
Masek fizioterápián
Kedves Olvasóink,
újra és újra köszönjük a még mindig nem szűnő érdeklődést Masek hogyléte felől. Örömmel mondhatom, egyre jobban van, szépen járkál – persze sántít, de szalad, ugrik, és játszik is a többiekkel. Úgy érezzük jól fejlődik, de mivel ebben biztosak is akartunk lenni, illetve megelőzni bármilyen visszamaradást, elvittük őt egy kisállat fizioterapeutához. Aki esetleg felkapná a fejét, hogy: Jaaaaaaaaaaa, már ilyen is van? neki mondom, bizony van ám! És mi ennek nagyon örülünk. A terapeutát mi választottuk, mert Szilvit régről ismerem, és az állatok iránti szeretete, elkötelezettsége már eleve biztosíték volt nekem arra, hogy jó helyre visszük Masekot. Hogy is zajlik egy ilyen kezelés? Elmesélem, legalábbis Masek esetén keresztül. Nekünk ugye szerencsénk van a szerencsétlenségben, hiszen egy fiatal, erős állatról van szó, egy profin kivitelezett műtéttel, és hát ugye valljuk be, a gazdik sem akárkik… 🙂 Sok állatka kerül nagyon súlyos állapotban a fizioterápiára, Masek nem tartozik azért közéjük.

Masek – teljes nyugalomban, míg mi beszélgetünk a terapeutával
Időpontot kértünk először – fontos, hogy csak a varratszedés után tudsz terápiára menni, és vidd magaddal az orvosi papírokat. Masek először nem örült, és feszült volt, nem csoda, mostanában nem kötötték jó emlékek a hordozóhoz és utazáshoz. Szilvi megnézte az orvosi papírunkat, kikérdezett minket és megvizsgálta Masekot. Masek hamar felengedett, nagyon érzékeny az emberek iránt, egyből tudja, mikor van jó kezekben, és onnét már nem zavarja semmi. Szilvi megtanított minket a masszázsra és a tornára amit minden nap kell a norvég erdei uraságnak gyakorolni. Így nem kell mindig kimozdítani otthonról, időnként pedig elvisszük és ellenőrzi, hogy halad. Változó mennyire élvezi a gyarkolást, Szabolcsnak jobban hagyja a gyakorlatokat, nekem inkább hanyatt vágja magát és pocak simogatást követel. Imádnivaló egy fazon. <3 A jutifalatos gyakorlatokat velem végzi, vezényszóra ül, majd emelkedik kétlábra, nagyon ügyes, mint egy kutyus. Nos, így telnek Masek gyógyulós napjai, s persze nagy szeretetben, hiszen ő mindenki nagy kedvence a családban.

Masek a kennelben 🙂
Hálásan köszönjük Szilvinek a profi segítséget és a kedvességét! Itt találjátok meg a szuper fizioterpapeutánkat: Szilvi: https://www.facebook.com/fiziokutya/?ref=br_rs, és http://www.kutyabaj.com, az Ebfizio: https://www.facebook.com/pg/ebfizio/about/?ref=page_internal