A norvég erdei macskák – a nyugalom mintaképei?

Nos, ha röviden akarok válaszolni, akkor: igen. Persze a kép ennél sokkal árnyaltabb. Amit leszögezhetünk: soha még ilyen kiegyensúlyozott, minden helyzetben nyugodtan viselkedő és a változásokat ennyire jól fogadó cicákat nem láttam. Nagyon nehéz őket kibillenteni fenséges, arisztokratikus és higgadt létükből. Nézzünk egy közeli példát. Hayley-vel tegnap vérvételen voltunk – hálistennek teljesen jól van, csak a . . .

Norvég erdei macska kerestetik – 4. Mire van szüksége a cicának?

Szerencsés, ha az új családtag jöttére már időben elkezdünk készülni. Lélekben nyilván – hiszen kapjuk a szebbnél szebb képeket a tenyésztőtől, vagy talán videót is, elmegyünk megnézni a kiscicát, ábrándozunk róla. Ez mind szuper, de van néhány dolog amit mindenképpen be kell szereznünk, mire hozzánk érkezik. Vannak olyanok, amelyekre költhetünk, és jók is a cicának, . . .

Norvég erdei macska kerestetik – 3. Az első napok otthon

Boldogság van – ezt már ugye kezdjük megszokni itt az írásokban 🙂 – megvan a cicus, szerencsésen haza is értetek. Igen ám, de mi legyen otthon? Csak úgy engedjük el a cicust a házban? Egyből kapjon enni? Hol aludjon? És másnap már menjünk is dolgozni? Jól ellesz otthon? Mit fog csinálni a kutyánkkal/macskánkkal? Hazaértünk a cicával. . . .

Norvég erdei macska kerestetik – 2. A hazaszállítás

Nos, legutóbb ott hagytuk abba, hogy öröm és boldogság, megvan a cicus, haza kéne hozni. Mikor? Mivel? Miben? Hogyan? És egyen előtte? Közben? És ha pisilnie kell? Egyből millió kérdés. 🙂 Ami biztosan mindent meghatároz, az a szállítás módja. Másként járunk el, ha repülővel kell szállítani a kiscicát, és másként, ha autóval. A következő fontos . . .

Norvég erdei macska kerestetik – 1. A kiscica kiválasztása

Ígértem Nektek, hogy Masek, a norvég erdei kandúr érkezése kapcsán elmesélem, hogyan is kerül a tenyészetbe egy új cica. Mindenféle indokok és szándékok vezethetnek ahhoz, hogy tenyészetünk egy új cicával gazdagodjon. Csak néhány ezek közül: szükségünk van egy kandúrra/nőstényre, növelni szeretnénk az állományt a tenyészet vonalát erősíteni szeretnénk, ezért bizonyos fej-fül stb. formájú-állású tenyészállatot keresünk, . . .

Masek, a norvég erdei kandúr megérkezett

Örömmel adjuk hírül, hogy egy igazi kis spanyol herceg – Masek de Tsavo*ES – karácsony után megérkezett tenyészetünkbe. Nagyon örülünk neki, és köszönettel tartozunk tenyésztőinek Teresa Martínez Carralero-nak és Joaquin Pueche-nek, hogy megtiszteltek bizalmukkal és minket választottak Masek gazdáinak. Amikor először megláttuk a képét egyből beleszerettünk. Hihetetlen szuggesztív tekintete van, igazi norvég erdei tekintet. Megjelenése olyan, mint egy . . .

Macska a hóban?

Ha el kell képzelnünk egy cicát télen, akkor alapvetően olyan képek ugranak be, hogy a cicus ott fekszik a kályha/kemence/kandalló/radiátor (kinek-kinek lehetősége szerint) mellett, és a jó melegben összegömbölyödve alszik. Nos, a norvég erdei macskáknál egy kicsit más a helyzet. Nem az alvásra gondolok, aludni ők is szeretnek nagyon, de a meleggel kimondottan hadilábon állnak. . . .

Kiállításra készülünk 2.

Pozsony mellett jártunk… Cicáinkat általában ősztől tavaszig visszük kiállításra. A nyarat ki szoktuk hagyni – kiállítások akkor is vannak, de a norvég erdei nem szereti a meleget, s mivel nem tudjuk előre mennyire lesz légkondicionált a hely, inkább maradunk a hűvösebb évszakoknál. Az idei őszön sajnos sok kiállítás elmaradt a menekült helyzet miatt, így december . . .

Kiállításra készülünk 1.

No de mi is az a macskakiállítás? Kinek szól? Tenyésztőnek? Állatbarátnak? Vásárlónak? Mi történik ott? Miért jó az nekünk? Érdemes ellátogatni? Milyen cicák lesznek? Mit fogtok ott csinálni? Ilyen, és még sok-sok hasonló kérdést szoktunk kapni, amikor valaki megtudja, hogy a cicáinkat kiállításra szoktuk vinni. Ismerkedjünk ma meg az alap tényekkel, később pedig majd árnyalom . . .

Ki tartson macskát? 1.

Kiscicát nevelni, cicával élni fantasztikus dolog, öröm, móka, kacagás. És felelősség. Biztosan kész vagy rá? A cica nem játék, amit aztán megununk, és egy polcon porosodik, vagy odaajándékozzuk netán kidobjuk. Ő a társunk, a családunk tagja, és ha figyelünk rá és jól tartjuk, akár két évtizeden át is velünk lehet. Nem kevés idő, ezért nem . . .

Lora – szerelem első látásra

Ez az első blogbejegyzés, amelyben az olvasó máris fontos dolgok tudója lehet, úgymint  létezik-e szerelem első látásra, és hogy milyen életbe vágó dolgok történhetnek egy hip-hop verseny alatt. Aki szereti a cicákat, főként a hosszú szőrűeket, szinte kizárt, hogy ne lenne odáig egy norvég erdei kiscicától. Meglátja az ember a halom szőrös kis gombolyagot és . . .