de ne ugorjunk ennyire előre. Teljesen átlagos kiállítási hétvégének indult. Pénteken munka után bevásároltam, majd összedobtunk a lányommal egy egyszerű kaját, és nekiláttam  a rengeteg cucc összepakolásának. Hiába csak két nap az egész, a kiállításhoz kell hordozó, az utazáshoz általában egy másik, almos tálca, alom, kaják, innivaló, a ketrecre a drapériák, bele szőnyeg, kaparó, tálkák, játék, a cicák papírjai, a foglalások-befizetések-jelentkezések, fertőtlenítő, törlőkendők és papírtörlők garmada, marketing anyagok, a képeink, molino, fényképező, laptop a saját személyes cuccaink, ennivaló, innivaló, szék, asztal, grooming cuccok és még a jó ég tudja mi nem, vagyis úgy nézünk ki ilyenkor a kombiban mint aki két hetes túlélőtúrára indul.

Nem értem hogy fértek el ketten ebben a kis alomtálcában 😀

Kicsit az is, tekintve, hogy egy hosszú és fárasztó, alig alvós és dolgozós hét után indulunk neki a hétvégi „jól megérdemelt pihenésnek”. Ötkor frissen üdén a 3 órányi alvástól kipattanok az ágyból, összedobom a maradék cuccokat, elkészülök, szendvicset gyártok, macskát fésülök. Masek nem szereti az utazást, szerencsére a kiállítás részt már jól bírja, a bírók előtt meg egyszerűen elbűvölő. Jaime mindegyikben jeleskedik, soha nincs vele semmi gond. Küzdve útközben az álmossággal, de terv szerint, kilenc körül érkeztünk a szlovák helyszínre, Vinicnére. Elsőként ilyenkor a cicákat visszük be, akiknek először ellenőrzik az útlevelét, az oltásaikat, majd megvizsgálják a cicákat, hogy minden rendben van-e velük, egészségesek-e. Utána sorban állunk a beléptetéshez, ahol megkapjuk a show katalógust, karszalagokat, a cicák számait, fizetünk (sóhajtunk), aztán megkeressük a ketrecünket. Ott míg én fertőtlenítek, törölgetek, Szabi sorban behozza a szükséges cuccokat, bepakolok minden fontosat a ketrecbe, majd végül a cicákat is, a külső díszítés ráér ekkor. El is bíbelődünk vele egy darabig, majd amikor összeáll a kép, elbattyogok megnézni, hogy ki fogja bírálni a fiúkat. Sajnos egy bíróhoz került a két színcsoport, Masek a négyesben versenyzik, Jaime a hármasban – így végül egymás ellenfelei is lesznek. Sebaj, nem szerencsés, de előfordul.

Jaime végül inkább átengedte Maseknak a helyet

A mi bírónőnk mellett egy tanuló bíró is van, akinek mindent elmagyaráz a bíró minden cicánál és ő is végignézi a cicusokat külön – így elég lassan haladunk, a fiúk csak délután kerülnek sorra. Várakozás közben eszünk a hozott szendvicsből, beszélgetünk a többiekkel, akik körülöttünk ülnek – nagyrészt ismerősök és nagyon jóban vagyunk, így gyorsabban telik az idő. Mielőtt a fiúkat kivinnénk kapnak egy fésülést és némi púdert. Kint a bíró mögött ketrecek vannak, rajta a cica száma és oda kell betenni a cicát, ott lehet vele lenni, majd amikor ő jön, kivenni és a bíró elé vinni. Általában először a gazdi fogja kiállítás tartásban a cicát, a bíró pedig az asztaltól szemügyre veszi, majd kéri, hogy tegyük le az asztalára, és megkezdi a bírálatot. Felemeli, milyen a súlya, fogása, megnézi milyen hosszú a farka, milyen a bundája, a fejét alaposan megvizsgálja, hogy megfelelőek-e az arányok, elég egyenes-e az orr, szépen gömbölyödik-e a homlok, jó helyen tűződnek-e a fülek, elég nagyok-e és összességében alkot egy képet a cicáról. Ezeket közben kommentálja is felénk, bár most inkább a tanuló bíróhoz beszélt a bírónk. Ha ezzel készen van, leírja a bírálatot egy lapra, kiosztja a címet – ha megérdemlik, illetve ha van 3 db azonos színű cica, akkor őket összeveti, a legjobb közülük kapja a Best in Variety-t, vagyis az adott színben neki aznap az a cica tetszett technikailag legjobban. Ha nincs 3 cica, akkor ennek a lehetősége ugrott. Később az egész kettes kategóriájú fajták közül (ide tartozik a Maine Coon, a Sziébriai és így tovább) kiválasztja azt, akit nominálni szeretne a Best in Show-ra. Maga a nominálás is jelent egy rangot és nagyon sok mindentől függ, hogy ki kapja – ebbe most itt nem is igazán akarok belemenni. Nyilván az egész kiállítási bírálat valamennyire szubjektív tud lenni és sokszor sokat nyom a latban, hogy ki is vagy, dolgozol-e magán a kiállításon valamilyen szerepben és így tovább – tehát vagy igazságos az ítélet, vagy nem. Azt gondolom egy tenyésztő általában fel tudja mérni, mennyire jó a cicája az adott felhozatalon belül a többiekéhez képest, és ha jogosan az ítélet, akkor mindenképpen elfogadja. Én legalábbis igen, sőt szeretem figyelni, hogy mások milyen cicákat hoznak, és sokat beszélgetünk is a tenyésztőkkel – nem vagyunk egymás ellenségei. Ha az eredmény nem tűnik igazságosnak, akkor nyelünk kettőt és elfogadjuk, hogy ez most így esett. Nincs értelme vitába szállni, azért visszük oda a cicát, hogy az erre jogosult és tanult bíró döntsön, így nincs okunk megkérdőjelezni a döntését.
Nos, de a lényeg, első napon Masek megkapta az utolsó CACIB-ját, vagyis most már International Champion címmel büszkélkedhet, Jaime pedig az utolsó CAC-ját, vagyis belőle pedig Champion lett. Nagyon büszkék vagyunk rájuk – ezért mentünk, amit szerettünk volna már első napon összejött – akár haza is indulhattunk volna…

Jaime a szálláson

Általában Magyarországon alszunk, de most nem akartunk reggel újra nekiindulni, így a közelben foglaltam a kiállítás előtt pár nappal szállást egy helyes villában. A GPS azt mondta, tíz percre van a kiállítástól, remek – ez kell nekünk, meg a cicáknak! Végre szabadság a ketrec után, játék, szeretgetés – nekik, nekünk meg vacsi, zuhany és elegendő alvás. Ennek fényében vágtunk neki az útnak. Sajnos a térkép a gépen és a valóság nem nagyon voltak köszönőviszonyban egymással, így eltartott egy darabig, mire a szállásunkra ráleltünk. Sebaj. Kiszálltunk, próbáltunk bejutni, de minden ajtó zárva. Éppen jött egy cseh pár cicával, nosza az ő hátszelükön bejutottunk az ajtón – nekik már volt kulcsuk, és vártunk a recepción. Semmi. Köszöngetünk, csengetünk, semmi. Nosza, előkaptam a papírost amit a foglalásról küldött a Booking, és szépen megkerestem a szállásadó telefonszámát. Hívom, fura nyelven üzenetrögzítő, s látom a telefon kiírja – Hollandia. Eh?? NO, itt már kezdtem érezni, hogy ez nagyon „magic” és kezdtem tanácstalanná válni, amikor az említett párocska a cicát letéve lejött a recepcióra – ahol egy rakat bor volt, hogy a szép este reményében némi bort vegyenek magukhoz. Mondom nekik mi a baj, segítenek, benéznek ide, bekopognak oda, de semmi. Aztán eszükbe ötlik, hogy ők tudják a jó számot, hívják a tulajt. Széles mosollyal mondják, hogy máris itt van. A máris legalább negyed óra volt, amikor is már nagyon vágytam volna arra, hogy lecuccoljak és kiengedjem a hordozóból a cicákat, akik hajnal óta vagy abban, vagy a kiállítási ketrecben rostokolnak. Végül megjött a hölgy, nagyon örült, mondta mint a veszedelem – szlovákul. Egy kukkot nem értettünk, angolul nem beszélt (más nyelven sem), de a cuki pár mondta, hogy fordít. Remek. Igen ám, de előbb érthetetlen okból nyélbe ütötték a borvásárlási ügyletet, szépen megtárgyalva a borok színét, ízét, talán még szagát is, a néni hosszasan kereste a visszajárót – mi ott vártunk, s éreztük, hogy ez egyre „magic-ebb”. Én már kandi kamerát kerestem, mire sorra kerültünk és végre hozzájutottunk a kulcsokhoz. Ekkor fedezte fel, hogy cicák is vannak, akkor még róluk kérdezgetett, Istenem – voltak már fura gondolataim, de végre szabadultunk. Így adódott az, hogy 8 felé foglaltuk el a szobát. Kellemes volt, tiszta, ízléses – a cicák örültek, kaptak enni-inni és nekiláttak felfedezni a terepet. Úgy éreztük, a két szendvics után, amit aznap ettünk, ideje valami rendes kaja után nézni. Útközben láttunk egy Pub-ot, fény is volt bent, gondoltuk oda lesétálunk. Így volt. Bent már bizonytalanná váltam, erősen kocsma jelleg volt, és a hölgy minden kérdésemre ugyanazt a mondatot monda – szlovákul – így feladtam. Vissza a szállásra, fel a kulcsért, le, be a kocsiba, irány a legközelebbi város. Mákunk volt, hamar szembe jött egy pizzéria – jó lesz. Kaptunk egy étlapot, a kis hölgy lelkesen kérdezett szlovákul, én meg vissza, hogy angolul esetleg? Erre látszott gondolkozik, majd széles mosoly, egy olyan mozdulat mintha nagyon kéne pisilni és nagy lelkesen kivágja: Ahha, drink! Ja, drink… két fantát kérünk. Tanulmányoztuk a szlovák pizza összetevőket, kijött a séf is, gondolván segít, de mivel szintúgy nem beszélt más nyelven, inkább választottunk. Finom volt, jól laktunk – pipa. Végre nyugodt éjszakánk volt, mivel a fiúk nőstények hiányában nem óbégattak és nem pisiltek össze-vissza – kivéve Szabi hófehér ingét, amin nyilván otthoni  illatot észleltek – így azt nem tudta felvenni, de hát ennyi baj legyen. A napunk hasonlóan telt, néha elmentünk egy kávéért, vagy körülnéztünk, vettünk az otthoniaknak ezt-azt – ilyenkor mindig a szomszédok figyeltek a cuccainkra, mert olyan hülyén volt kialakítva a tér, hogy a látogatók minduntalan betévedtek a kiállítói ketrecek mögé, ahol csak mi tartózkodhatunk, hiszen ott az összes cuccunk, és a cicák ketrece is onnét nyílik.

Összhang 🙂

A fiúk ismét szuper bírálatot kaptak, immár egy másik bírótól is, most tekintsünk el attól, hogy Jaime azonnal bejelölte a ketrecét, amint mellé tettek egy nőstényt – úszott a pisi, a ketrecben, Jaime-n, rajtam és a szomszéd macskán is. Masek és Jaime is megszerezte az első pontját a következő címéhez, sőt Jaime nominálva is lett a Best in show-ra. Szóltunk, hogy a cica jelöl, így szerencsére nem kellett a BIS idejére kirakni a ketrecekbe, elég volt odavinni a cicát, mielőtt az ő köre jött. Megfésültük, kivittük, a steward elvette, bemutatta és már kaptuk is vissza. Jaime hihetetlen higgadt, nagyon jól tűr mindent, tündér volt, bár nem irigyeltem a leányzót:Jaime 9 kilóját a magasba tartani nem semmi…
Visszaérve Szabi kérdezi, hová tettem a fényképező táskáját, eltenné a gépet, már nem kell. Mondom, ott a többi táskánál. Hát ott nincs. Ekkor realizáltuk, hogy nem csak az, de a táskám sincs meg és a laptop sem. … no comment. A két nap alatt erre a 4 percre maradtak őrizetlenül a cuccok egy olyan részen, ahová elvileg nem jöhet be más, csak a kiállítók, lent a ketrec alatt, előtte még asztal, szék. Körülnéztünk, kimentünk, semmi. Elmentem megkeresni a szervezőt – kérdezem angolul – semmi. Még futottam két kört, mire sikerült találni egy hölgyet, aki némileg felfogta miről van szó, és hívta a rendőrséget. Én közben letiltottam a bankkártyákat, hiszen a táskámban volt az összes iratom, kártyák, pénzek, és még egy sor dolog. A legnagyobb veszteség talán mégis inkább a laptopon és a pendrive-okon lévő adatok,  melyek nem pótolhatók. A fényképező táskájában csak az aksi volt és a zsinórok – szerencsére a gép nálunk volt. Minden kiállító segített körülöttünk, de nem volt mit tenni – a rendőrök kijöttek, szintén alig értettük egymást, majd a magyar rendőrséggel egyeztetve megállapodtunk, hogy nem várunk két órát a tolmácsra, majd még hármat mire felveszik a tényállást – inkább otthon intézzük az ügyet. Közben mindenki hazament, bontották a ketreceket, a fiúknak sok volt a rengeteg a zaj – gyorsan pakoltunk és indultunk. Isteni csoda, hogy a slusszkulcs és Szabi tárcája a papírokkal egyik táskában sem volt benne – pedig általában benne szokott lenni, mert akkor hazajönni sem tudtunk volna. Nagyon szomorú az, amikor elviszik valamidet, mert túl az anyagi károkon (nem kevés!) olyan személyes dolgokat vettek el, amit ők nem tudnak használni, ergo kuka lesz, de nekünk sokat jelentett. Otthon kipakoltunk, elrendeztük a cicákat, majd visszaindultunk Budaörsre feljelentést tenni. Csak én mehettem fel, és úgy két órát tartott mire a nyomozóval a végére értünk az esetnek.
Nincsenek illúzióink afelől, hogy meglesznek a dolgaink. Nem lesznek. De akkor is kell nyoma legyen ennek az egésznek, az igazságérzetünk ezt diktálja – és csak akkor van lehetőség bármit lépni is ezügyben. Soká értünk haza, egész nap nem ettünk, csak reggelit, elkeseredettek voltunk, és iszonyú fáradtak. A kandúroknál aludtunk, valahogy nem volt jó éjszakájuk nekik sem, így abban a néhány órában sem aludtunk igazán. Így öröm reggel munkába indulni.
Kértem az egyesületünket, hogy nézzék meg van-e biztonsági előírás egy ilyen rendezvény szervezésénél, de úgy tudják nincs. Elszomorító. Mindenki értékekkel – fényképezőkkel, laptopokkal, táblagépekkel, rengeteg cuccal és ne feledjük, hogy iszonyú értékes macskákkal megy oda, és nincs lehetőségünk elzárni a cuccainkat, nem segít senki figyelni a szervezésből, ha ki kell vinned a cicát – csak egymásra számíthatunk a kiállítókkal – ami maximálisan meg is történt, mégis volt egy négy perces rés a pajzson, amit valaki ki is használt. Váljék egészségére.

Idő lesz mire minden papírom elkészül, újra lesz bankkártyám, és vannak dolgok, amik nem pótolhatóak már. Nos, ennyi minden fért bele ebbe a két napba. Visszacsinálni nem lehet, előre tekintünk és haladunk tovább az úton.

Jó, hogy velünk vagytok! Szépséges napot nektek. Süt. 🙂

Virág

 

Tádámm – tenyészetünk új tagja: HU*Nordic Verden Joanna Anderson 0

by Cziráki Katalin Virág

Kedves Olvasóink!

Joanna – 15 hetes

Büszkén adjuk hírül,hogy norvég erdei macska tenyészetünk bővül, mégpedig Joannával, aki a legváltozatosabb becenevekre hallgat már most, úgy mint: Joy, Joey, Johi és társaik. 😀
(Istenem, el nem hiszem, hogy újra van egy J-vel, azaz kiejtve a szuper Dzsével kezdődő nevű cicánk Jenny és Jaime mellett, mint egy amcsi szappanopera – eskü nem direkt volt. :D)

Joanna saját tenyésztésű cicánk – a szintén saját tenyésztésű Rosita és Jaime, a hatalmas vörös Lengyelországból hozott kandúrunk cicája, akire már most nagyon büszkék vagyunk. Minden kvalitása megvan ahhoz, hogy szuper tenyészcica váljék belőle. Nagyon vágytunk erre a színre (fekete tortie) és bár nem tudjátok, de Ti is, akik vörös kicsire vártok nálunk, Joanna fogja valóra váltani az álmaitokat. Hogy kivel azt még nem tudjuk, ugyanis jelenleg nincs megfelelő kandúr hozzá a tenyészetünkben, de már most – még a közzététel előtt – remek felajánlásokat kaptunk külső (külföldi) pároztatásokra igencsak szuper kandúrokkal. Izgatottan várjuk Joanna fejlődését, amiről egy csak róla szóró blog sorozatban fogunk Benneteket tájékoztatni, így ti is láthatjátok majd, hogyan válik egy kiscica tenyészcicává, mi kell hozzá, hogy fejlődik, mi történik vele ezen az úton.

Reméljük velünk örültök, hogy az Igazából szerelem alom bájos kis sztárja (na jó, valójában inkább hasonlít vadmacskára ezekkel a színekkel és nézéssel) a mindennapjaink része marad – mi határtalanul boldogok vagyunk.

Vidám napot!

Virág

Így sikerült 2017 és welcome 2018 – avagy készen állunk 0

by Cziráki Katalin Virág

Kedves Olvasóink!

A parton

Ahogy már említettem, minden új év elején elvonulunk valahová a világ elöl, ahol megbeszéljük és értékeljük az elmúlt évet és megtervezzük az újat. Kell ez nekünk – fontos visszanézni, fontos átgondolni, értékelni; és év közben a mindennapos teendők mellett nem igazán van idő arra, hogy megálljunk és lássuk hol is tartunk a norvég erdei macskák tenyésztésének csodálatos világában. Nincs is sok értelme, hiszen jobb egy évet egészében nézni. Kérdezhetitek – joggal -,hogy miért kell ehhez világgá menni? Kell. Higgyétek el. Otthon annyira intenzív a cicák jelenléte, annyira összeforr az életünk és a munkánk egy része, hogy nem lehet belőle kiszakadni úgy, ha ott vagyunk, bármennyire is a világ végén lakunk, bármennyire is megvan a saját nyugodt kis életterünk. Minden évben máshova megyünk, idén a Balaton partra szavaztunk, mert én mindig is tudni akartam, milyen a Balaton mellett télen. Csodás. Nyugtató. Fenséges. Míg máskor szívesen lakunk kis panziókban, ilyenkor tudatosan tesszük le a voksunkat a jó nevű és magas komfortú hotelek mellett, hiszen nem akarunk kajabeszerzéssel vagy készítéssel foglalkozni, nem akarunk nagy távolságokat bejárni, fontos, hogy kényelmes helyen legyünk, fontos, hogy legyen hely a munkához, fontos, hogy tiszta legyen, hogy világos, és fontos, hogy az egész környezet, a kilátás varázslatos legyen, hogy amikor felnézel az Excel táblák órák óta való bámulása és a számolások után, akkor egy pillanat alatt ki tudj kapcsolni. Hogy harmónia vegyen körül, nyugalom, és egy viszonylag steril környezet legyen. Mindenki más, nekünk így könnyebb a munka, amit persze meg szoktunk szakítani egy-egy sétával, teával-kávéval, néha egy kis fürdés is belefér a wellness-ben, de alapvetően 90%-ban csak a munkára koncentrálunk. Egy tenyészet munkája hosszú évek alatt érik csak be, de ettől még muszáj időről időre megnézni, jól haladunk-e. Minden szempontból.

Volt egy ispiráló vendégünk is az udvarról 😀

Kicsit később, mint terveztük, de megérkeztünk hát Tihanyba, és elfoglaltuk a Balatonra panorámás lakosztályt. Tetszett – majdnem minden tökéletes volt. Először is berendezkedtünk, kipakoltunk, átalakítottuk kicsit úgy a nappalit, hogy nekünk kényelmes legyen, összeraktuk a gépet, a plusz monitort, előkerült a jegyzetfüzet, toll, majd lesétáltunk és vetettük néhány pillantást a szépséges Balatonra. Ezek után úgy döntöttünk, hogy a korai vacsorára szavazunk, mert utána még sokig tudunk dolgozni. Így aztán a bőséges és finom vacsora után – a pincér némi meglepetésére kávét kértünk, majd  visszasétáltunk rögtönzött munkahelyünkre, s gyors frissítő zuhany után nekiláttunk.

A megérdemelt…

Az elmúlt év elemzése volt az első napi cél, ami azért sikerült viszonylag gyorsan, mert előző évben annyira profi táblákat állítottunk össze, hogy most csak fel kellett vinni az új adatokat, itt-ott módosítani a képleteket és máris – néhány óra alatt készen voltunk. Megvolt tehát az előző évi mérlegünk – nem csak anyagiakra, hanem úgy általában az előző évi céljaink és az elvégzett feladatok tekintetében. Megérdemelten bontottunk ki egy üveg rosé-t 11 körül, és gondolatbeli vállveregetéssel konstatáltuk, hogy a terveinket valósággá váltottuk, sőt talán túlszárnyaltuk, ami nem kis dolog és brutál sok munka volt. (A hétszámjegyű mínuszoktól most határolódjunk el… bár, tény, elég nyomasztóan tud mutatni, de hát ez ilyen. Aki nem bírja a látványát, ne kezdjen tenyésztésbe.) Utána még beszélgettünk erről-arról, majd ágyba bújtunk, mert hosszú volt a hét – kevés alvással, és nem akartuk másnap a fél napot átaludni, elvégre nem azért mentünk.

A szépséges téli Balaton

Reggel a szokásosnál is törődöttebben keltem, nem való nekem az öt után való kelés úgy érzem. Biztosan, ha huzamosabb ideig csinálnám akkor jót tenne a több alvás, de így, hogy a négy órás éjszakák után alszom egy hetest – háááááááát, nem jött be azt kell mondjam. Viszont éjjel pár centi hó esett, ami még különlegesebb hangulatot adott a tájnak. Sokat nem teketóriáztunk, elmentünk reggelizni, kávé-kávé-kávé és még kávé, majd folytattuk. Az idei évi célok és a feladatok felosztása volt a penzum – ismét jól teljesítettünk, szépen bővült a feladatok listája, összeálltak a tervek, így megszavaztunk magunknak egy Balaton parti sétát, egyúttal a fejünk is kiszellőzött. Ilyenkor – praktikusan séta vagy az étkezések alatt is folytatjuk a beszélgetést, így sokszor már csak le kell írni dolgokat, amikor újra gép elé ülünk. Késői ebédre a hotel éttermében csak levest kértünk, isteni volt, és persze kávét-kávét és kávét. 🙂 Utána megnéztük a wellness-t, de egyrészt sokan voltak, másrészt nem volt olyan nagy szám, így kicsit úszkáltunk, kicsit ültünk az infra szaunában (megállapítottuk, hogy az otthoni sokkal jobb) majd visszamentünk dolgozni. Most a késői ebéd miatt a késői vacsit gondoltuk jónak, így érdemben addig dolgoztunk, vacsora (és kávé-kávé és kávé) után már csak néhány dolgot néztünk és beszéltünk át, ismét megérdemeltnek láttuk a bort.

Tihany

Másnap reggel gondoltuk úszkálunk még kicsit, de Szabi nem érezte jól magát, így reggeli után csak pakoltunk, majd kicsekkoltunk és körülnéztünk Tihanyban. Csodás kis hely, főleg így télen, emberek nélkül igazán varázslatos. Azért majd biztosan visszatérünk jó időben is némi túrázásra. Legalábbis erről álmodunk – de ezek általában nem szoktak megvalósulni, mert nehéz otthonról elszabadulni. Most is két lánykánk tartotta a frontot a cicákkal otthon, persze minden rendben volt, köszönet Nekik!

Gazdi, imádjuk a bőröndöt!! 🙂

NO, de a lényeg. Természetesen folytatjuk, bár hiába váltottuk valóra a múlt évi terveket maximálisan valahogy amikor megláttam, hogy még a tavalyinál is több munka vár, több felelősség – nem volt felhőtlen az örömöm. Nem könnyű ezt csinálni, hihetetlen sok energiát, türelmet, önfeláldozást igényel mindenkitől, rugalmasságot, lemondást és fegyelmezettséget. Az én múlt évem egy hosszan tartó betegség miatt sem volt könnyű, és ezzel együtt nagy feladat mindez. Remélem bírni fogjuk, remélem boldog és egészséges cicák vesznek majd minket körül, remélem csodaszép almok születnek, és legfőképpen azt, hogy boldoggá tehetjük a gazdikat velük.

Az idei év tervei között szerepel két új tenyészcica, egy saját és egy külső, és legalább 4 alom-  maximumot inkább nem írok, mert ugye ember tervez… és valójában macska végez, hiszen egy pillanat alatt dőlhet romba mindaz, amit mi elképzeltünk.  Csak nektek, csak most azt is elárulom,hogy az első párosításokkal a következő elképzelések vannak:

  • Jenny és Masek
  • Hayley és Masek
  • Rosi és Jaime

Rosita – a The Walking Dead alomból

Jennyt Masekkal még nem próbáltuk, meglátjuk hogy jön össze, hiszen tavaly Jenny és Jaime párosából különlegesen szép cicát – Unót kaptuk. Kicsit tartunk tőle, hogy Jenny inkább csak Jaimet szereti – biztos a kezdőbetűk kötelezik őket, nem tudom- szóval már folynak a próbálkozások Masekkal, meglátjuk mekkora sikerrel.
Hayley és Masek párosítására már többen várnak a nagy sikerű tavaly előtti The Walking Dead alom óta, Rosie és Jaime pedig szintén szépen bizonyított a múlt évben.
A többi tervről még korai lenne beszélni, valójában ezek is a mi elképzeléseink, hogy a norvég erdeiké mi lesz, az majd elválik.

Őszintén reméljük, hogy minden úgy sikerül majd ebben az évben ahogy elterveztük és közben a házfelújítással is úgy haladunk majd, ahogy szeretnénk. Köszönjük, hogy velünk vagytok és átadhatjuk az örömeinket-gondolatainkat Nektek!

Szépséges hóesős napot,
Virág

Ilyen volt 2017 0

by Cziráki Katalin Virág

Kedves Olvasóink!

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de azért az ember az év végén, vagy az új év elején mégsicsak számot vet azzal, mi is történt az elmúlt egy évében, mit csinált, merre tartott, elérte-e azt, amit szeretett volna, húzott-e le a bakancslistáról vagy éppen írt-e hozzá és így tovább.

Na jó, néha bor mellett is merengünk 🙂

El kell áruljam Nektek, hogy természetesen mi is így teszünk, talán egy kicsit tudatosabban, mint amikor az ember a reggeli kávé mellett elábrándozik az elmúlt év történéseiről, hiszen egy tenyészetet tervek és célok nélkül vinni, vagy éppen anélkül, hogy megvizsgálnánk hol tartunk a kitűzött céljainkhoz képest nem igazán nevezhető tudatosnak vagy felelősségteljesnek. Ezért aztán év elején elvonulunk néhány napra ketten, hogy mindentől távol átbeszéljük az elmúlt évünket és megalkossuk a jövő évei feladatokat és terveket. Pontos visszatekintést csak ezek után tudnék adni, de azért nézzük csak mi történt – a teljesség igénye nélkül – 2017-ben:

  • megbirkóztunk Masek lábtörésével, műtétjével és rehabilitációjával,
  • felneveltünk 5 almot, benne 22 kiscicát és mind szerető, fantasztikus gazdihoz kerültek,
  • április elején érkeztek az első picik majd sorra a többiek, és azóta folyamatosan velük töltjük az időnk egy részét, hiszen van ki majd csak február közepén költözik,
  • megéltünk végleteket – 1 kölyköt és 8-at egy alomban,
  • volt meglepetés, volt várakozás, volt aggódás is bőven,
  • két saját tenyésztésű nőstényünk is szült, ami nagy öröm számunkra,
  • először láthattuk Jaime utódait – és biztos, hogy nem utoljára,
  • sok gazdijelölt fordult meg nálunk, értékes és érdekes embereket ismerhettünk meg,
  • új barátokra leltünk idehaza és külföldön,
  • sokat éjszakáztunk, keveset aludtunk és még kevesebbet pihentünk, de jutott pár nap Toszkánában, Tirolban és Norvégiában, melynek minden pillanata értékes számunkra.

The Lion King litter (N)

The Stargate (O)

The Tuscany (P) – azaz Uno

The Norwegian Towns (Q)

The Love Actually (R)

Ami a legfontosabb, hogy a tenyésztésbe vetett hitünket nem veszítettük el egy pillanatra sem, minden nehézség csak arra sarkall, hogy még jobban, még figyelmesebben, még alaposabban, még profibban végezzük a dolgunkat, mert szeretjük ezt csinálni, mert fontos nekünk, mert imádjuk az állatainkat, nagyra értékeljük és szeretjük a cica gazdijainkat, örülünk a támogatóinknak, s azoknak, akik ez év során is velünk örültek, s ha úgy hozta a sors, velünk izgultak, bánkódtak. Köszönjük a beszélgetéseket, köszönjük a találkozásokat, az odafigyelést, a felénk fordulást, köszönjük, hogy tanácsot kértek és köszönjük, hogy meg is fogadjátok, köszönjük a számolatlanul sok képet, a rengeteg édes-kedves-vicces és megható történetet, a millió kérdést, ami arra ösztönöz, hogy fejlődjünk tudásunkban. Köszönjük a sok kedves ajándékot nekünk és a cicáknak! <3

Aludni? Bárhol – bármikor és bárhogy – lassan mi is ezt érezzük. 🙂

Életünk talán legmunkásabb éve volt és tudjuk, hogy a következő sem lesz könnyebb vagy pihentetőbb – sőt. De sebaj. Készülünk rá – testben, lélekben.

Viszlát 2017 és Isten hozott 2018! Legyetek velünk, sok új dolgot tervezünk – Nordic Verden kerti party-t, nyílt napokat, mindenféle nyomtatott és nem nyomtatott megjelenéseket (ezek egy része még magunk előtt is titok 😀 ). Hamarosan közzé tesszük a jövő évi alom terveinket is, várakozzatok, izguljatok, örüljetek velünk!

Jó, hogy itt vagytok, legyen vidám és szép a napotok!

Virág

Rosita… óóóó Rosita – és a szülés 0

by Cziráki Katalin Virág

Kedves Olvasóink!

Tudom-tudom, elmaradásban vagyok, mint mindig. De hát ilyen ez a popszakma – akarom mondani cica tenyésztés… ha nem csinál az ember semmit (az milyen??) akkor elvarázsolva nézi a cicákat, fekszik a kicsik között, simogat és így tovább. Ugye elnézitek nekem?? 🙂

Rosita a szülés előtt két nappal a kennelben

Adós vagyok még Rosita első szülésének történetével. Nos, egy-két szülést megértem már, de Rosival kapcsolatban volt bennem némi izgalom, mert ha van szeszélyes, akarnok cica a világon – akkor Rosita az. Túltesz az apján is – mindenben, pedig ő is hatalmas egyéniség, de Rosi.. no, az jellemezhetetlen, hogy milyen Ő – látni kell, érezni, megtapasztalni. (Ezúton ajánlom ehhez Rosi hasonló személyiségű kicsinyeit… 😀 )
Rosita a vemhességet nagyon jól viselte, az ég világon semmi gond nem volt. Eljött a nagy nap, de nem történt semmi. Másnap reggel már izgatott voltam. Senki sem volt otthon – nem baj, szeretem, ha főleg az első szülésnél nagy a csend körülöttünk, nem kell semmi másra figyelni. Rosi reggel olyan volt, mint máskor, kedves, beszédes. Délelőtt már láttam rajta, hogy kezd átalakulni, más a hangulata. Mindketten figyeltük-vártuk a történéseket türelemmel. Azaz inkább csak én, mert Rosinak nem erőssége a türelem. Úgy terveztem, hogy lent fog szülni, több boxot is hadisorba állítottam ehhez. Fent nyüzsgés volt, hiszen Hayley és Jenny szám szerint kilenc darab két hónap körüli kis norvég erdei cicája élte a kiscicák nyüzsgő és vidám életét. Halkan tevékenykedtem, rá-ránéztem Lora pár napos apróságaira, igyekeztem Rosi kedvében járni.

Rosita vajúdik – még van néhány óra vissza az első kicsiig

Kora délután láttam, hogy ma már biztosan szülni fog. Igen ám, de Rosi fel akart menni a kicsik közé.. és ha Rosi akar valamit, akkor azt se Isten se ember meg nem állítja. Így volt ez most is. Először elnyúlt a szőnyegen és az sem érdekelte, hogy 9 apróság rohangál körülötte. Hayley és Jenny mellé feküdtek, sorsközösséget vállaltak azt hiszem. Mivel gondoltam, hogy Rosita itt akarja megszülni a kicsiket, így elindultam, hogy felpakolom a szükséges dolgokat. Igen ám, de ő ezt nem nézte jó szemmel, úgy gondolta, hogy egy dolgom van: ülni mellette és várni.  (Később más igényei is támadtak.) Nem mondom, hogy könnyen, de legalább a mindenképpen szükséges cuccokat felpakoltam. Rosi közben feltelepedett Virág ágyára, így próbáltam alá tenni a steril cuccokból, hogy ha lehet megőrizzük az ágy épségét is. Fájások kezdődtek. Rosi az ágy közepén, én félig az ágyon, félig a földön elnyúlva, Rosi mellett jobbról-ballról pár kiscica… Tudtam, hogy még akár órák vannak hátra, tehát az ezer dolgomból bármit csinálhattam volna, de Rosi nem akart egyedül vajúdni. Olyannyira nem, hogy először a hasát kellett simogatni, utána a lábát támasztani a fájásokkor… a nyakát vakargatni és így tovább, lihegett, fújtatott… Mire a szülés lényegi részéhez érkeztünk elég fáradt voltam, még nem ettem aznap semmit, pedig már késő délután volt (az éjszakám pedig nyilván Rosi figyelésével és Lora és a picik ellenőrzésével telt, a fennmaradó időben a Stargate-ek és Uno szeretgetésével, tehát nem állíthatom, hogy kipihenten indultam volna neki a napnak.)

Sokasodunk – fáradunk – még nincs vége

A fájások sűrűsödtek, Rosi úgy döntött, hogy inkább mégis Panka ágyán szeretne szülni. Átcuccoltam hozzá mindent, és próbáltam alá pakolni a steril dolgokat. Nem volt egyszerű, zavarta már ez. Közben ráadásul besötétedett. Szülő macska szemébe nem világítunk, ugye, – így aztán egy halovány fényű olvasólámpánál követtem az eseményeket. Elkezdődtek a tolófájások, de a sokadiknál sem történt semmi. Nem aggódtam, első szülés. Végül elérkezett a várva várt pillanat és megszületett a kis elsőszülött, akiről már messziről láttam, hogy lány, mert mint a lángcsóva világított a fején még a gyér fényben is a szépséges vörös folt. Isten hozott apróság! (Aki kitalálja ki az, kap egy pirospontot!) Közben hazaért a család, és Panka, aki eddig még mindig valahogy kimaradt a szülés élményéből feljött és segített nekem. Felírta, hogy hánykor, milyen pici érkezett, odaadta ha szükség volt valamire, inni hozott. Rosi sokat mozgott szülés közben, még tolófájások alatt is képes volt körbe forogni vagy totál helyet változtatni. Ezt egyik cicánk sem csinálja. Néha kommentálta is az eseményeket – de az nála megszokott dolog. Fogalmunk sem volt mennyi pici lesz, én a súlyából 4-6 közöttire tippeltem. Jöttek is szépen sorban, gyönyörűek voltak, csak ámultam a színeken, mintákon, de leginkább azon, hogy soha ilyen elemi erővel nem

Rosita a büszke mama <3

igyekeztek még picik a szülés után egyből szopizni. A lepény még rég a mamában volt, de ők már kúsztak-másztak-törtek az életet adó tej felé. Hihetetlen volt! Rosi nagyon jó munkát végzett, szépen ellátta a kicsiket. A 4. cica után elég sok idő telt el, de láttam rajta, hogy még nem vagyunk készen.
Egyébként Rosi minden egyes cica után totálisan letisztogatta magát, ami szintén nem jellemző, csak a szülés végeztével szokták ezt megtenni. Elég sok energiát vett el ez tőle, de hát ő tudja… gondoltam. Majd egy óra telt el, a négy kicsi szépen szopizott, amikor újra jöttek a fájások. Rosi úgy harmadszorra sem tudta kitolni a picit, így a következő fájásánál óvatosan elkezdtem húzni a már egy ideje félig kint lévő cicát. Rosi sikított, a pici kint volt. Egyből láttam rajta, hogy nagyon nagy, a legnagyobb, és láttam, hogy csodálatos fekete-fehér színe van. Soha ilyen cicánk még nem született, alig vártam, hogy megszáradjon, egyen és kézbe vehessem. Érdekes, hogy a legnagyobb cica maradt a végére – nem jellemző. Rosi elfáradt, én is – nagyon… még néhány órát együtt voltunk (Szabi hozott nekem fel enni), utána elkezdtem rendet tenni körülötte. Nagyon büszke volt a kicsikre, iszonyú

A kis elsőszülött 🙂

elégedett volt és hangosan dorombolt. Boldogság. Béke. Szeretet. Azért a kis utolsó – Billy – no, ő aztán próbára tett! Egy órán keresztül válogatott, mert neki egyik cici sem tetszett eléggé… nyekergett, mászkált. Aztán megtalálta a neki való helyet és onnéttól csak a cuppogás volt. Az élet szépséges pillanatai ezek.

Panka már fáradt volt, álmos, érhető módon aludni is akart, így éjfél felé úgy döntöttem, hogy a lent előkészített boxba költöztetem Rosit és a picikéit. Lora boxa mellett kapott volna helyet, igen ám, de a költözést a picik hangos visítással kommentálták, amint Lora meghallott, és azonnal úgy érezte, meg kell menteni a kis norvég erdei babákat, erre Rosi feszült lett. Mit volt mit tenni, Lorát ki kellett költöztetni a nappaliba az ő öt picikéjével együtt, mert folyton el akarta vinni Rosi babáit magához. Végül minden és mindenki a helyére került, Lora a nappaliban a saját boxában az öt kis dagi aprósággal, Rosita a hálóban az ágy mellett. Béke. Így hajnali 3 felé én is az alvásra szavaztam – persze szigorúan az óránkénti keléssel, hogy lássam, minden rendben van mindkét csapatnál. Sok ébrsztőt nem kellett beállítani, mivel ötkor a Stargate-ek és Uno úgy gondolták, hogy eleget lustálkodtam, ideje némi reggelinek. Nem is baj, hiszen a házban is rendet kell tenni valamikor, főzni is kell, a barátnőmet – Vandát, aki a szuper cicaképeket készíteni nekünk – is vártuk, nem volt idő több alvásra. De hát hosszú az élet (vagy bármennyi) ráérünk még aludni.

Az egy napos Billy Mack

Rosita kicsinyei ma éppen 9 hetesek, csodaszépek és hatalmas egyéniségek egytől-egyig!!! Panka ötlete alapján nagy kedvencünk, az Igazából szerelem c. film szereplői után kapták a nevüket, és azt kell mondjam, a névválasztások tökéletesre sikerültek! Nagyon büszkék vagyunk erre az alomra, Rosi és Jaime párosa nagyon jónak bizonyult! Remélem Ti is szeretitek őket!

Jó, hogy itt vagytok, szépséges adventi napokat Nektek!

Virág

Elengedés és gondolatok 0

by Cziráki Katalin Virág

Kedves Olvasóink!

Uno <3

Húú, mit is mondhatnék, annyira intenzív és zsúfolt napokon vagyunk túl. Mindenhogyan, úgy is mint tenyészet és úgy is mint család – már ha ez a kettő nálunk egyáltalán elválasztható egymástól.

Édes Vala már a gazdival alszik együtt <3

Sorra repültek ki az elmúlt héten a Stargate kicsik és Uno, még hárman vannak nálunk péntekig. Hihetetlen sok élmény és minden más köt ehhez a két alomhoz. Annyi mindenben mások – a legnagyobb számú és a legkisebb számú almunk, hiszen a Stargate-ben 8, a Tuscany alomban meg egyszem cica született. Annyi szélsőséget éltünk meg velük, annyi éjszakázást kezdve a várakozás hosszú borzasztóan forró napjain át a szülés utáni aggódásig, és a sok-sok törődésig, míg minden egyenesbe állt. Abban is mások, hogy tovább voltak nálunk, mint eddig bármelyik alom, annyira megismertük-kiismertük és megszerettük őket, hatalmas egyéniségek egytől-egyig. Kis szeretetgombócok.

Édes Daniel a gazdinál! <3

Nem volt könnyű az elválás Tőlük, de annyi kedves, szívet melengető és pozitív gondolat, üzenet jött tőletek a kicsik költözése után, hogy egy év se  volna elég feldolgozni a sok kedvességet amit tőletek, gazdiktól kaptunk és kapunk nap mint nap.
Egyszerűen hihetetlen és csak remélni tudom, hogy rászolgáltunk minderre. Hiszen nem ezért csináljuk, nem az ajándékokért (amiket mind a magunk, mind a cicák nevében köszönünk és természetesen nagyon örültünk nekik!), nem a kedves szavak miatt, hanem meggyőződésből, hogy máshogy nem érdemes. Ilyenkor a kifogyóban lévő tartalékaink újra töltődnek, és nem számítanak az alvás nélkül töltött éjszakák, sem az ivartalanítás alatti totális megőszülés. Az eltört-levert-kiborított-széttépett-megrágott dolgok pedig említésre sem méltóak. Tárgyak. Nem jelentenek sokat.

Bra’tac az új gazdik ágyában <3

A legfontosabb nekünk az, hogy amikor a cica elkerül tőlünk, akkor lássuk azt, hogy boldog és a család is boldog ahová került. Úgy érezzük ez most maximálisan sikerült – eddig – és tényleg mindenkihez annyira illik az a cica akit végül választott és a családja tajga lett. Ez hihetetlenül nagy öröm számunkra! Köszönjük szépen!!
Sok boldog évet együtt a kis norvég erdeikkel! Mindig örülünk a híreknek, beszámolóknak és a képeknek, és persze bármikor várunk Benneteket szeretettel hozzánk. Tervezünk majd tavaszra-nyárra egy Nordic Verden cicagazdi kertiparty-t, ahol mindekivel újra találkozhatunk (bár tudom, hogy sokatokkal találkozunk amúgy is, köszönjük ezúton is a kedves meghívásokat, örömmel megyünk!!) és Ti is találkozhattok, beszélgethettek és vidáman tölthetjük együtt az időt.

Jack és kis barátja, Timon <3

De addig még sok a dolgunk, fel kell nevelnünk és útjára kell engednünk a csodás Norwegian Towns és Love Actually almokat. Szép feladat, szeretjük!

Ölelés Nektek, jó hogy itt vagytok!

Legyen vidám az ősz vége, jön a tél, hideg – de szerintem mindenkit vár otthon már egy-két kis simogatásra és játékra, törődésre éhes norvég erdei – így még a tél is gyorsabban telik.

Virág

Ps. És persze köszönet a családnak a háttérmunkáért, nélkülük nem működne semmi! <3

 

 

A Stargate betyárok mindennapjai 0

by Cziráki Katalin Virág

Kedves Olvasóink!

A Stargate betyárok 🙂

Tudom, hogy már megint úgy elszaladt az idő, de mentségemre legyen mondva, hogy 10 pinduri, 9 nagyobbacska és 6 felnőtt norvég erdei macska teszi boldoggá – és iszonyú sűrűvé – a mindennapjaimat a munkák, ház és család témakörén túlmutatva. Vagyis egyszóval: nem unatkozom. (Mondjuk ez kettő, de nem baj. 😀 )
Olyannyira elszaladt, hogy a Stargate avagy Csillagkapu betyárok már 14 hetesek múltak. Ezt a kedves elnevezést egy még annál is kedvesebb cicavásárlónk alkotta, ami nekem nagyon megtetszett és annyira találó is – így rajtuk is ragadt. (Egy bejegyzést Ő  is megérdemelne, a kitartása, a kedvessége, a kíváncsisága a fajta és a tartása iránt, az állat(cica)szeretete és mindaz a sok jó, ami belőle árad.)

A két legkisebb első percei <3

Bizony nagyok már a kis csillagok, és ragyognak is,  bár ellentétben a valóságos csillagokkal Ők rohannak és zúznak és őrültködnek és bunyóznak és nyüzsögnek és kergetőznek és rágnak és úgy általában rosszak mint az ördög. Talán vagytok itt, akik emlékeztek Hayley szülésére, tudjátok, hogy 8 kicsi született ami nagyon sok. Norvég erdeinél a 2-5 cica az általános, a 6 előfordul és a 7-8 már ritka és tényleg sok is. Igaz, hogy a mamacicának 8 emlője van, de ennyi cica egyszerre nehezen találja meg mindig a neki való helyet. És hát minél több baba van, annál kisebb születési súllyal számolhatunk, annál nagyobb az esélye, hogy valaki nem fejlődött úgy, vagy fejlődött de aprócska a többihez képest. Így aztán bennem is volt izgalom bőven, amikor a hatodik után még két apró született és olyan kis súllyal, amekkora eddig még sosem volt a tenyészetünkben. Míg a többi baba bőven 100 gramm felett volt, a két kis apróság 82 és 84 grammot nyomott, ami valljuk be nem sok. Nem is vészesen kevés, de 6 életerős és nagy baba mellett nem egyszerű. Hálistennek a két kicsi azonnal szopizni kezdett, óriási volt bennük az élni akarás, a rátermettség – imádtam bennük ezt a küzdést. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy a természetben esélyük sem lett volna a 6 másikkal szemben. Az első egy-két napon nem aludtam szinte semmit sem az éjszakai szülés után, tehát cirka 80-90 órát teljesen ébren töltöttem a box mellett, hiszen folyamatosan figyelni kellett, hogy a két pici tudjon cicin lenni és elegendő tejhez jusson. A nagy kajáért való tülekedésben ők hamarabb elfáradtak, és olyan kitartóan már nem mindig tudtak szopizni mint a nagyok. Aki látott már ekkora kicsiket tudja, hogy micsoda harc tud menni a tejért, a legjobb helyekért, végső soron: az életért. Hihetetlen erővel zúzzák le egymást, aki elég erős, az maradhat. Én, mint természethez közel álló, és azzal egyetértésben dolgozó (tenyésztő), ha azt láttam volna, a két apró életképtelen, akkor nem küzdöttem volna a természettel szemben, de ők nagyon is életre valók voltak, csak extra törődést igényeltek.

Amikor már Jenny is beszállt a táplálásba a kis Unoval együtt, minden könnyebb lett

Néhány alvás nélküli nap után inkább elkezdtünk hozzátáplálni, nem sokat, inkább csak reggel este, mivel a kicsik hízása vagy stagnált, vagy nagyon elmaradt az egyre nagyobbra növő testvérekénél. A plusz etetés meg is hozta az eredményt. Ettől még éjjel sokáig ugyanúgy óránként keltem és segítettem a két kicsit, hogy ne túrják el a többiek – az anyatej a legfontosabb, csak annyi tápszert kaptak, hogy erősebbek legyenek, és ne legyenek folyton éhesek. 3-4 hétig folytattam ezt. Először kellett ilyesmit csinálnom (és Pankának, aki a toszkánai utunk alatt ugyanúgy végezte ezt az áldásos tevékenységet) és úgy érzem, bár nem tudtam mire számíthatok, a siker teljes, hiszen a két két apró csillag ugyanolyan erős és magabiztos cicává lett – sőt!!! – mint a társaik.

A piciket roppant nehéz volt megkülönböztetni, legkönnyebben a lányokkal boldogultunk, hiszen bennük van vörös – bár egyikükben alig – a fiúkkal végig a hadilábon álltunk, hogy ki-kicsoda, aztán már csak a 3 csíkosat volt nehéz megkülönböztetni, őket még most is az. Néha, ha félhomály van, és egyik-másik az ölembe bújik, mondom is neki, hogy: Jaj, de nagyon édes vagy, és én hogy szeretlek – csak tudnám, melyik is vagy Te! 😀 Aztán világosban én is tisztán látok, főleg ha mindegyikük ott van.
Summa summárum, nagyon de nagyon büszke vagyok erre az alomra. Újdonság is volt, hiszen Hayley-t és Jaimet először pároztattuk. Nem hozott csalódást az eredmény, sőt. Imádjuk a vadas színeket és itt mindenki kis vadmacska formájú-színű lett. A cicák fantasztikus neveléséről Hayley gondoskodott, aki hihetetlen türelemmel és szeretettel tűrte, hogy  a 8 kicsi önző élet majd felfalja őt. Büszke vagyok Hayley-re, aki bár egy picit először fogyni kezdett az extra terheléstől, mára – úgy, hogy a mai napig naponta két-háromszor hívja a piciket szopizni – élete legjobb formáját hozza súlyban, és a szép téli bundáját is elkezdte már növeszteni.

Sweet Sammy <3

A kicsik pedig átlag felett szépek, mind típusra mind testalkatra. Hatalmasak, masszívak, óriási tappancsaik vannak. De mindezek felett, amiért odáig van az egész család, az a természetük. Egyszerűen annyira de annyira kedvesek egytől-egyig, hogy legszívesebben egyiket sem adnám ki a kezem közül. Jaime végtelenül nyugodt, határtalanul kedves és ragaszkodó természetét látom rajtuk, és érzem is nap mint nap. Követnek, kedveskednek, imádnak velünk lenni, bújósak, édesek. Este legalább 4-5 cicával az ágyunkban hajtjuk álomra a fejünket, és ma reggel, ahogy az ébresztő megszólalt 9 kicsi bársonytalpú – mert ugye Unocska nem maradhat le – ugrott az ölembe az ágyban, ült mellém, dörgölődzött a lábamhoz. Árad belőlük a kedvesség, a nyugalom, a béke, az önzetlen szeretet. Csodálatosak!  Ilyenkor simán elfelejtem azt, hogy előtte 1-2 órán keresztül teljes extázisban rohangáltak fel-le és keresztül rajtunk, ki a kennelbe, fel a szekrény tetejére, át a szaunára, le a kaparófára, ránk az ágyra és onnét ki a konyhába… néha ajándékba egy-egy gilisztát is hoztak… és persze kicsit sárosak és vizesek voltak a kinti idő miatt. A nagy vidámsághoz a nagyok is csatlakoztak, így 13 norvég erdei dübörög rajtunk keresztül nap mint nap a 3-5 óra alvásomnak az 1-2 órájában. Nem baj. Hosszú az élet (vagy valamennyi, mindegy is), ráérünk még aludni.

Jonas <3

Megnőttek hát, és hamarosan elkezdenek elszállingózni tőlünk a kis norvég erdei macskák. Hiányozni fognak. Nagyon. Legyen hosszú és boldog életük az új csodagazdikkal!

Olyan jó, hogy itt vagytok! Vidám-szép őszi napokat Nektek,
Virág

Lora szépséges hajnali szülése 4

by Cziráki Katalin Virág

Kedves Olvasóink!

Lora és Rosita – a két mindenórás kismama Lora szülése előtti estén

Lora babái már egy hónapja vannak velünk, itt van hát az ideje, hogy meséljek Nektek az érkezésükről. Lorának csodás vemhessége volt, vidám volt, jókedvű, elégedett, és nagyon kedves. A tavaszi alom után kirobbanó formában volt, ezért is mertünk vele idén mégegy almot vállalni. Lora erős, kitartó, nagyon pozitív energiákat közvetítő norvég erdei (egy igazi, nő, na…). Élveztem, hogy annyira tökéletes ez a vemhesség – Hayley-nél sokat aggódtam amiatt, hogy tudtam sok pici lesz, és iszonyú kánikula volt, Jenny ugye nem akkor szült amikor vártuk ott pedig a felelős döntés, hogy hagyjuk a saját útján menni a dolgokat, illetve, az, hogy csak egy kicsi lesz, hogy el kell utaznunk – szóval azért ott az utolsó néhány hét nagyon stresszes volt, így imádtam, hogy minden olyan idilli volt ezúttal. Lorának nem volt túl nagy hasa, 3, maximum 4 kicsire számítottam ezért. Az orvosi vizsgálat is elmaradt, amikor alkalmas lett volna a doktornő volt szabadságon, ultrahangra nem akartuk vinni, így igazából mindenféle kontroll nélkül, az időpontot persze tudva vártuk a történteket. Dolgunk persze volt elég a Stargate betyárokkal és Unoval, így az idő gyorsan telt. Ettől függetlenül nagyon-nagyon vártuk Lora és a spanyol herceg – Masek – cicáit, hiszen egy teljesen új párosítás, izgalmas volt nagyon, hogy mi sül (akarommondani szül(etik)) ki belőle. Két nagyon szuggesztív, elemi erővel ható cica párosítása… nagyon vártam már, hogy eljöjjön ez a pillanat!

Lora a szülés előtti estén – még a kedvenc fekvőkosárba is bepréselte magát

Ahogy mindig, a várható időpont előtt pár nappal már igyekeztünk csendet, nyugalmat teremteni Lorának, és éjjel is óránként keltem fel, hogy ellenőrizzem a dolgok állását. Szeptember 30-ára vártam a piciket, napközben nem történt semmi. Lora az utolsó napokban rosszul viselte a 9 kicsi rohangálását és őrült játékát, most viszont este befeküdt közéjük a szőnyegre és egyáltalán nem zavarták. Csak feküdt ott az oldalán, elnyúlva, és bár nyitva volt a szeme, látni lehetett, hogy valahol nagyon máshol jár, a körülötte lévő káosz már kívül került, nem zavarja semmi. Ekkor tudtam, hogy elérkezett az idő, hamarosan örülhetünk az apró kis életek érkezésének. Sokáig voltam fent Lorával, már rég mindenki aludt, de mivel a fájások nem indultak el, így valamikor hajnaltájt az alvásra szavaztam – kell még az energia később…  fél óránként keltem, nem is nagyon aludtam el rendesen, inkább már csak reggel felé. Így történhetett meg, hogy míg az ébredésemkor nem volt semmi fejlemény, Lora szépen feküdt a szülőboxban, én pedig mellette az ágyon aludtam, Szabi óvatosan felkeltett, hogy szerinte történt valami, mert kiscicanyávogást hall.
Ugrottam ki az ágyból, és csodálkoztam, hogyan alhattam így el abban a fél órában a következő ébresztő előtt, hogy nem hallottam meg. A cicák persze képesek hang nélkül szülni, de én nagyon éberen szoktam aludni. Nem baj. Lora tapasztalt anyuka, nyilván nélkülem is végig tudja csinálni az egészet… ennek ellenére láttam a szemén, hogy örül nekem.

Lora és a frissen született picik

Gyorsan megnéztem a kis elsőszülöttet, akkor születhetett, épp hogy a burok már nem volt rajta, de a zsinór a méhlepénnyel még igen, Lora akkor kezdte tisztogatni. Éppcsak virradt, nem akartam villanyt kapcsolni, így nem nagyon láttam még akkor, hogy kis kékség, csak hogy sötét. Később szopizni kezdett, akkor konstatáltam, hogy fiú és már jött is a következő apró kis norvég erdei. Körülbelül húsz percenként érkeztek a picik – Lora mindig gyorsan szül – lassan világosodott és láttam, hogy milyen édes-színes kis csapattal állunk szemben. Örültem, hogy lettek kék cicák, mert eddig csak külső fedeztetésből voltak. Sok dolgom nem volt, inkább csak figyelni, hogy a picik száraz részen feküdjenek, cseréltem a törölközőket, nedvszívó pelenkákat Lora alatt, de amennyire csak lehetett békén hagytam.

Lora és az öt pici a szülés után

Pár napos szépségek 🙂

 

 

 

 

 

 

A négy kicsi után azt hittem nem lesz több, de láttam, hogy Lora még nincs kész, a viselkedésén látszott, hogy még nincs vége. Az utolsó kis csodára kicsit többet vártunk, de aztán mire a nap kisütött 5 apró kis norvég erdei szopizott vidáman, a büszke mama pedig elégedetten feküdt. Még néhány órát Lora mellett maradtam, teljesen kicseréltem alatta mindent, kapott enni, inni. Szépséges vasárnap reggel volt, ennél tökéletesebben nem is indulhatott volna a nap.

Azóta az kis apróságok már bölcsisekké váltak, és kezdenek igencsak életesek lenni – így sztorikban és képekben nem lesz hiány! 🙂
Örülök, hogy itt vagytok, hamarosan pótolni fogom az elmúlt hónap képeit itt és a Facebook oldalon is, tartsatok velem. 🙂

Vidám-szép őszi napokat,
Virág

Ilyen volt Norvégia… 0

by Cziráki Katalin Virág

Sziasztok!

Nyugalom, béke, természet

Ígértem Nektek úti beszámolót Norvégiáról. Szóval az úgy volt, hogy már nagyon régóta nem volt lehetőségünk arra, hogy kicsit kilépjünk a mókuskerékből és lazítsunk egyet. Szeretünk utazni, és ha tehetjük kerüljük a zsúfolt és forgalmas helyeket, inkább a zöld és nyugalmas vidékre vágyunk. A norvég erdei macskák hazája pedig éppen ilyen. Nagyon zöld, nagyon nyugodt. Minden és mindenki.

Késő este indult a repülő, ami azért jó, mert itthon még mindent el lehetett rendezni, és nem telt el az egész nap utazással. Svédországban szálltunk le, így még néhány órát utazni kellett a célpontig, viszonylag későn kerültünk ágyba, de előtte még elégedetten töröltem az összes beállított ébresztést a telefonomból. Az élet mámoros pillanati ezek. 🙂 Délelőtt egész jó időben keltünk, de azért egy darabig a kávé mellett csak néztünk ki a fejünkből. Furcsa volt a semmittevés és a cicák is hiányoztak. Nagyon. Gyors reggeli után úgy döntöttünk, hogy hogy sétálunk egyet a faluban és a környéken, hiszen csodálatos idő volt, ragyogott a nap. Hűvös volt  persze, pár fok. Arrafelé már kicsit előrébb tart az ősz, még persze vannak színek, de a levelek jó része azért már lehullott és az idő is hűvösebb mint nálunk. A fű viszont csodaszép zöld mindenütt.

Templom a dombtetőn

A norvég települések kb. úgy néznek ki, hogy néhány színes faház (hihetetlen hangulatosak és tényleg a piros-kék-sárga-fehér – zöld és szürke minden árnyalatában pompáznak) teljesen random módon elhelyezve, kerítés nélkül – majd egy tó, vagy erdő következik, esetleg néhány szikla, patak, legelő és újra néhány házikó. Így aztán viszonylag kiterjed területen laknak kevesen, ami hihetetlenül kellemes lehet. Persze itt is vannak falu/városközpontok, ahol kicsit nagyobb a sűrűség, de soha nem érzi az ember úgy, hogy zsúfolt lenne. Órákig sétáltunk így, csodáltuk a hangulatos és szépségesen rendben tartott házakat, udvarokat, üldögéltünk itt-ott elhelyezett padokon. Minden tiszta, rendezett és barátságos.
Késő délután értünk haza, addigra a barátaink is hazatértek a munkából, így a nap többi része beszélgetéssel, evéssel-ivással telt – örültünk, hogy újra találkoztunk, volt miről beszélgetni bőven a kandalló tüzébe vagy a borospohár mélyébe bámulva néha.

A falu egyik oldalról

A falu másik oldalról

Másnap reggel sem kapkodtuk el a felkelést – ha már egyszer pihenés, ugye -, és a kötelező kávé-tea és bőséges reggeli után a fővárosba indultunk. Nekem az tetszik Oslo-ban, hogy bár főváros, inkább olyan, mintha idehaza valamelyik alföldi városkában sétálgatnál. Vannak emberek, de közel sem annyian, mint Budapesten. Különösen varázslatos ahogy a város központjában kikötnek a hajók, víz, természet – szépség mindenütt. Míg lakosainak száma viszonylag kevés, területe viszont hatalmas, ráadásul ennek kétharmadán erdők, dombok, tavak terülnek el.

Holmenkollen – síugró sánc

Életünkben először utaztunk az Oslo-i tömegközlekedéssel, metróval mentünk fel Holmenkollenre, ahol a híres 134 méter magas síugró sánc található. Monumentális építmény, ahonnét csodás kilátás nyílik a városra. A helyi kávézóban isteni sütik, kávék és szendvicsek segítettek feledtetni, hogy rég elmúlt ebédidő. Teli gyomorral vágtunk bele a főváros szépségeinek felfedezésébe, sétáltunk a csodálatos operaházon – szó szerint, ugyanis különleges kialakítása miatt nem csak benne, hanem rajta is lehet jönni-menni a hófehér márványon, mintha csak egy jéghegyen járkálna az ember. A kilátás a fjordra és a városra lenyűgöző.

A norvég királyi palota

Utána a város leghíresebb – a Norvég Királyi Palota felé vezető utcáján, a Karl Johans utcán sétáltunk. Szépséges kivilágított épületek sora – egyetem, városháza, az intézet, ahol a Nobel béke díjat adják át és végül a Palota. Olyan, mint általában Norvégia: nagy, nyugalmat árasztó, szép de nem csicsás, egyszerű, rendezett, bárki által elérhető, a parkban is bárki sétálgathat. A város lakossága multikulturális. A partra visszaérkezve az Aker Brygge hangulatos tengerparti sétányán vacsoráztunk csupa helyi finomságot, norvég hallevest, tengeri-herkentyű tálat (ez nagyon más, mint a déli országokban fogyasztható) és finom norvég sütiket. Isteni volt!!!

Az operaház szépséges és modern épülete

Norvég halleves

Szombatra kirándulást terveztünk, az idő bár borús volt, eső nem esett, így az egyik közeli hegy felé vettük utunkat. Őrület, hogy a hegy tetején mekkora tó található! És ami még hihetetlenebb, hogy a norvégok, akik amúgy is olyan nyugodt körülmények között élnek, a nagy nyugalomból képesek hétvégére – vagy csak pihenni – egy még a lakhelyüknél is jóval nyugalmasabb, majdhogynem eldugott helyre menni. Tudom, sokan elképzelni sem tudnák azt, hogy így töltsenek el egy hétvégét, nekem maga a mennyország lenne, hiszen jómagam is a nyugodt, csendes, eldugott, emberek nélküli kis helyekre vágyom a természet lágy ölén – unatkozni tuti nem unatkoznék ott, az biztos! A norvégok amúgy is sokat vannak kint, túráznak, sportolnak – időjárástól függetlenül, hiszen tudjuk: „Nincs rossz idő csak rossz öltözet!”

Tó a hegytetőn

Hosszan, ráérősen gyalogoltunk lefelé a hegyről és csak ámultunk a sok kis zúgó csermelyen, patakon, a szépséges erdőkön, az érintetlennek látszó fenyvesek alatti mohaszőnyegen. Sokszor gondoltunk, hogy de jó lenne egy norvég erdei macskát látni itt, természetes környezetében. Hát… a macskák nem hülyék, ugye… idehaza sem láttunk még soha vadmacskát, pedig ott élnek az erdőkben, csakhát ennél óvatosabb állatok. Így aztán megelégedünk a két helyes őzikével, akik keresztezték az utunkat. Jó sokat mentünk, jólesett otthon a kandalló elé telepedni egy pohár borral, kávéval-teával. Szépséges nap volt!

Hegy, erdő, patak

Vasárnap esőre ébredtünk – nem lepett meg a dolog, Norvégiában gyakran esik, főleg ilyenkor. Ez nem rettentett minket el attól, hogy újra útrakeljünk. Hortenbe látogattunk, ami egy csodás kis tengerparti város. Van egy hatalmas haditengerészeti múzeuma, ami – még nőként is állíthatom – lenyűgöző, bámulatos, nagyon-nagyon érdekes. És ingyenes. Hihetetlen mennyiségű anyag volt benne, a végén már én is elfáradtam a sok látnivalóban. Életemben először jártam igazi tengeralattjáróban, nagggggyon durva, ha arra jártok, ne hagyjátok ki!!!

Tengeralattjáró Hortenben

Az eső rendületlen esett, de ez nem gátolt meg minket abban, hogy beüljünk egy hangulatos kis tengerparti étterembe és finom norvég hallevest kanalazzunk, beszélgessünk. Bentről látni lehetett a hullámzó tengert… Persze az eső miatt főleg a szürke minden árnyalatát a vízen, földön, levegőben, égen. De nekem nem baj. Sőt… szeretem az ilyen időt, szeretem ezeket a színeket is, mert valahogy befelé terelnek, nem vonják el a figyelmet, jobban el lehet merülni bármiben. Utána tengerparti séta következett, aholis bőrig áztunk, de talán az ott töltött idő legfelszabadultabb pillanati voltak… jobbról zúg a tenger, balról ott az erdő, hullámok csapódnak, esőcseppek kopognak, szél fújja messze a nevetésünk… Nekem ez az igazi szabadság! Imádtam. Este azért jólesett a forró zuhany, a (pár) pohár bor, a meleg paplan – nyitott ablak. (Az ember nem figyel oda, és hipp-hopp „elnorvégosodik”:)

Nos, akkor én itt maradnék is…

Horten, tengerpart, szürkeség – boldogság

Hihetetlen, de eljött a hétfő, a hazaút napja. Napsütéssel ajándékozott meg minket, így soká nem maradtunk otthon. Holmestrand felé vettünk utunkat, szintén csodás tengerparti kis város. Megnéztük a hiper-modern új vasútállomást, sétáltunk a tengerparton és a városka utcáin. Nem volt ismeretlen terep, anno a lányaink a norvég nyárban még fürödtek is itt a tengerben.

A szépséges Holmestrand

A holmestrandi kikötő

Utána egy igazi közös kedvenc helyre látogattunk, Eidsfoss-ba. (Okos-ügyes-szemfüles olvasó majd némi hasonlóságot fedezhet fel Lora új almának kis norvég erdei cicái és a városkák/faluk nevei között, de ez még hétpecsétes titok.) Eidsfoss egy szépséges tó partján fekszik, vagyis inkább két tó között, réges-régi norvég faházak mellett. Megáll itt az idő, különös hangulat uralkodik. Minden lelassul, minden csodás és békés, távol kerül minden ami rossz. Megtisztít, átmos, átölel. Mesevilág. Sokat sétálgattunk és ezzel a békés hangulattal a szívünkben és lelkünkben indultunk aztán hosszú hazautunkra. Útközben beszereztünk némi igazi norvég sós csokoládét, még utolsót szippantottunk a skandináv levegőből… búcsú ölelések, köszönet és hála, hogy mindennek részesei lehettünk.

Várjuk, hogy visszatérjünk, mert aki egyszer Norvégiát megszereti – és higgyétek el nem nehéz! – az vissza akar térni. Egyszer-kétszer-sokszor. Menjetek, járjatok utána, hogy igazam van-e! 🙂

Jó, hogy itt vagytok, vidám-szép őszi napokat,

Virág

Eidsfoss

Eidsfoss

Eidsfoss

Eidsfoss, béke, nyugalom

Eidsfoss

Eidsfoss

Az Eidsfoss-i tó partján

Őszi hangulat

Ilyen a vidék

Kompon

Világgá megyünk… 0

by Cziráki Katalin Virág

Kedves Olvasóink!

Verdens Ende <3 – néhány évvel ezelőtti látogatásunkkor

Na jó, azért a cím egy kicsit túloz, ha világgá nem is megyünk, de úgy érezzük, némi pihenésre van szükségünk. Erre mi sem alkalmasabb mint a szépséges és messzi észak, cicáink szülőhazája: Norvégia. A legjobb hely a világon!!! Megunhatatlan, és mivel olyan hatalmas – megismerhetetlen. Van néhány szép ország ahol jártunk már (és mennyi, ahol még nem!!), de Norvégia az a hely, ahol otthon érezzük magunkat, ahol bármerre nézünk csoda tekint ránk vissza. Ahol töltődni lehet. Megújulni. Ígérem, hogy képes-írásos beszámolóval jelentkezem az utunkról amint visszatértünk.

Addig is míg mi nem vagyunk leánykáink fogják a tőlük megszokott profi szinten vezényelni norvég erdei macskáink aprajának és nagyjának életét itthon. Így a hétvégén most nem látogatható a tenyészetünk, de utána újra örömmel találkozunk Veletek!

Vigyázzatok magatokra és élvezzétek ezt a csodás őszi időt!
Jó, hogy itt vagytok!

Virág

Valahol Norvégiában – néhány évvel ezelőtt

Túra a Gaustatoppenen néhány évvel ezelőtt

 

 

Éjszakák… – cicákkal 0

by Cziráki Katalin Virág

Kedves Olvasóink!

Szabi dolgozni próbál 😀

Kíváncsi vagyok, kinek milyen kép él a fejében a norvég erdei macskatenyésztő mindennapjairól, estéiről és legfőképpen éjszakáiról, de van egy sanda gyanúm, hogy valahogy úgy néz ki, hogy este szépen fogja magát és 10 óra magasságában a levendulaillatú habfürdős vízből kilépve, testét újabb levendula csodás kencékkel kényeztetve fogja a könyvét és elmerül a történetben, fejénél egy macska, lábánál egy macska, majd alszik békésen, csend, nyugalom – álom. Álom, álom, édes álom… 😀
Én szeretem az éjszakákat, zavartalanul lehet dolgozni bármeddig, vagyis addig, amíg a macskák hagynak. Kérdés, kinek hol kezdődik az éjszaka, de mondjuk legyen az éjszakát este 10-től hajnali 5-ig. Ez hét óra alvást jelent, egy átlagos felnőttnek elég kell legyen ahhoz, hogy másnap frissen keljen és abszolválja a napot minden tekintetben.

Vala is segít 🙂

Nézzünk be hozzánk, mi is történik 10 tájban. 10 körül már nagyon szerencsés vagyok, mert túl vagyok egy rakat olyan dolgon, ami nem könnyíti meg egy háziasszony életét sem. Főztem vacsorát, mindenki evett, kikérdeztem a leckét (szigorúan csak kérésre, magamtól nincsenek ilyen perverzióim 😀 ), elpakoltam a vacsora után, megy a mosogatógép, a mosógép is zümmög. Gyerekjáték lesz elvégezni 11-re, mivel elhatároztam (na jó, orvosi nyomás okán), hogy ha törik ha szakad, én bizony 11-kor ágyba fekszem és alszom legalább 6 órát. Menni fog. Érzem! A 8+1 kis norvég erdei (az O és P alom szépségei) éppen mind elaludtak a nagy esti rohangálás után, már vagy fél órája csönd van, így elhatározom, hogy először is töltök némi időt a nagyokkal. Masek már egy órája játékot követel, ül a polc előtt, ahol a játékokat tartjuk, majd kétlábra áll – jelzi, hogy ideje van a játéknak. Jenny és Hayley kimentek – kicsit kiszabadulnak az egész napos gyerekőrzésből. Masek örül, hozom a kedvenc játékait, játszani kezdünk. Igen ám, de a hangokra ott terem Jaime, aki semmiből sem szeretne kimaradni, így beszáll a játékba. Masek megsértődik, ő azt szeretné, ha egyedül vele játszanék – Jaime-t ez nem zavarja meg, vidáman játszik tovább. Lora kijön a kicsik mellől, mellém fekszik, dorombol, simogatást kér. Közben Rosi is megjelenik, vele persze beszélgetni kell, majd továbbáll – fontosabb dolgok várják a szobában – öten vannak és mindent felülírnak…
A játék végeztével jutifalat osztás jön, Masek kérésre ül, majd

Masek innét figyeli a kicsiket. 🙂

Hopp! vezényszóra kétlábon állva elveszi a jutit, Jaime nem ennyire türelmes, Lora a zacskót is szétszedi – kap mindenki.
Lejár a mosógép, épp jókor, indulok kiszedni a ruhákat. Jenny állja az utamat a lépcsőn fel, mivel kimaradt az esti party-ból, így leülök mellé, simogatom, beszélgetünk. Eszembe jut, hogy be kell fűteni a szobába, nehogy fázzanak az aprók, lemegyek. A ruhákat elfelejtem. Mozgolódnak a kicsik, ki fent, ki lent, jaj, éhesek lesznek, még ki sem olvasztottam a húst nekik. ÓÓóóó, jut eszembe: hús! Vettem ma egy rakat húst, elő kell készíteni, csontozni, szortírozni, elrakni. Uh. De elsők a kicsik. Uno már mászik fel a lábamon, mondom neki, hogy kicsi türelem, lesz vacsora, és leteszem. Másodszorra is. Majd harmadszorra inkább úgy döntök, jó, akkor az egyik kezemben ő, a másikkal pedig tevékenykedek. Amíg felforr a víz a hús forrázásához,  gondolom hasznosan töltöm az időt azzal, ha kipakolom a mosogatógépet. A 9 kicsi aktívan segédkezik ebben, örülök, ha nem esek hasra bennük és ha senkit nem zárok végül a mosogatógépbe. Teljes siker!
A hússzelést már elég nehezen viselik, Hayley is megjelenik és persze a pultról lopkodja a kedvenc részeit. Végre mindenki eszik – addig biztosan nyugalom van. Elpakolok, és előveszem a húst a hűtőből, megmosom. Kinyitom az ablakot, szellőztetek. Na, ettől lázba jönnek a kicsik, a friss levegő frissítően hat, fejvesztve rohannak fel-le, keresztül-kasul. Nekiállok leforrázni egy adag csirkecombot, amikor néhány érdeklődő apróság a pulton terem. Macskákat letesz-folytat. Vagyis csak próbálom folytatni… keresek valami új és izgalmas játékot, hátha kicsit eltereli a figyelmüket. Ebből az lesz, hogy játszani kezdünk. A hús áll, a víz forr…  – és 11 óra múlt. Nem baj, még nem sokkal, ezt mindjárt befejezem. Fél óra, mire minden zacskózva a hűtőbe kerül, és egyben úgy értékelem, hogy a kicsik igazán mehetnek már aludni, felpakolom őket a lányok szobájába, jobb szeretem ha nem kószálnak éjjel az egész házban.

Uno segít almolni 🙂

Bepakolom újra a mosogatógépet, vizet engedek a kádba – óóóó finom levendulaillat.. habok… várnak, tudom! Épp csak még kicserélem a vizes tálakban a vizet, tápot töltök fel fent-lent-kint-bent. Közben meg-megállok gyönyörködni a legapróbbakban, és elmondom a mamacicáknak, hogy nekik vannak a legszebb kiscicáik a világon. Ah, az almolás… Fent a kicsik már épp elszenderednének, de az almolás az annyira izgalmas, hogy mindenképpen asszisztálni kell hozzá. Uno ül az almostál szélén és minden lapátolásnál elkapja a kezem, van aki kívülről, van aki a tálcában ülve segít. Valahogy sikerül abszolválni a feladatot. Jóéjszakát kívánok, kiosztok mindenkinek egy jóéjt simit, lefejtek néhány kapaszokodó lábat, Jonas nem szeretné, ha elmennék (de én ilyen könyörtelen vagyok, tessék!) és próbálok távozni. Áááá egy kölök kiszökik, vissza – kettő ki, egy vissza – három ki, kettő vissza – elvagyok ezzel egy darabig.
Kifelé jövet észreveszem a lavórban a teregetésre váró ruhákat. Ah… még ez is. Kiteregetek. Lent csinálok egy teát, Szabi is kap, aki a gép előtt ül és nagyon el van merülve valami fejlesztésben, nem szólok neki, nem zavarom, csak mellé teszem a teát, igyon legalább. Elvonulok a fürdőbe és jólesően a habokba merülök. Merülnék… hideg.. mikor hűlt ez ki? Hiszen most engedtem? Jaaaa, egy óra eltelt azóta… fenébe. Hagyom a könyvet, hagyom a teát, gyors mosdás és ugrás ki a vízből – majd máskor ejtőzöm, úgyis késő van. Legalább a köntös meleg. Ránézek egy óra.. kicsit megcsúsztam. És jujj, nem mértem meg az aprókat, pedig az fontos. Először Lora babák jönnek, mindegyiket sorra kiveszem… megmérem, nézegetem, gyönyörködöm, kis pufik, nyílik a szemük. Elvagyok velük egy darabig. Rosi aprói jönnek, ők még nem annyira értékelik, ha elveszem a mamától őket – így igyekszem gyorsnak lenni. Átnézem, jól híztak, minden rendben. Eszembe jut, hogy nem válaszoltam egy üzenetre. Fontos, megígértem, és képeket is. Jó, legyen. Gép kinyit, fényképező elő, képeket letölt… méretez, logóz… levelet megír, küld. Király vagyok! 🙂 Szabi végez, fél kettő múlt, menjünk aludni. Nem bánom. Legyen. Befekszem az ágyba. A telefon berreg – a világ másik részén most lett nappal, beszélgetésbe bonyolódom egy érdeklődővel.

Aprókák – velük még könnyű 🙂

Tulajdonképpen már nem is vagyok álmos, nem is tudom mikor alszom el, csak azt, hogy épphogy sikerült, Jaime – megsajnálva szegény gazdi sivár környezetét és életét, a kennelből egy csokor ágat hoz nekem az ágyra és buzdít, hogy játszunk. Édes, de alig vagyok magamnál. Kicsit simogatom. A picik valamiért nyüszögnek az ágy mellett, felkelek, megnézem mi a baj. Semmi, csak a mama ment ki kicsit. Visszafekszem. Lora kicsit odafekszik hozzám, simogatom, újra elalszom. Később arra ébredek, hogy talán hűvös van, felkelek, javítok a hőfokon, ne fázzanak a picik. Masek jön, mellém akar feküdni, szigorúan kívülről, nem fér oda, megsértődik. Felkelek, kiengesztelem, béke van. Épp lehunyom a szemem, legalábbis így érzem, amikor megszólal az ébresztő. Öt óra van. Kezdődhet egy újabb nap. Egyáltalán mikor ért véget az előző? Ezen tanakodom, miközben kikászálódom az ágyból, kinézek – szép sötét éjszaka van. Hallom fent már tombolnak a kicsik, éhesek is… Elindulok. Biztosan tudom, hogy ma 11-kor ágyban leszek. Legalábbis még bízom benne…

Jó, hogy itt vagytok!!
Vidám-szép-színes őszi napokat Nektek!
Virág