Interjú a Nordic Verden Cicák Gazdijaival – 12. rész Peach és Leó

Peach, Leó, és a Deák Család

Kedves Zsuzsa és Miklós!

Örülök neki, hogy elfogadtátok a felkérésemet, és vállalkoztatok a gazdi-interjúra.
A minap azon gondolkodtam, hogy van-e egyáltalán olyan alkalom, amit nem tartogatok különösen kedves és szívet melengető élményként a találkozásaink közül. Valami átlagos. Szokásos. Felejthető. Aztán rájöttem, hogy különleges emberekkel együtt lenni sosem lehet átlagos, szokásos, vagy felejthető, így nem is csoda, hogy minden találkozásunkat élményként tartom számon.

Amikor az első érdeklődő levél megérkezett, csak ennyit tudtam elsőre mondani: – Húúú! Mert levelet kapni a világ másik végéből, Chiléből, a magyar nagykövettől nem mindennapi dolog. Kedves, közvetlen, barátságos levelet meg végképp nem. Minden gazdi jelölt érdekel minket, nyitottan és barátsággal várjuk a velük való találkozást, hiszen a 3 hónapig éjjel-nappal szeretettel nevelgetett, óvott-féltett, és annyi élményt adó kis apró norvég erdeit készülünk rábízni egy új családra, új gazdikra. Különösen izgatottan vártam a találkozást Veletek. Addigra már jó pár levélváltáson voltunk túl, és már azt is tudtuk, Peach Blossom büszke gazdái lesztek majd.

Baby Peach

A találkozás egy élmény volt. Minden tekintetben. Nemcsak az ország-világ szolgálatában álló nagykövetet és kedves feleségét ismertük meg, ami már önmagában is érdekes lett volna, hanem – és ez talán még fontosabb – igazi csupa-szív, kedves, nyitott, cicaszerető embereket, akiket azonnal a szívünkbe zártunk.
Bármeddig elhallgattuk volna a sok színes-vidám-izgalmas történetet az életetekről. Szerencsére erre is volt még később lehetőség, amikor meglátogathattuk Peach kisasszonyt, aki azóta igazi fenséges hercegnő lett, sőt, egy társat is kapott.

 

Peach 10 napos

Peach előtt is volt már háziállatotok? Meséljetek róla!

M: A munkánk miatt elég sok időt töltöttünk külföldön és soha nem tudtuk előre, hogy mikor és merre kell dolgoznunk, merre visz az út. Az első kiküldetésünkön, kezdő diplomataként Angolában, az ottani házunkban lakó, s a környékről hozzánk járó menzás cicákat etettük, gondoztuk egy szárazföldi teknőssel együtt. Majd kaptunk a kint dolgozó pécsi barátainktól egy csodaszép kuvasz kölyköt. Mikor véget ért a kiküldetés, az akkorra már 40 kilós kutyahölgyet, Lédit hazahoztuk. Nagyon a szívünkhöz nőtt. Családtag lett.

A következő, akkor már hét éves négylábú „családtag”, Mirci cica Havannában várt minket. Őt megörököltük elődünktől. A gazdag trópusi fauna miatt a kertben komoly hasznát vettük. Kiváló rágcsálóvadásznak bizonyult. Az éjszakai vadászat zsákmányait gondosan letette a kerti bejárati ajtó elé, hogy lássuk, ma is milyen ügyes volt. Horvát János: Kubai retro, vagy Medgyes Péter-Varga Koritár Pál: Diplomaták mesélik című könyveiben részletesen leírják Mirci /Mircella történetét. Ő is a szívünk csücske lett.

Mirci, avagy Mircella

A közben tíz évessé váló cicát nagyobb kalandok árán hazahoztuk Magyarországra, majd kivittük magunkkal újabb kiküldetésünk helyére, ahol még majdnem négy évig velünk volt. Az egy külön tízperces vlogot is betöltene, ha elmesélnénk, hogyan lehet dokumentumokkal ellátva kivinni, majd az Európai Unió egyik országába hivatalosan, lepapírozva behozni Kubából, egy a veszettség elterjedtsége szempontjából úgynevezett „harmadik kategóriájú” országból származó cicát… Nekünk néhány hónapos küzdelem, papírmunka és fáradozás után sikerült megoldani az embert próbáló feladatot. Mirci boldog budapesti lakos lett. Nem sokáig, mert rövidesen új feladatokat kaptunk. A következő állomáshelyre, Chilébe már egyszerűbb volt bevinni, mert oda már Európai Uniós állatútlevéllel utazott.

Miért pont a norvég erdei macskára esett a választásotok?

Zs: Miután Mircella legnagyobb bánatunkra 2017. karácsonya előtt két nappal a gondos orvosi kezelés ellenére eltávozott az örök vadászmezőkre, megjelent a kertünkben a szomszédban lakók gyönyörű szürke cirmos, galléros vadmacska kinézetű cicája, Leon, akinek az egyik hátsó lába rövidebb volt, mint a többi. Egyszerűen átköltözött hozzánk. Birtokba vette a házat, a kertet, mintha mindig is ott lakott volna. A gazdái hagyták, tudták, hogy jó kezekben van. Megpróbáltuk kideríteni milyen fajta lehet. Hosszas keresgélés után úgy gondoltuk, hogy egy norvég erdeihez áll legközelebb. Megvalljuk őszintén ezelőtt nem is hallottunk erről a fajtáról.

Leon, a kedves szomszédcica

Hogy találtatok ránk?

M: Az Interneten. Elkezdtük keresni, hogy Magyarországon van-e tenyészet, amely norvég erdeikkel foglalkozik. Egy-két honlap után rátok találtunk. A honlapot olvasva, nézegetve megfogott az a végtelen, odaadó szeretet, professzionális hozzáértés, amellyel a cicákkal foglalkoztok. Ezek után nem is volt kérdés, hogy veletek fogjuk felvenni a kapcsolatot.

Miért Peach-et választottátok?

Zs: Abban az alomban is minden cica gyönyörű volt. Ám csak egynek volt szépségpötty a fehér orrocskája mellett. Örökölte a szülei szépségét. Ráadásul mindenkit megelőzött ügyességben, bátorságban, kíváncsiságban. Ő nyitotta ki elsőként az igéző szemét, ő volt az első felfedező. Látszott, hogy mekkora egyéniség, mennyire életre való. Őt szerettük volna. Bár nem mi voltunk a cicaválasztók sorában az elsők, de szerencsénk volt, megkaptuk. Nagyon köszönjük nektek. Remélem, Peach is örül a választásunknak.

Peach másfél hónapos

Milyenek voltak az első együtt töltött napok?

M: Július közepének egyik vasárnapján érkeztünk haza négy év külföldi munka után. Költözés vissza a lakásunkba. Bőrönd bőrönd hátán, és még jön légi teherként a kinti háztartásunk maradéka kartondobozokba csomagolva. Minden szanaszét. Rengeteg intéznivaló a munkahelyen. 6 óra időkülönbség. Chilében tél, éjjeli nulla fokkal, itthon nyári hőség. Ilyenkor eltart egy darabig mire rájön az ember, hogy éppen hol van, éjjel van, vagy nappal. Gyors bevásárlás magunknak és most már az új családtagnak is. Jaj, mi is kell egy cicának? Kaparófa, alomtálca, lapát, játék. Igen és enni is fog valamit. Na de mit fog szeretni? Gyerünk vásárolni, internetről rendelni a cicakelengyét. Megvoltunk vele, összeszereltük az összkomfortos, kétemeletes kaparófát, mert olvastuk, hogy a norvég erdeik szeretnek magasra mászni és nézelődni.
Éppen hátradőltünk volna, amikor az első hétvégén már hoztátok is a cicát. Imádta a helyet. Kartondobozok mindenhol. Lehet ugrálni, bújócskázni, fogócskázni és a gazdiék is egész nap itthon – (én hosszabb szabadságon voltam, Zsuzsa pedig éppen munkát keresett). A lakást azonnal fölfedezte, birtokba vette. Már az első perctől kezdve tudta, hogy az alomtálca mire való. Peach szorgalmasan „segített” a kipakolásban, enyhítette a „Mirci hiányt”. Felvidította nemcsak a mi fölturbózott napjainkat, de édesanyám utolsó félévét is. Boldogok voltunk, nem unatkoztunk.

Peach megérkezett, és birtokba vette a lakást

Csak a nyitott átjáróban és a nyitott erkélyen féltettük szélvész királykisasszonyt, de valahogy tudta, hogy azt nem szabad átugrani. (Értette Zsuzsa magyarázatait? Fölmérte a tér mélységét? Ki tudja? Ösztönök, talányok.)
Összkomfortossá akkor vált a birodalom, amikor a segítségetekkel sikerült hálókkal cicabiztossá tenni a két veszélyes, nyitott helyet. Ezt is nagyon köszönjük nektek.

Nicsak, hát te ki vagy? Madárles a kilencediken. 🙂

Milyen jellem Peach?

Zs: Különleges. Abszolút jellem. Hatalmas egyéniség. Ilyennek született. Rendkívül okos, intelligens. Önálló, független, bátor, kíváncsi.
Nemcsak a külsejében fenséges. Tényleg királylánynak érzi magát, úgy is viselkedik. Finoman, elegánsan, felségesen. A kiszolgáló személyzetnek, azaz nekünk, földi halandóknak, nincs más választása, követnie kell őfelsége óhaját. Őt nem lehet csak úgy megsimogatni, fölvenni. Csak akkor, ha ő azt így akarja, jelzi. A gyönyörű szemével, a testbeszédével mindent el tud magyarázni a macskanyelvet nehezen értő gazdiknak.

Igéző szemek

Dorombolást csak ritkán, halkan kaphatunk, nehogy elbízzuk magunkat. Ugyanakkor rendkívül finom simulással, ágaskodással, egy nézéssel, hátpúpozással, egy finom érintéssel minden ragaszkodását, szeretetét meg tudja mutatni. Tényleg nagyon különleges cica.

Bár alapvetően lakásban tartjuk, de nagyon gyorsan megtanult hámmal, pórázon sétálni. A lakótelepünk parkjának minden zugát igyekezett felfedezni, természetesen lassított felvételben. Gondosan vigyázva arra, nehogy kihagyjon egy zugot. Így sokan megcsodálták, kicsik, nagyok. Sokan nem láttak még pórázon macskát sétáltatni. Miután kutyafuttató is van nem messze, így majdnem mindig ketten vittük le, hogy véletlenül se keveredjen komolyabb konfliktusba egy vehemensebb, nagyobb termetű kutyával. Imádta, amikor tavaly a nagy hóesésben is sétáltunk. Örömmel ugrándozott a hóban. Végre „hazai pályán”, hiszen ő egy norvég erdei…

Milyen volt az első év Peach-csel és miért gondolkodtatok rajta, hogy társat szeretnétek mellé?

M: Hat hónap elteltével mindketten el tudtunk kezdeni újra dolgozni, így napközben magára kellett hagynunk a hercegnőt, amit alapvetően jól viselt.

Játszunk? – Peach a szépséges

Esténként, amikor hazaértünk azzal fogadott, hogy hozta a kedvenc botját, hívott a franciaágyhoz, mert azon szokott a körbe forgatott botjára vadászni. Vagy a farkát föltartva előttünk szaladva, hátra nézve, murmogva hívott minket fogócskázni. De egy fogócska, vagy egy bunyó egy másik cicával az igazi. Mi, emberek ilyenkor elefántok vagyunk a porcelánboltban. Emellett számos helyen olvastuk, nemcsak nálatok, hogy a norvég erdei egy társas lény és szereti, ha van mellette egy másik cica. A szívünk azt mondta kell egy cica mellé, az eszünk meg azt, hogy még nem, hisz míg egész nap dolgozunk, nincs mikor összeszoktatni őket.

Hogy került hozzátok Leó (törzskönyvezett nevén Jadro), és mennyire volt nehéz összeszoktatni egy norvég erdei hercegnőt az új jövevénnyel?

Zs: Jadro/Leó teljesen véletlenül került képbe. Már a legutóbbi, kiállításon való találkozásunkkor is említettük Neked, hogy gondolkodunk egy új cica vásárlásán Peach mellé. Ezek akkor csak gondolatfoszlányok voltak. Terveink szerint az idei első almok egyikére jelentkeztünk volna. Mikor egy másik cica kapcsán írtad, hogy nehézségek merültek fel, jeleztük, mi szívesen átvennénk őt is. Azonban az a probléma megoldódott és mi is nyugodtan vártuk a tavaszt. Egyszer csak e-mail jött. Jadro gazdáinak kutyája valószínűleg allergiás lett a macskaszőrre. Az állatorvosuk pedig javasolta két-három hónapra elkülöníteni őket, hogy egyértelműen meg tudja állapítani az allergia okát. Kérdezted, hogy bevállalnánk-e a cicaszitterséget pár hónapra. Jó gondolatnak tartottuk, így legalább megláttuk volna, hogy reagál Peach egy új jövevényre.

Baby Jadro – most Leó

Néhány nap után azonban a gazdái – a cica érdekét nézve – úgy döntöttek, hogy nem tennék ki Jadro-t ennek az oda-vissza hercehurcának és a régebben meglévő kutyus egészsége miatt fájó szívvel, de megválnának tőle. Mi pedig nagy szeretettel fogadtuk a család új tagját napra pontosan két évvel Mirci elmenetele után.

Csodaszép Leó még nálunk

M: Azt gondoltuk, Peach is rögtön imádni fogja. Tévedtünk. Elfelejtettük, hogy ő már egy felnőtt hölgy. Kezdetben Leót amolyan betolakodónak nézte. Nem értette mit keres itt, az ő birodalmában ez a négylábú szélvész. Inkább fújolva elvonult a tornya tetejére, s várta, hogy majdcsak elmegy. Két napba telt mire leereszkedett közénk, s elkezdte méregetni a betolakodót. Leó pedig állandóan, finoman murmogva hívogatta, mintha magyarázta volna, hogy tetszel nekem, gyere játszani.

De jó, játszunk? 😀

Kicsit elbizonytalanodtunk, Tőled kértünk, és kaptunk tanácsot. Igazad volt. A szagok keveredését végül a kefével oldottuk meg. Mindkettőjüket ugyanazzal a kefével fésültük naponta többször, így kevertük össze a szagukat. Leó türelmes közeledése, kitartása, a közös szag végül összehozta őket. Az összeszoktatáshoz egy hét kellett. Karácsony hete, amit négyen együtt töltöttünk. Azóta hatalmas bújócskáknak, kergetőzéseknek, incselkedéseknek, bunyóknak vagyunk a tanúi. Már nem mi vagyunk az elefántok.

Peach és Leó – immáron barátok

Milyen jellem Leó és mennyi idő alatt szokta meg az új családját?

Zs: Peachnek sok dologban az ellentéte. Végtelenül kedves, szelíd, bújós, dorombolós, beszélgetős, murmogós, ragaszkodó szeretetgombóc. Most még kajla, fékezhetetlenül játékos, pajkos kölyök. Ő nem finomkodik. Mindenbe belevág, minden tiltott dolgot megtesz, mindenre fölugrik, mindent kipróbál. Nagykanállal eszi az életet, na meg a kaját Peach elől. Amikor túlzásba viszi a kópéságot, kap egy-két jól irányzott anyai pofont Peachtől, de ez egyáltalán nem zavarja. Imádom a hajnali ébresztő puszijait, imádom, ahogy halkan, finoman beszélget, magyaráz, hív. Imádom, amikor rájön a szeretetroham és majd szétesik a dorombolástól. Az már most látszik, hogy gyönyörű nagy legény lesz belőle, békés, mindenkit rajongva szerető vidám óriás.

Új otthon? Sebaj. Játék van, szeretet van. A norvég végtelenül alkalmazkodó fajta.

A hozzánk vezető úton Leó még sírdogált, magyarázta, hogy vigyem vissza az ő szerető gazdijához. Az új lakást már érdeklődve fogadta, s minket is hamar megkedvelt. A már bevált módszer szerint felvettem és a kezemben tartva körbevittem a lakásban, hogy először magasról láthassa új birodalmát. Peach szívét pedig azonnal meg akarta hódítani. A sok újdonság, meg a játszótárs miatt hamar elfogadott minket.

Az asztalon? Még szép. A kisoroszlánoknak mindent lehet. 🙂

Milyen az élet két norvég erdeivel? Más lett-e az életetek, amióta norvég erdei macskákkal osztjátok meg a mindennapokat?

Zs: Természetesen egy kicsit minden más lett. Minden jobb lett. Amikor esténként hazajövünk, gyönyörű fogadóbizottság vár minket: Először is egy gyors karomélezés az átjáróban lévő kaparófán, utána gyorsan befelé, mert köszönnek a gazdiknak és mutatják milyen jók is voltak napközben. Ártatlan tekintettel kommunikálják, hogy fogalmunk sincs ki verhette le a virágot az állványról, ki tehetett „rendet” a könyvespolcon… Nekünk, gazdiknak aztán megállásunk nincs, hogy mielőbb legyen vacsorájuk, tiszta almuk, játékuk, pótolandó a munka miatt kiesett órákat. Ők pedig elárasztanak minket a szeretetükkel, figyelmükkel. Innentől kezdve körülöttük forog az élet, s a világ nehézségei kívül rekednek. Mindig sikerül mosolyt varázsolniuk az arcunkra. Ezt hívja az egyik barátunk mellékhatás nélküli bódítószernek. Igaza van, nagyon hatásos. Csak ajánlani tudom mindenkinek, mert nemcsak élvezet norvég erdei cicákkal élni, de testileg, lelkileg karbantart.

Az olvasókat biztosan érdekli, hogy mi történik akkor, ha esetleg újra külföldre szólít a kötelesség? Vihetitek magatokkal a négylábúakat?

M: Ha esetleg újra külföldre kell mennünk, akkor természetesen – Mircellához hasonlóan – visszük magunkkal a négylábúakat is. Amennyiben lehet, akkor olyan légitársasággal utazunk, amelyik állatbarát. Havannából is úgy hoztuk haza Mircellát, majd vittük ki magunkkal Santiagóba. Nem kis utak ezek, de nincs annál nagyobb öröm, amikor elsőként a kedvenc cicádat hozzák épen és egészségesen, miközben izgatottan várakozol a csomagodra, majd együtt indultok el az új helyen, egy új életet kezdve, az új kihívások felé.

Játék az élet 🙂

Hálásan köszönöm Nektek az interjút, de leginkább azt, hogy Peach és Leó ilyen szerető, figyelemmel teli és kedves családban élhet. Mindig öröm, amikor levél érkezik, sok kedves képet, videót és történetet kapunk, és egy kicsit részesei lehetünk mindannyiótok közös életének.

Szeretettel gondolunk Rátok és a négylábúakra!

Ölelés,
Virág

Mi a véleményed a leírtakról?

  1. Egy élmény volt olvasni a tulajdonosok kalandjait! Öröm látni Peach és Leó friss fotóit, nagyon cukik <3 – tavaly a vörös ördögök voltak a kedvenceim 🙂

    • Kedves Vicky,
      örülünk, hogy tetszett az interjú. Nekünk is mindig nagy öröm betekinteni a cseperedő vagy éppen felnőtt cicák gazdis életébe. A kis vöröskék tényleg nagyon különlegesek voltak mind! Csodás napot, Virág

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük