Egy átvirrasztott éjszaka – Lora és Jaime kiscicáinak születése

Az utolsó napok mindig olyan lassan telnek  – gondoltam, ahogy Lorát néztem. Kedd volt, 65. nap, ami a legesélyesebb nap arra, hogy az anyamacska világra hozza gyerekeit, ha.. és itt jöhetne egy egész hosszú felsorolás, de ettől most eltekintek. Hosszú és fárasztó napok voltak mögöttem, betegség, kiállítás, újra itthon a ház rendbetétele és a szokásos teendők egész sora, közben még egyáltalán nem voltam jól. Vártam már, hogy megszülessenek a kicsik, de ezt sem siettetni, sem késleltetni nem lehet – minden megtörténik idejében, ha elegendő időt hagyunk rá.
Délután már biztos voltam benne, hogy nem fog szülni Lora, este írtam is Eszternek, hogy aludjon nyugodtan, nem lesz szülés. Persze azért – csak úgy mint előtte éjjel – sűrűn keltem, és a két napban talán 3-4 órát aludhattam összességében. Lora szívesen időzött az emeleti szekrényben, de szerencsére legtöbbször a nappaliban feküdt. Két nap telt el ilyen fekvős-elnyúlós-merengős állapotban.

Lora a szülés előtti napon

Szerdára Lora teljesen megváltozott – mármint nekem. Külső személőnek ugyanaz az oldalán elfekvő macska, aki napok óta… de nem, nagyon nem. Láttam, hogy elkezdődött a folyamat, hogy Lora máshol jár, hogy a testében zajló változásokra figyel és annak teljesen átadja magát. Azt is láttam, hogy lassan megy. Nem baj, időnk – az van. Szívesen feküdt a picik között, de estefelé nyugtalanná vált, és hol felment, hol lejött, kiment-bejött, kereste a helyét, sehol nem volt jó. Szabi elvitte a kutyákat sétálni, én már nem mertem mozdulni, mert közben láttam, hogy némi váladék is megjelent. Ez az az állapot, amikor bármikor beindulhat a szülés, de akár várathat még magára simán egy napot is. Este későre járt, amikor Rosi úgy döntött, neki most nem tetszik Lora, és kapott tőle néhány pofont. Ez meg nekem nem tetszett, és így bezártam Lorát a szobába, hogy mostmár legyünk akkor nyugiban, ha odakint forrnak az indulatok – utána ugyanis Jenny is kapott párat megmagyarázhatatlan okokból. Mármint csak a kétlábúak számára megmagyarázhatatlan, nyilván ők tudják mi az ábra.

Lora az IKEA kuckóban – köszönjük Krisztiék, imádják! – a picikkel még szülés előtt

Lora nyugodtan elvolt a szobában egy darabig, feküdt, bement a boxba, néha kiment a kennelbe… én addig ellenőriztem minden elő van-e készítve.  Majd hanyatt feküdtem az ágyon és vártam. Próbáltam olvasni, de nem volt türelmem. Imádok olvasni, de annyira ritkán van rá időm, hogy már fogalmam sem volt mi történt pontosan a remek orosz regény első 100 oldalán, így feladtam.

23 óra felé kezdődtek el Lora fájásai, és ezzel együtt nyugtalanná is vált, ki akart menni. Kaparta az ajtót, egyszer ki is nyitotta – nem tudom ez hogyan sikerült neki, és kint befekeüdt az IKEA-s kuckóba. Kitereltem a bezúduló 826 darab macskát (érzetre ennyien voltak, na…)  – szép művelet volt, és behoztam Lorát kuckóstól. Időnként jött néhány fájás, de nem történt semmi.

Lora éppen befért a kuckóba,  ami nekem nem volt túl jó, hiszen nem láttam az amúgy is sötét szobában a kis éjjeli fénynél, hogy mi történik, és benyúlni sem tudtam. És vártam. Közben bejött Szabi, intettem neki, hogy gyorsan és hang nélkül feküdjön le. Közben rég elmúlt már éjfél, egy felé járt. Fájások. Semmi. Fájások. Semmi. Majd szintre percre pontosan az első fájásoktól számítva 2 óra múlva megszületett az elsőszülött, szerencsére a kuckó kijárata közelében látott napvilágot, így a lámpa segítségével azért képben voltam mi történik. Megvártam míg a lepény is kijön, és hagytam kicsit Lorának tisztogatni a kicsit, majd a jól bevált boxba terelő hadműveletet vetettem be, azaz fogtam a kicsit és a boxba tettem, ilyenkor az anya azonnal megy utána és ott is marad, ahol a pici van.
Nem úgy Lora. A kicsi nyávogott, mint a veszedelem, Lora pedig nem hogy magától, de még az én segítségemmel sem akart kijönni a kuckóból. Nagy nehezen sikerült kivarázsolni, a kintiek pedig hallottam mind(anyolcszázhuszonhatan) az ajtóhoz sereglettek, jöttek volna be megnézni, hogy mi a jó ég történik odabent ezen a késői (korai?) órán.  Lora is odaszaladt, de aztán visszajött az aprósághoz szerencsére, és tisztogatni kezdte. Láttam, hogy kisfiú, de mivel nehezen találta meg a tejet így nem akartam külön kivenni és nézegetni, inkább hagytam, had legyen nyugodtan a mamával, és Lora amúgy is lassú szülését nem akartam megzavarni még azzal, hogy elveszem tőle a kis apróságot. Nagyon kis édes volt, néha nyávogott kicsit, nagyon tetszett az érdekes minta a fején, azt meg amúgy is láttam rajta, hogy nem kicsi. Ráér a mérés később.

Nos, igen, pont ennyit láttam némi fény mellett a kuckóban a piciből…

Borzalmas fáradtság és álmosság vett erőt rajtam. Alig tudtam nyitva tartani a szemem. Hanyatt feküdtem a box mellett a földön. Fáztam. Próbáltam nem elaludni, bár Lora békésen feküdt a picivel a boxban, tudtam, hogy még mindkettőnk energiájára szükség lesz. Olyan lassan telik az idő, amikor éjjel van. Sötét. És nem történik semmi, hiszen az éjszakának ez az a része, amikor mindenki alszik. Nemcsak az emberek merülnek mély álomba, de már az összes kis és nagy norvég erdei (mindanyolcszázhuszonhatan) is végtelen csendben volt a  ház többi részében. Aludtak a kutyák is. Nem mozdult kint semmi. Egyedül marad az ember a gondolataival és a sötéttel és vár. Lora néha tisztogatta magát, néha békésen pihent. Hajnali három után láttam, hogy kicsit megváltozik odakint a hangulat, az erdő felett halvány narancs színű  derengés úszott és kivehetők voltak már az udvar fái, bokrai. Éreztem, hogy jön a fiúk szobája felől a hideg, nyitva maradt náluk éjjelre az ablak, ami nem baj, szeretik a hideget, már rég nem fűtünk náluk, de most éreztem, hogy húz át a szobán az ajtó réseken átkúszó hideg, friss, kora hajnali levegő. Aztán a madarak is rákezdték.
Lorára néztem, és láttam, hogy fájások jönnek újra. Jólvan. Haladjunk csak, mindjárt itt a reggel. De lassan haladtunk, drukkoltam minden fájásnál… egy óra múlva érkezett meg a másodszülött, szépségesen, és nagyon feketén. Azt láttam, hogy nem tiszta fekete, de a pontos színét nem tudtam volna megmondani. Fiúnak gondoltam, csak később, amikor már Lora mindent elintézett körülötte és szopott a kis jövevény vettem észre, hogy bizony kislány, és keresni kezdtem rajta a vörös színt, ami ahogy száradt látszott is. Lora első tortie színű norvég erdei kiscicája megszületett hát!

Íme a másodszülött! 🙂

Ilyen még nem volt, örültem és néztem, ahogy Lora fáradhatatlanul tisztogatja az apróságot, akiről már ekkor látszott, hogy egyáltalán nem kicsi. Sőt… Megmértem őket és valóban nagyon-nagyon szép súllyal születtek, de ez nem csoda, hiszen tudtam, hogy nem lesznek sokan. Három kicsire számítottam, ezért óvatosan végigtapogattam Lora hasát, és csak azt éreztem, hogy a felül lévő oldalon nincs már benne kiscica. Viszont a vemhesség felé mindvégig három kicsit éreztem benne, és Lora sokat is hízott – előtt öt kicsivel szedett fel ennyi pluszt – joggal gondoltam, hogy van még mire várni. Így aztán vártam. Kint világos lett közben, hallottam, hogy a lányok iskolába készülődnek. Tudtam, hogy a többiek, kicsik és nagyok (mindanyolcszázhuszonhatan) várják kint a reggelit, de nem akartam elmozdulni Lora mellől, viszont azt sem tudtam vajon meddig kell várnom. Így inkább felkeltem és gyorsan megetettem a norvég erdei hadsereget, a kutyáknak vettem elő húst, és alapos kézmosás után visszamentem a szobába. Még épp időben, mert épphogy elhelyezkedtem jöttek is a fájások, és néhány sorozat után talán a három közül a legkönnyebben megérkezett az újabb kis jövevény. Mivel világos volt – bár a boxban azért akkor is félhomály van – gyanús volt, hogy nem tűnik annyira feketének mint a többi, és hamar el is könyveltem magamban, hogy ez a cica kék. Már csak az volt kérdés, hogy kék és fiú, vagy kék-krém és lány. Nem láttam benne krém színt, csak amikor később kivettem megmérni, akkor láttam a fején halványabb kis részeket és persze megnéztem inkább az ivarszerveket: lány egyértelműen. Lora első kék-krém kiscicája! Juppi!!! Örültem nagyon, ő is csodálatosan szép volt és nagyon nyugodt.

Sokat vártunk rá, de megérte! A kis hármas számú 🙂

Nem tudtam, hogy vége-e a szülésnek, bár úgy sejtettem, hogy igen, azért még maradtam két órát a box mellett. Éhes voltam, szomjas, és fájt már mindenem. Lora szerencsére az összes lepényt megette szülés közben és nedves konzervet is elfogadott, így tudtam, hogy jól van. Közben értekeztem Eszterrel, aki vagy egyből reggel tudott volna jönni, vagy este, de a reggel korainak tűnt nekem, hiszen még abban sem voltam biztos, egyáltalán vége lett e a szülésnek.

Azért két óra elteltével már úgy gondoltam, hogy megtörtént minden, aminek meg kellett, és szépen kivettem mindent Lora és a picik alól, hogy tiszta, puha, meleg helyet csináljak nekik. Összepakoltam a szülés kellékeit, most néhány hónapig nem lesz rájuk szükség. Azért reméljük tényleg csak néhány. 🙂

Teljes a csapat!

Kimentem a többiekhez is, akik nagyon izgatottak voltak a történések miatt, és néhány óra csúszással nekiláttam a pakolás, almolás és egyéb szokásos teendőknek. Közben le-leültem Lora mellé, hogy megfigyeljem a piciket és őt.
Feltűnt, hogy az alsó emlőket nem szopják, pedig már napok óta volt benne tej, és általában azok a legmenőbb helyek, a születés után oda kúsznak fel szopni, és később ott esznek azok, akik a legügyesebben kaparintják meg maguknak. Lora emlői pirosak voltak és csomósak, ennek nem örültem.

Ez sajnos nem néz ki jól…

Értekeztem Eszterrel, aki azt kérte, hogy meleg vizes vattával melegítsem és masszírozzam, majd próbáljak belőle tejet nyomni, háhta így a kicsik egyfelől könyebben hozzáférnek, másfelől a tejszag miatt talán rákapnak a dologra. Így aztán amennyire tudtam behasaltam félig a boxba, forró víz, vatta és nekiláttam a műveletnek. Melegítettem. Masszíroztam. Melegítettem Masszíroztam.  Lora csendesen tűrte. Jó két órát töltöttem el így, és úgy éreztem, hogy kicsit jobb lett a helyzet ugyan, de a picik csak nem akartak onnét szopni továbbra sem, pedig jött a tej is az emlőkből. Így aztán abbahagytam a dolgot. Késő délután volt már, fáradt voltam, még nem ettem, és nagyon  sok dolog állt előttem. Nem éreztem jól magam, de ezt akkor még csak a fáradtságnak tudtam be. Fájt a fejem, kapart a torkom, tulajdonképpen mindenem fájt. De hát hosszú volt az éjszaka, egyáltalán nem aludtam semmit, és egy ilyen hosszú szülés – főleg ha kevés kicsi van – sokat kivesz az emberből.

Lora csendesen pihent a picikkel, én pedig ettem végre valamit, persze közben felügyeltem a csapatot

Eszter is megjött, megnézte a 10 kis rosszcsontot, majd megvizsgálta a piciket. Ő is mondta, hogy szép nagyok, erősek, teli van a pocakjuk már most. Lorát is megvizsgálta és megnézte az emlőket is. Neki se tetszettek, de mivel szerintem eddigre rosszabb lett mint előtte volt, hiába próbáltam segíteni, abban egyeztünk meg, hogy mivel a picik nem kezdték el szopni így inkább a természetre bízzuk nagyon szigorú megfigyelés mellett a dolgot, hátha szépen lelohad és megszűnik a csomósodás, pirosság. Így aztán a nap többi részében a feladatom Lora figyelése volt. Szerencsére nem lett lázas, ami jó jel volt, és nem lett rosszabb az emlők állapota sem, ami szintén jó jel volt. A 3 pici nagyon nyugodt volt, így tudtam, hogy elegendő tejhez jutottak, de azért a biztonság kedvéért többször is megmértem őket.

Íme az elsőszülött fél naposan

Mire oda jutottam, hogy le tudtam volna feküdni aludni annyira nem voltam jól, hogy nem tudtam elaludni sem. Csendben olvasgattam és figyeltem Lorát és a három csöpp norvég erdeit, és valamikor hajnaltájt elnyomott az álom.
Másnap (aznap…) úgy ébredtem, mint akit ledaráltak és kidobtak a szemétdombra, éreztem, hogy lázas vagyok, hangom az nincs, mindenem fáj. Éljen… amikor a legtöbb a dolog, akkor jól jön ez még, de az élet nem kívánságműsor. Szabi hozott nekem egy rakat gyógyszert, így ezekkel vidáman – na jó – elégséges tempóban (értsd: mint akin átment az úthenger) tettem a dolgom.

Hát így történt… azóta eltelt néhány nap, tegnap már nem voltam lázas, csak fulladozom még. Mindenkinek nagyon köszönöm a jókívánságokat – ideértek, nem kérdés!  A picik 5 naposak, csodaszép neveket kaptak és csendesen szuszognak a mama mellett a boxban. Nagyon nyugis kis csapat egyelőre, alig várom, hogy kinyissák a szemüket és kicsit jobban meg lehessen ismerni őket.

Lora végtelenül jó anyuka

Vigyázzatok magatokra és legyetek velünk, kísérjétek figyelemmel az apróságok mindennapjait – ami néha nem is mindennapi. Sőt. . 😀

Ölelésem,

Virág

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük