Mert nem csak jó dolgok történnek… II. 0

Kedves Olvasóink!

Először is végtelenül hálásak vagyunk a sok kérdésért, segítség felajánlásért, érdeklődésért amit a Masekról megjelent hírek után Tőletek kaptunk. Megható és jóleső a törődésetek iránta, irántunk. Köszönjük!!! <3

Masek… a legnehezebb időkben is kifejezi irántunk a szeretetét és kötődését.

Ígértem a történetünk folytatását, hát íme.
Hazaértünk hát Masekkal, és persze borzasztóan örültünk, hogy velünk van és hogy jól sikerült a műtét. Érdekes, hogy nagy bajban az ember mindig a következő komolyabb lépésig lát, tervez – legalábbis mi így voltunk vele. Bevittük a hálószobába a hordozóban, levettük róla a felső részt, kapott enni-inni. Mindenből elfogadott egy keveset, utána elaludt. Nyugtalanul ébredt, gondoltam, talán pisilnie kell, és rátettem az almos tálcára. Nem gondoltam bele sajnos, hogy ő a műtét óta még nem volt talpon és még nem realizálta, hogy a lába helyén egy hatalmas merev kötés van, ami nem fér el, nem hajlik… stb. stb. Iszonyú pánikba esett szegényem, menekülni akart, elbújni, nyávogott, tépte a kötést – nyilván fájdalmai is voltak – még sosem láttam ilyennek. Borzalmas volt. Nagy nehezen megfogtam, lenyugtattam, vissza tettem a helyére és csak simogattam, csendesen beszéltem hozzá – szépen megnyugodott. Nagyon nehéz volt feldolgoznia azt, hogy mi lett a lába helyén, de valami fantasztikus, hogy egy nap sem kellett hozzá és már teljesen megszokta, hogy sajnos most ez van. Hihetetlen az az együttműködés, amit tanusított minden egyes felkeléskor, pisiléskor, evéskor, ide-oda cipeléskor. Újra és újra megtapasztaltuk, hogy milyen hihetetlen nyugalommal, és fantasztikus idegrendszerrel vannak megáldva ezek a cicák, és mennyire fantasztikusan

Nagyon fáj… de mindvégig mellette voltunk!

kezelik az ilyen nehéz helyzeteket is. Persze próbáltunk mi is mindent a kedvére tenni, továbbra is 24 órás felügyeletet kapott, és bár fel nem kelhetett, de a házban vittük magunkkal mindenfelé, szórakoztattuk ahogy csak tudtuk. Fekve játszott, nézegette a madarakat az ablakból, a többiek is sorra meglátogatták. Szépen hangzik, de nem volt ilyen könnyű, szeretett volna menni, egyedül csinálni mindent, de a mozgás korlátozás, a kötés, a fájdalom nem tette ezt lehetővé.
Újabb nehéz három nap volt, mire lekerült a nagy kötés. Nagyon vártam, hogy könnyebb legyen, hogy tudja, hogy ez a hatalmas bumszli nem a lába, hogy lássa, érezze minden a helyén van. Hát igen, megint tévedtem. Azt hittem, hatalmas megkönnyebbülés lesz, de nem az volt. Már megszokta a lába a merev kötésben az elhelyezkedést és nem kellett

Játék fekve 🙂

használnia, most viszont hirtelen újra más tartásba került, a totálisan kinyújtottból az eredetibe állt vissza. Nagyon fájt neki. Aznap, amikor levette a doktornő a kötést nem evett, nem ivott, nem akart felkelni – egyáltalán semmit sem akart, csak valami delíriumos állapotban volt, szomorúan. El voltam keseredve. Persze Neki nem mutattam… próbáltuk meleg, csendes, félhomállyal körülvenni. De nagyon aggódtam. A doktornőnk megnyugtatott, hogy ez most normális. Talán ez volt az az éjszaka, mikor először (és utoljára) többet aludtam mind 1-2 óra (több részletben), mert annyira nem akart semmit. Hajnalban aztán inni kért, enni, elvégezte a dolgát, és valahogy visszatért belé az élet újra.
Újabb nehézség, hogy egyre inkább mozogni szeretett volna, de a lába nem követte az akaratát. A hosszú varraton egy apró kötés volt, amit gyorsan leszedett és innét 24 órában az egyéb feladatok mellé jött az, hogy ne tépje ki a lábából a mosakodáskor a varratokat. Hihetetlen gyors és találékony volt ezügyben, így nagyon résen kellett lenni. Igen, tudom, kaptunk mi is egy műanyag gallért… de ez a macska már annyit szenvedett, annyi stressz érte, hogy inkább vállaltam a 24 órás felügyeletet és a további alvás nélkül töltött éjszakákat, mint hogy újabb stressznek tegyem ki őt. 12 éjszaka érdemi alvás nélkül. És a nappalok. Nem kérdés – érte, vagy bármelyik cicánkért – újra megtennénk, de reméljük, soha többé nem lesz rá szükség.
Végül eljött a várva várt nap, és a lassan, sántikálva járkáló, üléskor elcsúszó, nem annyira hajló lábú Masekból kikerültek a varratok, és innét egy újabb fejezethez érkeztünk, de erről majd legközelebb…

 

A mindig kedves és szociális Jaime, aki ilyenor sem szívesen mozdult barátja mellől! <3

Hálával és köszönettel tartozunk a barátainknak, akik segítettek a néha megoldhatatlannak tűnő logisztikai kérdésekben, a lányainknak, hogy néha egész nappalokra – óránként felosztva egymás között – vállalták Masek felügyeletét amikor minket más fontos dolgok miatt elszólítottak a tennivalók, és orvosainknak, dr. Lakos Eszternek és dr. Gulyás Nórának, akik folyamatosan tudásuk legjobbját adják, akiknek már csak a jelenléte és egy-egy szava olyan megnyugtató, hogy azonnal kimozdított minket bármilyen holtpontról.

(A telefonnal készült képek minőségéért elnézést kérünk.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.