Hogyan választunk új tenyészcicát?

Kedves Olvasóm!

Hogyan választunk magunknak új cicát?

És hogy kerül haza?

És mi történik utána?

Hogyan illeszkedik be?

Ilyesfajta kérdések szoktak felénk záporozni, így arra gondoltam, most, hogy Kiana megérkezett hozzánk, mesélek nektek egy kicsit arról, hogy hogyan választunk magunknak egy újabb norvég erdei macskát, aki aztán a tenyészetünk aktív tagja lesz.
(Közben Nayeli is megérkezett, róla majd videóblog készül.)

Mondanám azt, hogy egészen egyszerűen csak beleszeretünk egy norvég erdei kiscicába és megvesszük.

De nem!

Ennyire azért nem egyszerű a dolog. Persze fontos az, hogy igazán tetsszen nekünk, de ez még kevés ahhoz, hogy őt válasszuk. Mi az a tenyészet vagyunk, aki nem cserélgeti le a tenyészállatait 2-3-4 évente, csak mert úgy érzi, hogy már unalmas a meglévő cica, vagy éppen helyet akar csinálni újabb, izgalmasabb jövevényeknek. Hosszú időre választunk magunk mellé elsősorban családtagot, és másodsorban – de legalább olyan súllyal – tenyészállatot, akivel hosszú éveket fogunk közösen dolgozni azon, hogy Nektek a:

legédesebb,
legnorvégabb,
legkiegyensúlyozottabb

házi kedvencetek legyen majd.
Ráadásul ezek a cicák, ha befejezték az aktív tenyésztői pályafutásukat immár ivartalanul a jól megérdemel pihenőidejüket töltik majd nálunk – mint házikedvenc, tehát nem adjuk oda idős korukra a cicáinkat másnak. Ezt mi több szempontból sem tartjuk etikusnak – de most nem is erről akarok beszélni.
Az első cicáink lassan eljutnak egy olyan korba, ahol el kellett gondolkodunk azon, hogy néhány év múlva, amikor már kivonjuk őket a tenyésztésből, egyúttal a tenyészetet is leépítjük, vagy pedig gondoskodunk az utánpótlásról és folytatjuk tovább – és akkor újabb 7-8 évre elkötelezzük magunkat ennek a nem mindennapi, de minden nap embert próbáló szép hivatásnak.

És elgondolkodtunk.

És döntöttük.

Vagyis elköteleződtünk a következő majd egy évtizedre is. Nos, ez volt az első, de talán legfontosabb lépés afelé, hogy új cicát válasszunk a tenyészetbe.
Miért?
Mert amikor az ember dönt a következő majd 10 évéről, akkor azért átgondolja a dolgokat. Minden szempontból. A macskatenyésztés óriási kötöttség. És rengeteg idő. És annál több pénz. És felelősség.
Bízunk benne, hogy jó döntést hoztunk!

A következő lépés az, hogy elkezdünk cicát keresni. Itt sokféle variáció előfordulhat:

  • lehet, hogy már eleve várunk egy bizonyos tenyészet bizonyos párosításából születő kölyökre – így volt ez Teutates esetében
  • lehet, hogy csak azt tudjuk, mit nem akarunk (esetünkben pl. fehér macskát)
  • lehet, hogy bizonyos technikai dolgokat veszünk figyelembe, és a macska pedigréje kevésbé fontos (ilyen lehet akkor, ha a meglévő tenyészállatok valamilyen gyengeségét akarjuk korrigálni – pl. erősebb állat akarunk, vagy egyenesebb profilt, jobb háromszöget – bármi – hiszen tökéletes macska nincs. Így választottuk Kianát.
  • lehet, hogy vissza akarunk hozni egy vonalat a tenyészetbe
  • Néha egy színt akarunk – bár ez a ritkább – de pl. Nayeli színe a kedvencünk és az ő fantasztikus “wild look”-jával akaruk erősíteni a tenyészetet ilyen szempontból is.

és így tovább, elég hosszú lehet  a sor, de valójában az igazság az, hogy egyszerre több szempont is fontos szokott lenni.

Tegyük fel, hogy megtetszik nekünk egy kis norvég erdei, mert a képei alapján alkalmasnak tűnik arra, hogy tenyészállat váljék belőle. Ekkor, ha nem ismerjük a tenyészetet megpróbáljuk megismerni. Így volt ez Kiana esetében, azelőtt nem volt semmilyen kapcsolatunk a tenyészettel, persze ismerősök voltunk a Facebook-on, de az egy dolog. Van ott több mint 1000 tenyésztő ismerős, akiknek nyilván csak kis százalékával vagyok rendszeresen kapcsolatban.

Megnézzük a cica pedigréjét, hogy milyenek felmenők, milyenek szűrési eredményeik, mennyi inbreed (hány százalékban egyeznek az ősök adott cicán belül, ez jó, ha minél kevesebb) van bennük, hogy néznek ki, mennyi ideig éltek, milyen tenyészetekből valók és így tovább. Ezzel jól el lehet tölteni az időt – főleg azért, mert egyszerre az ember általában több kiscicát is megfigyel, nem csak egyet.
Mi, amikor Kianát vettük három cicát is opcióban tartottunk, míg végül őt választottuk. Szerintem abszolút helyesen.  Már a születéskor felfigyeltünk az alomra, ilyenkor nagyon sokat láthat az avatott szem az apróságokon –  ha jók a róluk készült képek. Ilyenkor jól látszik a profiljuk, álluk, ami a norvégnál nagyon fontos, és hogy hol tűződik a fülük, így tovább. Aztán persze ahogy egyre bolyhosabbak és nagyobbak lesznek, az arányok eltolódnak – majd később visszajönnek – de addig is jól meg lehet figyelni a fejlődését, a testfelépítését, farokhosszát.

Szépséges Kiana <3

Sokszor azért is nehéz megvenni egy jó cicát, mert a neves tenyészetek macskáit szinte órákon belül elkapkodják, úgy, hogy esélyed sincs megfigyelni hogyan fejlődik a cica, pedig az azért nem egy rossz dolog. Egyből lefoglalják őket, aztán majdcsak lesz belőle valami. Ez néha bejön, néha nem… persze van akinek az is elég, ha egy  híres kennelből meg tud szerezni egy cicát. Viszont az még nem garancia semmire sem. Sőt. Egyre inkább azt figyeltem meg, hogy a nagy nevű tenyészetek könnyedén adnak el jó sok macskát tenyészetbe, olyanokat is, akiknek inkább házi kedvencnek illene lenni.  Mi jobban szeretjük megfigyelni a kicsiket.

Nagyon sokat értekeztünk mindhárom kiscica tenyésztőjével, sok képet és videót kaptunk, és ami nagyon fontos, a tenyésztőtársak őszinte véleményét, hogy ők milyennek látják a kicsit, melyek az erősségei, gyengeségei, hogy látják a fejlődésüket – hiszen mégiscsak nap mint nap nyomon követik, ahogy az apró vaksi jószágból szépséges kis norvég erdei válik. A kisebb, vagy kevésbé ismert tenyészetek – úgy vettük észre – ebben sokkal együttműködőbbek, segítőkészebbek és sokkal őszintébben mondják azt, hogy figyelj, szerintem nem annyira jó irányba fejlődik ez a cica, nem lesz neked jó, úgy gondolom. És ez nagyon becsülendő.

A Kiana féle alomban több nagyon szép lány cica is volt, viszont volt egy elsőbbségi választó, Kiana apjának svéd tenyésztője, és sokáig nem tudtuk, hogy Kianát vagy a testvérét választja majd, aki kiköpött mása volt a mamának. Végül – meglepetésünkre  – a másik cicát választotta, bár szerinte is Kiana volt jobb technikailag, de néha más dolgok is befolyásolják az embert.

Baby Kiana

Nagyon boldogok voltunk, hogy miénk lehet Kiana! Természetesen egyből jeleztünk, hogy igen, igényt tartunk a kis hercegnőre.
Egyébként tesszük ezt ilyenkor úgy, hogy fogalmunk sincs a cica áráról, ami elég széles skálán mozoghat. Mi nem szoktuk megkérdezni a cica árát – majd úgyis megtudjuk, amikor a foglalót fizetni kell – mert nem tartjuk illendőnek. Persze lehetnek nagy különbségek, de az ára vagy sok, vagy nagyon sok, és ez nagyjából mindegy is, nem szabad, hogy emiatt ne tudjuk vagy akarjunk megvenni egy cicát, aki beleillik a tenyésztési terveinkbe. Ha az ár dönt ilyenkor, az már régen rossz. Akkor azzal a tenyészettel valami baj van.

(Csak mellékesen jegyzem meg, hogy én a hobbicélra vásárolt lengyel goldenünknél sem kérdeztem meg az árát. Tudtam, hogy egy ilyen helyről egy ilyen kutya sokba kerül, annyiba, mint nálunk egy tenyészcica egyébként, tehát a kutyák – a jó kutyák – drágábbak. Ha ezt a minőséget szeretném kapni, akkor nincs értelme az áron vacillálni, ha nem, akkor meg ott a menhely, ezer szegény kis lélekkel.)

Anja örült, hogy szeretnénk Kianát – szerintem kölcsönösen megkedveltük egymást – és elküldte nekünk a szerződést. Elég szigorú szerződés volt, de nem baj, sőt. Nem találtunk benne kivetnivalót, megkérdeztük a foglaló összegét és átutaltuk. És vártuk a napot, amikor mehetünk a szépséges tortie hercegnőnkért!

Hát nem csodálatos?

Az út hosszú volt és fárasztó, főként, hogy először Svájcba kellett mennünk, onnét másnap Németországba – ahol Kiana egy kiállításon szerepelt a tenyészete többi tagjával. Még sosem találkoztam Anja-val, és amikor végre üzentem neki, hogy We are here! – de nem láttunk senkit, a kiállítás épülete előtt, akkor ő: Me to?? 😀 Nos igen, két bejárat is volt. De rájöttünk, és amint megpillantottam, tudtam, hogy ő az. Boldogan öleltük meg egymást.  🙂 Izgatott volt, hiszen közeledett a kiállítás Best in Show-ja, amiben Kiana és az apukája is helyet kapott, közben dolgozott is a kiállításon – így nem is sokat beszélgettünk, elrohantunk mosdóba, és aztán irány megkeresni a My Denebola’s kiállító ketreceit, hogy végre láthassuk az új norvég erdei hercegnőnket. És megláttuk. Bent feküdt a kis függőágyában, és békésen aludt.
Csodálatosan szép volt…

Az első találkozás

Anja anyukája kinyitotta nekünk a ketrecet, de nem akartuk megfogni, megijeszteni, amúgy is épp elég volt neki a két napos kiállítás. Élőben pont olyan szép volt, mint a képeken, és nagyon ügyesen szerepelt a Best in Show-ban. Ezzel egyébként megváltotta a belépőjét az idei világkiállításra, ami ősszel lesz észak-Németországban,  – csak még a döntést nem hoztuk meg, hogy megyünk-e, vagy sem.

Mr. Eric Reijers, a Fife főtitkára a BIS-ben Kianát veszi szemügyre

Kicsit még nézelődtünk a kiállításon, sétáltunk kint, segítettünk pakolni, majd elindultunk Anja-ékhoz. Nagyon kedves volt tőlük, hogy a két hosszú fárasztó kiállítási nap után még vendégül láttak minket, az este szuper hangulatban telt, ettünk-ittünk, rengeteget beszélgettünk és persze játszottuk Kianával, hogy minél inkább megszokjon minket. Átbeszéltük a papírokat, kölcsönösen átadtuk az ajándékokat – és aludni tértünk.

Hamar reggel lett, és egy finom reggeli után útra keltünk. Anja sírt – nagyon megszerette Kianát, és mivel mostanában nem terveznek kiscicákat, nehéz volt az utolsót útjára engednie. Megígértem, hogy rengeteg képet és videót küldünk majd a kis norvég erdei hercegnőről.
Kiana a hosszú utat – ráadásul teli volt dugókkal, útépítésekkel – végtelenül nyugodtan viselte, egy hangja nem volt, békésen feküdt az ölemben, vagy a kis kuckójában.

A hazaúton…

Itthon Panka előkészítette a szobát, ahol Kiana az első napot töltötte. Általában a cicákat karanténban tartjuk, amikor beérkeznek hozzánk, leteszteljük őket, és utána találkozhatnak a többiekkel. Kiana viszont friss és negatív tesztekkel érkezett, és így  viszonylag gyorsan összeengedtük a nálunk lévő vele egykorú kicsikkel, hogy legyen társasága. A picik nagyon gyorsan befogadták, Kiana is ügyes volt és bátor. A nagyobbak már kicsit nehezebb esetek, főleg ha vemhes van, vagy tüzelés, tehát bármilyen hormon “befolyása alatt áll” a felnőtt norvég erdei. De gond még sosem volt, maximum néhány morgás, fújás, odacsapás. Verekedés vagy bármi, ami igazán veszélyes lenne egyáltalán nem fordul elő. Általában 2-3 nap kell, hogy megszokják az új jövevényt, és még néhány nap, hogy teljesen befogadják. De ez cicánként változik. Joanna bármikor-bárkit elfogad, ahogy Jenny is. Lora és Rosi már háklisabbak, Hayley nem nagyon vesz tudomást senkiről sem.

Borgivel hamar a legjobb barátok lettek

Kiana, minta aki mi sem történt, vidáman játszott, evett-ivott és aludt – ami nem is baj, mert a két kiállítási nap és az utazás meglátszott a súlyán, de gyorsan összeszedte magát és azóta is csodálatosan fejlődik.

My sweet Princess Kiana <3

Minden nap, amikor megpillantom hálás vagyok, hogy ez a különleges szépségű norvég erdei macska a mi tenyészetünkben, a mi családunkban él. Nagyon érdekes nyomon követni a fejlődését, és alig várjuk, hogy majd szépséges kis norvég erdei kiscicákkal ajándékozzon meg minket – és Titeket!

Nos, így zajlik általában egy tenyészcica választás és vásárlás. Ha kérdés maradt volna bennetek, csak bátran: tegyétek fel és szívesen válaszolunk rá.

Csodás nyári napokat – aki szereti – és csodás ősz várást annak, aki nem!

Ölelésem,
Virág

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük