Fáradt indulás, némi “magic”, öröm majd borzalmak – ilyen lett a hétvége 0

Kedves Olvasóink!

Amikor azt ígértem, hogy beszámolok Nektek a hétvégi kiállításos élményekről, nem gondoltam még, hogy ilyen változatos lesz az élmények sora. Túlzottan is az, de ne ugorjunk ennyire előre. Teljesen átlagos kiállítási hétvégének indult. Pénteken munka után bevásároltam, majd összedobtunk a lányommal egy egyszerű kaját, és nekiláttam  a rengeteg cucc összepakolásának. Hiába csak két nap az egész, a kiállításhoz kell hordozó, az utazáshoz általában egy másik, almos tálca, alom, kaják, innivaló, a ketrecre a drapériák, bele szőnyeg, kaparó, tálkák, játék, a cicák papírjai, a foglalások-befizetések-jelentkezések, fertőtlenítő, törlőkendők és papírtörlők garmada, marketing anyagok, a képeink, molino, fényképező, laptop a saját személyes cuccaink, ennivaló, innivaló, szék, asztal, grooming cuccok és még a jó ég tudja mi nem, vagyis úgy nézünk ki ilyenkor a kombiban mint aki két hetes túlélőtúrára indul.

Nem értem hogy fértek el ketten ebben a kis alomtálcában 😀

Kicsit az is, tekintve, hogy egy hosszú és fárasztó, alig alvós és dolgozós hét után indulunk neki a hétvégi “jól megérdemelt pihenésnek”. Ötkor frissen üdén a 3 órányi alvástól kipattanok az ágyból, összedobom a maradék cuccokat, elkészülök, szendvicset gyártok, macskát fésülök. Masek nem szereti az utazást, szerencsére a kiállítás részt már jól bírja, a bírók előtt meg egyszerűen elbűvölő. Jaime mindegyikben jeleskedik, soha nincs vele semmi gond. Küzdve útközben az álmossággal, de terv szerint, kilenc körül érkeztünk a szlovák helyszínre, Vinicnére. Elsőként ilyenkor a cicákat visszük be, akiknek először ellenőrzik az útlevelét, az oltásaikat, majd megvizsgálják a cicákat, hogy minden rendben van-e velük, egészségesek-e. Utána sorban állunk a beléptetéshez, ahol megkapjuk a show katalógust, karszalagokat, a cicák számait, fizetünk (sóhajtunk), aztán megkeressük a ketrecünket. Ott míg én fertőtlenítek, törölgetek, Szabi sorban behozza a szükséges cuccokat, bepakolok minden fontosat a ketrecbe, majd végül a cicákat is, a külső díszítés ráér ekkor. El is bíbelődünk vele egy darabig, majd amikor összeáll a kép, elbattyogok megnézni, hogy ki fogja bírálni a fiúkat. Sajnos egy bíróhoz került a két színcsoport, Masek a négyesben versenyzik, Jaime a hármasban – így végül egymás ellenfelei is lesznek. Sebaj, nem szerencsés, de előfordul.

Jaime végül inkább átengedte Maseknak a helyet

A mi bírónőnk mellett egy tanuló bíró is van, akinek mindent elmagyaráz a bíró minden cicánál és ő is végignézi a cicusokat külön – így elég lassan haladunk, a fiúk csak délután kerülnek sorra. Várakozás közben eszünk a hozott szendvicsből, beszélgetünk a többiekkel, akik körülöttünk ülnek – nagyrészt ismerősök és nagyon jóban vagyunk, így gyorsabban telik az idő. Mielőtt a fiúkat kivinnénk kapnak egy fésülést és némi púdert. Kint a bíró mögött ketrecek vannak, rajta a cica száma és oda kell betenni a cicát, ott lehet vele lenni, majd amikor ő jön, kivenni és a bíró elé vinni. Általában először a gazdi fogja kiállítás tartásban a cicát, a bíró pedig az asztaltól szemügyre veszi, majd kéri, hogy tegyük le az asztalára, és megkezdi a bírálatot. Felemeli, milyen a súlya, fogása, megnézi milyen hosszú a farka, milyen a bundája, a fejét alaposan megvizsgálja, hogy megfelelőek-e az arányok, elég egyenes-e az orr, szépen gömbölyödik-e a homlok, jó helyen tűződnek-e a fülek, elég nagyok-e és összességében alkot egy képet a cicáról. Ezeket közben kommentálja is felénk, bár most inkább a tanuló bíróhoz beszélt a bírónk. Ha ezzel készen van, leírja a bírálatot egy lapra, kiosztja a címet – ha megérdemlik, illetve ha van 3 db azonos színű cica, akkor őket összeveti, a legjobb közülük kapja a Best in Variety-t, vagyis az adott színben neki aznap az a cica tetszett technikailag legjobban. Ha nincs 3 cica, akkor ennek a lehetősége ugrott. Később az egész kettes kategóriájú fajták közül (ide tartozik a Maine Coon, a Sziébriai és így tovább) kiválasztja azt, akit nominálni szeretne a Best in Show-ra. Maga a nominálás is jelent egy rangot és nagyon sok mindentől függ, hogy ki kapja – ebbe most itt nem is igazán akarok belemenni. Nyilván az egész kiállítási bírálat valamennyire szubjektív tud lenni és sokszor sokat nyom a latban, hogy ki is vagy, dolgozol-e magán a kiállításon valamilyen szerepben és így tovább – tehát vagy igazságos az ítélet, vagy nem. Azt gondolom egy tenyésztő általában fel tudja mérni, mennyire jó a cicája az adott felhozatalon belül a többiekéhez képest, és ha jogosan az ítélet, akkor mindenképpen elfogadja. Én legalábbis igen, sőt szeretem figyelni, hogy mások milyen cicákat hoznak, és sokat beszélgetünk is a tenyésztőkkel – nem vagyunk egymás ellenségei. Ha az eredmény nem tűnik igazságosnak, akkor nyelünk kettőt és elfogadjuk, hogy ez most így esett. Nincs értelme vitába szállni, azért visszük oda a cicát, hogy az erre jogosult és tanult bíró döntsön, így nincs okunk megkérdőjelezni a döntését.
Nos, de a lényeg, első napon Masek megkapta az utolsó CACIB-ját, vagyis most már International Champion címmel büszkélkedhet, Jaime pedig az utolsó CAC-ját, vagyis belőle pedig Champion lett. Nagyon büszkék vagyunk rájuk – ezért mentünk, amit szerettünk volna már első napon összejött – akár haza is indulhattunk volna…

Jaime a szálláson

Általában Magyarországon alszunk, de most nem akartunk reggel újra nekiindulni, így a közelben foglaltam a kiállítás előtt pár nappal szállást egy helyes villában. A GPS azt mondta, tíz percre van a kiállítástól, remek – ez kell nekünk, meg a cicáknak! Végre szabadság a ketrec után, játék, szeretgetés – nekik, nekünk meg vacsi, zuhany és elegendő alvás. Ennek fényében vágtunk neki az útnak. Sajnos a térkép a gépen és a valóság nem nagyon voltak köszönőviszonyban egymással, így eltartott egy darabig, mire a szállásunkra ráleltünk. Sebaj. Kiszálltunk, próbáltunk bejutni, de minden ajtó zárva. Éppen jött egy cseh pár cicával, nosza az ő hátszelükön bejutottunk az ajtón – nekik már volt kulcsuk, és vártunk a recepción. Semmi. Köszöngetünk, csengetünk, semmi. Nosza, előkaptam a papírost amit a foglalásról küldött a Booking, és szépen megkerestem a szállásadó telefonszámát. Hívom, fura nyelven üzenetrögzítő, s látom a telefon kiírja – Hollandia. Eh?? NO, itt már kezdtem érezni, hogy ez nagyon “magic” és kezdtem tanácstalanná válni, amikor az említett párocska a cicát letéve lejött a recepcióra – ahol egy rakat bor volt, hogy a szép este reményében némi bort vegyenek magukhoz. Mondom nekik mi a baj, segítenek, benéznek ide, bekopognak oda, de semmi. Aztán eszükbe ötlik, hogy ők tudják a jó számot, hívják a tulajt. Széles mosollyal mondják, hogy máris itt van. A máris legalább negyed óra volt, amikor is már nagyon vágytam volna arra, hogy lecuccoljak és kiengedjem a hordozóból a cicákat, akik hajnal óta vagy abban, vagy a kiállítási ketrecben rostokolnak. Végül megjött a hölgy, nagyon örült, mondta mint a veszedelem – szlovákul. Egy kukkot nem értettünk, angolul nem beszélt (más nyelven sem), de a cuki pár mondta, hogy fordít. Remek. Igen ám, de előbb érthetetlen okból nyélbe ütötték a borvásárlási ügyletet, szépen megtárgyalva a borok színét, ízét, talán még szagát is, a néni hosszasan kereste a visszajárót – mi ott vártunk, s éreztük, hogy ez egyre “magic-ebb”. Én már kandi kamerát kerestem, mire sorra kerültünk és végre hozzájutottunk a kulcsokhoz. Ekkor fedezte fel, hogy cicák is vannak, akkor még róluk kérdezgetett, Istenem – voltak már fura gondolataim, de végre szabadultunk. Így adódott az, hogy 8 felé foglaltuk el a szobát. Kellemes volt, tiszta, ízléses – a cicák örültek, kaptak enni-inni és nekiláttak felfedezni a terepet. Úgy éreztük, a két szendvics után, amit aznap ettünk, ideje valami rendes kaja után nézni. Útközben láttunk egy Pub-ot, fény is volt bent, gondoltuk oda lesétálunk. Így volt. Bent már bizonytalanná váltam, erősen kocsma jelleg volt, és a hölgy minden kérdésemre ugyanazt a mondatot monda – szlovákul – így feladtam. Vissza a szállásra, fel a kulcsért, le, be a kocsiba, irány a legközelebbi város. Mákunk volt, hamar szembe jött egy pizzéria – jó lesz. Kaptunk egy étlapot, a kis hölgy lelkesen kérdezett szlovákul, én meg vissza, hogy angolul esetleg? Erre látszott gondolkozik, majd széles mosoly, egy olyan mozdulat mintha nagyon kéne pisilni és nagy lelkesen kivágja: Ahha, drink! Ja, drink… két fantát kérünk. Tanulmányoztuk a szlovák pizza összetevőket, kijött a séf is, gondolván segít, de mivel szintúgy nem beszélt más nyelven, inkább választottunk. Finom volt, jól laktunk – pipa. Végre nyugodt éjszakánk volt, mivel a fiúk nőstények hiányában nem óbégattak és nem pisiltek össze-vissza – kivéve Szabi hófehér ingét, amin nyilván otthoni  illatot észleltek – így azt nem tudta felvenni, de hát ennyi baj legyen. A napunk hasonlóan telt, néha elmentünk egy kávéért, vagy körülnéztünk, vettünk az otthoniaknak ezt-azt – ilyenkor mindig a szomszédok figyeltek a cuccainkra, mert olyan hülyén volt kialakítva a tér, hogy a látogatók minduntalan betévedtek a kiállítói ketrecek mögé, ahol csak mi tartózkodhatunk, hiszen ott az összes cuccunk, és a cicák ketrece is onnét nyílik.

Összhang 🙂

A fiúk ismét szuper bírálatot kaptak, immár egy másik bírótól is, most tekintsünk el attól, hogy Jaime azonnal bejelölte a ketrecét, amint mellé tettek egy nőstényt – úszott a pisi, a ketrecben, Jaime-n, rajtam és a szomszéd macskán is. Masek és Jaime is megszerezte az első pontját a következő címéhez, sőt Jaime nominálva is lett a Best in show-ra. Szóltunk, hogy a cica jelöl, így szerencsére nem kellett a BIS idejére kirakni a ketrecekbe, elég volt odavinni a cicát, mielőtt az ő köre jött. Megfésültük, kivittük, a steward elvette, bemutatta és már kaptuk is vissza. Jaime hihetetlen higgadt, nagyon jól tűr mindent, tündér volt, bár nem irigyeltem a leányzót:Jaime 9 kilóját a magasba tartani nem semmi…
Visszaérve Szabi kérdezi, hová tettem a fényképező táskáját, eltenné a gépet, már nem kell. Mondom, ott a többi táskánál. Hát ott nincs. Ekkor realizáltuk, hogy nem csak az, de a táskám sincs meg és a laptop sem. … no comment. A két nap alatt erre a 4 percre maradtak őrizetlenül a cuccok egy olyan részen, ahová elvileg nem jöhet be más, csak a kiállítók, lent a ketrec alatt, előtte még asztal, szék. Körülnéztünk, kimentünk, semmi. Elmentem megkeresni a szervezőt – kérdezem angolul – semmi. Még futottam két kört, mire sikerült találni egy hölgyet, aki némileg felfogta miről van szó, és hívta a rendőrséget. Én közben letiltottam a bankkártyákat, hiszen a táskámban volt az összes iratom, kártyák, pénzek, és még egy sor dolog. A legnagyobb veszteség talán mégis inkább a laptopon és a pendrive-okon lévő adatok,  melyek nem pótolhatók. A fényképező táskájában csak az aksi volt és a zsinórok – szerencsére a gép nálunk volt. Minden kiállító segített körülöttünk, de nem volt mit tenni – a rendőrök kijöttek, szintén alig értettük egymást, majd a magyar rendőrséggel egyeztetve megállapodtunk, hogy nem várunk két órát a tolmácsra, majd még hármat mire felveszik a tényállást – inkább otthon intézzük az ügyet. Közben mindenki hazament, bontották a ketreceket, a fiúknak sok volt a rengeteg a zaj – gyorsan pakoltunk és indultunk. Isteni csoda, hogy a slusszkulcs és Szabi tárcája a papírokkal egyik táskában sem volt benne – pedig általában benne szokott lenni, mert akkor hazajönni sem tudtunk volna. Nagyon szomorú az, amikor elviszik valamidet, mert túl az anyagi károkon (nem kevés!) olyan személyes dolgokat vettek el, amit ők nem tudnak használni, ergo kuka lesz, de nekünk sokat jelentett. Otthon kipakoltunk, elrendeztük a cicákat, majd visszaindultunk Budaörsre feljelentést tenni. Csak én mehettem fel, és úgy két órát tartott mire a nyomozóval a végére értünk az esetnek.
Nincsenek illúzióink afelől, hogy meglesznek a dolgaink. Nem lesznek. De akkor is kell nyoma legyen ennek az egésznek, az igazságérzetünk ezt diktálja – és csak akkor van lehetőség bármit lépni is ezügyben. Soká értünk haza, egész nap nem ettünk, csak reggelit, elkeseredettek voltunk, és iszonyú fáradtak. A kandúroknál aludtunk, valahogy nem volt jó éjszakájuk nekik sem, így abban a néhány órában sem aludtunk igazán. Így öröm reggel munkába indulni.
Kértem az egyesületünket, hogy nézzék meg van-e biztonsági előírás egy ilyen rendezvény szervezésénél, de úgy tudják nincs. Elszomorító. Mindenki értékekkel – fényképezőkkel, laptopokkal, táblagépekkel, rengeteg cuccal és ne feledjük, hogy iszonyú értékes macskákkal megy oda, és nincs lehetőségünk elzárni a cuccainkat, nem segít senki figyelni a szervezésből, ha ki kell vinned a cicát – csak egymásra számíthatunk a kiállítókkal – ami maximálisan meg is történt, mégis volt egy négy perces rés a pajzson, amit valaki ki is használt. Váljék egészségére.

Idő lesz mire minden papírom elkészül, újra lesz bankkártyám, és vannak dolgok, amik nem pótolhatóak már. Nos, ennyi minden fért bele ebbe a két napba. Visszacsinálni nem lehet, előre tekintünk és haladunk tovább az úton.

Jó, hogy velünk vagytok! Szépséges napot nektek. Süt. 🙂

Virág

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.