Mindennapok – egy átlagos este a Nordic Verdenben

Home sweet home

Este van. Éjjel. Tél. Hideg. Szeretem a hideget. Szinte egész nap hidegben vagyok, de este jólesik a forró fürdő. Elnyúlok a habokban, átölel a forró víz. Álmos vagyok. Rápillantok a magammal hozott könyvre, olyan régóta szeretnék már belekezdeni, de inkább becsukom a szemem és csak fekszem. Jó így. Csönd van. Szabi ül még kint a gép előtt és dolgozik. Beszűrődik a billentyűk kopogása. Nem zavar, el is engedem. Átgondolom a mai napot. Hosszú volt, sok feladattal. Húúú, mi lesz, ha itt lesznek a kicsik? Hogy fogom bírni az egész évet? Magasra tettük idén a lécet, 8 alom, kennelek építése, egy csomó macskás dolog, amit már rég tervezünk, aztán a házfelújítás folytatása, könyvírás, és egy új – nem macskás – projekt kidolgozása, tervek, számolások, előkészületek, utazás – csakis a könyv miatt, kert, kutyák… Családi programok, ballagás, érettségi, tizennyolcadik szülinap és egy negyvenedik. Már előre látom, hogy egy pillanat lesz ez az év. Amikor ennyi teendő van csak úgy repülnek a hónapok.
És  – Te jó ég! – gondolok bele, mennyi minden lesz, amire most még nem is számítok. Nehézség akadt már így is, pedig még nem sok telt el az évből. No, de félre a negatív gondolatokkal.
Egyik elvem, ami mellett nap mint nap haladok, hogy mindig csak az adott megoldandó problémára koncentrálok, minek előre vetíteni vagy aggódni azokon, amik még el sem jöttek? Lehet, hogy el sem fognak, vagy átalakulnak, vagy… bármi. Hagyjuk őket akkorra.

norvég erdei kandúr

Tanuljunk Tőlük! Ők sem stresszelnek előre semmin!

Igyekszem inkább nem gondolni semmire, és csak pihenni. Ekkor úgy érzem néz valaki. Résnyire nyitom a szemem, és látom, Viva olyan hangtalanul ugrott fel a kád szélére, hogy egyáltalán nem hallottam. Hihetetlenek ezek a norvég erdei macskák, néha úgy trappolnak, hogy dübörög az egész ház, máskor meg mint a szellemek, annyira halkan jelennek meg. Viva édes, először csak nézegelődik, majd pancsolni kezd a vízben. Muszáj mosolyognom. Annyira szeretnivaló jelenség, olyan kedves, olyan nyugodt. Olyan szép. Aztán megunja, és odébbáll.

Viva – szereti a vizes történéseket. Egyet sem hagy ki.

Visszavonulok a gondolataim közé, és igyekszem közben nem elaludni. A víz már kicsit kihűlt, de még nincs kedvem kiszállni. Hallom kattan a laptop kint, Szabi befejezte mára. Léptek közelednek.
– Beszállhatok? – kérdi.
– Ahham… persze! – húzom össze magam. Úgyis kiszállok lassan. Képzeld, azt tanultam ma, hogy a célokat mindig le kell írni.
– De te folyton írsz….
– Ja. Az igaz. De tudtad azt, hogy a Tesla kitalálója, nemtudomhogyishívják,  – Elon Musk – veti közbe Szabi –  Ja, biztos. Szóval tudtad, hogy amikor kitalálta a Teslát, arra az évre 3 egyszerű célt fogalmazott meg, és ezt leírta, körbeküldte, és megcsinálta. Ennyi. Egyszerűnek tűnik, nem?
– Hááát, azért talált ő már ki olyan dolgokat, mint a Space X… – hülyén nézek, így megkérdi. Te…, te nem tudod az mi?!
– Szabi! – ülök fel hirtelen. Hagyjál. Nem tudom. 3 diplomám van. De! Tudod mit csinálok egész nap? Macskahugyot takarítok. Főleg azt.  Meg szart. Esetenként hányást. És szőrt. Azt mindig. Nem nézek tévét (nincs is), és nem olvasok híreket. Szóval, nem, nem tudom mi az a Space-izé. Én a a földön élek, oké?
Itt már nagyon röhögünk mindketten.
– Na, de azért mondd el, ha érdekes. És elmondja. És tényleg érdekes. A hallgatóságban részt vesz Joanna is, mert ha valahol nem megszokott hangok vannak, akkor neki ott kell lenni. Megjelenik akár éjjel is, ha tüsszentek. Ha köhögök. Ha valaki hangosan szól. Nevet. Felrakja a két első mancsát a kád szélére, és hozzám dugja a puha kis buksiját. Norvég erdei bajszok csiklandozzák az orrom.

Joanna – no words needed.

Fázom. Kiszállok inkább. Belebújok a norvég mintás pizsibe. Derű és nyugalom van bennem. Egészen addig, míg nem döntök úgy, hogy megágyazok. Megágyaznék. De valamelyik istentelen megint lejelölte az ágyat. Persze neeem, nem a vízhatlan huzat közepét, hanem a szélén, ahol galádul be tud folyni a pisi a matrac huzatra. Sóhajtok. Egyik huzat le. Másik le. Közben lelkes segítők érkeznek sorban. Minden norvég erdei kíváncsi, és ha valami történik, nekik ott a helyük. Fáradt vagyok én már ehhez. Szagolgatják a pisis cuccokat a padlón.
– Na kifelé, elég volt! Hadd csináljak már rendet így hajnali egy felé. Néhányat kirakok, néhány visszaszökik. Elhúzom az ágyat, letörlöm. A padlót is. Aztán mindent újra befújok és újra letörlök. Visszarendezem a matracot, keresek valami vízhatlan cuccot, letakarom. Rá egy plédet és a párnákat. Bizakodom, hogy reggelre nem lesz pisis mind. Összeszedem az ágyneműt, és kipakolom a nappaliba. Szabi ekkor jön ki a fürdőből.
– Mit csinálsz? – kérdi.
– Semmit… itt alszunk. Vagyis Te. Én még mosok.
Szabi lefekszik. Én elvonulok a fürdőbe. Beáztatom. Átöblítem. Átmosom még egyszer kézzel. Aztán be a mosógépbe. Egy óra három perces program. Jó. Tulajdonképpen annyit még kibírok ma ébren. (Ami érzéki csalódás, mert már rég másnap van.) Valami csendes munkát keresek magamnak, mert Szabi már alszik. Hajnalban kelni fog, hadd aludjon. Nekiállok letörölni egy vizes szivaccsal a szőrt a terítőről, aztán jön a macskabútor. Fáradt vagyok. Cikáznak a gondolatok a fejemben. Space-izé. Az… hát persze… Ez itt a real-world kérem. Leülök a gép elé. Van még negyven percem, mire lejár a mosás.  Jobbról Viva, balról Nayeli fekszik az asztalon. Arrébb Hayley. Rosi mellettem alszik a fotelben. Idilli ez a macskás lét. Tényleg…

Nayeli – ne félj gazda, nem hagylak egyedül!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük