Kedves Olvasóink!

Először is végtelenül hálásak vagyunk a sok kérdésért, segítség felajánlásért, érdeklődésért amit a Masekról megjelent hírek után Tőletek kaptunk. Megható és jóleső a törődésetek iránta, irántunk. Köszönjük!!! <3

Masek… a legnehezebb időkben is kifejezi irántunk a szeretetét és kötődését.

Ígértem a történetünk folytatását, hát íme.
Hazaértünk hát Masekkal, és persze borzasztóan örültünk, hogy velünk van és hogy jól sikerült a műtét. Érdekes, hogy nagy bajban az ember mindig a következő komolyabb lépésig lát, tervez – legalábbis mi így voltunk vele. Bevittük a hálószobába a hordozóban, levettük róla a felső részt, kapott enni-inni. Mindenből elfogadott egy keveset, utána elaludt. Nyugtalanul ébredt, gondoltam, talán pisilnie kell, és rátettem az almos tálcára. Nem gondoltam bele sajnos, hogy ő a műtét óta még nem volt talpon és még nem realizálta, hogy a lába helyén egy hatalmas merev kötés van, ami nem fér el, nem hajlik… stb. stb. Iszonyú pánikba esett szegényem, menekülni akart, elbújni, nyávogott, tépte a kötést – nyilván fájdalmai is voltak – még sosem láttam ilyennek. Borzalmas volt. Nagy nehezen megfogtam, lenyugtattam, vissza tettem a helyére és csak simogattam, csendesen beszéltem hozzá – szépen megnyugodott. Nagyon nehéz volt feldolgoznia azt, hogy mi lett a lába helyén, de valami fantasztikus, hogy egy nap sem kellett hozzá és már teljesen megszokta, hogy sajnos most ez van. Hihetetlen az az együttműködés, amit tanusított minden egyes felkeléskor, pisiléskor, evéskor, ide-oda cipeléskor. Újra és újra megtapasztaltuk, hogy milyen hihetetlen nyugalommal, és fantasztikus idegrendszerrel vannak megáldva ezek a cicák, és mennyire fantasztikusan

Nagyon fáj… de mindvégig mellette voltunk!

kezelik az ilyen nehéz helyzeteket is. Persze próbáltunk mi is mindent a kedvére tenni, továbbra is 24 órás felügyeletet kapott, és bár fel nem kelhetett, de a házban vittük magunkkal mindenfelé, szórakoztattuk ahogy csak tudtuk. Fekve játszott, nézegette a madarakat az ablakból, a többiek is sorra meglátogatták. Szépen hangzik, de nem volt ilyen könnyű, szeretett volna menni, egyedül csinálni mindent, de a mozgás korlátozás, a kötés, a fájdalom nem tette ezt lehetővé.
Újabb nehéz három nap volt, mire lekerült a nagy kötés. Nagyon vártam, hogy könnyebb legyen, hogy tudja, hogy ez a hatalmas bumszli nem a lába, hogy lássa, érezze minden a helyén van. Hát igen, megint tévedtem. Azt hittem, hatalmas megkönnyebbülés lesz, de nem az volt. Már megszokta a lába a merev kötésben az elhelyezkedést és nem kellett

Játék fekve 🙂

használnia, most viszont hirtelen újra más tartásba került, a totálisan kinyújtottból az eredetibe állt vissza. Nagyon fájt neki. Aznap, amikor levette a doktornő a kötést nem evett, nem ivott, nem akart felkelni – egyáltalán semmit sem akart, csak valami delíriumos állapotban volt, szomorúan. El voltam keseredve. Persze Neki nem mutattam… próbáltuk meleg, csendes, félhomállyal körülvenni. De nagyon aggódtam. A doktornőnk megnyugtatott, hogy ez most normális. Talán ez volt az az éjszaka, mikor először (és utoljára) többet aludtam mind 1-2 óra (több részletben), mert annyira nem akart semmit. Hajnalban aztán inni kért, enni, elvégezte a dolgát, és valahogy visszatért belé az élet újra.
Újabb nehézség, hogy egyre inkább mozogni szeretett volna, de a lába nem követte az akaratát. A hosszú varraton egy apró kötés volt, amit gyorsan leszedett és innét 24 órában az egyéb feladatok mellé jött az, hogy ne tépje ki a lábából a mosakodáskor a varratokat. Hihetetlen gyors és találékony volt ezügyben, így nagyon résen kellett lenni. Igen, tudom, kaptunk mi is egy műanyag gallért… de ez a macska már annyit szenvedett, annyi stressz érte, hogy inkább vállaltam a 24 órás felügyeletet és a további alvás nélkül töltött éjszakákat, mint hogy újabb stressznek tegyem ki őt. 12 éjszaka érdemi alvás nélkül. És a nappalok. Nem kérdés – érte, vagy bármelyik cicánkért – újra megtennénk, de reméljük, soha többé nem lesz rá szükség.
Végül eljött a várva várt nap, és a lassan, sántikálva járkáló, üléskor elcsúszó, nem annyira hajló lábú Masekból kikerültek a varratok, és innét egy újabb fejezethez érkeztünk, de erről majd legközelebb…

A mindig kedves és szociális Jaime, aki ilyenor sem szívesen mozdult barátja mellől! <3

Hálával és köszönettel tartozunk a barátainknak, akik segítettek a néha megoldhatatlannak tűnő logisztikai kérdésekben, a lányainknak, hogy néha egész nappalokra – óránként felosztva egymás között – vállalták Masek felügyeletét amikor minket más fontos dolgok miatt elszólítottak a tennivalók, és orvosainknak, dr. Lakos Eszternek és dr. Gulyás Nórának, akik folyamatosan tudásuk legjobbját adják, akiknek már csak a jelenléte és egy-egy szava olyan megnyugtató, hogy azonnal kimozdított minket bármilyen holtpontról.

(A telefonnal készült képek minőségéért elnézést kérünk.)

Kedves Olvasóink!

Elnézést kérek, hogy csak most írom meg ezt az ígért bejegyzést – érteni fogjátok miért.
Először is köszönöm mindenkinek, aki érdeklődött Masek hogyléte felől, nagyon jóleső volt a támogatásotok! Azt gondolom nem csak a jó dolgokról kell mesélnem Nektek, hanem arról is, hogy néha bizony történnek velünk is rossz dolgok, vannak nehézségek, megoldandó problémák. A tenyésztés és/vagy állattartás néha bizony nem könnyű, és akármennyire is figyelünk mindenre, akármennyire is szeretnénk a legjobbat nyújtani az állatainknak, nincs mindig hatásunk az összes történésre.

Masek a műtét után közvetlenül – otthon

Lánykáink voltak otthon, amikor az emeletről hallották, hogy lent puffan valami egy nagyot és Masek nagyon sír. Azonnal rohantak és látták, hogy Masek a konyhában próbál elszaladni, húzza a hátsó lábát. Nagyon megijedtek, hívtak engem telefonon, én meg persze azonnal az állatorvosunkat. Reménykedtünk, hogy csak rándulás, de mikor hazaértem, láttam, hogy valószínűleg nagyobb a baj, és elmentünk a rendelőbe egy röntgenre. A félelmünk sajnos beigazolódott, Masek lába eltört, ráadásul a combcsontja, műteni kellett. Borzalmas volt látni, hogy mennyire szenved, de még így is milyen higgadt és nyugodtan viseli a történéseket. Kapott gyorsan egy fájdalom csillapítót, és megbeszéltük, hogy megpróbálják nekünk a lehető leghamarabb a lehető legjobb ortopéd specialistát megtalálni a műtéthez. Még éjjel jött is az SMS, hogy Diószegi doktor úr tudja vállalni, de sajnos kell rá várnunk egy napot. Némi hezitálás után elfogadtuk, mert lehet, hogy más sem ért volna rá előbb, és Diószegi doktor úr műtötte a kutyánkat is régebben – így ez már jó érzést keltett bennünk. Persze várni borzalmas volt. Főleg úgy, hogy közben pont sok más magánéleti nehézség is történt, így nehéz volt összeegyeztetni, hogy valaki mindig ott legyen Masek mellett, szerencsére az egész család kitett magáért, és egy pillanatra sem maradt felügyelet nélkül, sem éjjel, sem nappal. Ez nekem nagyon fontos. Mindennél fontosabb az, hogy akit szeretünk – legyen az ember vagy állat – a bajban ne hagyjuk magára. Különösen igaz ez azokra az állatokra, akiknek mi jelentünk mindent és nélkülünk nem tudnak megoldást találni az ilyen problémákra, akik nem tudják, hogy hamarosan műtét, csak az adott pillanat fájdalmát érzékelik, de azt nagyon.

Masek a műtét után egy nappal kedvenc dobozában pihen

Másnap reggel az egyik állatorvosunk  kijött hozzánk, hogy Masekot ne kelljen mozgatni, és feltett neki egy morfiumos tapaszt, ezáltal elviselhető legyen neki a várakozás, így én is kicsit nyugodtabb voltam. Persze alig vártuk, hogy eljöjjön a műtét ideje, a legnehezebb az volt, hogy ott kellett hagynunk, és tudtuk, hogy még másfél órát várakozni a kell a műtétig nélkülünk. Aminek viszont örültünk, hogy éjszakára nem kellett ottmaradnia, jöhetett délután haza. Tűkön ülve vártuk az egyetem várójában, hogy nyíljon az ajtó… És végre megkaptuk!! Meggyötörten, hatalmas kötéssel a lábán, és olyan nyávogással, amit még soha nem produkált. Percek kellettek, míg a fejünket összedugva megnyugodott és elmondta, hogy milyen rossz volt ez az egész nélkülünk. Hamarosan a doktor úr is hívott minket, és megmutatta milyen rondán tört el Masek lába, és hogy hová milyen fémek kerültek. Kérdeztük, hogy lát-e bármi olyat, ami okot ad ilyen törésre, de azt mondta, hogy nem, nagyon szépek a csontok, egyszerűen rosszul esett le és ez lett a vége, sajnos ilyen előfordul, nem is olyan ritka, mint azt gondoltuk. Mi azt sakkoztuk ki otthon, hogy a konyhaszekrény tetejéről eshetett le – minden cicánk kedvenc alvóhelye -, talán ahogy aludt lecsúszott és a konyhapultig nem volt ideje korrigálni az esését és rosszul esett pont a lábára. Megbeszéltük a részleteket, és a hogyan-továbbot, fizettünk (igen, az állattartók tudják, hogy ilyen esetben az, hogy gyógyszerekkel együtt hat számjegyű összeget hagysz ott, teljesen átlagos…), és örültünk, hogy végre otthon leszünk újra együtt. Maseknak hazafelé – végig simogattam -, egy hangja sem volt. Az örömünk nem volt sokáig felhőtlen, mert azért kiderült, hogy a java még csak most kezdődik… De erről legközelebb…

Ezúton is hálásan köszönjük az állatorvosaink mindig kedves, mindig maximális és segítő figyelmét, és hogy tudásuk legjavát nyújtják felénk nap mint nap.

(A képek telefonnal készültek, elnézést kérünk a minőségükért.)