Fáradt indulás, némi “magic”, öröm majd borzalmak – ilyen lett a hétvége 0

Kedves Olvasóink! Amikor azt ígértem, hogy beszámolok Nektek a hétvégi kiállításos élményekről, nem gondoltam még, hogy ilyen változatos lesz az élmények sora. Túlzottan is az, de ne ugorjunk ennyire előre. Teljesen átlagos kiállítási hétvégének indult. Pénteken munka után bevásároltam, majd összedobtunk a lányommal egy egyszerű kaját, és nekiláttam  a rengeteg cucc összepakolásának. Hiába csak két … >>>

Kiállításon a kölykökkel Budapesten… 0

Idén új helyszín, ezúttal az AsiaCenter adott otthont a Felis Hungarica által szervezett budapesti kiállításnak. A több, mint 300 különböző fajtát felvonultató rendezvény több okból is érdekes volt számunka. Egyrészt, mert még soha nem jártunk az AsiaCenterben, másrészt, mert ez volt kis csapatunk első megmérettetése idén. Masek volt az egyetlen rutinos versenyzőnk, Rosita, Jenny, Jaime … >>>

Lora és Masek Mödlingben járt 0

Ezen a szép napsütéses hétvégén az ausztriai Mödlingbe látogattunk Lorával és Masekkal. A FIFE kiállítás helyszínéül szolgáló impozáns kisváros Bécs alatt helyezkedik el és egyben a róla elnevezett kerület székhelye. Lora cicánk az International Champion (IC) címért volt versenyben, míg Masek, akinek ez volt a felnőtt korosztályban a második kiállítása, a Champion (CH) címért szállt … >>>

FIFE kiállításon jártunk Győrben 0

Hétvégén a győri FIFE kiállításon jártunk Masekkal (Masek de Tsavo*ES). Ez volt Masekito első kiállítása a felnőtt cicák között, hiszen a nyáron hosszú szünetet tartottunk, mivel a norvég erdei macskák ősszel növesztik meg újra a bundájukat. Masekra nagyon büszkék vagyunk, mert mindvégig nyugodt, érdeklődő és játékos volt a bírálatok alatt. Noha a 15 hónapos kor … >>>

Kiállításra készülünk 2. 0

Pozsony mellett jártunk… Cicáinkat általában ősztől tavaszig visszük kiállításra. A nyarat ki szoktuk hagyni – kiállítások akkor is vannak, de a norvég erdei nem szereti a meleget, s mivel nem tudjuk előre mennyire lesz légkondicionált a hely, inkább maradunk a hűvösebb évszakoknál. Az idei őszön sajnos sok kiállítás elmaradt a menekült helyzet miatt, így december … >>>

Kiállításra készülünk 1. 0

No de mi is az a macskakiállítás? Kinek szól? Tenyésztőnek? Állatbarátnak? Vásárlónak? Mi történik ott? Miért jó az nekünk? Érdemes ellátogatni? Milyen cicák lesznek? Mit fogtok ott csinálni? Ilyen, és még sok-sok hasonló kérdést szoktunk kapni, amikor valaki megtudja, hogy a cicáinkat kiállításra szoktuk vinni. Ismerkedjünk ma meg az alap tényekkel, később pedig majd árnyalom … >>>