Hayley szülése, avagy öt kis kávébabszem érkezése

Kedves Olvasóm!

Itt az ideje, hogy elmeséljem Neked, hogyan érkezett meg hozzánk az öt szépséges kis vadmacska dizájnú kávébabeszem, avagy a Nordic Verden jelenleg legnagyobb felfedezői.

Hayley a vemhességet igazán jól viselte. Nem volt extrán fáradt, nyűgös. Szívesen időzött Lora apróságainál, rendezgette, gondozta őket sok szeretettel. Szerencsére a picik nem akartak tőle szopizni, így nyugodtan hagytam ezt.
A szülés előtti napokban már rég készen volt a „szülőszoba”, minden előkészítve várta a nagy pillanat eljöttét. Hayley nagyon aktív volt, nem is hízott sokat, így inkább a kezemnek hittem, hogy öt picit érzek benne, mint a mérlegnek. Azt figyeltük meg, hogy nagy általánosságban igaz az, hogy kb. 300 gramm súlytöbblet a mamán jut egy picire. Hayley viszont csak egy kilót hízott, így akár gondolhattam volna, hogy csak 3 pici lesz, de azt tudtam, ahogy a pocakját tapogattam, hogy legalább négyen vannak, és mivel nem éreztem egyforma nagynak a két oldalt, szinte biztosra vettem az ötöt. Idén még mindig bejött a számításom – most sem lett ez másként.

Igazából nem is éjszakáztam olyan sokat Hayleyvel, mert kint aludtam a nappaliban, és mivel úgyis Lora boxában feküdt, elég volt csak felnéznem, vagy pár lépést tenni a boxig, ha jobban meg akartam nézni, hogy rendben van-e minden. Rendben volt. Eljött a 65. nap, de valahogy úgy gondoltam, éjjel, vagy másnap fog úgyis Hayley szülni. Nem látszott rajta semmi, nem váladékozott, nem viselkedett másként.
Így haladtam a szokásos vasárnapi teendőkkel (ami nekem pont olyan, mintha hétfő, vagy szerda lett volna…). Még a reggeli séta alatt sem gondoltam, hogy otthon kéne maradni, mert tényleg semmi de semmi jele nem volt annak, hogy megindulna a szülés.

Mondjuk Hayley ilyen… egyszer pont telefonon beszéltem a mindenórás Hayley mellől Eszterrel, és mondtam, hogy talán egy napon belül meglesznek a picik, de néhány órán belül még biztosan nem indul meg a szülés. Még néhány dolog szóba került, s néhány perc beszélgetés után láttam, hogy Hayley szülni kezd – szóval erről ennyit, eszembe juthatott volna ez a sztori aznap – de nem jutott.
Folyt tehát a nap, ahogy szokott, hajnali kelés, minden négylábúnak ennivaló, pakolás, almolás, reggeli séta, újra mindenkinek enni… kávézás, takarítás, kerti munkák, mosás és így tovább. Végül úgy döntöttem, főzni is kéne valamit, mert nagyon éhes volt már mindenki. Készült az ebéd (mondjuk késő délután, de mindegy), közben rá-ránéztem Hayleyre. Evett. Aztán kiment a kennelbe, mászkált, nézegetett, feküdt, majd bejött Lorához a boxba.

Délután volt, az az időszak, amikor a Nordic Verden elcsendesül, kicsi és nagy norvég erdei macskáink egyaránt édesen szuszognak, nyugalom van. Éppen lezártam a tűzhelyet, és szólni akartam, hogy kész az ebéd, mikor hirtelen egy egyáltalán nem megszokott nyávogást hallottam. Egyet, ami bár hangosnak tűnt a nagy csendben, nem értettem honnét jön, mivel a mi norvég erdei macskáink nem nyávognak normális esetben. Beszaladtam a szobába, kinéztem a kennelbe – semmi. Béke, nyugalom, mindenhol elnyúlva-édesen szundító apróságok és méltóságteljesen alvó nagyok.
Valamit akkor is jelentenie kellett ennek a hangnak! – és némi gyanúval Lora boxa felé vettem az irányt. Átléptem a leválasztáson, leguggoltam és bekukucskáltam a boxba. Viszonylag sötét volt, de a kép ami elém tárult igazán mosolyt csalt az arcomra: ott feküdt Lora félig kint, félig bent elnyúlva, aludt, közben az egyik kölyke nála szopizott. Bent a boxban feküdt Hayley, aki éppen az elsőszülöttjét tisztogatta, mellette-rajta a másik három Lora kölyök aludt édesen.
Hát jó. Akkor így állunk. Szülünk.

Gyorsan lezártam az ebédet, szóltam Szabinak, aki kint dolgozott, hogy szülés van, elszaladtam kezet mosni, megnéztem valóban minden készen áll-e kint a szüléshez, és hoztam magammal egy kis törölközőt. Leültem a box mellé és vártam, mert bár az elsőszülött megérkezett, a lepény még bent volt, és mivel ugye a pici a zsinóron keresztül ehhez kapcsolódott, meg kellett várnom, hogy Hayley megszülje a lepényt is, rendbe tegye a picit, magát – addig nem akartam elmozdítani onnét, nehogy megzavarjam nagyon a szülés folyását.

Elég sok idő telt el, közben Hayley mozgására Lora apróságai is felkeltek, és játéknak vélték a történéseket, finoman pofozgatták egymást és Hayleyt. Az egész nagyon mosolyogtató volt, csak éppen közben a nagyok közül is néhányan megneszelték, hogy itt bizony nagy dolgok vannak készülőben, és érdeklődően jöttek megnézni, mi is az. Ez már annyira nem tetszett Hayley-nek, így igyekeztem akit lehetett bezárni a szobába, hogy addig legyenek ott, vagy a kennelben – ahogy nekik tetszik. Lassan jött a lepény, készítettem közben egy kávét, és amikor Hayley végre elrágta a köldökzsinórt fogtam a picit, és kivittem a szülőszobai boxba. Tudtam, hogy utánam fog jönni, így is lett. Persze felzaklatta kicsit a dolog, de amikor leraktam az apróságot a boxba lefeküdt mellé, nyalogatta és hamar helyreállt a lelki béke.

Hayley mindig gyorsan és könnyen szül, most sem volt ez másként. Talán fél órát vártam kint a következő apróságra. Az elsőt lánynak néztem, de nem akartam elvenni igazán Hayleytől, így is sajnáltam a helyváltoztatás miatt. A második apróság pont ugyanolyannak tetszett mint az első. Tudtam, hogy csupa egyforma színű alomra számíthatok, így nem volt meglepő ebben, és azt is tudtam, hogy szinte hiábavaló az újszülötteken eltérések után kutatnom. Egyrészt nem vagyok jó megfigyelő, másrészt nem is akartam őket olyan sokáig elvenni Hayleytől, hiszem a mamájuk mellett van a helyük. Tudtam, hogy a nemek és a születési súlyok alapján viszonylag jól be tudom lőni, hogy ki kicsoda. Van egy e célra használatos kemény kötésű füzet, abba írom szüléskor az adatokat és még sokáig abba jegyezem fel a picik súlyát a napi mérésekkor. Kedves emlékeket ébreszt, ha évekkel ezelőtti szüléseket nézek vissza…

Mondjuk most sokat nem értem rá nosztalgiázni, mert alig tíz perc telt el és jött is a hármas számú kis norvég erdei. Hayley csodásan tette a dolgát, nem volt más teendőm, mint csendben figyelni és örülni. Én közben éhes voltam, talán reggelit sem ettem még, de nem akartam otthagyni a szülést ilyen földi dolgok miatt, mint az evés… Volt egy hideg kávém, azt kortyolgattam.

Kicsit hosszabb idő telt el, egy óra talán a négyes számú kis norvég erdei apság érkezéséig, Hayley pihent, a picik szopiztak, próbáltam megnézni mennyi pici lehet még. Az egyértelmű volt, hogy nem értünk még a végére a szülésnek. Sokat nem kellett várni, fél óra múlva jelezte érkezését az ötödik apró kis norvég erdei. Amúgy Hayley kevés hízása ellenére szép súlyú babák születtek, és azonnal látszott, hogy milyen szépségesek.

Van, akinek nem tetszenek az újszülött kiscicák, én bármeddig tudnék bennük gyönyörködni. Ráadásul óráról órára változnak, ahogy száradnak, esznek – hihetetlen, hogy mennyit alakulnak tényleg pár óra alatt is. Az ötödik baba után nem gondoltam, hogy jönne még, ezért viszonylag hamar kicseréltem Hayley alatt a nedves-véres cuccokat, hogy a picik puha meleg, tiszta helyen fekhessenek a mamával. Hayley nyugodt volt, evett és ivott kicsit, de láttam, hogy nagyon elfáradt a gyors szülésben.
Még néhány órát figyeltem őket, de aztán úgy gondoltam ideje lenne enni valamit, mert addigra este lett.

Még egy rövid séta is belefért a kutyákkal vacsora után, és gondoltam, időben lefekszem és kipihenem magam.

Igen ám, de Hayley úgy döntött, ideje ellenőrizni, hogy bent, ahol szülni kezdett, nincs-e néhány kósza baba, illetve ilyenkor kicsit zavart a rendszer, mivel sokat gondozta Lora babáit, így egy kicsit úgy érezte ott is helyt kell állnia. Így néha pánikszerűen felugrott az újszülöttek mellől, és be akart menni, persze a picik csüngtek rajta és húzta őket magával ki a boxból. Sírni kezdtek, ettől ő ideges lett, visszafeküdt, aztán kezdődött elöről. Beengedtem, megnézte Lora boxát, megszaglászta Lora babáit, körülnézett, visszakéretőzött.
És így ment ez kisebb-nagyobb szünetekkel egész éjjel, míg megnyugodott. Örültem, hogy végre én is alszom majd (a következő) éjjel – leszámítva a kötelezően beállított óránkénti ébresztőket, amikor ellenőrzöm a piciket. Jött Eszter is, megnézte a piciket, nagyon tetszett neki a banda, és Hayley is tökéletes formában volt, így elégedetten ment el tőlünk. Mi is örültünk, hogy minden rendben.

Megérkezett Panka a  barátjával, aki már sokszor járt nálunk, és nagyon szereti a cicákat is, Hayley mégis ideges lett, és onnéttól kezdve nem volt hajlandó sem enni, sem kijönni a boxból. Az éjszakát azzal töltöttem, hogy a nyers húson át a legalább 6 féle konzervig és négy féle tápig mindent felkínáltam neki, hátha eszik valamit.
Persze az is lehet, hogy fáradt volt, a szülés és az azt követő időszak után, esetleg fájhatott is még a hasa. Aggódtam, hogy nem lesz teje, a picik  is nyűgösek voltak – így Pankáék másnap inkább elmentek a barátjához. Néhány óra múlva helyreállt a rend.

Az anyamacskák nagyon érzékenyek minden ilyen változásra, nem véletlenül kérjük mindig azt, hogyha újszülöttek vannak a házban, akkor senki nem jöjjön hozzánk. Még akkor sem, ha az anyamacska és a picik közelébe sem megy.
Mindenkinek jár a nyugalom, a törődés, aki ilyen komoly munkát végez, aki életet ad.

Néha látok olyan szüléseket a facebookon, hogy közben megy a tévé, erős fények vannak, mindenki teszi a dolgát, szegény anyamacska meg ott liheg kiszolgáltatottan és próbál koncentrálni az élete egyik legfontosabb eseményére. Szerintem maximális tisztelet, figyelem, és nyugodt légkör illeti meg a szülő állatot (és az embert is), hogy a lehető legtermészetesebben végezhesse el azt, ami a génjeibe kódolva van. Valószínűleg kevesen értenek ezzel egyet, de nem baj – nekem pont elég, ha látom az anyamacskáimon és a piciken, hogy nekik ez jó. Természetesen egy pillanatra sem hagyom magára a szülő állatot, sőt, szülés után még órákat töltök velük, és napokig figyelem őket éjjel-nappal, de igyekszem nem beavatkozni a természet rendjébe.

Így aztán két teljesen ébren töltött éjszaka után én is aludtam valamelyest a harmadik éjjel, de még idő kellett hozzá, hogy igazából kipihenjem magam. Valójában talán azóta sem történt meg, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy késő őszig nem is fog. Breeder’s life… ez ilyen. De így szeretjük.

Az apróságok neve nem volt kérdés, már a születésük előtt tudtuk, hogy ezt az almot csakis kávé témában tudjuk elképzelni. Szerintem fantasztikusan illik a nevük az apróságokhoz, bár tegyük hozzá, még mindig sokszor ellenőriznem kell , hogy melyik melyik. Nagyon egyformák, így kedves tenyésztő barátainktól kapott kis jelölőkkel láttunk el egy lánykát és egy fiút, így legalább néhányukat azonnal felismerem.
Most történt az is, hogy életemben először az egyik picit lánynak néztem, aki végül fiú volt – mondjuk nagyon nem nézegettem őket, és elég könnyű összekeverni a születéskor még az ivarokat. Amikor tüzetesebben megnéztem őket, akkor vált egyértelművé, hogy több fiú van mint lány, kicsit mosolyogtam magamon, de belefér ennyi.

A kis kávébabszemek csodásan fejlődnek, hihetetlenül okosak és ügyesek, mint az anyjuk, és őrületesen cukik. Imádnak velünk lenni, képtelenség bármilyen munkát végezni a közelükben, mert másznak fel ránk, szeretnék, ha csak velük foglalkoznánk.
Nagyon sűrű most az életünk, ez az első alkalom, hogy egyszerre akkor négy, majd nem sok idő után hat alom volt nálunk. Emberfeletti munkamennyiség, de az első két alom szépségei kirepültek már, így aztán nem adjuk át magunkat az önsajnálatnak, hanem konstatáljuk, hogy igen, elbírjuk még tisztességgel ezt is. Mert az fontos. Minden egyes újabb norvég erdei apróságot megillett annyi törődés, mint az előzőeket, és ennek igyekszünk megfelelni.
Bízom benne, hogy sikerül!

Hamarosan újra jelentkezem, és folytatom a megkezdett sorozatot arról, hogy hogyan készüljünk fel egy kis norvég erdei macska fogadására, mert most, hogy ennyi pici megy majd ki tőlünk ezt különösen fontosnak és szívügyemnek érzem.

Örülök, hogy velünk vagytok, köszönöm a kedves és biztató szavakat, a közösséget, ami megtart, és a szeretetet.
Ez minden (és az egészség), ami számít.

 

Ölelésem,

Virág