Nayeli első szülése – avagy megérkezett a 2020-as év legnagyobb alma

Kedves Olvasóm!

Még mindig adós vagyok Joanna szüléstörténetével, de egyelőre nem vitt rá a lélek, hogy azzal folytassam az írást. Így ugrunk az időben egy-két évszakot, és íme, itt is vagyunk, december van, Advent, karácsony váró – máshol, kiscica váró – a Nordic Verdenben.

Szó se róla, régen volt ilyen izgalmas a december eleje!
Duplán az volt, hiszen két alom kis norvég erdeit is vártunk. Jennynél csak sejtésünk volt, vajon mikor érkeznek a picik, illetve a pocak méretéből és picik mozgásából lehetett következtetni arra, hogy hol tartunk a folyamatban. Nayelinél teljesen naprakészek voltunk. Az is világos volt, hogy Nayelinek sok kiscicája lesz, és így a szokásos 65 napnál valószínűleg előbb kezd majd el szülni, ezért félő volt, hogy a két szülés teljesen összecsúszik. Ez sem lett volna óriási gond, ha nem lettek volna itt a nyári kicsikből hárman, akik a Covid miatt nem tudtak még elutazni tőlünk, és nem igazán a vemheseknek járó nyugalmas napirendet diktáltak.

Nayeli két nappal a szülés előtt.

Mindegyik szülés fontos nekem, ideges lettem volna, ha valamelyiknél nem tudok jelen lenni. Jenny-nél azért, mert ő nagyon igényli a jelenlétemet, Nayelinél azért, mert neki a első szülése volt, sok picivel, és fogalmam sem volt, hogyan fog viselkedni, mire számítsak. Papírforma szerint – vagyis inkább szerintem  -, Jenny-nek kellett volna előbb szülnie, de nem így történt.

Nayeli percre pontosan egy nappal a szülés előtt

Azt ugye mondanom sem kell, hogy már két napja keltem éjjel óránként, hogy ellenőrizzem a két vemhes anyát. Gondoltam, nem csak a számok miatt, hogy itt is-ott is közeleg az idő, mivel Jenny kedves lett Nayelihez. Normál esetben nem nagyon szereti, és az utolsó időszakban különösen fitogtatta a hierarchiában (vemhessége+kora miatt) betöltött akkori vezető helyét. A nálunk lévő kamasz cicákat különösen nem kedvelte, ez szintén új irányt vett az utolsó napokban. Tehát, ha Jenny mindenkivel kedves, akkor szülni fog nemsokára.

Azért úgy éreztem, legalább Nayelivel lehetett volna kicsi korábban is normális, mert ő meg olyan áldott jó lélek, soha senkire még csak csúnyán sem nézne. Szóval Jenny, aki a legkisebb nőstényünk, rendesen irányította az egész bandát, de mindeközben az emberekkel tündér volt, ahogy mindig. Néha befeküdt a szoba ajtóba, és akkor onnét se ki se be.  Senki. Vagy éppen a kennel kijáró elé, ugyanezen céllal, és elégedetten szemlélte az uralmi helyzete okán kialakult tartózkodó magatartásokat.

Valójában sztem a kávé tartotta csak bennem a lelket, az éjszakázások közepette. Akkor még nem sejtettem, hogy alvásról egy darabig még szó sem lesz

Kivétel volt Sonoran, akit valahogy nem hatott meg ez a dolog, és ha Jenny képen legyintette, akkor nem átallott  mellé hömbölödni (Sony akkori majd 4,3 kilója okán ez a helyes szóhasználat), és kedvesen hozzádugni az orrát, olyan arckifejezéssel, ami világosan tükrözte, hogy: Ja, hát ha hülye vagy, akkor hülye vagy,  de én szeretlek és cseppet sem félek tőled, legyünk barátok. Sony-Sanyi (rosszabb pillanataiban Sándor) már csak ilyen.
A legbékésebb kisoroszlán, akit valaha láttam.

…(Mély sóhaj, továbblép…)

Tetézte a dolgot, hogy ők hárman még velünk voltak és óriási rohangálós játékpartikat tartottak napi sokszor

Nayeli – talán nincs jobb kifejezés – hősiesen elviselte az utolsó heteket, de hogy nem szerette, az biztos. Az a fajta vemhesség volt, ahol láttuk, hogy minden nehéz már neki, folyamatosan nyöszörgött, a hatalmas hasával sehogy nem volt jó feküdni, minden kényelmetlen volt és nehéz.

Szinte az utolsó órákig kijárt a kennelbe, pedig erős mínuszok voltak

Sajnáltam, de nem tudtam segíteni rajta.

Drukkoltam, hogy tartson ki, és elég rendesen fellélegeztem, amikor elérkeztünk a 60. naphoz. Az ezelőtt született cicáknak borzasztó kevés esélyük van az életben maradásra. Nem volt nálunk még koraszülés, hála az égnek, de Nayeli folyamatos nyöszörgése nem volt megnyugtató. Nem tudtam, hogy tényleg csak annak szól, hogy borzasztó kényelmetlen már a nagy pocak és a benne nyüzsgő norvég erdei had, vagy tényleg izgulni kell és nincs jól.
Valójában hiába “csak” óránként keltem éjjel megnézni, jól van-e, sokszor mivel az ágyam mellett aludt, a közbenső időkben is a nyüszögését hallgattam, és kértem mindent, aki égi, hogy mindenképpen tartson ki a 60. napig.
Kitartott.
Onnét meg azon drukkoltam, hogy na még egy nap, na még egy nap. Ez azért fontos, mert mint a gyerekeknél, kb. minden nap, óra számít a picik fejlettsége, életre valósága és súlya szempontjából. Ekkora hasnál fogalmad sincs, mennyi pici lehet, lehet, hogy hat, gyönyörűen fejlett kiscica, ami jól kezelhető, de mi van, ha van benne 9-10 kiscica és abból fele picike, éretlen… Bármi lehet.

Már csak rövid sétákat mertem tenni a kutyákkal az erdőben

Így aztán két éjszaka aligalvás után elég fáradtan arra ébredtem, hogy Nayeli bent fekszik az előkészített boxban, mellette Jenny, Sony és még Jorinde is. Térültem-fordultam, megcsináltam gyorsan néhány szokásos reggeli feladatot, mert elég gyanús volt nekem a szitu.
Amikor végeztem, újra benéztem a boxba, és láttam, hogy itt bizony kezdődik a szülés. Gyorsan kipateroltam a többieket, ami nem volt könnyű, mert Jenny nem nagyon akart mozdulni, és a többiek is érezték, hogy itt valami történés van, de végül sikerült a népes közönséget kitessékelni.
Szabi még ágyban volt, és nem értette mi történik, hogy lehet, hogy az előbb még jövök-megyek, most meg szülés… de ez ilyen.
Így mire én becuccoltam, Szabi meg kicuccolt, tényleg elkezdődött a szülés.

10 perccel az első kiscica érkezése előtt

Nayeli nagyon nyugodt volt, nem akart kijönni a boxból, nem akart kimenni a szobából, tényleg az idegességnek semmi jelét nem mutatta. Szerintem körülbelül fél órát kellett várnom, hogy megszülessen az első apróság. Tökéletesen működött minden.
Nayeli tolt, tolt, tolt, és kint is volt az első kiscica. A lepény bent. Olyan közel volt egymáshoz a pici és az mama, hogy esélytelen volt elrágnia a köldökzsinórt, így Nayeli felállt és forogni kezdett a saját tengelye körül, és az apróság egyszercsak a törölközőn landolt. Nem lehetett könnyű dolga Nayelinek: az első picit nagynak láttam.
És feketének.

Íme az elsőszülött!

Tudtam, hogy esély lehet a fekete foltos tabby-k mellett az egyszínű fekete kiscicákra, és nagyon szerettem volna, hogy legyen. Sokat nem kellett gondolkodnom vajon lesz-e, hiszen egyből az első kicsiből láttam, hogy a szülők hordozzák az egyszínűség génjét, és ez örömmel töltött el. Nagyon kevés minta nélküli apróság születik nálunk, eddig csak Rosinak született néhány ilyen kiscicája, és csak Jaimetől.
Fel voltam készülve, hogy a várhatóan magas létszám miatt a súlyok nem lesznek olyan nagyok, ezért is lepődtem meg a kis norvég erdei tekintélyes méretén.
A újszülött tudta a dolgát, semmi szükség nem volt rám tulajdonképpen, csak figyeltem és dokumentáltam az eseményeket. Az elsőszülött lepénye még bent volt, amikor újra tolófájások jöttek, és alig 20 perccel az első pici után megérkezett a következő baba, ezúttal egy fekete foltos tabby.

Burokban született a második apróság

Szintén nagynak láttam, de emellé még Nayeli hasa is hatalmasnak tűnt, pedig kettő pici már kint volt. Újra pontosan 20 perc telt el, közben az első baba lepénye is meglett, majd érkezett a hármas számú apróság, újra egy fekete.

A harmadik…

Nayeli szuperügyes volt, mindent úgy tett, mintha már ezerszer csinálta volna. Tényleg csoda volt végignézni az egészet! Persze közben Eszternek is rendre megírtam a történéseket, aki nagyon drukkolt, hogy minden rendben menjen, és szóltam Éviéknek, Wind gazdijainak, hogy velem örüljenek, hogy a cicájuk apuka lett.
Itt egy háromnegyed órás pihenő következett a szülésben, ezalatt pont elmesélem most Nektek a szülők, Nayeli és Wind történetét. Dőljetek hátra.

Wind a tavalyi első – Scorpions -alomban született, Hayley és Jaime cicája, aki a Scorpions együttes híres slágere után kapta a Wind of Change nevet. Már kölyökként látható volt, hogy minden kvalitása megvan ahhoz, hogy tenyészállat legyen belőle, viszont mi nem voltunk felkészülve egy újabb kandúr nevelgetésére, így amikor Windet kiválasztották a gazdik (akiknél már élt egy Nordic Verden norvég erdei, Halfdan the Black) megkérdeztük őket, hogy nem tartanák-e a kedvünkért egy alom erejéig ivarosan Windet. Nagyon kedves és készséges család, nagyon állatszeretők, igazi jó emberek, akiből csak úgy sugárzik a szeretet. Igent mondtak, és mi nagyon boldogok voltunk. Persze az egyesség része volt, hogyha Wind zavaró ivaros tulajdonságokat produkálna, akkor lemondunk erről a lehetőségről és ivartalanítjuk őt. Szerencsére nem volt vele semmi gond, és a fedezéshez szükséges mindenféle szűréseket is csodásan tűrte, és csupa negatív eredménnyel büszkén várta az apaságot.

Baby Wind

Úgy terveztük, hogyha már kicsit könnyebb az élet, mert kiköltöztek az első almok, akkor fogjuk Nayelit fedeztetni.
Igen ám, de Nayeli egy ponton nyáron abbahagyta a tüzelést. Ez előfordul, van aki arra az évre be is fejezi az ilyen irányú működését ilyenkor, így izgultunk, hogy hogy lesznek ebből kiscicák?
De hát tenni nem tudsz semmit, vársz…
Egyszer már úgy tűnt mégis tüzelni fog Nayeli, de aztán csak vaklárma volt. Próbáltam el is engedni a dolgot. Lesz ami lesz.
Közben Nayeli svájci tenyésztőjével is egyeztettük a terveinket, aki nagyon örült, mert Wind nagy kedvence volt a Scorpions alomból, így a frigy abszolút “szülői” áldással köttetett meg.
Aztán akkor, amikor igazából már nem számítottam rá, mert “norvégéknál” nem jellemző, Nayeli újra tüzelni kezdett. Persze benne volt a pakliban, hogy mivel mindkét cicának első alkalom, nem biztos, hogy egyből sikerül a dolog, de két-három hét elteltével szinte teljesen biztos voltam benne, hogy Nayeli vemhes, persze az i-re a pontot Eszter tette fel, amikor megvizsgálta és megerősítette a vemhességet.

A felnőtt Wind, készen állva az apaságra

No, térjünk vissza a történésekhez, mert hipp-hopp meg is született a negyedik apróság, újra egy fekete cica látott napvilágot, és hogy pörögjenek az események, tíz perc után egy foltos tabby lányka érkezett. Az ötödik.  Még mindig nagyok voltak a babák, aminek nagyon örültem. Nem telt el fél óra, máris érkezett egy újabb tabby baba, picit talán kisebbnek tűnt, mint a többiek.

Újabb és újabb apróságok

Szinte biztos voltam benne, hogy legalább még egy pici születik, és épp hogy végzett Nayeli a mosdatásával, máris ott volt a következő, a legkisebb.
Hét. Ez igen!

Megérkeztek mind a heten

Pár perc után éreztem, hogy ennyi. Megtörtént minden, aminek meg kellett történnie, és ha valaki, hát Naylei szülésből csillagos ötösre vizsgázott. Képzeljétek el, úgy újra és újra életet adni, hogy közben kettő-három-hat kiscica csüng már rajtad, nyüszög, visít, ha megmozdulsz, keresi a cicit… hát… nem semmi teljesítmény!
Hihetetlen, de az egész történet belefért 2,5 órába, ami fantasztikus!
Nayeli közben még csak nem is lihegett (jó, végre nem nyári meleg volt), nem volt ideges, nem zavarta semmi…

Minden rendben

Hihetetlenül boldog voltam, hogy ilyen csoda-babák, ilyen gyorsan, ilyen szép súlyokkal érkeztek hozzánk.
Később mikor megmértem őket, akkor realizáltam, hogy miért nyögdécselt annyit Nayeli a vemhesség vége felé. A két legkisebb volt 109 és 112 gramm, ami teljesen átlagos születési súly egy nagyobb létszámú alomnál, a többiek pedig konkrétan hatalmasak voltak!
Mindannyian gyönyörűen szopni kezdtek, és a boxból béke, csend és melegség lengte be a szobát.

Boldogság

Egy darabig még ott maradtam, de aztán muszáj volt ránéznem Jenny-re is, illetve ha fáradtan is, de haladni néhány dologgal itthon.
Eszter kérdezte, jöjjön-e esete, de nem voltam benne biztos, hogy Jenny nem kezd-e el hamarosan szülni, így kértem, hogy inkább egyeztessünk másnap reggel.

Nayeli remekül festett a szülés után, szépen evett, ivott, ellátta a piciket, néha kikéretőzött a szobából. Hamar eljött az este, és döntést kellett hoznom, hogy kivel is töltsem az éjszakát. Nem árt a kicsik és a mama közelében lenni a szülés után még jódarabig, viszont ott volt Jenny, aki a közelgő szülés jeleit mutatta. Be nem akartam Nayelihez engedni, mert amikor megindul a szülés teljes lesz a káosz, így következetesen ragaszkodtam ahhoz, hogy Jenny a fenti szobában szüljön. Így Szabi maradt Nayelivel és a picikkel, én pedig bekuckóztam Jenny-vel, és biztos voltam benne, hogy még aznap, de éjjel mindenképpen megérkeznek a picik.
Nem így lett, de ez már egy másik történet.

Tündér Nayeli és a Hetek

Boldog vagyok, hogy Nayeli ilyen csodásan vette az első szülés akadályait és ilyen fantasztikus anyuka. A kis norvég erdeik már nyitogatják a szemüket, ma-holnap megkapják a nevüket is, és készen állnak az élet nevű nagy kalandra!

Csodás Adventet Nektek!
Ölelésem,

Virág

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük