Mindennapok – a reggelek

Kedves Olvasóink!

Lora, a szépséges

Mesélek Nektek arról, hogyan is telnek a mindennapok a Nordic Verden cicáknál, amikor éppen semmi különleges nem történik – nem szülünk, nem kiállítunk, hanem éljük a mindennapokat. Nem is tudom hol kezdjem, este vagy reggel, esetleg éjjel? Összefolynak… Legyen a reggel. Üdén-frissen-vidáman pattanok ki az ágyból öt körül (4-5 óra többszöri megszakításokkal tarkított alvás után), általában az ébresztő hangjára, de nem ritka, hogy valamelyik cica ébreszt. Főleg a kandúrok szeretnek velem aludni és játékra invitálni már korán reggel, vagy csak a simogatás adagjukat követelik. Most viszont Lorci lakik a picikkel az ágy mellett, a srácok így nem tudnak velem aludni – nagy bánatukra. Lora ma 5 előtt keltett valamivel. Ő mindig olyan kedves és finom, épp csak odafekszik, odabújik, érezteti, hogy ideje van egy kis törődésnek, egy kis reggelinek. Így aztán nem időzöm az ágyban – minek is? – hanem kis simogatás után félálomban összekészítem a reggelijét. Kell az energia a négy éhes apró száj szopiztatásához, így Ő az első. A picik is ébredeznek, Lora reggelizik, ideje megnézni a többieket. Mindig megfogadom, hogy utána én jövök, és iszom egy kávét aztán látom el az állatseregletet – de megesik szegény éhező lelkeken a szívem, és a kávé lép egyet hátrébb a sorban. Összegyűjtöm az éjszaka tisztára nyalt tálakat, beteszem a gépbe, majd kinek-kinek kedve és ízlése szerint összeállítom a reggelijét. Jenny és Rosita husit esznek – a többiek számára is adott a lehetőség, de reggel ritkán élnek vele, így a fiúk kapnak egy adag jóféle tonhal konzervet (ahogy kibontom meg is éhezek, esküszöm simán megenném reggelire, megkóstoltam – tökéletes. :D). Hayley kiszámíthatatlan… általában nem szeret a többiekkel enni, ő külön kap a konyhapulton (Uram-atyám! Valóban ott, el vannak kapatva, na… :D), ha húst akar, akkor azt, ha konzervet, akkor azt.

Hayley és a jutifalat tartó játék

Itt már érzem, hiányzik az a kávé, fel is teszem. Közben felébred Tigris – a házi cicánk – ő is megkapja a husi adagját, és kimegy vadászni. Mivel lassan a lányok is kelnek (értsd, a valóságos embergyerekeink :D) így gyorsan befoglalom a fürdőt, mielőtt ők foglalják el, és soha többé nem jutok be. Utána gyorsan kiöntöm a kávét, majd eszembe jut, hogy nem cseréltem vizet és kissé hiányos öltözetben frissre cserélem az esti vizeket. Ha már így áll a helyzet, a kávé várhat – még meleg – feltöltöm a tápos tálakat kinek-kinek az igényei szerint, közben természetesen minduntalan leragadok itt-ott. Loránál egy kis simogatás, babacsodálat. Jaime szeretetrohamainak viszonzása, és megerősítése következik, miszerint igen, valóban ő a leggyönyörűbb vörös kandúr a világon. Masek játszani szeretne és ágaskodik a játékos polc előtt, jelezve, hogy vele még nem foglalkoztam. Hát jó, legyen, összehívok egy kis össznépi játékot, amin Masek besértődik, mert ő kizárólag csak velem akart játszani.
A kávé kihűlt, sebaj, be a mikróba. Közben – még mindig hiányos öltözetben – eszembe jut, hogy nem csak macskák vannak a világon, hanem mindenféle emberi lények, akiknek ebéd és/vagy tízórai csomagolás szükségeltetik, nosza álljunk neki ennek. A kávé másodszorra is kihűl. Közben átgondolom az aznapi csoportosításokat, ki-kivel milyen felállásban szeparálódik el aznap arra az időre, míg nem vagyunk itthon. Itt mindenféle indokok szerepet játszanak, amivel most nem untatlak Benneteket. Ránézek az órára, és látom, hogy erősen fogy az idő indulásig, sietni kell.

Masek a kennelben 🙂

Szétszortírozom a macskákat, de mivel még mozgás van otthon, így folyton valaki kilóg-átlóg, mivel más elképzeléseik voltak a csoportosításról, mint nekem. Korrigálom a dolgot, közben a felmentő sereg kialmolja a számos almos tálcát. Éljen! Csak fel kéne öltözni végre… és meginni a kávét. Hoppá, eszembe jut, hogy Lorának extra adag kaja jár a napra, így bemegyek hozzá, és viszek neki a táp mellé még nedveset. Megcsodálom a piciket, imádom, hogy már kezdenek játszani, dorombolnak, pedig még csak két hetesek. Megállapítom a box-nál, hogy soha ilyen tökéletesen szép és angyali babákat még nem látott senki, és sóhajtva folytatom az utam. Közben kint elindult a reggeli őrült kergetőzős játék, aminek eredményeképpen úszik a ház: felborították az egyik vizes edényt. Sebaj, takarítunk. Gyors ellenőrzés és számolás, mindenki megvan, van elég innivaló-ennivaló-játék-almostálca, kedvenc fekhely, kedvenc kaparó mittudoménmi. Indulhatunk. Ááá nem, hol van Hayley? Biztos bebújt a szekrénybe. Nem. Akkor a konyhaszekrény tetején rejtőzik? Nem. A gerendákon? Nem. Áááááá, hová lett ez a cirkuszi macska?? (Értsd, bárhová felmegy, bármin átbújik, bárhová beküzdi magát.) Ah, tuti kilógott, biztos elveszett (soha nem lógott ki, soha nem veszett el. :D) Össznépi családi keresés és idegbaj. Hol van ez a macskaaaaaa?? Végül kint is keressük, és amikor a teljes idegrohamból felpillantok, látom, hogy néz ki rám az ablakon bentről álmos szemekkel. Ah.. nem… ezt nem hiszem el. Mindegy, a lényeg, hogy megvan! (Mindig megvan! :D) Összekapom a cuccom, kell egy fülbevaló – anélkül nem lehet menni sehová. Fésülködés? Ááá nem, az mi? 😀 Futás…

A kocsiban átgondolom, remélem minden nálam van, remélem otthon minden rendben van! És máris hiányoznak. Mind. A kávé? Majd holnap… 🙂

Folyt köv. a nap többi szakával! 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük