Lora és Jaime kiscicáinak születése

Kedves Olvasóm!

Megérkezett hát hozzánk az idei harmadik Nordic verden alom: Lora és Jaime kis apró norvég erdei cicái.
Lorát nem mertük Teuval pároztatni, hiszen akkor még mindig elég kétséges volt, hogy Teu biztosan ivaros-e. Nem akartunk egy álvemhességet megkockáztatni, illetve a Lora&Jaime párosításból származó legutóbbi kicsik amúgy is nagyon tetszettek nekünk, – így lett Jaime a picik apja.

Jaime, a mindig békés és kedves

Lora az a macska, aki bár abszolút a ranglista élén áll a nőstényeink között, de ezzel sosem él vissza. Kedves, alkalmazkodó, csendes, nyugodt cica. Hat éves  lesz ősszel, és esküszöm legalább öt éves koráig eszébe nem jutott az ölembe jönni. Na de utána… egyszerűen nem tudtam úgy leülni a kanapéra az utóbbi hónapokban, hogy Lora ne teremjen azonnal ott és kitúrva a szintén gazdira vágyakozó Jenny-t, Kianát vagy épp Joannát azonnal elfoglalta magának a helyet. Nem a vemhesség váltotta ezt ki belőle, már előtte is ilyen volt. Látható hát, hogy ők is változnak, méghozzá nem is akárhogyan, hiszen a „sosem fekszem az öledből eljutni a rajtad lógok amikor csak tudok”-ig, azért az nagy változás.

Lora az ölemben

Lora a vemhességet, mint mindig jól viselte, kimondottan az a típusú cica, aki nem érzi egy pillanatig sem nyűgnek a más állapotot, és mindent ugyanúgy csinál, mint egyébként, csak költözik a mozgásába, a nézésébe és minden megnyilvánulásába egy adag plusz – az anyukaság kicsit fennkölt, kicsit magasztos, kicsit felsőbbrendű, de abszolút érthető és érezhető vonása, érzése: más vagyok, több vagyok, életek nevelődnek bennem.
Lora csak az utolsó napokban vált lassúbbá, néha láthatóan más világba helyezte magát, ahogy feküdt a szőnyegen és próbálta figyelmen kívül hagyni a többiek őrült rohangálását, a porszívózást – bármit.
Mindig próbálok a mindenórás vemhes mamáknak nyugalmat biztosítani, ha akar vonulhasson el minden elől, néha élnek ezzel, de rendszerint szívesebben vannak ott, ahol mi is éljük a napi élet létfenntartó és zajos ritmusát. Ettől függetlenül, ahogy közeledik a szülés kérni szoktam a családot, hogy ne végezzenek hangos, zajos tevékenységet, a kismama körül lehetőleg mindenki és minden legyen nyugodt. Kell egy sáv – időben, érzetben – amiben a mindenórás norvég erdei átlényegül, és átadja magát annak a feltartóztathatatlanul érkező folyamatnak, aminek már amúgy is a része, aminek egyik legfontosabb történése az élet legmegszokottabb, mégis legfennköltebb eseménye: a szülés.

Lora és Szabi reggeli közben a szülés előtt való napon.

Lora szülése szombattól volt esélyes, így aztán csütörtökön keveset, pénteken éjjel alig, szombaton éjjel – mivel ugye nem lettek meg a picik addig – már szinte semmit sem aludtam, hiszen bármikor beindulhatott volna a szülés, és bár Lora mindig csodálatosan szül, nem akartam sem lemaradni róla, sem kitenni annak, hogy a többiek zavarják, vagy nem találja meg a megfelelő helyet. Reggel igyekeztem elintézni a tennivalókat, mert úgy láttam Lorán, hogy mindenképpen megszül aznap. Ilyenkor ez sok apró jelből és egy adag megérzésből derül ki számomra. Szabi aznap korán felkelt és elment bevásárolni az egyik barkácsáruházba, hogy folytatni tudja az új cicakifutót.
Folyamatosan járt az agyam a reggeli készülődés közben, hogy vigyem-e a kutyákat sétálni, vagy inkább már ne mozduljak, mert Lorán látszottak a jósló fájások, a közeli szülés jelei. Akár egy nap is eltelhet ebben az állapotban, de  meg is indulhat a szülés néhány percen belül. Nem lehet tudni. Vacilláltam… közben az idő meg egyre telt. Lorából semmilyen váladék nem jött, ami a séta mellett szólt, viszont ránézésre mégiscsak úgy éreztem, nem akarok mozdulni már itthonról még fél órára sem.

Lora a szülés előtt néhány órával

Így hát igyekeztem mindennel végezni. A szülőbox a szobában készen állt, a szüléshez szükséges dolgok a szekrényben összerendezve… Az volt a tervem, hogy Lora bent szül a szobában, és amikor túl vagyunk az egészen, akkor a Rosi-Jenny apróságokat beköltöztetem a bölcsiből (a kis szülőszobából) a nappaliba, és helyüket megkapja Lora az aprókkal.
Megjött közben Szabi is, és kérdezte, hogy megyünk-e sétálni, de mondtam, hogy én már sehova. Rendes volt, elvitte a két sétára vágyó ebet az erdőbe egy jót szaladni. Nem csak a kutyáknak fontosak ezek a reggeli séták, nekünk éppúgy. A tavaszi reggeli erdő semmivel össze nem hasonlítható hangjai, a fények, ahogy a rügyekből előbukkannak az üdezöld levelek, a szellő, a csend és béke… terápia ez, ha mondom. A legjobb fajtából való.
rügyfakadás
Megjöttek a boldog ebek és egy feltehetően boldog gazdi, én pedig gondoltam így 10 óra tájékán jó lenne már enni valamit, főleg, hogy nem aludtam éjjel, és a hosszú fentlét miatt nagyon éhes voltam, a reggeli kávé is már olyan távolinak tűnt.
Nagyon meleg ez a tavasz, így legtöbbször kint reggelizünk, nem volt ez másként aznap sem. Elővettem a fatálcát, és rápakoltam mindenféle finomat, megtoldottam két csésze gőzölgő teával, és kivittem. Néhány falat után mindig felkeltem, és benéztem az ablakon Lorára, aki a konyha kövén feküdt látszólag eseménytelenül.
Épp a teához jutottam, amikor egy ilyen bekukkantás alkalmával nem láttam Lorát sehol. Szerencsére egy másik ablakon benézve észrevettem, hogy a kaparófa kuckójába bújt – tudjátok, ahol Rosi szült – és azonnal le is tettem a bögrét. A tény önmagában még nem adott volna okot rá, hogy megváljak a bodzás-citromos teámtól, de Lorának egyértelműen fájásai voltak. Szaladtam be, vittem a teát és letelepedtem Lora elé. Figyeltem. Gondolkodtam.

Biztosan valami mágikus erő van ebben a kuckóban

Nem akartam, hogy Lora ott szüljön, de nem fértem hozzá, hogy megnézzem mennyire mozdítható még innét a kismama. Szerencsére a fájások után hosszabb ideig nem történt semmi, így óvatosan kitessékeltem Lorát, a szoba felé tereltem, és útközben összeszedtem a telefonom, egy könyvet és a teát. A többi felnőtt norvég erdei nagyrészt már aludt, csak Kiana és Hayley voltak kint a kennelben, de nem akartam kimenni értük, csendesen pihentek.

Lorát betettem a boxba. Körülnézett, lefeküdt. Kicsit nyugtalan lett, felkelt, odament az ajtó elé, leült. Ki akart menni, de én nem szerettem volna, így visszaraktam a boxba. Nyugodtan hagyta, szépen elfeküdt (ugyebár Lora nem Rosi…), és tudomásul vette, hogy jó, akkor majd itt szül.

Lora a boxban

Mindig nagyon várom, hogy az első pici megérkezzen, mert általában akkor vagyok nyugodt, ha látom, hogy szépen beindult minden, megy úgy, ahogy mennie kell.

Lorának fájásai jöttek, majd pihent. Ez ismétlődött úgy egy órán keresztül, mire megérkezett az elsőszülött. Lora gyakorlott mozdulattal bontotta a burkot, tisztogatta a picit, semmi szükség nem volt rá, hogy közbeavatkozzak.
Sötét színe volt, fehér lábai. Láttam, hogy szép nagy baba.

Íme az elsőszülött

A lepény még bent volt, Lora pihent, az apró kis norvég erdei pedig amennyire a lepényhez kapcsolódó köldökzsinór engedte kúszott felfelé, hogy szopni kezdjen. Fél óra telt el így, a lepény nem jött ki, ellenben újabb fájások igen. Nem tudtam eldönteni, hogy csak a lepényt szeretné megszülni, vagy újabb apróság érkezik. Aztán láttam, hogy megjelenik a magzatburok, vagyis baba érkezik, elvágtam a Lora által már megrágott zsinórt, hogy az elsőszülött ne legyen esetleg útban a következő érkezőnek. Könnyen és gyorsan lett meg a második pici, alig több mint negyven perccel az első után. Sötétnek láttam őt is, de kicsit gyanús volt, hogy akár kék is lehet – No majd kiderül később! – gondoltam. Lora csodásan tette a dolgát, és amikor húsz perc múltán újra fájások jöttek mindkét lepény megszületett rendben.

És a második…

Lora tisztogatta magát, a piciket, pihent, én olvasgattam és közben írtam Eszternek emailt, hogy érkeznek a picik. Vasárnap lévén nem akartam SMS-sel zavarni. Újabb negyven perc telt el így, amikor láttam, hogy érkezik a következő  apróság, aki szintén minden gond nélkül látott napvilágot. Láttam, hogy ebben a piciben nincs fehér, és eddigre már az is világosság vált, hogy a második kis norvég erdei kék színű.

Amíg Lora elfoglalta magát a hármas számú világra érkezővel, én gyorsan megmértem az első kettőt. Szuper súlyok! 125 és 139 gramm, remek. Immár három apróság kereste magának a helyet a tejért, Lora is kapott enni, inni. Amikor nyugodtan feküdt próbáltam megnézni, van-e még benne baba. A vemhesség utolsó napjaiban négy kicsit éreztem benne, de ahogy már mondtam nem vagyok ebben sem gyakorlott, sem biztos, így ezek nem biztos infók, de mind Jennynél, mind Loránál pont annyi baba lett, ahányat éreztem. A pici viszonylag fent volt, mozgott. Nem volt más teendő, mint várni.

Kávé nélkül soha…

Olvasgattam, nézegettem a piciket, minden nyugodt volt és békés, közben Hayley és Kiana is bejöttek kintről, így gyorsan kitessékeltem őket  a szobából. A következő apróság a hármaska után egy jó órával érkezett, láttam, hogy fehér tappancsai vannak neki is.

Kék és fehér

Megintcsak nem volt szükség rá, hogy bármit is hozzátegyek a dologhoz, így csak figyeltem, ahogy Lora teszi a dolgát, ahogy a picik teszik a dolgukat. Persze fáradt voltam, de végtelenül nyugodt is. Megmértem a két újabb szerzeményt, 134, 133 grammot nyomtak, és próbáltam kitalálni, lesz-e még Lorának kiscicája. Úgy két óra várakozás után azt gondoltam, hogy talán már nem. Benne voltunk már a délutánban rég, ideje volt megnézni, hogy minden rendben van-e a többiekkel. Összeszedtem a papír törlőket, rendet raktam, megnéztem a kinti bandát, majd Lora alól kiszedtem a véres-nedves dolgokat, és meleg szőrmére fektettem a kis családot. Szépségesek voltak, Lora mindig olyan fenséges, nem látszik rajta, hogy mekkora munkát végzett az elmúlt órákban. A picik Lora hatalmas bundájába fúrva alig látszottak ki.
Elgondolkodtam, hogy eddig nem született még négy kiscica, ez az első, és olyan sem volt, hogy teljesen egynemű legyen az alom – hiszen most négy fiú született, így a másik két alommal együtt egyensúlyba kerültek a nemek. Hat lány és hat fiú lett az eddigi mérleg a Nordic Verdenben. Jó ez így. A négy piciből két kék, két fekete. A kéket foltosak, a feketék csíkosak. Egyensúlyban vagyunk, tényleg.

Viszont a gyomrom nem volt egyensúlyban, veszett éhes lettem, így nekiláttam vacsorát főzni, és mivel minden nyugodt volt, még egy rövid erdei séta is belefért az estébe.

Esti séta. Mi kellhet még?

Nem tudtam mi volna jó, átköltöztetni most a három almot, vagy majd reggel. Iszonyú fáradtság vett rajtam erőt, és tudom, hogy általában az első éjjel elég mozgalmas, dolgozik még az anyában az oxitocin, fáj még minden, a picik is folyamatosan esznek… nem fogok sokat aludni. Szabi kint dolgozott még az udvaron késő estig lámpafénynél, így úgy döntöttem én sem tétlenkedek (az mi amúgy? :D), és nekiláttam az átpakolásnak, bár egyetlen sejtem sem kívánt más, csak alvást.
A költöztetés azért kellett, hogy egyrészt a nagyobb almok most már köztünk legyenek mindig, ez a szocializáció miatt nagyon fontos, másfelől Lora nyugodt kis zugot kapjon, ahol nem mászkálnak ki a többiek mellette a kennelbe, egyúttal a többiek tudják használni a kennelt. Először Rosi és Jenny boxát hoztam be, nem értették az aprók, mi ez a nagy szabadság, hirtelen övék lett az egész kis előszoba, addig csak egy lekerített kis részen garázdálkodtak. összeszedtem a szőnyegeket, kivittem, kiráztam. Begyűjtöttem az inni és ennivalós edényeket, behoztam. Fentről lehoztam egy sokszögletű nagy boxot, és összeépítettem a másikkal. Behoztam az aprónépet az új bölcsibe, akik izgatottan fedezték fel új lakhelyüket. Rosi és Jenny nem annyira örültek a változásnak, ki-be rohangáltak, próbálták megérteni mi történik.
Kitakarítottam a kis előszoba-szülőszobát, elrendeztem a szőnyegeket, friss víz, friss kaják, friss alom, bekapcsoltam a fűtést, és amikor mindennel készen voltam Lorát és a kicsiket becipzáraztam a szülőboxban, és megkértem Szabit hozza ki az előszobai szülőszobába. Lora is izgatott lett, nem értette nagyon az új helyzetet. Folyton kérte, hogy engedjem be a nappaliba, majd beszaladt a szobába, körülnézett, visszafelé megnézte Rosi és Jenny babáit, benézett a kaparófa kuckójába – nem maradt-e néhány aprósága itt-ott. Aztán kimentem vele az új heléyre, simogattam, a picik szoptak, Lora is nyugodt volt.
Én meg mérhetetlenül fáradt és álmos, de még volt néhány tennivalóm. Éjfél után egy utolsó ellenőrzést tettem Loránál, majd a nappaliban ágyaztam meg magamnak, így csak néhány lépésre volt a Lorához vezető ajtó, és a nagyobbacskák is mellettem voltak. Remek. Aludjunk. Ránk fér. De nem tudtam. Iszonyúan fájt a fejem, nagyon fáradt voltam. Lora dörömbölt az ajtón. Beengedtem. Körbeszaladt. Visszaküldtem. Utána Rosi kezdte rágni az ajtót, hogy megnézze, mi folyik ott, ahol eddig bizony ők laktak az aprókkal.  Ez így folyt úgy két órán keresztül, és kezdtem utálni azt a döntésemet, hogy még este megcseréljem az kiscicákat.
Hajnali háromkor kínomban olvasni kezdtem, de persze az előzőek rendre ismétlődtek, így nem igazán tudom miről is volt szó a könyvben. Hajnali fél hat felé mindenki elég fáradt lett ahhoz, hogy csend legyen és nyugalom és végre én is elaludjak. Így kicsit furcsán néztem a világba, amikor Szabi hatkor elkezdte a szakáll-nyíróval nyírni a szakállát a fürdőben, ami nem nagyon hangos, de nekem épp elég ahhoz, hogy felébredjek, így fél órányi alvás után, néhány ide nem illő szókapcsolatot használva, ha fürgén és vidáman nem is, de felkeltem kávét főzni. Breeder’s life…

Születés utáni csendélet

A nap további része nyugodtan – és a szokásos tennivalókkal telt. Azóta próbálom orvosolni a 3-4 napos nem alvásomat több-kevesebb sikerrel. De ez legyen a legnagyobb bajunk! Éljük a karantén napokat, ami személy szerint nem nagyon változtatott az életemen, a család többi részén már inkább, de talán mindenkinek szinte csak pozitívan befolyásolja a napjait. Tudjuk, hogy baj van a világban, vigyázunk, de már híreket nem olvasunk (tévé amúgy sincs), élünk, van dolgunk elég és ez így jó. A picik rengeteg vidámságot adnak, igyekszem Nektek is küldeni belőle.

Vigyázzatok magatokra, tartsatok ki, tavasz van, az élet nem állhat meg, főleg nem akkor, ha 12 apró norvég erdei teszi színessé.

Ölelésem,

Virág

Mi a véleményed a leírtakról?

  1. Kedves Virág
    Nagyon örülök, hogy rá találtam a blogodra,és a Facebookon is.
    Ebben a vészterhes időben egy kis boldogságot, örömöt csempésszel a lelkembe.
    Olyan jó látni a videóid, és olvasni az írásaid.
    Érezni minden szóban mennyire szereted az cicáid,akármilyen fárasztó is legyen ennyi cicával az élet.
    Az apróságok meg egyszerűen tündériek, életre való, huncutságok.
    Kívánok Neked és a kedves Családodnak jó egészséget és további sok szép norvég erdei cicust.
    Üdvözlettel
    Bajusz Niki

    • Kedves Niki!

      Nagyon szépen köszönjük a kedves szavakat! Örülök, hogy tetszenek a cicák és a velük való vidám élet, és hogy mosolyt csalnak az arcodra! Valóban rengeteg munka, de rengeteg öröm is cicákkal foglalkozni.

      Neked is csodás tavaszi napokat, jó egészséget és sok boldog cicanézegető percet kívánunk!

      Virág és a Nordic Verden apraja-nagyja <3

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük