avagy csoda születik…
Kedves Olvasóink!
Elmesélem Nektek Lora szülésének történetét, hiszen a legtöbb embernek nem adatik meg, hogy részese legyen egy ilyen fantasztikus élménynek. Persze néha van aggódás is, és sok-sok várakozás, izgalom, hiszen minden szülés más és más.
Egyszer talán már írtam Nektek arról, hogy a macskák vemhessége 60 és 70 nap között van (9 hét körül). A 60. nap előtt született picik nagyon ritkán tarthatók életben, és a 70. nap után szintén számolni kell komplikációkkal. A cicák viselkedése az utolsó napokban általában megváltozik, még bújósabbak, vannak akik nyugtalanok, de nincsenek kőbe vésett szabályok. Szülés előtt előfordulhat hányás, hasmenés. Amit én inkább megfigyeltem a cicáinkon, az az, hogy elkezdenek befelé figyelni, átszellemülni. Érdekes látni ezeket az apró változásokat.
No, szóval, Lora legutóbb a 64. napon szült, így igazából már pénteken – a 62. napon – készenlétben álltunk, elletőláda előkészítve, kibélelve, minden lehetséges eszköz odakészítve sterilen, jegyzetfüzet, toll, fényképező, olló, törlőkendők (nedves és papír), kis törölközők és így tovább. Lora nem fordított nagy figyelmet a már ismert elletőládára, néha belefeküdt. Hatalmas étvágya volt az utolsó napokban, alig győztük etetni, mozgékony volt, bár sokat pihent – lehet hiányoztak neki kicsit a többiek, akiktől az utolsó időben elkülönítve tartottuk, mert úgy láttuk idegesíti már a népes társaság.
Pénteken nem is történt semmi, viszont szombaton reggel láttuk, hogy véres-nyálkás váladék jön belőle, ami valószínűleg a nyákdugó távozását jelentette. Kicsit meglepődtünk, mert valójában készen álltunk, Lora hasa is eléggé megereszkedett, a tejcsatornák duzzadtak voltak, tehát akár ő is készen állhatott volna a szülésre, és eddig a nyákdugó távozása után a cicáink pár órával mindig megszültek. Így az egész nap nagy várakozásban telt – de semmi. Gondoltam, majd éjjel, amikor béke-nyugalom van méginkább. Nem is mertem aludni, beállítottam fél órás ébresztőket a telefonon, ha mégis elaludnék akkor is észrevegyem, ha történik valami. Lora jól volt éjjel, jött közénk, dorombolt, evett, jól érezte magát, szülésnek nyoma sem volt. Reggel el kellett mennem otthonról egy egész napos programra és bár a család otthon volt – profik ők már macskaszülésben – jobban örültem volna, ha én is ott lehetek a nagy eseménynél. Lora az én cicám, értsd persze úgy, hogy mindenki imádja, de hozzám áll a legközelebb, én ismerem legjobban, szerettem volna mellette lenni. A folyás folytatódott, kicsit aggasztott is, de konzultálva az orvosunkkal úgy döntöttünk várunk, nem vizsgálgatjuk esetleg feleslegesen Lorát, nem jó már ilyenkor őket ilyesmivel stresszelni. Különben is biztos voltam benne, hogy amilyen rendes ez a macska, megvárja, hogy végezzek a konferenciával és csak utána szül.
Így következett el a 2. alvás nélküli éjszaka, amikor minden moccanásra azt hittem szülünk, de nem. Sebaj, jön a hétfő, mégiscsak a 65., azaz a legesélyesebb nap a szülésre, ketten leszünk otthon – adott minden. Egész nap figyeltem a macskát rendületlen és örültem mikor hazaértek a többiek, mert kicsit tudtam mással foglalkozni, kicsit másra figyelni. Ismét az éjszakában bíztam – hiszen most aztán már tényleg biztosan szülünk!!! És nem. De nem volt könnyű éjszakánk, Lora nyugtalan volt, sokat jött hozzám, ki akart menni a kennelbe, ki akart menni a nappaliba. Reggel láttam, hogy a folyás fokozódik és Lora viselkedése is egyre inkább megváltozott. Tett pár tétova lépést, lefeküdt. Nem tetszett neki. Átfordult a másik oldalra, az sem. Úgy tett mintha aludna, de láttam, hogy csak fekszik és figyel. Nyújtogatta a hátsó lábait, néha rángatta, és a mozgott a pocakja, de nem a megszokott fájásokat láttam rajta. Ennek ellenére biztos voltam benne, hogy a szülés már megkezdődött. Lora ismét nyugtalan volt, bement az elletőládába, kijött, evett, wc-re ment, bebújt a kanapé mögé, kértem, hogy jöjjön ki, akkor felszalad az emeletre. Visszajött. Lefeküdt a nappaliba a szőnyegre, és akkor láttam az első igazi jól látható fájásokat, amik bár totálisan különböztek a megszokottól, méginkább megerősítettek abban, hogy a hosszú várakozó napok végére értünk. Írtam a doktorunknak egy sms-t, hogy tudjon róla, megindult a folyamat – örült ő is. Ezek után Lora hol befeküdt a ládájába, hol nem, láttam, valamiért nem tetszik neki, pedig be is volt sötétítve, így inkább összedobtam neki egy kisebb papírdobozt, kibéleltem steril cuccokkal, rá se nézett. Felrohant és befeküdt a sarokba. Remek. A legideálisabb hely a szülésre – a férjem épp ott fúrt faragott a megelőző napokban, mert szobákat készít fent, de látva Lora nyugtalanságát, nem akartam mozgatni, idegesíteni. Mellé ültem, felette polc, mellette szekrény, és egy csomó minden amit mozdítani sem mertem, nehogy megint új helyet keressen. Hála az időhiányomnak, pont ott volt mellettünk a szekrényen a vasalni valók szép nagy halma, ahonnét kikaptam random néhány ágynemű huzatot, terítőt – mondván ezek legalább tiszták, nemrég lettek mosva, és alá terítettem.
Szépen jöttek a fájások, először 4-5, lihegés, pihenés. 8-10, újra lihegés, pihenés, ha simogattam, akkor dorombolt. Gondoltam, most már le kéne mennem az odakészített cuccokért, amikre szükség lesz. Jött utánam. Nem hagyta, hogy elmenjek mellőle, így gyorsan felkaptam, ami a kezembe fért, és visszamentünk az általa választott helyre. Ahogy egyre inkább elmerült úgy próbáltam körülötte szabaddá tenni a helyet, kicsit elpakolni, hogy hozzáférjek, előkészülni. Ekkor ez már nem zavarta. Jó másfél óra telt el ebben az állapotban, a végén már 18-20 fájás is jött – de cica nem. Már majdnem aggódtam, írtam is a férjemnek, hogy még semmi, amikor felnéztem, hopp, ott volt az első csöppség. Lora szépen ellátta, hagytam pihenni, és épp amikor felvettem megnézni és megmérni, már jött is a következő, alig telt el negyed óra a két csöppség között. Az élet szépséges pillanati ezek. A két picúr után kicsit lassabban jött a harmadik, a két kék után egy fekete. Nagyon örültem, és bár 3 picit jósoltak a vemhesség elején, Lora hízásából arra következtettünk, hogy inkább négy lesz az a három. Így vártam tovább. Egy jó óra is eltelt, közben a három első már szopizni is kezdett, Lora szépen letakarította magát, már kezdtem azt gondolni, mégsem lesz itt több baba, amikor újra kezdődtek a fájások, lihegés, és megérkezett a kis négyes számú is. Újabb fekete szépség, és már akkor látszott milyen szép mintája lesz. Boldog voltam, hogy igaz már mindenem fájt ott ülni a padlón, és nehéz volt hozzáférni Lorához, közben órák teltek el étlen-szomjan, már rég délután volt, de túlvagyunk rajta, megvan a 4 csodás kis gombolyag, mind szépek, egészségesnek látszanak, Lora jól van, igaz fáradt, de érdeklődő, kedves, elégedett. Jó órát töltöttem ott velük, Lora teljesen letakarította magát, a kicsiket rendezgette, boldogságos pillanatok voltak. Gondoltam most már leviszem a véres cuccokat és ami nem kell elpakolom, illetve hozok fel Lorának inni meg enni, mert az már nem fért a kezembe az elején. Nem töltöttem lent sok időt, pár perc volt, Lora örömmel fogadta az ennivalót, vígan eszegetett, tartottam neki a tálkát, a kicsik szopiztak, idilli kép volt, amíg meg nem láttam, hogy a farka alatt mozog valami. Jééééééézus!!!! Szült mégegy kiscicát amíg lementem!!! Nos, a kis kinder surprise-t gyorsan megnéztem, szerencsére nem volt burokban, csak a placenta volt rajta összeköttetésben ugye a köldökzsinórral. Futás le a cuccokért, elvágtam a zsinórt és Lorának adtam a kicsit, hogy tisztogassa le ő. Szépen el is látta, megette a placentát, közben én alig tértem magamhoz, hogy újabb apróság van, és hogy ennyire nem láttam jelét, hogy folytatódna még a szülés. Módosítottam a boldog – Megvan a négy kiscica! 🙂 – üzeneteket és sms-eket mindenki nagy derültségére. Újra vártam egy órát, addig nem mertem mozdulni… de azért gondoltam, hogy több meglepi már nem lesz. Mindenki szépen megszáradt, szopizott, mire a család hazaért és Lora fogadta a csodálók elismerő szavait és simogatásait. Hát így történt…
Boldogság. Béke. Születés. Élet. A legjobb dolgok!!!! Köszönjük Lora!!!! <3