Kedves Olvasóink!
Ott hagytuk abba időközben, hogy míg mi vígan kalandoztunk Toszkána szépséges tájain, pancsoltunk a tengerben majd gyönyörködtünk az Alpok szépséges csúcsaiban Tirolban, élveztük a barátok vendégszeretetét, a sok finomságot és habzsoltuk az élményeket, addig itthon bizony nem állt meg az élet. Sőt… dübörgött ezerrel, hiszen 8 apró kiscica és a mamájuk követelte a figyelmet és a törődést, nem is beszélve a másik ötről, aztán van nekünk kutyánk is, illetve házicicánk… és a ház… és a kert… volt feladat bőven. A nyolc picire még nagyon kellett figyelni éjjel-nappal, hogy minden apróság elegendő tejhez jusson. És a legfontosabb, itt volt nekünk Jenny, akire szintén éjjel óránként rá kellett nézni, mert sosem lehet tudni, mikor jön meg a kedve a szüléshez. Embert próbáló feladatok,ugye? Nos, mi mindezt nem átallottuk Pankára hagyni, aki a kisebbik lányunk. Talán most sokan felkapják a fejüket, hogy: Te jó ég??!! Ennyi mindent? Egy gyerekre? Egy majdnem tizenötévesre? Hogy fogja ezt abszolválni? Hát, kérem, nem akármilyen gyerekek a mieink, és ahogy minden másban is talpraesettek és nem ijednek meg ettől-attól, így ha hiszitek-ha nem, tökéletes nyugalomban voltam afelől, hogy rendben fognak menni otthon a dolgok. Minden feladatot – amit egyébként úgyis lát, vagy részt is vesz benne – átbeszéltünk, leírtunk, tisztáztunk. Panka nem volt egyedül végig, Aliz segített neki, a barátnője, és azt kell mondjam, derekasan helyt álltak, én sem csináltam volna jobban!
Uno a hazaérkezésünk napján
De ne ugorjunk ennyire előre. Persze volt bennünk izgalom, hogy Jenny vajon megvár minket, vagy inkább megszül mialatt távol vagyunk. Az utóbbi volt az esélyesebb, és Panka péntek-szombatra jósolta a szülést. Igaza volt. Péntek este Jenny, aki eddig nem különösebben mutatott érdeklődést Hayley kicsijei iránt, most úgy tett, mintha az ő babái lettek volna. Befeküdt, mosdatta, rendezte őket, talán még meg is szoptatta volna, ha Pankával gyorsan meg nem egyezünk, hogy Jenny a szülő box-szal együtt beköltözik a mi hálónkba, és ott is marad babacicamentes övezetben. Jenny éjjel sokat rendezkedett, fészkalódott a boxban, Panka óránként kelt hozzá. Már kezdte azt hinni, hogy nem fog történni semmi, amikor negyed hat tájékában a sok-sok ébredéstől álmosan benézett a boxba, és ott találta Jennyvel a világ legcukibb kiscicáját!!! Épp akkor születhetett, mert félig még rajta volt a burok, még nem volt elrágva a köldökzsinór. A születés pillanatáról pont lemaradt, de sebaj. Gyorsan beszéltünk telefonon, és mivel Jenny később sem rágta el a zsínórt Panka szépen elvágta, ahogy kell és már indulhatott is a kis apróság szopizni. Nagy volt az öröm!!! Gyorsan küldtem SMS-t a doktorunknak, hogy reggel nézzen rá majd Jennyre és a picire, hogy valóban minden rendben. Meg is történt és hála istennek tényleg mind a mama, mind a picur tökéletesen rendben voltak.
Sweet Uno <3
Csak egyet felejtett el Panka megkérdezni, hogy vajon fiú vagy lány a cica. 🙂 Próbálta eldönteni, de még gyakorlott szemnek is nehéz néha. Van, amikor totál egyértelmű, de volt már olyan is, hogy én is napokig tanakodtam, hogy mi is lehet. Panka inkább fiúra tippelt, már csak a színek miatt is. (Ebből a párosításból ugyanis a lányokban mindenképpen meg kell jelenjen a vörös szín.) A hír még Toszkánában ért minket, és annyira örültünk, hogy végre meglett Jenny csodaszép elsőszülöttje. Jobb lett volna, ha van tesó, de szerencsére tudtuk, hogy néhány nap után már csatlakozhat a Hayley féle díszes kompániához a kicsi. Először jobb, ha mindenki a neki való tejcit issza, és persze nagyon fontos az is, hogy a kiscicák a nekik megfelelő viselkedésmodelleket tanulják és gyakorolják a saját almukban. Viszont egyedül nem jó lenni. Az újszülött cica nem tudja jól szabályozni a hőmérsékletét, ebben segítenek egymásnak, ahogy összebújnak. A kis apróság – akinek neve nem volt még – tehát szombat hajnalban született, mi pedig csak hétfőn reggel indultunk haza. Hosszú volt az út, késő délután lett, mire hazaértünk, de abban már útközben megegyeztünk, hogy mivel a Toszkán utunk alatt született a pici, ha fiú, akkor az Uno (olaszul egy), ha lány, akkor a Florance (Firenze) nevet kapja majd. Mindenkinek tetszett elsőre mindkét név, így már csak azt kellett izgatottan várnunk, hogy Unonk lesz-e, vagy Florance-unk? 😀
Amint hazaértünk a hosszú és fárasztó útról, egy gyors kézmosás után az első utam Hayley-hez vezetett. Bámulatosan sokat nőttek a kicsik 5-6 nap alatt. Elképesztő!!! Mintha nem is ugyanazok a cicák lettek volna. Utána mentem Jennyhez, és egyből szerelembe is estem a picivel, aki némi vizsgálódás után az Uno név büszke tulajdonosa lett. Lenyűgözött a négy kis fehér tappancs, a gyönyörű és szabályos fehér minta az arcán. Erős, markáns, nagyon jó vonalakkal megáldott kis norvég erdeit kapunk Jenny és Jaime párostól – mégha csak egyet is.
A legjobb a mamával 🙂
Azért itt sem áll meg a történet, legközelebb a két alom egyesítésével és ennek vicces történéseivel szórakoztatlak Benneteket.
Végezetül hatalmas köszönettel tartozunk Pankának, aki lehetővé tette nekünk azt, hogy Nalát ne csak elszállítsuk a messzi Firenzébe, hanem az egész nyarat átölelő munka, éjszakázás és fáradalmak után egy kicsit kipihenve térjünk haza a cicákhoz, mindeközben lemondva arról, hogy ő elutazhasson oda, ahova olyan régóta vágyott. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy Panka és Aliz olyan tökéletesen látták el a teendőket, hogy azt bármelyik felnőtt megirigyelhetné. Hajrá, van mit tanulni a tizenötévesektől felelősségvállalás, kötelességtudat, precízség és lemondás terén!! Köszönjük Lányok, szuperek vagytok!!! <3
Nektek kedves Olvasóink, a nyár végeztével vidám őszi napokat kívánok!
Jó, hogy itt vagytok!
Virág