Egy kis szabadság…

Kedves Olvasóink!

Annyi kérdést kaptunk az elmúlt pár napban, hogy gondoltam egyszerűbb itt, egy blogbejegyzésben válaszolni ezekre.

Aki figyelt – és ugye általában figyeltek ránk, amit köszönünk – tudja, hogy nem vagyunk most otthon. Eddig az évet megállás nélkül dolgoztuk végig, de tényleg úgy, hogy egyetlen napot nem pihentünk sem hétköznap, sem hétvégén. Valójában nincs is ebben semmi csodálni való, a négylábúak örökké adnak feladatot, és mivel közben felújítjuk a házunkat – amit főleg Szabi egymaga végez munka után -, kertünk van, udvarunk van és emellett munkánk is, nos… sok szabadidőre nem ad lehetőséget. Nem baj ez – szeretjük, csináljunk, örülünk az eredményeknek, éppúgy ha gond nélkül megszületnek a cicák, ha megérett a paradicsom vagy a cukkini a kertben, ha kész a festés… ha süt a nap, ha esik az eső. Mindennek. Tényleg. 

De kell néha kikapcsolni, és mi nem igazán vagyunk tengerparton fekvős-napozós nyaralók. 

Szeretjük a tengert persze nagyon, de nem bírjuk a meleget és ott is inkább csak úszunk egyet, aztán túracipőt húzunk. 

Nekünk észak az igazi kikapcsolódás, tavaly ugye Hollandia, ahol olyan meleg volt, mintha délre mentünk volna…:D idén pedig Norvégia, a legeslegnagyobb kedvenc. De erről úgyis beszámolok majd, ha hazaértünk, addig is akit érdekel, a privát FB profilom story-jaiban és a Nordic Verden Insta story-ikban tudja nyomon követni merre járunk, mit csinálunk. 

Láttátok, hogy bemutattuk a legújabb cicánkat, Viva-t, aki eszméletlen gyönyörű és különleges számunkra. Ígértük, hogy fogunk írni erről a színről és arról, hogy működik ez az érdekes szín a norvég erdei macskák tenyésztésében – de majd csak otthon. 

PT*Frozen Lands Winter’s Waltz, aka Viva

És igen, vele együtt összeállt az idénre tervezett bővítés, nem érkezik több cica hozzánk mostanában.

11 cicánk van, 3 kandúr, 5 nőstény és 3 növendék lányka. Szerencsések vagyunk és boldogok, mert egyszerűen fantasztikusak az új jövevények, a régiek pedig, – ismeritek őket – hihetetlen egyéniségek és csodaszép kicsikkel ajándékoznak meg minket. Mindezzel együtt minden eddiginél több munka vár ránk jövőre, amire nem árt rákészülni. 

Hát ezt tesszük most. Két hétig. Ami nagyon jó ötletnek tűnt, amikor Szabi megkérdezte tőlem egy szép nyári napon, hogy nincs-e kedvem Norvégiában lakóautóval kirándulni … azt hittem viccel, de hogy esélye se legyen meggondolni magát, gyorsan rávágtam, hogy: Naná!! Ez nem is kérdés! Nem is volt… gyors egyeztetés után a barátainkkal megvettem a repjegyeket és egy darabig nem értem rá ezzel foglalkozni, annyi volt a teendő és történés folyamatosan a kisebb és nagyobb norvég erdei macskák körül, hogy nemhogy gondolkozni, de készülni sem értem rá. Az utolsó héten pánikszerűen vettünk pár új túracuccot és némi finomságot és totális hajrában teljesítettük a tennivalókat az indulásig. 

Mondanom sem kell, hogy az indulás előtti héten kezdtem magam konkrétan teljesen idiótának tartani, hogy itt hagyok ennyi macskát és szerintem Szabi és Panka agyára mentem a folyamatos hisztimmel… de végül elindultunk. 

A kicsik és nagyok a legjobb kezekben maradtak – a lányaink vigyáznak rájuk, akiknek ez nem kis feladat, hiszen elkezdődött az iskola is. Szerencsére anyukám hamarosan besegít nekik (vagyis átveszi a dolgok hard core részét). Nem volt elérhető senki, aki máskor a cicáknál segíteni szokott, és így, hogy kicsik vannak, új cicák vannak, illetve még itt van Blåfjella is, annyira összetetté váltak a feladatok, hogy még a lányoknak is több oldalas táblázatot és több oldalas magyarázatot írtunk a mindennapokhoz – pedig ők ebben élnek. Kívülállóként nem elképzelhető és felfogható az a mennyiségű munka és feladat ami a cicákkal van – így igazából nem akartunk új embereket keresni, mert képtelenek lettünk volna betanítani őket – és ekkora felelősséget tenni bárki vállára, amit egy ekkora tenyészet jelent. 

Summa summarum a cicák jó kezekben vannak, és minden nap hírt kapunk felőlük. Igyekszünk tartalmasan és pihentetően megélni a napjainkat ezen a csodálatos helyen addig is, amíg újra látjuk őket. 

Csodás ősz eleji napokat Mindenkinek, ölelés Nektek a világ legszebb (nekem) országából!!! 🙂

Bletoppen

Blefjell

A Bletoppenen

Virág

Mi a véleményed a leírtakról?

  1. Gyönyörü helyeken jártok.Élvezzétek és pihenjetek mert tényleg rengeteg munka van mögöttetek és kis pihenés rátok fér.

  2. Norvégia csodás, nagyon jó kirándulásokat kívánunk Nektek. Töltekezzetek a fantasztikus tájból, az emberekből. az egy más világ. A sarkkörig nem mentek fel, ugye? Nekünk az még bakancslistás:-) Minden jót, legyen szuper időtök:-)

    • Köszönjük. A sarkkörig nem megyünk, maximum Trondheimig, ha az idő engedi. A hegyekben már tegnap is hó esett. 🙂

  3. Köszönet a beszámolóért, nagyon jó volt olvasni felőletek! ❤️
    További nagyon jó pihiket, túrákat kívánok Nektek!
    Ölelés, puszi!

  4. 🙂 Nemcsak neked a legszebb ország a világon Norvégia, hanem nekem is! 🙂 Konkrétan szeretnék ott élni! Megérdemlitek a pihenést, töltődjetek fel, de azért a szépséges látványért nagyon irigyellek ám titeket! 🙂

    • 🙂 Mi is szeretnénk itt élni, vagy legalább az év egy részét mindig itt tölteni, szóval nagyon örülünk, hogy most lehetőségünk volt 2 hétre eljönni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük