Interjú a Nordic Verden cicák gazdijaival – 8. rész – Molly 0

Viki, Tibi és a szépséges Molly

Kedves Viki!

Örülök neki, hogy elfogadtad a felkérésemet, és interjút készíthetek Veled.  Mindig megható látni, ha cica és gazdi az első pillanatban egymásra találnak, azt hiszem nem is kérdés, hogy Vala, aki egy tündér-bűbáj, csupa nyugalom és jóság kiscica volt, és aki a Molly nevet kapta tőled – neked rendeltetett.  Így nagyon örülök, hogy Molly boldog cicaéletét éli Veletek azóta is.

Kicsit meséltek magadról és arról, hogy volt-e már cicád?

Olyan családból jöttem, ahol mindig az életünk részei voltak a háziállatok. Mindig voltak cicáink (egyszerre akár 8 is), mindig volt kutyánk és papagájunk. Szerencsére a kertes házunkban mindig volt hely bőven az állatoknak. Olyan élményekben volt részem gyerekként, amiket sokan nem élnek át. Egyik télen kettő párnapos kiscicát berakott valaki a kapunkon belülre az udvarra. Tanácstalanok voltunk, hogy mit tegyünk, sajnáltuk őket. Elhatároztuk, hogy felneveljük őket mi magunk. Eleinte szemcseppentővel és injekciós tubussal adtunk nekik tejet, mert annyira picikék voltak. Aztán később Anyukámnak sikerült vennie speciális tápszert és cicacumit. Szenzációs élmény volt cumisüvegből etetni a két kicsit, bűbájosak voltak, ahogyan a két kis lábukkal átölelték a cumisüveget és ahogy a kis háromszög fülük járt előre-hátra evés közben. Irtó édesek voltak, amikor evés közben kidudorodott a pocakjuk, és amikor befejezték úgy dőltek el, mint a liszteszsák. Mivel mi neveltük fel a két cicát, és az egyiket, Rudit, meg is tartottuk, nagyon ragaszkodók voltak. Úgy tekintettek ránk, mint a szüleikre, anyáikra. Állandóan jöttek utánunk, dörgölőztek, „gyúrtak”, ahol csak értek és állandóan nyalogattak. Különleges érzés volt, és azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor már nem tudtam elképzelni az életemet cica nélkül.

Miért a norvég erdeire esett a választásod?

Régi vágyam volt, hogy egyszer majd lesz egy szép, hosszúszőrű cicám. Azt nem tudtam, hogy mikor, csak azt tudtam, hogy egyszer biztosan lesz. Nagyon szeretem a nagymacskákat, ezért evidens volt, hogy egy jó nagy cicát szeretnék majd. Régebben nem ismertem annyira a hosszúszőrű cicákat, csak a Maine Coont, ami tetszett is meg nem is. Ők is nagyon szépek, de valahogy sosem éreztem azt, hogy annyira megragadott volna a külsejük és a természetük. A norvég erdeire úgy esett a választásom, hogy tavaly ősszel a lakásunk előtt reggelente mindig ott volt egy nagyon aranyos, felnőtt, hosszú szőrű, cirmos cica, aki nagyon nyugodt és hízelkedős volt. Néha beengedtük, simogattuk. Akkor éreztem úgy igazán, hogy most jött el az ideje annak, hogy nekem is legyen egy hasonló cicám. Persze ez nem volt olyan egyszerű. A férjem, velem ellentétben, olyan családból jött, ahol az állatokat kizárólag kint tartották. És ő mindig azt is vallotta, hogy egy cicának a kertben van a helye. Nem is örült ennél fogva annak az ötletemnek, hogy vegyünk egy cicát, sok harcot megvívtam vele. Ugyanakkor láttam rajta, hogy neki is tetszik az ajtónk előtt kuporgó szépség, és ő volt az, aki azt mondta, hogy nézzük meg az interneten kíváncsiságból, hogy milyen hosszú szőrű cicafajták vannak. Akkor láttam én is először a norvég erdei macskát, ami már egy darab Google fotó alapján megragadott. Gyönyörű állatok. Nagyon formásak, arányosak, kedves a pofijuk, és ami nekem a legjobban tetszett, hogy igazi háromszög fejük van, szemben pl. a Maine Coonnal és a szibériai macskával. Mivel a férjemnek is egyből ez a fajta cica tetszett meg, tudtam, hogy félig-meddig nyert ügyem van, hamarosan nekünk is lesz egy ilyen szépségünk. 🙂


Hogy találtál ránk, miért minket választottál?

Magyarországon nem sok norvég erdei macskatenyészet van, de az összes tenyésztőt felhívtam, megnéztem a honlapjukat. Te voltál a legkedvesebb, legsegítőkészebb az összes közül. A többi tenyésztőnél úgy éreztem, hogy én érezzem magam megtisztelve, hogy ők szóba állnak velem. Elég udvariatlanok voltak és túlzásnak éreztem, hogy kvázi versenyeztetik a leendő gazdijelölteket és a tudomásomra adták, hogy majd ők döntik el, hogy kellően szimpatikus vagyok-e a nekik ahhoz, hogy nekem adják oda a cicát. Ennyi nekem elég volt ahhoz, hogy tovább álljak. Persze teljesen természetes, hogy a legjobbat akarják a cicáiknak, hiszen mindegyikhez kötődnek, gondoskodnak róluk, prémium ételekkel etetik őket, sokat foglalkoznak velük. Viszont a versenyeztetés és az, hogy alig vesznek emberszámba, enyhén szólva túlzás. Nálatok viszont éppen az ellenkezőjével találkoztam. Te kezdettől fogva közvetlen voltál, kedves, és már az első telefonbeszélgetésünk alkalmával is nagyon sok információt megosztottál velem. Aztán Facebook-on az összes kérdésemre készséggel válaszoltál, pedig voltak köztük biztosan picit viccesek is, de semmilyen negatív megnyilvánulásod nem volt. Rengeteg képet kaptam Tőled meg videókat és nagyon részletesen elmesélted, hogy milyen is a természetük a még szabad cicáknak, hogy könnyebb legyen a választás. Mindig azt tartottad szem előtt, hogy a cicához való gazdit találj. És ez egy nagyon jó hozzáállás. És, ami a legfontosabb, mindig őszinte voltál velem. Aztán, amikor elmentünk hozzátok megnézni a cicákat, teljesen lenyűgözött a környezet, ahol tartjátok őket. Amellett, hogy rengeteg szeretetet kapnak Tőletek, igazi, norvég cicákhoz méltó környezetben vannak. Gyönyörű kifutójuk van a kertben, a házban kényelmesebbnél kényelmesebb fekhelyek, sok-sok játék, kaparófa bútor biztosítja számukra a jólétet. Na meg persze a levegő is egészen más felétek, nem úgy, mint a belvárosban. Nekem ezek a tényezők nagyon szimpatikusak voltak. A honlapodon is rengeteg hasznos információt találni, lehet böngészni a tenyészcicák, az aktuális alom/almok és a korábbi almok képei között, és amit itt kiemelnék, az a blogod. Amikor volt egy kis szabadidőm, mindig azt olvastam. Nagyon hasznosnak éreztem, mert még a cicavásárlás előtt bepillantást nyerhettem abba, hogy milyen is lehet együtt élni egy norvég erdeivel. Hogyan indul egy nap és hogyan zárul (ha persze lezárul és hagynak aludni is egy kicsit 🙂 ). Nagyon tetszett az az írásod, amiben a carbonara spagetti elkészítéséről meséltél. Emlékszem, éppen a héven ültem és jókat nevettem, hogy ahhoz képest, hogy egy mennyire egyszerű ételről beszélünk, norvég erdeikkel körülvéve magadat annyira nem is könnyű elkészíteni ezt a finomságot. Ezeket a blogokat egyébként a mai napig olvasom, mindig találok bennük hasznos információt. A leendő gazdiknak mindenképpen ajánlom ezek böngészését. 🙂


Hogy választottad ki Mollyt, és miért őt?

Amikor felkerestelek, három cica volt még szabad, Vala (vagyis Molly), Janet és Daniel. Mivel én kislánycicát szerettem volna, már csak Molly és Janet közül tudtam választani. Nagyon sok képet és videót kaptam Tőled a cicákról és alapos személyiség jellemzést. Mollyka kezdettől fogva végtelenül bájosnak tűnt, sugárzott belőle az ártatlanság, a nyugodtság, higgadtság, kedvesség. Én pedig egy nyugodt, bújós, ugyanakkor azért kicsit játékos cicára vágytam. Na meg az a vörös foltocska a feje tetején… imádom. Janet is nagyon szép cica, de vele kapcsolatban nem éreztem azt, hogy na, ő az én cicám. Aztán kiderült, hogy lehetséges, hogy Janet tenyésztőhöz fog kerülni. Viszont volt egy hatalmas probléma. Volt előttünk egy gazdijelölt, akinek választási elsőbbsége volt. Daniel és Molly közül választhatott. Na, akkor és ott megijedtem. Féltem nagyon, hogy Mollykát „elveszítem”, elviszik az orrom elől. Ettől függetlenül viszont elmentünk és megnéztük a cicákat egy őszi szombat délután. Akkor találkoztam először norvég cicákkal és az én imádott Mollymmal. Egyből beleszerettem, a bennem korábban kialakult képet teljesen felülmúlta ez a cica, hatványozottabban éreztem belőle a bűbájt, az ártatlanságot, a nyugodtságot és a kedvességet. Igaz, sokat nem foglalkozott velem, inkább a meseszép apukájához, Jamie-hez bújt be az igluba, amikor nagy nehezen sikerült őt felébresztened. De tudtam azt, hogy még pici és biztosan most van itt neki a szundi ideje, és nem egész nap álommanó. Mivel a tudatalattink elalvás előtt nagyon aktív, ezért amikor már álomra hajtotta Molly a buksiját, halkan elmondtam neki, hogy én mennyire szeretném, ha őt vihetném haza, ezért kérem őt, hogy másnap, amikor jönnek az elsőbbséget élvező gazdijelöltek, ő tűnjön unalmasnak, ne legyen aktív, aludjon, vonuljon el, ne is lássák. Emlékszem, nagyon izgatott 24 órának néztem elébe. Már alig vártam, hogy felhívj. Aztán már nem bírtam tovább és írtam neked, hogy Danielt vagy Mollyt választották-e a gazdik. Leírhatatlan érzés volt, amikor közölted, hogy Mollyka az enyém. És mint kiderült, tényleg játszotta az unalmast és alukált, ezért az aktívabb és játékosabb Daniel nyerte el a gazdik szívét. De úgy gondolom, így mind a két cica a legmegfelelőbb gazdihoz került, cica és gazdi egymásra talált. 🙂


Mesélsz Róla? Milyen volt az első találkozás? Hogy teltek az első napok? Mennyire sikerült összehangolódnotok a mindennapokban?

Tavaly november 24-én vittem őt haza. Emlékszem, nagyon izgatott voltam. Kétségeim voltak, hogy mindent megvettem-e, ami kell, minden tetszeni fog-e neki, milyen lesz majd, amikor hazaérünk, hogyan fogja megszokni az új környezetét és minket, nem lesz-e depressziós, stb. Aztán legnagyobb meglepetésemre, amikor kiengedtem őt a cicahordozóból, eleinte csak szaglászott, de aztán állandóan odajött hozzám simogatásra, odadörgölőzött hozzám, követett mindenhová. Egyből felugrott közénk az ágyba, ha felkeltem valami miatt, ő jött utánam, egy pillanatra sem hagyott magamra. Nagyon különleges volt megtapasztalni, hogy milyen érzés, amikor egy pihe-puha kis gombolyag ott van mellettünk az ágyban és milyen, amikor a mellkasomon vagy a hátamon alszik. Nagyon jó érzés volt, hogy úgymond kiválasztott magának. Rengeteg szeretetet tud adni. A férjem épp akkor volt beteg, de hamar kilábalt belőle, mert Mollyka jó hatással volt rá. Az első napok pont hétvégére estek, így reggelente együtt néztük a meséket a tévében, különösen a Kungfu Panda és a Mancsőrjárat kötötte le, de később a National Geographic Channel műsorait is figyelmesen hallgatta. Talán az elején az volt nehézkes, hogy nem tisztogatta meg magát teljesen, gondolom hozzászokott ahhoz, hogy az anyukája gondoskodott róla, így mindig tartottunk otthon törlőkendőt és sokszor kellett őt mosdatni az éjszaka közepén. De például az almot kezdettől fogva tudta használni. Az összehangolódás két nap alatt megtörtént, ennyi idő kellett neki ahhoz, hogy teljesen otthon érezze magát nálunk. Arra kellett nagyon odafigyelni, hogy a bejárati ajtó ne maradjon nyitva és hazajövet is figyeljünk oda, hogy nincs-e az ajtóban. Rosszat nem tudok rá mondani, egy igazán jól nevelt cicát kaptunk Tőletek.

 

Milyen jellem Molly? Miben másabb, mint az eddigi cicáid?

Ő egy végtelen jótét lélek. Mindenfajta agresszivitás távol áll tőle. Nagyon kiegyensúlyozott. Nem nyávog, csak jellegzetesen nyüszög/makog. Jó cica. Csak annyit rosszalkodik, amennyit bármelyik másik cica. Szeret apportírozni, de maximum négyszer hozza vissza a játékát, mert hamar elfárad. Amikor hazaérek, megnyalogatja a lábamat, ráfekszik a lábfejemre vagy átkarolja egy pillanatra a bokámat. Aztán örömében elszalad a kaparófájáig, rám néz, felpúposítja magát, kitágulnak a pupillái és az azt jelenti, hogy itt az ideje a bújócskának és az ijesztgetésnek. Imád bújócskázni, nagyon szereti, amikor elbújok, néha kikukucskálok, hogy tudja, merre talál, akkor már készül a támadásra, majd amikor odaszalad hozzám, én váratlanul megijesztem, ő pedig hátraarc és úgy szedi a lábait, mint Tom a Tom és Jerryben, amikor valamitől nagyon megijed. Amikor olyan, mintha kerekekből állnának a lábacskái és csak gurul-gurul biztonságos helyre. Sokszor szokott hívni játékra, ami azt jelenti, hogy addig nyüszög a fürdőszobában vagy másik helyiségben, ameddig azt nem mondom neki, hogy „hasusu”. Amint elhangzik a vezényszó, máris el kezd futkorászni és lesben vár, hogy támadni tudjon. Eleinte sok játékot vettem neki, a legtöbbet teljesen feleslegesen. A legjobban a pet palack kupakját szereti, az üvegre rakható akasztós műanyag tappancsot, a hajgumit, és mindent, ami kicsi és tudja hurcolni magával. Nagyon szeret dobozokba bújni. Vettem neki egy kényelmes iglut, de nem szerette, előbb alszik el egy Lidl tejes kartondobozban, minthogy bebújjon az iglujába. Amikor nincs nagy meleg, velünk alszik az ágyban, de van, hogy csak éjszaka feljön egy kicsit pihenni, aztán felmegy a kaparófájára. Fésülgetni alig kell, nagyon szép, fényes és puha a bundája. Olyan, mint egy plüsscica. Volt, amikor nehéz napom volt, sírtam valami miatt és ő nyugtalan lett, többször is odajött hozzám, hogy simogassam meg, próbált megnyugtatni. Olyan is volt, hogy elkaptam egy csúnya vírust és hánytam többször is, ő pedig kaparta a fürdőszoba ajtót, be akart jönni hozzám, aztán, amikor kijöttem, odajött hozzám egy kis simogatásra. Szerintem érzi, hogy valami nem stimmel a mamijával, és próbál segíteni. Nagyon érdekes természete van. Olyan, mint egy kutya. Az pedig nem igaz, hogy a cicák csak azért hízelegnek, hogy kapjanak enni. Én szoktam enni adni neki, mert én megyek el otthonról leghamarabb és én érek haza leghamarabb, ennek ellenére sokszor a férjem lábához fekszik, ő hozzá bújik, az ő társaságát keresi. A férjem is sokat foglalkozik vele, felkapja a nyaka köré úgy, mint egy sálat, sétálgat vele a lakásban, dobálja neki a kisegeret/kupakot. És a cica érzi a szeretetet. Nem önző természet. Sőt, nekem kifejezetten tetszik, hogy megosztja a szeretetét köztem és a férjem között. Így bennünk sem alakul ki rossz érzés, hogy miért egyikünkhöz vagy másikunkhoz vonzódik jobban. Én mindig azt mondom, hogy egyformán szeret mindkettőnket. Egy szó, mint száz, a legkülönlegesebb cica, akivel találkoztam. 🙂


V
an valamilyen vicces vagy kedves történeted Mollyról, amit szívesen megosztanál velünk?

Molly imád játszani

Rengeteg vicces és kedves történetem van Mollyról, nagyon nehéz egyet kiemelni. Édes, kis szokásai vannak. A hétvégén például vettem neki egy plüss kisegeret és adtam neki egy üres kartondobozt. Mondanom sem kell, hogy mennyire örült a kisegérnek, pofozgatta, szaladt utána, odahozta nekem főzés közben, hogy dobjam el neki. Amikor lefeküdtem egy kicsit az ágyra megnézni a sorozatomat, felhozta nekem az egeret az ágyba, hogy dobáljam még egy kicsit, aztán gondolta, elszórakoztatja magát, és fogta az egeret, beletette a dobozba és ráhajtotta a doboz fedelét. Nagyon tetszhetett neki, hogy az egér bekerült a dobozba és addig-addig piszkálta a dobozt, ameddig ki nem nyitotta. Akkor kivette az egeret, megint felhozta nekem az ágyba, én megint eldobtam neki, ő pedig megint betette a kartondobozba, ismét ráhajtotta a fedelét és addig ügyeskedett, amíg ki nem vette belőle az egeret. És ezt még órákig eljátszotta.

Más az éltetetek most, hogy Molly veletek él? Milyen az élet egy norvég erdeivel?

Teljesen más. Mollyka sok mosolyt csal az arcunkra, teljes mértékben családtag. Több mint egy cica. Amikor elutazunk valahová és távol vagyunk tőle, hiányzik, beszélgetünk róla, képeket kérek meg videókat. Legutóbb, amikor elutaztunk nyaralni, elvittem őt otthonról előtte való 2 nappal és annyira furcsa volt két napig, hogy nem volt otthon, üres volt a kaparófája, érintetlenek voltak a játékai. Éjjel többször is felébredtem, nem tudtam hirtelen, hogy hol van, hiányoztak a kis léptei, az ugrálásai, szaladozásai, a zörgései az éjszaka közepén és az, hogy benyúl a takaró alá és játszik a lábujjunkkal. Teljesen hozzánk nőtt. Már minden rutinszerűvé vált, pontosan tudom, mit szeret, mit kell neki venni, mire van szüksége. De azt gondolom, leginkább a figyelmet igényli és a törődést. Mert, ha azt nem kapja meg, akkor egy igazi rosszcsont. Mindenhová felugrik, mindent lever. Ebből szoktam tudni, hogy egy picit elhanyagolva érzi magát. Ilyenkor befejezem azt, amit éppen csinálok, „hasusuzunk”, felkapom az ölembe, sétálunk, apportírozunk. Már nagyon jól kiismertük egymást. Amikor kisebb volt, éjszakánként többször felkeltett bennünket, de most már nagyjából átalussza az éjszakát. Azt gondolom, teljesen hozzászokott már a bioritmusunkhoz. Mivel alapvetően egy nyugodt cica, nem kell féltenem a törékeny tárgyakat, nem mászik fel túl magasra, mert az ablak és az onnan nyíló kert, más cicák és persze madárkák látványa sokkal jobban érdekli őt. Órákon keresztül képes ülni az ablakban, lesi a rigókat meg a galambokat és beszél hozzájuk. Aztán, amikor megunta, odajön hozzánk játszani, majd amikor elfáradt, lefekszik, és pár órát alszik. Pontban este 9 órakor viszont eljön az ő ideje, 10-fél 11-ig aktívan játszik, bújócskára hív.
Összességében elmondhatom, hogy a lehető legjobb választás volt Mollyka. A legelragadóbb cicafajtát és az ország legjobb norvég erdei macska tenyészetét sikerült megtalálnunk, és az biztos, hogyha egyszer esetleg társat szeretnénk Mollyka mellé, ismét Titeket fogunk választani. 🙂


Nagyon szépen köszönöm, hogy időt fordítottál az interjúra, és azt is, hogy Molly ilyen nagy szeretetben és vidámságban él nálatok, ennyi törődést és figyelmet kap. Kíváncsi leszek, hogy tetszik majd neki az új, családi házas élet, amikor elköltöztök. Kívánok Nektek sok tartalmas és boldog együtt töltött évet!

Ölelés,
Virág

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.