Ilyen volt 2018 és Helló 2019!

Ahogy azt már megszokhattátok, év elején elvonulunk valahová kettesben, és értékeljük az elmúlt évet, illetve megtervezzük az előttünk állót. Majdnem így történt most is, azt leszámítva, hogy nem ketten, hanem végül négyen vágtunk neki az útnak. Útitársaink természetesen négylábúak voltak. Elhatároztuk, hogy ahová lehet, Milot visszük magunkkal és inspirációnak egy cicát is (ha már a macskákkal kapcsolatos a tervezésünk), így már eleve úgy kezdtünk neki a szállás keresésnek, hogy állatokkal is beengedjenek minket, sőt, ha lehet jól is érezzék magukat és ne zavarjanak senkit. Fel is dobtuk a kérdést a Facebook oldalunkon, ha valakinek állatokkal kipróbált szálláshelye van, ne tartsa magában. Kaptunk kedves ajánlásokat, de a legellenállhatatlanabb mégiscsak az volt, amikor egy kedves pár, akiknél két általunk tenyésztett norvég erdei szépség él, felajánlották, hogy látogassunk el oda, ahol Ők élnek és dolgoznak. Kutyabarát-macskabarát és mindent tud, amire nekünk ilyenkor szükségünk van. Nagyon örültünk, mert bár jártunk már ezen a helyen jó régen, nem gondoltuk, hogy beengednek állatokat, viszont arra emlékeztünk, hogy remek hely volt, és nagyon jól éreztük ott magunkat. Így aztán a hely megvolt, gyorsan kitaláltuk a napokat és már csak várakozni kellett, hogy elteljen addig az idő. Az idő múlásában persze segítségünkre volt a Kelta alom három tündéri aprósága, akik egy kis csibészség miatt nem mennek a szomszédba. 😀

Édes kis Kelták

Amikor a macskákkal foglalkozni kezdtünk, már az elején elhatároztuk, hogy nagyon pontos adminisztráció mellett fogjuk ezt tenni, mert kíváncsiak voltunk rá, hogy egy ilyen hivatás-munka-vállalkozás-költséges hobby (megfelelő rész aláhúzandó) meg tud-e térülni, s ha igen, mennyi idő alatt, egyáltalán milyen utat-görbét ír le egy ilyen kiadás-bevétel mérleg az évek szintjén. Nyilván ez nagyon sok mindentől függ, akárcsak a gyereknevelés, azt is ki lehet hozni kevesebből és többől, jól és rosszul de azt biztos, hogy olcsón, na azt nem. A négylábúakkal sincs ez másként. Az biztos volt, hogy nem engedünk a következőkből:

  • a norvég erdei macskáink a lehető legjobb ennivalót kapják
  • az egészségük az elsődleges szempont (ide tartoznak a szűrések, az egészségvédelem, a lehető legjobb oltások használata és így tovább, nem utolsó sorban a legjobb állatorvosok)
  • legyen elég életterük, helyük és tudjanak bármikor a szabad levegőn lenni
  • elegendő időt tudjunk velük tölteni, tenyészállatként is nyugodt és boldog életük legyen

És persze még egy sor fontos dolog van, de ezek mentén már felvázolható, mi mindenre van szükség egy tenyészetben ahhoz , hogy a fentieket tartani lehessen. És persze egy csomó dolog folyamatos fejlesztést igényel a létszám növekedésével. Sokminden változik, a saját életünk is, rengeteg dologhoz kell alkalmazkodni, döntéseket hozni és viselni a következményeit. Ezek sokszor nem könnyű kérdések, de talán mindig az a legnehezebb, hogy nagyon sok olyan dolog van, amit nem lehet előre tudni, amivel nem tervez az ember, vagy másként tervezi – hiszen állatokról beszélünk. Mindezek ellenére nekünk mégis fontos, hogy világosan lássunk és legyenek előttünk számok és tervek. Minden tervezés alapja pedig az előző év értékelése.

Azzal, hogy én már főállású tenyésztő lettem, mégtöbb megbeszélni való volt, így úgy döntöttünk, hogy a szokásos két éjszaka helyett most hármat leszünk távol. Eltávolodni azért fontos, mert itthon képtelenség lenne ennyit koncentráltan ezzel foglalkozni (csak most, amióta ezt a bejegyzést írom négyszer keltem fel különböző dolgok miatt és kalandoztak el a gondolataim). Fontos nekünk, hogy a hely szép legyen, tiszta, kényelmes-tágas, és ne kelljen enni-innivalóról nekünk gondoskodni – tehát egy inspiráló környezetben legyünk, ahol nem kell foglalkozni az amúgy szokásos napi teendőkkel mint főzés, takarítás, állatok ellátása és társaik.

Olyan szépen elterveztem, hogy előző este már összekészítek mindent, amit lehet, és minden szinten tervezetten és szervezetten vágunk neki az útnak, útközben sétálunk egyet a Balaton parton, talán egy finom ebédet is bekapunk és így tovább. Hát… ja. Majdnem.

Az előző napom elég durvára sikerült – korai kelés, állatok ellátása, reggel norvég óra (eddig még remek), utána pedig a százhuszonakárhányadik elkeseredett kísérlet arra, hogy végre ki tudjak lépni a … (sípszó) minisztériumból végre. Esküszöm, Ti ilyet még nem láttatok, hogy milyen nehéz megszabadulni egy ilyen munkahelytől, és hány-meg hány helyen kell aláírást gyűjteni hozzá (írok erről majd ezek után, derüljetek rajta – nekem nem sikerült). Szóval délutánig (különös szerencsék folytán) sikerült a maradék pontokat abszolválnom a város különböző területein és leadnom a sétáló lapomat a minisztériumban. Legszívesebben ott helyben pezsgőt bontottam volna, de még egyszer vissza kell mennem a munkaügyi papírjaimért, amik valami ok folytán csak két-három hét alatt készülnek majd el. Szóval majd utána jöhet a pezsgő. (Amikor a versenyszférából léptem ki mindehhez néhány óra kellett csak.) Hazarohantam és azonnal – étlen és szomjan – fogtam a kutyákat, hogy még sötétedés előtt tudjak velük sétálni. Jókedvük volt, de Miló nagydolog produkciója nem tetszett, így úgy döntöttem, hogy elviszem doktorhoz, nehogy az utazás alatt legyen valami baj. Ehhez meg kellett várnom Szabit, hogy hazahozza azt a kocsit, amibe befér Milo is, addig nekiláttam néhány dolognak. Kénytelenek vagyunk két kocsit tartani, egy nagyobbat az örökös építkezések és az állatok hordozása miatt és egy kisebbet a rövidebb vagy kevesebb cuccokkal való rohangáláshoz. Így az általam Zöld Autónak hívott Opelbe pattantunk (az én autóm pedig Felhő, mert felhőkék színe van). Sokat vártunk, több mint egy órát – előtte Pankát leraktuk az edzőteremnél, mondván mire végez tutira ott vagyunk, a hó szakadt, az utak vacakok voltak. Negyed kilenc felé végeztünk, Milo kapott egy receptet, ha gond lenne, és diétáznia kellett. Amúgy a kutyák nyersen esznek, de most főtt hús, húsleves, főtt répa és főtt rizs lett Milonak előirányozva. Így aztán mikor hazaértünk nekiláttam az elkövetkezendő 4 nap kajáját összeállítani neki, vagyis felraktam egy húslevest, amibe belefőztem 4 kiló csirkemellet, némi kacsaaprólékot és és pár egész csirkecombot. Szép adag lett, gondolhatjátok… 😀 Mellé készítettem egy fél kínai hadsereg ellátásához elegendő főtt rizst.
Milo így már este diétás kaját kapott. Szabi mindeközben dolgozott, mert hát ha két nap szabadságra el akar menni, akkor ugye az a minimum, hogy próbálja meg már előre valahogy elintézni annak a két napnak a teendőjét. Próbálta. Jóval éjfél utánig és én is tettem a szokásos esti teendőket – így aztán úgy feküdtünk le mindketten hulla fáradtan hajnal felé, hogy a másnapi induláshoz Milo főtt kajáján kívül semmi nem volt meg. Innét szép nyerni…

Másnap felkeltem és a szokásos teendők után megkezdtem a pakolást. Nem szeretek az utolsó pillanatban pakolni, mert fejetlenség az eredménye, és rosszabb esetben felét otthon hagyod annak ami kell, rossz esetben meg sokkal több mindent pakolsz össze. Ez történt most velem, fejvesztve rohantam konyhától előszobáig és emeletről-fel-le próbáltam kitalálni mit nem raktam még el. Tálakba porcióztam Miló kajáit – durva mennyiség lett – és különböző halmokat helyeztem el a lakás különböző pontjain, amiket majd mindenképpen el kell rakni. Szabi eközben szabadságon volt, ami azt jelenti, hogy ült a gép előtt és dolgozott és telefonált majd megint dolgozott és megint telefonált. Gondoltam a következő csörgésnél felveszem én – utána garantáltan nem hívja többet senki – de aztán inkább elmentem a kutyákkal egy erdei sétára. Szerencsére. Csodálatos idő volt, hideg, de szikrázott a nap a havon, az ég kék volt és minden derűs és nyugodt. Már az sem zavart, hogy réges-régen úton akartam lenni, hogy a tervezésre szánt időnk fogy, hogy későn fogunk odaérni, fáradtan… mert olyan szép volt minden és olyan boldogok voltak a kutyák, hogy nem is számított semmi. Hálistennek Milo tökéletes végterméket produkált útközben de mivel a sok kiló főtt cucc már várta a porciózást, így be kellett érnie azzal.

Így élünk mi…

Mire hazaértünk Szabi is felállt a gép mellől és elkezdte bepakolni a töméntelen mennyiségű cuccot. Azzal, hogy állatokkal utazunk (no meg a fejvesztett pakolásommal) a csomagok száma végeláthatatlanná nő. Szabi meg is jegyezte az x-edik forduló után, hogy minden normális ember egy kis táskával utazik, mi meg kb úgy, mint ha valami komédia főszereplői lennénk. Hát ez van. Sajnos igazat kell adnom neki. 😀 Még ki akartam takarítani a házat teljesen indulás előtt, de erre már végképp nem maradt idő. Bezsúfoltuk Milot hátra, beültem Joannával előre és indulás. Johinak nem volt ínyére az ölemben való utazás, így bekerült a boxba. Ott nagyon szépen elvolt, nem volt vele semmi gond, pedig ilyen hosszú útra még soha nem ment. Milo már gyakorlott utazó, csak néha nézett fel. Jó késő délután értünk oda, neeem, nem a balatoni séta miatt, neeem, nem az ebédelés miatt (mondjuk ott jutott eszembe, hogy nem is ettünk még aznap szinte semmit). Milo nagyon izgatott volt, hogy hová érkeztünk és egyből fel akart fedezni mindent, de még be kellett jelentkeznünk átvenni a kulcsot és a hatalmas birtokon megtalálni a szállást – közben persze már sötét lett.

Hogy értsétek, írok kicsit a helyről. A Bikali Élménybirtok hatalmas területen fekszik és sok-sok részből áll. Van egy szépséges kastély – aminek az építését Puchner Antal Szaniszló báró kezdte meg az 1940-es évek végén. Legutóbb mi ebben a kastélyban szálltunk meg – tudni kell, hogy én imádom a kastélyokat. De nem “csak” egy kastély van itt, hanem egy egész fantasztikus és mesebeli középkori birodalom, palotával, udvarházakkal, középkori falu és város, tó, állatsimogató, vendégházak, lovarda, sport centrum, kinti-benti medencék, wellness, szabadtéri színpad és rengeteg program felnőtteknek-gyerekeknek. Ha egy tapodtad sem mozdulsz a birtokról, akkor sem fogsz napokig unatkozni. Különleges hangulata van az egész birtoknak, gyerekkel különösen ajánlom. De anélkül is. Külön figyeltek arra, hogy azok, akik gyerek nélkül érkeznek, nyugodtan tudjanak gyerekmentes övezetben étkezni, külön wellnessezhetnek, vannak felnőtteknek való előadások, műsorok.

A mi szállásunk a középkori város egyik házában volt. Egy kis hangulatos előkert fogadott minket, már az nagyon tetszett. A berendezés középkori hangulatot idézett. Egy remek nappali kandallóval, két kényelmes és szép szoba (csak egyre volt szükségünk) egy szuper zuhanyzós fürdő alkotta a munkahelyünket e néhány napra. Szabi még fordult párat a dimbes-dombos, kacskaringós középkori macskaköves utcákon a cuccokkal az autótól, én megy igyekeztem helyet találni a dolgoknak, meg enni-inni adni az állatoknak. Joanna nagyon édes volt, egyből megnézett mindent, mindenhová felugrott és kiválasztotta a legjobb helyeket magának. Milo továbbra is izgatott volt, így a pakolás után kivittük a ház mögötti középkori kapun át megközelíthető hatalmas térre, ahol jókat szaladgált. Már nagyon éhesek voltunk, így úgy döntöttünk, irány a vacsora. A vacsoránk a palotában volt, saját foglalt asztallal és mindenféle finomsággal. Tényleg nagyon ízletesek voltak az ételek és finomak a borok. Nos, ezek után már tényleg nem volt nagyon érkezésünk nekiállni dolgozni… én kivittem mégegyszer Milot, aztán zuhanyzás, beszélgetés, olvasgatás – és alvás.

 

Johi azért kereste a többieket, soha nem volt még egyedül, de így is végtelenül nyugodt volt és kedves, csak hajnal felé annyira bújt hozzám, hogy nem lehetett tőle aludni. Így aztán reggel hatkor már Miloval rohangáltunk kint a korom sötétben egy órát. Reggelizni a kastélyba mentünk, szintén nagyon finom volt minden, minden dolgozó kedves-barátságos-figyelmes. A reggeli után tényleg neki kellett állni dolgozni, ha már az előtte lévő délután elvesztegettük. Szerencsére jól haladtunk, hiszen nagyon pontos nyilvántartást vezetünk mindenről, így csak összesíteni kellett a tételeket, ki kellett ezekkel tölteni a tény és terv sorokat a táblázatokban, átírni néhány dolgot – néhány óra alatt már jól látszott a tavaly évi munkánk eredménye. Mindig meghatározunk egy minimum és egy maximum értéket. Tavalyelőtt a maximumon teljesítettünk, tavaly már sajnos nem – de ez kevéssé múlt rajtunk. Nehéz előre kitalálni, hány alom lesz, abban hány cica és így tovább. Mit sikerül megcsinálni a beruházásokból, mit nem… Összességében azt hiszem pozitív a mérlegünk, hiszen a vállalkozásunk így évek után a tavalyi hét számjegyű mínuszokból pluszba fordult.
Délben egy jó kis sétát tettünk a birtokon, megnéztük az állatokat, benéztünk a vasorrú banya házába és így tovább, Milo megijedt a hattyúktól – az idő is csodás volt.

Délután folytattuk a munkát, amit egy nagyon kedves momentum szakított félbe, meglátogattuk Rose-t és Leót – és persze a gazdijaikat, Mirjamot és Márkot -, akik minket erre a csodás helyre invitáltak, ahol ők nap mint nap dolgoznak azon, hogy a vendégek jól érezzék itt magukat. Közel laknak a birtokhoz nagyon, így gyalog mentünk. Joanna a házikóban maradt, Milo velünk jött és addig az udvaron volt, amíg mi bent gyönyörködtünk a szépséges norvég erdeikben. Persze sok képet kapunk róluk, de mégis mindig nagyon más a tőlünk kiscica korban elkerült szépségeket élőben újra látni. Hatalmasat nőttek, egyszerűen csodálatosak, fenségesek, és annyira látszik, hogy milyen fantasztikus nyugodt, kiegyensúlyozott és vidám életük van. Leonak nagyon tetszett Milo, alig akart bejönni a kennelből, nagyon érdekelte az udvari vendég. Rose egy igazi hercegnő, szépséges, kedves, vidám. Leo meleg barna tekintetéhez pedig semmi sem fogható, és nagyon okos is. Akkora bundát növesztett, hogy az csuda! Nagyon örültünk a viszontlátásnak és pont jót is tett a fejünknek egy kis szellőztetés, míg visszasétáltunk a “középkorba”. Aznap már csak a szokásos vacsora, esti séta és még munka, alvás volt a program. Másnapra már elkészültünk a feladatok meghatározásával is, így elkezdtünk a honlapról értekezni. Már tavaly eldöntöttük, hogy idén megújítjuk a honlapot, új dizájnt kap – főleg színvilágban lesz más. Ezt kezdtük el átbeszélni, és azóta Szabi nagyrészt már végzett is az átdizájnolással, ha teljesen készen lesz egyből megmutatjuk Nektek is. A nap főként munkával telt.

Kora este elsétáltunk a Palotába az utolsó ottani vacsorára, finom volt és hangulatos, jó, hogy nem nekem kellett bíbelődni vele, hanem csak válogatni, épp mit szeretnék enni. Éjjel Milo többször is felkeltett, ki akart menni, ilyenkor persze Joanna is akar menni, és ha nem viszem nyávog utánam, ami felkelti Szabit…, szóval aki hajnali 3 és 4 között egy félálomban a kezében bozontos macskát tartó hiányos öltözetű nőt látott kint egy kutya után mászkálva, annak nem rémálmai voltak – a jelenség valós volt. 🙂
Másnap a reggelinél megkérdeztem Szabit, mennyire volt elégedett az elmúlt pár nappal minden szempontból? Eléggé egybevágó véleményünk volt:

  • a helyszín tökéletes volt ahhoz, amiért jöttünk, minden kényelmes volt, szép, tiszta, inspiráló, állatbarát, nyugodt. Kicsit sajnáltuk, hogy nem volt időnk a wellness egységeket végiglátogatni, de majd legközelebb
  • az indulásunk – és ezért az egész első napunk – nagyon szervezetlen lett és emiatt aznap nem is haladtunk semmit
  • az állatok jó, hogy jöttek, de sok figyelmet, energiát és időt vontak el
  • mindketten fáradtak voltunk és én az agyrázkódás után sajnos még mindig elég komoly fejfájással küzdöttem, ami rengeteg energiát vett el tőlem, nem voltam elég koncentrált és hatékony
  • mindezek ellenére a fő feladatokat elvégeztük, összességében jól haladtunk, látjuk a jövő évi terveket, a hiányosságokat pedig pótoljuk majd

Reggeli után már csak az összerámolás, kipakolás-séta, kicsekkolás maradt, viszont nem indultunk még haza, mert hivatalosak voltunk egy finom ebédre a meghívóink otthonába. Újra megcsodálhattuk Rose és Leo szépségét és kedvességét és a finom ebéd mellett jót beszélgettünk Mirjammal és Márkkal, akik remélem hamarosan meglátogatnak minket.

Nagyon hálásak vagyunk nekik, hogy meghívásukkal támogatták a munkánkat és hogy ilyen fantasztikus környezetben készülhettünk a jövő évi kihívásokra. Lesz bőven. 🙂

Ha időtök engedi menjetek el és látogassátok meg Bikalon a Puchner Kastélyszállót és Élménybirtokot, nem fogtok csalódni!

Mivel ez a bejegyzés már így is nagyon hosszú, az idei konkrét tervekről majd legközelebb fogok nektek írni.
Köszönjük, hogy követtetek minket az elmúlt évben, hogy olvastatok minket, szerettétek a cicáinkat, velem izgultatok sokszor és nem lehetünk elég hálásak a sok kedvességért, amit tőletek kapunk!

Hajrá 2019! Jó, és izgalmas év elé nézünk, remélhetőleg sok-sok vidám kisebb és nagyobb norvég erdei macska fog minket nap mint nap boldoggá tenni!

Ölelésem Nektek,

Virág

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük