Ilyen volt 2018 és Helló 2019!
Ahogy azt már megszokhattátok, év elején elvonulunk valahová kettesben, és értékeljük az elmúlt évet, illetve megtervezzük az előttünk állót. Majdnem így történt most is, azt leszámítva, hogy nem ketten, hanem végül négyen vágtunk neki az útnak. Útitársaink természetesen négylábúak voltak. Elhatároztuk, hogy ahová lehet, Milot visszük magunkkal és inspirációnak egy cicát is (ha már a
Így sikerült 2017 és welcome 2018 – avagy készen állunk
Kedves Olvasóink! Ahogy már említettem, minden új év elején elvonulunk valahová a világ elöl, ahol megbeszéljük és értékeljük az elmúlt évet és megtervezzük az újat. Kell ez nekünk – fontos visszanézni, fontos átgondolni, értékelni; és év közben a mindennapos teendők mellett nem igazán van idő arra, hogy megálljunk és lássuk hol is tartunk a norvég