Interjú a Nordic Verden cicák gazdijaival – 7. rész – Moss

Márk, Moss és bundás barátaik

Kedves Márk!

Örülök neki, hogy elfogadtad a felkérésemet, és interjút készíthetek Veled. Többek közt azért is, mert sokszor azt gondolják az emberek, hogy biztosan csak nők szeretnének cicával élni, vagy csak családok vesznek cicát a gyerekeiknek – miközben ez egyáltalán nem így van. Férfi ember is lehet cicaszerető (maximum még nem tud róla 😀 ) és cicatartó is. Így aztán örültünk neki, hogy ez a sztereotípia is megdőlt, és Te, aki mindig is szeretted a cicákat egy olyan különleges norvég erdei gazdája lehetsz, mint Moss.

Kedves Virág! Köszönöm szépen a felkérést, én is örülök, ha mások is hallhatnak kicsit erről a semmiképp sem hétköznapi bundás csodalényről 🙂 Tekintettel arra, hogy életem 30 évéből 28 évben volt cicánk (általában 2-3) otthon, bevallom kicsit furcsállva olvastam nyitó soraid, és ki is kértem magamnak, hogy a nők kisajátítsák maguknak a macskatartás művészetét! 😀

Kicsit mesélsz magadról és a cicáidról akikkel már Moss előtt is együtt éltél?

28 éve van hol több, hol kevesebb cicánk. Az első kettő 16, illetve 18 évig voltak velünk, együtt nőttünk fel. Mikor ők kikoptak, a macska „fogyóeszközzé” vált nálunk, sajnos valamiért egy cica sem maradt meg egy, másfél évnél tovább. Gyanítottuk, hogy valamelyik szomszéd mérgezheti őket, de sosem sikerült bizonyítani. Én idő közben beköltöztem Szegedre akkori párommal, így a cicáktól 2 évre eltávolodtam, otthonról pedig a szülői törődés elmaradása miatt fokozatosan kikoptak, más gazdihoz szegődtek. A lépés úgy hozta ki, hogy ismét Vásárhelyen kötöttem ki, és mivel számomra elképzelhetetlen egy háztartás macska nélkül, így ismét „macskásemberré” váltam. Ekkoriban került hozzám ismerős révén két fiatal felnőtt cica, akiket előző gazdijuk hátrahagyott Magyarországon, ő pedig Németországba költözött egy jobban fizető munkahely reményében. Kicsit tartottam is ettől az örökbefogadástól, sosem vettem még magamhoz felnőtt macskát, szerettem „magamhoz idomítani” őket kisebb koruktól (már amennyire egy macskát ugye idomítani lehet, ezt inkább fordítva szokott elsülni 🙂 ) Valószínűleg nem a legbékésebb környezetből kerülhettek hozzám, mivel nagyon félősek, ijedősek voltak. Ebben az sem segített, hogy ezt megelőzően panelcicák voltak, így az udvar megismerése is hetekig tartott, és akkor is végig mellettük kellett üljek, különben pánikrohamot kapva rohantak az ajtóhoz. Így jutottam arra az elhatározásra, hogy kellene egy harmadik, lehetőleg stabilizáló szerepet betöltő cica a házba.

Miért a norvég erdeire esett a választásotok a többiek mellé?

Pici korom óta imádom a minél nagyobb méretű bundás, lehetőleg vadas kinézetű macskákat. Mai napig emlegetjük családban, hogy kisiskolás koromban egy vadasparki látogatást követően hetekig lobbiztam anyukámnak, hogy az ott látott hiúzt szeretném hazahozni :). Az őszintét megmondva, nem a norvég erdei fajtát választottam ki, hanem a tenyésztőt, titeket. Persze tetszett a többi hosszú szőrű fajtánál nem tapasztalt „vad tekintet”, és a nyugodt természet, de bármilyen hosszabb szőrű fajtának rendkívül tudtam volna örülni.

Hogy találtál ránk, miért minket választottál?

Egy véletlenszerű internetes keresés során találtam rátok, megfogott azonnal az igényes, jól átlátható honlap és a közvetlen hangnem. Sajnos nagyon sok olyan tenyésztői oldallal találkoztam, amely rideg, személytelen volt, mint egy bolt honlapja. Sokáig csak „szemezgettem” veletek, bekövettelek titeket a Facebook-on. (Ekkoriban született a Stargate alom és Uno.) Az írásaidból áradó kedvesség, a cicák iránti odaadás teljesen elvarázsolt nem csak engem, de a családom többi tagját is, akiknek mindig olvasgattam, hogy épp mi van a cicákkal :). Azt is be kell, hogy valljam, világ életemben úgy voltam vele: Őrült, aki macskáért pénzt ad. És amúgy is, a fajtatiszta macska egyfajta úri hobbi, újgazdag emberek pénzszóró magamutogatására való csak. Ez az – amúgy fogalmam sincs honnan eredő – előítélet olyan pár nap Nordic Verden olvasgatás, képnézegetés után átmenet nélkül átcsapott egy „azonnalakarokénisegyet” érzésbe.

Hogy választottad ki Moss-t, és miért őt?

Sokszor elhangzik a Facebook-on, hogy biztosan nagyon nehéz a választás, hisz mindegyik pici (és persze nagy is!!) milyen gyönyörű, biztos lehetetlen a döntés. Ennek általában pont az ellenkezője igaz, a leendő gazdi azonnal tudja, érzi, hogy kit kell hazavigyen.
Az én Mossomat már 2 napos korában kiszemeltem magamnak, valami hihetetlenül megfogott benne, holott én maximum lelkes amatőr vagyok, nem tenyésztői alapossággal tekintettem rá. (Persze mikor kicsit nagyobb lett és láttam, hogy micsoda gyönyörű szépségpöttyös csupabunda jószág lett belőle, akkor elégedetten vigyorogtam, jó volt a megérzés!)

Mivel nem szerettem volna elkövetni azt a hibát, hogy előre beleélem magam a dologba, aztán a vacillálás miatt esetleg más megelőz, így felkerestelek titeket egy levélkével, ahol megvallva a macskák iránti végtelen rajongásom egy személyes találkozót kértem. Sokszor írtátok különböző írásokban, hogy a személyes találkozó nagyon fontos nektek. Ennek nagyon örültem, mert nekem is! Bár a rengeteg olvasmányból és a válaszleveletek hangvételéből nagyjából semmi kétségem sem volt afelől, hogy most valami nagyon jóba készülök belecsöppenni, mégis úgy illett, hogy mutassuk meg magunkat egymásnak.

Mesélsz Róla? Milyen volt az első találkozás? Hogy teltek az első napok? A másik két szépség mit szólt hozzá?

A kezdeti levélváltások után tűkön ülve vártam az első látogatást, sokszor elképzelve milyen lehet ez a festői környezet, ahol a „világ zajától távol” ilyen gyönyörű macskákat nevel valaki. Első utam ráadásul pont egy heves hóesés közepette volt esedékes, így adott-kapott még egy löketet a skandináv életérzés. Csendes, hegyes-dombos környék, pici utca, friss hó mindenhol. Megérkezek, egyszer csak megjelenik egy kedvesen mosolygó hölgy a házból ( 😀 ), a kölcsönös bemutatkozás után pedig beléphetek végre a tenyészetbe. Első élményem az előtérből belépve Jamie volt, ahogy azonnal megjelent a lábamnál és köszöntött. (Úristen, mekkora!!!!!!) Itt következett olyan negyed óra filmszakadás, túl sok szépet láttam egyszerre és lefagyott a rendszer. 😀 Szerencsére pont olyan időben jártam ott, mikor az összes felnőtt elől lehetett, így kellően megcsodálhattam Jamie-t (Úristen, mekkora!!!!!!), Lorát (Uramjézus, még gyönyörűbb, mint képen!), Rosit (Megállás nélkül beszélget velünk, haláli!), majd szembe találtam magam Vele. Apró, de a testvérei közül a legnagyobb. Hatalmas bunda, uralkodói tekintet (ebben nagyon sokat ütött Lorára), minden porcikájából sütött, hogy különleges. Emlékszem, az első találkozásunk alkalmával nem is nagyon foglalkozott velem, elvonult játszani valahová 😀 A kölcsönös szimpátiát nyugtázva meg is beszéltük, hogy Ő kell nekem, viszont egy folyamatban lévő költözés miatt nem tudom 12, csak 14-15 hetes korában elhozni. Bevallom a költözésnél sokkal jobban izgatott, hogy mikor hozhatom végre el Moss-t. A nagy napon egy cimborát magamhoz véve megérkeztünk hozzátok, kipakoltuk a cicaszállítót, amibe Moss és Horten azonnal befeküdtek. Emlékszem, hogy minden áron aludni akart benne, Te pedig próbáltad játékra ingerelni, hogy inkább a kocsiban aludjon, erre persze ő nagy ívben tett 😀

Bepattantam a kocsi hátsó ülésére Vele, és nekiindultunk. Pest rázós útjait rosszul viselte, sokat nyávogott, a pályára felérvén teljesen megnyugodott, bizakodón tekintgetett rám, majd egészen hazáig aludt. Mikor megérkeztünk haza, a ház épp tele volt emberekkel. Ott voltak a szülők és két mesterember is, akik ha jól emlékszem a vizet csinálták. Én hülye féltem, hogy szegény cica biztos traumás lesz. Egy francot. A lehető legméltóságteljesebben kilépett a tárolóból, mint királynő a hintóból, felcsapta a farkát és indult felfedezni. Egy perc múlva már az egyik szerelő hátán ugrált. Hát igen, ez a norvég! Mivel szét volt rombolva még a ház és minden a feje tetején állt, nem tudtam külön „tárolni” a másik kettőtől, a hazaérkezést követő fél órában már össze lettek engedve. Az első pár órányi kölcsönös méregetés és fújás után a nagyobbik, bundás cicámmal már össze is haverkodtak, másnap már arra értem haza, hogy hátukat egymásnak vetve alszanak az ágyon. A harmadik jóval félősebb, neki egy jó hét kellett mire egyáltalán meg merte szagolni Moss-t, de azóta ők is szuper mód kijönnek egymással, bár szerencsétlen már akkor kisebb volt, mikor Moss hozzám került 14 hetesen!

Milyen a három macska kapcsolata és szerinted jót tett-e nekik az, hogy új társuk lett?

A két felnőtt bár aranyos volt, de rendkívül nehéz volt velük. Mindentől stresszeztek, látszólag a saját árnyékuktól is megijedtek. Ebben persze az is közrejátszott, hogy fél év alatt el kellett szenvedjenek 2 költözést is, és nehezen ment nekik a beilleszkedés. A szándékom, miszerint egy nyugodt természetű cica majd stabilizálja őket, maximálisan bejött. Az első rövidke bizalmatlankodást gyors feloldódás követte, hatalmasakat kezdtek egymással játszani, bár a félénk cirmos inkább távolról, magasról szerette őket figyelni. Öröm volt látni, hogy milyen kiegyensúlyozott lett a két „öreg” az új kis jövevény hatására.

Milyen jellem Moss? Miben másabb, mint az eddigi cicáid?

Moss olyan norvég, mint ahogy abban a bizonyos nagy könyvben meg van írva. Méltóságteljes, nyugodt, kiegyensúlyozott, rendkívül szociális. (Első perctől látszott, hogy nagyon jó környezetből került ki!) Két üzemmódban működik, melyek között néha látszólag semmiféle átmenet nincs. Van a sztoikus, nyugodt énje (ilyenkor sikerül remek fotókat lőni róla) és van az általam csak „bundás tájfun” vagy „bundás terror” néven ismert őrület, mialatt keresztül-kasul sprinteli a házat, üldözi a néha álmukból felvert felnőtteket, az udvarra kijutva pedig fel-alá ugrál kenguru módjára a fűben.

Szuperül elfoglalja magát a házban; Egyik kedvenc elfoglaltsága, hogy az egyik lábtörlőmet rugdossa keresztül a konyhán, viszont az igazi vad énje az udvarra kiérve mutatkozik meg. (Főleg, ha kicsit hűvösebb az idő, vagy megfújja a szél). A nyugodt, sodrából kihozhatatlan macska egyik pillanatról a másikra vad, erdei macskává változik, hosszú órákat képes a nagy hóban (vagy fűben, évszaktól függően) ugrándozni, vadászni a rovarokat, bogarakat. Ebben is sokkal bátrabb volt amúgy a felnőtteknél, akik maximum az ajtótól fél méterre mertek eltávolodni. Moss példáját követve kezdték ők is apránként felfedezni az udvart.

Van valamilyen vicces vagy kedves történeted Mossról, amit szívesen megosztanál velünk?

Biztos nem lennék jó standupos, mert egy nagyobb sztorival sem tudok szolgálni. Moss inkább az apró dolgokkal lopta be végleg magát a szívembe. Az apró harcokkal, hogy a három közül melyik ülhet a kaparófa tetején. Amikor lesből a polcról vetődve megtámadja az ártatlanul arra tévedőket. 😀 Ahogy bárhonnan előkerül, ha meghallja a konyhaszekrény nyikorgását (ott tartom a vitamint és a jutalomfalatokat). Ahogy kenguru módba vált a nagy fűben. Amikor hajnali négykor a több mint 5 kilójával gyomron ugrik, mert ő épp akkor akar szeretni. 😀

Amikor leszarja a sok drága macskajátékot és napokig egy darab elszakadt cipőfűzővel szórakoztatja magát. Amikor fürdés közben minden áron bele akart ugrani a kád vízbe. Amikor a macskavitákat azzal zárja le, hogy a cirmost egy laza mozdulattal földhöz vágja, ráfekszik, majd mosdatni kezdi. 🙂 Rengeteg apróság, amely együtt egy hatalmas szeretetcsomaggá áll össze.

Más az élteted most, hogy  Moss veled él? Milyen az élet egy norvég erdeivel?

A nyugodt természete nem csak a cicákra, rám is jó hatással volt. A munkám sajnos elég sok stresszel, idegességgel jár, ezeken általában a hazaérkezést követő 5 percben már túl is lendít. Az ember sosem unatkozik mellette, mindig a dolgok sűrűjében van. Rengeteg szeretetet ad, és mellette tényleg mindig van valami tennivaló (ami persze sokszor kimerül abban, hogy a rombolás nyomait takarítom: D) Moss az életem egy nagyon nehéz, rossz korszakában került hozzám, ami klasszisokkal jobban viselhető, mióta Ő itt van. Köszönöm, hogy bizalmat szavaztatok nekem és, hogy magamhoz vezettem egy ilyen hihetetlenül különleges, egyedi szőrmacit™.

Nagyon szépen köszönöm, hogy időt fordítottál az interjúra, és azt is, hogy mindig egy csomó képet és videót küldesz Moss-ról. Nagy öröm látni, hogy mennyire jól érzi magát Nálad. Reméljük, egyszer járunk arra, és meg tudunk látogatni Benneteket! Addig is csodás nyarat és sok élményt együtt!

Ölelés,
Virág