Jenny szülése – avagy a Kelták érkezése 0

Sziasztok!

Ősz van. Vagy inkább talán ez már tél. Pár napja még rövid ujjúban sétáltam a kutyákkal az erdőben, két napja már húztam egy kardigánt is, tegnap pedig már a széldzseki is elkelt. Megérkezett a hó, a szél, a hideg, a köd. Varázslat. Szeretem. Viszont adós vagyok még Jenny szüléstörténetével. Lássuk hát.

Nálunk, a hegyen. Hó és hideg. A legjobb. <3

Reggel kezdődött. Szerda volt. Napsütéses csodás őszi nap. Két hét átvirrasztott éjszaka volt mögöttem, s ki tudja miért, de a reggeli szülésre egyáltalán nem gondoltam, pedig Uno is reggel született (Jenny elsőszülöttje), de valahogy akkora volt napközben a nyüzsi a Vikingek miatt, hogy eszembe sem jutott, hogy Jenny a nap egyik legzizibb időszakában adna életet az új kicsiknek. Persze nem gondolkoztam el ezen, csak valahogy az éjjelre számítottam mindig. Nem tudom, hogy én írtam-e el a dátumot, vagy mi történt.. valószínűleg igen. Nagyon sokminden történt egyszerre akkor éppen nyáron és csak utólag jegyeztem fel a fedeztetés dátumát – rosszul, így lehetett az, hogy Jenny szülésére sokat vártam. Szerencsére a macskában jobban bízom, mint magamban, és mivel Jenny jól volt, evett sokat, hízott is rengeteget még ebben a két hétben, mozgékony volt, bújós-kedves, így semmi nem adott okot aggodalomra – ebben egyet is értettünk Eszterrel (Az orvosunk). Nem akartam éjjelre Jennyt a szobába zárni, egyrészt mert szeretett inkább a konyha kövén feküdni sokszor, másrészt innét tudnak kimenni a többiek a kennelbe, és éjjel szívesen járkálnak ki és be – hát tegyék nyugodtan. Így maradtak az órás kelések, ami nettó alvásban a 4 órás éjszakáimat tekintve szinte semmi, hiszen a következő játszódik le ilyenkor:
Csörög az ébresztő. Kinyomom. Elgondolkodom, hogy mi a jó ég miatt kell felkelnem, mikor most aludtam el. Ja.. megvan. Irány megnézni Jennyt. Ha szerencsém volt, akkor ott feküdt a közelemben, ha nem akkor módszeresen végig kellet járni a házat a kenneltől az emeletig, megnézni az összes szekrényt és zugot, hogy vajon hol lehet. És ha – hurrá! – megtaláltam akkor egy darabig figyelni: Hogy veszi a levegőt? Hogy érzi magát? Folyik-e belőle bármi is? Mozognak-e a picik? And so on… Ez kb. egy negyedórás procedúra csak, de ahhoz éppen elég, hogy teljesen felébredjen az ember és alig tudjon visszaaludni. Ha visszaaludtam már kb. jött is a következő ébresztés, főleg az utolsó napokban, amikor már fél óránként keltem. De hát ilyen ez a popszakma, ugye, aki sokat szeret aludni, ne adja tenyésztésre a fejét.

Jenny egy nappal a szülés előtt

Felkeltem tehát a nagy napon, kijöttem, megetettem a kisebb-nagyobb norvég erdeiket, Milonak és Csilinek behoztam olvadni a húst, és – visszafeküdtem. Ez igazán nem jellemző rám, de ennyi nap éjszakázás után nézzétek el nekem. Hat után keltem fel újra. A Vikingek ki-be rohangáltak, ugráltak rajtam, a nagyok is jöttek-mentek, minden nagyon mozgalmas volt és  zajos. Édes Jenny pedig ott feküdt a zűrzavar közepén a kennel kijáró előtt. Rásütött a felkelő nap. Láttam, hogy nem érzékeli a környezetét, kicsit remegett is. Amilyen gyorsan csak tudtam mindenkit kitereltem a szobából és a kennelből – nem volt egyszerű mutatvány, tekintve a Vikingek gyors helyváltoztató képességét és játékra való kedvét, no meg a felnőtt norvég erdei macskák kíváncsiságát, akit tudták-érezték, hogy valami készülőben van. Gyorsan elrohantam a mosdóba, kezet mostam és átgondoltam, szükségem van-e még bármire is. Visszamentem a szobába, utána esett le, hogy jó lett volna telefon töltő és egy pohár víz. Szabi ébredezett, kértem, hogy gyorsan és hang nélkül távozzon (szerdai napokon itthonról dolgozik, mert reggel egy gerinc tornával kezd), és Jennyt beraktam a boxba. Nem tiltakozott. Írtam Szabinak, hogy rakjon be nekem az ajtón pár dolgot – éljenek a 21. század technikai vívmányai, ugye, és a net! 🙂 Gyorsan még a kezem ügyébe készítettem ami kellhet, tiszta kis fehér kéztörlők, papír törlő, nedves törlő, olló, fertőtlenítő, mérleg, egy kis puha takaró, szemeteszsák.

Bizalom <3

Jenny fájásai közben megindultak. Hang nélkül tűrte őket. Jöttek sorra és sorra… A kezembe tette a fejét, vagy éppen a mancsát dugta a tenyeremhez. És vártunk. Vagyis én vártam, ő pedig küzdött. Jó óra telt így el. 8-10 fájás, aztán kis szünet. És újra. És újra. Sok is lehetne, de Jenny közben a helyzethez képest jól volt, és erős. Újabb fájások jöttek, láttam, hogy nagyon koncentrál. Helyet változtatott közben, és megláttam az első kis újszülött norvég erdei fejét. A teste még bent volt, a feje pedig már kint. A burkon keresztül jól látható volt a szépséges színe, mintája, és az arcán az iszonyatos koncentráció, a születés minden nehézsége.

Íme a világ csodája. Az elsőszülött megérkezett.

Nem nyúltam hozzá – jobb minél kevésbé közbe avatkozni, megvártam a következő fájás sorozatot, amikor vége több mint egy órás tolófájások után megérkezett Jenny elsőszülöttje. Hatalmas volt, és gyönyörű. Úgy nézett ki, mintha már legalább néhány napos baba volna. Alig vártam, hogy meg tudjam majd mérni, de ez még nagyon ráért. Az új élet csodája mindig lenyűgöz, varázslatos pillanatok ezek…. Jenny szépen felszakította a burkot és elkezdte lemosdatni a kicsit, majd magát. A pici nyöszörgött és pihent, majd néhány perc múlva elkezdett kúszni az első és legfontosabb dologért: a tejért. A lepény még bent volt. Nem szoktam elvágni ilyenkor a köldökzsinórt, várok, hiszen a lepényből – akárcsak az embergyerekeknél  – ilyenkor még áramlik az oxigén a picibe a véren keresztül, ez segít neki abban, hogy amíg még nem lélegzik tökéletesen, addig se szenvedjen oxigénben hiányt. Ki van ez találva – az eleje a vége (Kowalsky után szabadon). Örültem, gyönyörködtem, adminisztráltam, amikor éppen új fájások érkeztek. Ááá, jön a lepény, gondoltam – szuper. Pont rendezgettem valamit, nézek vissza, erre látom, hogy a következő baba született meg – valahogy az órás várakozás most néhány percre csökkent. Még az előző is ott volt, de már a következő is kint… így aztán gyorsan mégiscsak elvágtam az elsőszülött köldökzsinórját, hogy ő arrébb tudjon menni és szopizni, és egyáltalán átlátható legyen a helyzet, hogy lássam ki is érkezett közénk ilyen sebesen. Jenny tisztogatni kezdte az új jövevényt, egyeske szopizni próbált – nem sok sikerrel, mert Jenny ugye folyton mozgott, hogy elérje az új kicsit.

Sokat vártunk – megérkezett. Az első kép Róla.

A következő fájássorozattal a lepények is megszülettek, Jenny nem akarta megenni őket, ezúttal megelégedett a magzatburokkal. Büszkén nyalogatta a két kicsit, csodaszépek voltak, láttam, hogy a második is nagy és ha minden igaz, kék színű lesz fehér tappancsokkal. Amíg nedvesek a kicsik nagyon nem lehet jól látni a színeket, de mivel most napsütéses világos volt bent, jobban lehetett a boxban is látni. Jenny szépen letisztogatta magát is, a kép pici némi keresgélés után szopni kezdett. A kis kékség pedig dorombolni, már az első szopizása alkalmával. Hihetetlen… micsoda varázslatos kis lények ezek a norvég erdei kiscicák!!! Erősek, ügyesek, okosak és gyönyörűek. Közben folyamatosan tájékoztattam Esztert SMS-ben a dolgok állásáról.

Jenny, a csodálatos. Két óra várakozás mögöttünk, és jó egy előttünk a következő kicsiig.

Csend és nyugalom szállta meg a szobát. Kint is elpihentek a Viking erők, Szabi tornán. Hanyatt feküdtem a box előtt, mert már sajgott mindenem és csak figyeltem a kis apróságokat. Béke. Eltelt egy óra, és mivel nem tudtam, hogy Jennynek mennyi babája születik, gondoltam ideje kicsit megvizsgálni, mire számíthatunk. A vemhesség utolsó időszakáig azt gondoltam nem lesz sok kicsi, a vége felé szinte biztos voltam benne, hogy 3 lesz, annyira jól lehetett érezni az egyik oldalon a kettőt, a másik oldalon egyet. Még e testrészeiket is ki lehetett venni sokszor. Viszont Jenny sokat hízott a vemhesség alatt, emiatt akár több baba is lehetett volna. Végigtapogattam hát Jennyt, és biztosan éreztem, hogy mozog benne mégegy pici. Nem volt más teendő – várni kellett. Egy órát. Kettőt. Hármat. Ez már soknak tűnhet, de minden szülés más, nem jó az átlagokban elveszni és problémát gyártani magunknak. Ha ott vagyunk, és figyelünk a szülő állatra, úgyis látjuk, ha valami nincs rendben. Tény, hogy nálunk ilyen még nem volt, de bízom benne, hogy észrevenném. Ha már a kevés alvásigény fontos tenyésztőként, akkor a türelem, és a jó megfigyelőképesség, a higgadtság  még sokkal fontosabb. Így aztán vártunk türelmesen. A két fiú békésen szopizott, közben megmértem őket és csodálkoztam: soha ilyen nagy babák nem érkeztek még hozzánk! Jenny a legkisebb termetű nőstényünk, de mindig csodálatos, erős és nagyon jó súlyú babákat szül, de most mindenen túltett.

A harmadik kicsi, a lányka olyan hipp-hopp és hangtalanul érkezett, hogy még a fájást sem láttam. Épp írtam valamit, visszanéztem és már ott is volt. Elsőre nem láttam, hogy kislány, annyira nem voltak feltűnőek a vörös foltok és a csupa magzatvizes cica szinte feketének tűnik ilyenkor némi fehérrel. Fellélegeztem, s figyeltem, ahogy Jenny ellátja az újabb kis jövevényt. Biztos voltam benne, hogy teljes a csapat, de azért még Jenny mellett töltöttem egy jó órát.

Megérkezett Anu <3

Közben Szabi is hazajött. és hozott be nekem egy kis harapnivalót, hiszen aznap még nem ettem semmit. Később összeszedtem a véres, magzatvizes pelenkákat és törlőket, és finom puha, tiszta szőrmére fektettem a piciket és Jennyt. Az újdonsült norvég erdei cicacsalád pedig békésen és elégedetten bújt össze. Jenny büszke volt és fáradt, kicsit evett, de a nap többi részét alvással és a kicsik gondozásával töltötte. Én is nekiláttam hát a többi tennivalónak, délután kettő felé járt és  várt rám a hét Viking, az öt lány, a két fiú és a kutyák, és a ház, és úgy általában az élet és tennivalói.

 

A kicsik hihetetlen tempóban fejlődnek azóta is, hatalmasak, erősek és nagyon nyugodtak. És hihetetlen szépek. Úgy nézem örökölték Jenny fantasztikus erős kisugárzását, azt a bizonyos “NFO look”-ot, ami nekünk a tenyésztésben az egyik fő irányvonalunkat képviseli.

És igen!!! Két és fél hetesen perfect NFO look! <3

Köszönjük, hogy velünk vagytok, és a Vikingek mellett és után a Keltákat is nagyon szeretitek. Igyekszünk nap mint nap hírt adni felőlük, hogy Ti is részesei lehessetek annak, milyen is ilyen apró kis norvég erdei cicákat nevelgetni, milyen velük együtt élni.

Csodás őszi napokat kívánok,

Virág

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.