Viva első, hirtelen jött szülése és egy munkás hét

Nem, nem számítottam könnyű hétre. Minden időpillanatom be volt osztva kora reggeltől késő éjjelig. Négy alomnyi pici, egy ivartalanítós nap a két legidősebb alomnak, egy szülés Vivának, Hayley babáinak beköltözése a cica oviba, az első szilárd ennivaló, wc-re szoktatás,  a szülőszoba rendberakása, Lora kölykök első oltása, a két első fiú költözése – ezek voltak a napi teendőkön túl a megoldandók úgy négy napon belül. Nem mondom, hogy egyébként unatkoznék, de ezekkel együtt borzasztóan húzósnak tűnt az egész, ráadásul közben nem voltam én sem a toppon.
Mondjuk ez lényegtelen. Az ember hozzászokik, ha magának dolgozik, akkor nincs megállás, nincs táppénz, nincs semmi – munka van, amit el kell végezni, mert a négylábú nem vár, a dolgok nem halaszthatók, nem tologathatók jobbra és balra, várván valami kellemesebb és könnyedebb időszak eljöttét, hogy na.. majd akkor beillesztjük, majd akkor megoldjuk. Nem. Ott van és csinálni kell, különben úszik minden, csúszik a kitalált, felépített napi és hetirend, éhes a macska, nem készül el az adminisztráció, pedig költöznek, nem oltódik be magától és úgy egyáltalán… tökörészésnek helye nincs. Ábrándozásnak sem… És már szemem sem rebben a “Milyen jó neked, macskát simogatsz egész nap” kommenteken, nem akarom megmagyarázni, mert nekem, ha valakinek, hát tényleg jó, mégha nem  is simogatok macskát. Vagy nem egész nap. Jó nekem, mert van célom, van jövőképem, van munkám – amit szeretek – és van életem (addig ameddig… nem tudjuk meddig, de nem is ez a lényege, nem a hossza, hanem a minősége).
No, hát így álltam neki a hétnek hétfőn, ami semmiben sem különbözik a vasárnaptól, vagy bármi egyéb naptól, hiába van az, hogy “… és a hetedik napon megpihent…” Az a hetedik még nem jött el. Majd egyszer. Valahogy mégis így számítódik, hogyha hétfő, akkor új hét, hát legyen. A szokásos teendőkkel telt éjjelig, onnét meg telhetett volna alvással is, de nem telt, mert ott volt egy 63. napos kismama, és ott volt 8 műtétre váró poronty, akiket még éjfél után meg kell etetni, felügyelni, hogy ugye mind evett? – hiszen másnap délutánig már semmit… és ha éhesek, márpedig éhesek, akkor a nyolc az legalább tizennyolcnak hat, ha nem többnek. Mert éhesen nem akar aludni, zizeg, nyüzsög, nem érti mi van… És ha előttük nincs kaja, akkor a többi előtt sincs, de nyilván a szoptatósak, a vemhesek és úgy általában a többiek sem lehetnek kaja nélkül, így aztán időről időre összegyűjteni egy zsák bolhát a nyolc picit, külön  zárni, a többinek enni adni, nem törődni vele, hogy a nyolc  nyávog éhesen az ajtó mögött, egyen csak az, akinek lehet.

Viva a szülés előtti éjjel

Eljön így is a reggel, nekem elhihetitek, felvirrad az új nap úgy, hogy az előzőnek nem lett vége, készül a kávé (amit Hope egy ugrással azon forrón az ölembe is borít), indul az élet. És igen, már nem is ihatnak hajnaltól, nem gond, elvettem a vizet – de bakker, az esőt, na azt nem tudtam elvenni, így kénytelen voltam még ki sem engedni őket, mert hát macska ez, eszes, iszik kint, ha bent nem kap. Nyolc kis norvég erdei ivartalanítása egy nap… az sok. Nagyon sok. Főleg úgy, hogy abból hat lány, akinek ugye nem csak némi lenyisszantunk ezt-azt a dolog, vágások, varratok… Eszter a szokásosnál előbbre kérte őket, már délelőtt, és lemondta a délutáni rendelést is, ebből is látszik, sok volt ez nekik is így, de mindketten túl szerettünk volna rajta lenni egy napon, ha lehet, mert jön a következő szülés, s különben is jobb, ha együtt lábadoznak.

Szabi is kellőképpen fáradt volt…

Namármost egy ilyen műtős nap, az nem úgy van ám, hogy én boldog mosollyal lerakom az aprókat és aztán sok óra múlva ugyanazon fáradhatatlan boldog mosollyal begyűjtöm őket, és aztán szépen pihen mindenki, mert megérdemli. Ha valami első nálunk, akkor az a macska (és egyből mögötte-mellette a kutya), így hát elviszek egy adagot, izgulok, várok, elmegyek egy részéért, ha kész, közben viszek egy-két másikat, ezt aztán mindenféle variációkban és összetételekben ismételgetem, mert jobb nekik itthon várni előtte, amíg lehet, mint ott bezárva egy boxban, és jobb nekik itthon lábadozni, mert annyiszor csináltam, és értem és látom és tudom és figyelem… de ez sok oda-vissza utat jelent, és folyamatos figyelmet itthon, és izgalmat, hogy ne legyen gond, amíg úton vagyok. Ráadásul aki már itthon van éhes, de pörög, rohan, játszik, eszik, közben még félig kába, nem menjen fel sehova, ne essen le és úgy általában maradjon nyugton – de nem akar, majd csak később, ha már eleget evett, eleget rohant és rájön, hogy azért ő most fáj, és nehéz nap volt és pihenni is kéne.

Néha olyanok, mint a jógyerekek….

De ne rohanjunk ennyire előre, odébb van ez még – hajajj -, épphogy hajnal van… amikor is úgy döntök, hogy igen, eljött a pillanat, és lefekszem fél órára. Mindent ellenőrzök. Kaja nincs elől. Víz nincs elől. Műtétre várók nem tudnak kimenni, Viva jól van, kicsit nézegeti a benti boxot (biztos ami biztos, már ide van készítve, majd később kiviszem, a többit meg Kávébabszemestől behozom, gondolom, ha idő lesz rá). Viva elnyúlik a szőnyegen, persze hogy el, két napja van  és szül. Pont ennek megfelelően viselkedik. Érzem, hogy most kell rápihennem a napra, értékes ez a fél óra nagyon, így eldőlök a kanapén – ruhástól, nem volt értelme éjjel pizsamára váltani, befelé fordulok, kicsit nyűglődöm, de úgy tíz perc alatt el is alszom. Az utolsó képem előtte Viva, aki fekszik a padlón, pihen, miközben a műtétre várók rohannak fel s alá, mint az őrültek. Mindegy, pihennem kell. Öt perc telik el, es-kü-szöm-öt, amikor cérnavékony kiscica nyávogás kúszik be valahol  a zsigereimbe és taszít el az álom könnyű ígéretétől, bár azt sem tudom ki vagyok, és hol, de úgy ugrok fel, mintha égne a ház. Nem, az nem ég, de a szőnyegen két nagy vízfolt, a kaparófa kuckójában némi vér, és a harmadik, amit észlelek, a box.. felhajtom az ajtót és ott van Viva és ott az elsőszülött is, feketén, nedvesen, aprón, és arrébb ott hever a placenta. Viva feszült, a műtétre várók őrülten nyüzsögnek. Kezet mosnék gyorsan, hogy hozzá tudjak nyúlni, de foglalt a fürdő – hát persze, Szabinak már véget ért a homeoffice, másodnapja irodai munka van, így korán kelt, indul máris. Itt elhagyja, ha nem is a számat, de a gondolatomat néhány nyomdafestéket nem tűrő kevésbé szépen komponált mondat, miközben próbálok magamhoz térni és gondolkodni és cselekedni is egyben. Nem számítottam könnyű napra. Fel voltam rá készülve, hogy hosszú lesz és nehéz. Ébren töltött éjjel. Majd nyolc ivartalanítás. Aggódás, figyelés, és egy újabb ébren töltött éjjel, mert  frissen műtöttekből 6 lány, figyelni kell… Úgy gondoltam készen állok, de a szülés… a szülés az nem volt tervben. Két nappal későbbre vártam. Ki volt ez találva szépen… és omlott is össze, mint a kártyavár.  Mindegy, nem kívánságműsor ez,  Viva itt nem szülhet, őrültek háza van, nyolc tomboló műtétre váró bent, kint esik, Kiana nagy hassal keresi, hol van némi kaja,  négy közepes méretű norvég erdei fiúcska néz rám értetlenül: Ez most mi? Hát, ha én tudnám…
Szabi végre kijön, mondom segítsen gyorsan, Viva szül. Mondja ő is, nem volt még semmi vele, mikor bement a fürdőbe, de sietnie kell. Mindegy a kézmosást várja meg, egy pillantást vetek kint az odakészített cuccokra, megvan minden, Szabi hozza is be Hayley 5 kis Kávébabszemét boxostól, én gyorsan cipzárazom rá Vivára és az elsőszülöttre a másik boxot, és közben hálát adok, hogy abban kezdett el szülni. Szabi gyorsan kiviszi, kinyitom, nézem, aztaleborultmindenit!!!…, közben lett mégegy. Istenem… szegény Viva… ezt a kalamajkát… így elsőre. Végtelenül sajnálom, és igyekszem elengedni mindent, ami bent történik, és csak arra koncentrálni, ami Viva és a szülés, és a picik. Ideges persze, hogy a fenébe ne lenne… de gyönyörűen teszi a dolgát, látja el az újabb picit, szüli a lepényt, megeszi… Felhajtom a villanyfűtést, legyen melegebb, betakarom a piciket, Viva pihen. Hátradőlök… Te jó ég, egyet kérek csak, hogy ezt a napot abszolváljam valahogy.

Az első három…

Cikáznak a gondolataim… 4-6 picire számítok, de leginkább ötre. Ha ilyen tempóban haladunk végezhetünk, mire kell vinni az első adag műtétre várót. De mi van, ha nem? Fenébe… írok gyorsan Pankának, ha felébredt, akkor azon nyomban mondja is le a szépen eltervezett barátnős napját a városban, mert itt most helyzet van. Rendes gyerek, lemondja. Ez ment meg. Eszternek is üzenek, legyen képben ő is. Ennyire van idő, mert Viva tol, érkezik az újabb kis apró norvég erdei, meg sem próbálom követni, hogy milyen sorban jöttek, látom, hogy nem túl nagyok – nem csoda, még lett volna bent idejük bőven, és közben tudom, hogy totál egyforma alomra számítok, majd később