Napjaink… – mi történik, ha beteg egy cica?

Nos, ezt az írást akkor kezdtem el, amikor benne voltunk a sűrűjében. Aztán… nem fejeztem be. Fáradt voltam és rossz volt egyáltalán még csak írni is erről. De most befejeztem, mert néha jó, ha látjátok, milyen is a tenyésztő élete, amikor éppen nem kiscicát simogat. Durva. Sokszor nagyon is durva. Hát tessék:

Kedves Olvasóink!

Köszönjük a kedves kommenteket és az érdeklődést a hogylétünk felől!
Nem számítottam könnyű hétre, de azért ennyire nehézre sem. Gondoltam hétfőn oltások az egyik alomnak, másnap ivartalanítás a másik alomnak… haladunk szépen. De hát ember tervez… ugye…
A hétfői napom nagyon zűrös volt, már reggel el kellett indulnom itthonról, a hajnali teendők után a GOT alom második oltása jött és aztán egészen estig be voltam táblázva.
A reggeli második evésnél (a hajnali után) Wind nem jött enni, aludt. Feltűnt persze, de már nem egyszerre rontanak rá a kajára, mint néhány hete, van, hogy páran esznek, mások még szaladgálnak vagy épp alszanak. Így nem aggódtam cseppet sem, odamentem hozzá, felkeltettem, kinyújtózott, dorombolt és aludt tovább. Gondoltam lehet, hogy nemrég evett, vagy egyszerűen csak később fog.

Wind

Estefelé is sokat aludt, így le is vettem a kedvenc helyéről, nem volt szaladgálós kedvében, de fekve vidáman játszott a botos játékokkal, dorombolt is, de itt azért már gyanút fogtam. Mikor a vacsora sem kellett neki, akkor gondoltam, hogy itt valami nem okés. Nyilván közben ehetett volna tápot is, de a kicsik egyáltalán nem nagy tápevők, inkább várnak a húsra, ezért volt furcsa, hogy újra nem akar enni. Mindenképpen fent kellett maradnom, mivel másnapra volt időzítve a Scorpions alom ivartalanítása, és ilyenkor még éjfél körül kapnak enni a picik, ellenőrzöm, hogy mindenki evett-e, majd minden kaját elveszek előlük.

Live – műtétre várva

Próbáltam Windet mozgásra bírni, és láttam, hogy a hátsó lábaira mintha kicsit sántítana, de egyáltalán nem éreztem sántaságnak, inkább olyan általános fájdalomnak, vagy gyengeségnek tűnt. Megmértem a hőjét: 40,6. No, ennek fele sem tréfa. Szóltam Eszternek, és megegyeztünk, hogy adok neki láz és fájdalomcsillapítót, s reggel korán megnézzük mi a helyzet. Persze ezek után végképp nem aludtam, nagyon tudok aggódni az állatainkért, a kicsiknél pedig egy láz gyorsan kiszáradáshoz vezethet – így itatgattam reggelig.

Itt már nem érezte jól magát

A kora reggel már a doktornőnél ért minket, aki szintén úgy látta, hogy Wind sántítása nem sérülésből ered, hanem inkább a láztól való izületi fájdalom. Lázas volt nagyon, a szájon át adható lázcsillapító nem bizonyult elég erősnek ebben az esetben. Ahogy az embernél, az állatoknál is tud mindenféle fájdalmat okozni a láz. Emlékszel rá, amikor nagyon lázas voltál, hogy mindened fájt? Hát kb. így…
Mivel soha nem volt nálunk még ilyen, hogy lázas valaki és semmi más kézzel fogható tünet nincs, így Wind nem csak lázcsillapítót kapott vénásan, hanem kivételesen antibiotikumot is, illetve infúziót, némi vitamint. Az antibiotikum ilyen esetben nem feltétlenül jó döntés, de nem is rossz – igazából egy óvintézkedés, ha esetleg valami bakteriális dolog lenne a háttérben, akkor jó, hogy kapott. A doktornőnk soha, de soha nem ad feleslegesen gyógyszereket, így tudtam, hogy ez is egy indokolt lépés.
Nálunk, mivel tenyészet vagyunk sok macskával, mindig kicsit másként kell gyógyítani, vagy kezelni az ilyen eseteket, mintha otthon csak egy-két cica lenne. Így vért is vett Eszter Windtől, aki megadóan tűrte a megpróbáltatásokat. Ilyen lázasan amúgy sem hadakozik az ember. Akarom mondani macska. A vérvétel azért fontos, mert talán a legtöbb információt egy ismeretlen eredetű lázas esetben az adja, nagyon sok infót ad a cica állapotáról. Egy láz végtelen sok dolgot jelenthet, orvos legyen a talpán, aki csak úgy hipp-hopp rájön, mi van a háttérben.
Mondjuk az emberorvosok találgatni sem szoktak – legalábbis amikor én vettem a fáradtságot régebben, hogy elmenjek, mert nagyon lázas voltam és fájt mindenem, akkor annyi volt a válasz: valami vírus. Hát jó, ezt magamtól is sejtettem…. menjek haza, pihenjek, majd jobb lesz. Azóta nem megyek orvoshoz, ha ilyen van, minek. De az állatok mások, és ráadásul 12 hetes kicsiről van szó – nyilván arra nem legyint az ember, hogy majd meggyógyul. (Teszem hozzá valószínűleg a legtöbb esetben meg. Az állatok nagyon jó öngyógyítók, de nyilván nem fogunk várni, hogy mi fog történni, hanem cselekszünk, ha baj van.)

Alig fél óra telt el, míg folyt az infúzió, Wind láza is lement egy normális értékre, mehettünk haza azzal, hogy sűrűn jelentek, mi történik vele. Otthon Windet a szobába tettem aludni, a többieket nem kis munkával (konkrétan vidám kabaré jelenet első felvonása lehetett volna) külön választottam műtétre várók és nem műtétre várókra. Előbbiek sajnos nem kaptak reggelit, és bezárva várták, míg az utóbbiak vígan falatoztak. Utána újra egyesítettem a csapatokat, jobban telik az idő az éhes várakozóknak, ha van társaságuk és szaladhatnak, játszhatnak. Közben a napi teendőket is be kellett volna ikatni, erős csúszásban voltam mindennel, és a műtétre várókat mérni kellett, megadni az adataikat (ehhez mindegyik cicáról kis színes papírlapokat gyártok minden tudnivalóval), előkészíteni a hordozókat. Windre is időközönként ránéztem, adtam neki inni, enni – kicsit evett és ivott. Az idő vészesen fogyott az indulásig, én még sehol nem tartottam, ideges is voltam Wind miatt, a műtétek sem a kedvenceim… szóval zaklatott nap volt nagyon, de hát nem minden napunk egy álomvilág. Sőt. Bármennyire is annak látszik kívülről. Kezdtem eléggé álmos is lenni, hiszen nem feküdtem le éjjel. A három műtétre várót leraktam végül az orvosnál, megbeszéltük, hogy szólnak majd, ha mehetek értük, aztán meg egyeztetünk utána Wind hogyléte felől is.

Közben az aprók tartották bennem a lelket…

Otthon próbáltam tovább haladni az elmaradt teendőkkel, már rég délután volt, közben láttam, hogy Wind újra elég bágyadt, a többiek mind elaludtak, és rájöttem, hogy aznap még nem is ettem semmit. Viszont igyekeznem kellett, hogy mire a friss műtöttek megjönnek, mindennel végezzek, hiszen nekik csend kell, nyugalom, béke a műtét után – és persze rend, tisztaság. Ügyes voltam, végzetem… tanulni akartam aztán, de azért annál feszültebb vagyok ilyenkor, így inkább a fiúkkal játszottam kint a kennelben.

Teutates-szel a kennelben

Végre jött a telefon, hogy mehetek a kicsikért. Rohantam, hiszen itthon közben Wind kezdett már nagyon  elcsigázott lenni. A kicsiket én általában előbb megkapom, mint egy átlag gazdi, hiszen már akkora rutinom van a műtét utáni dolgokban, és rááll a szemem, tudom mit kell figyelni, mikor kell aggódni és mikor nem. A kicsik, ahogy ez lenni szokott még kicsit ingatagok voltak, de máris szaladtak játszani, pisilni és kaptak felvizezett konzervet. Nagyon éhesek voltak a majd egy napos koplalás után. Ilyenkor nagyon fel vannak dobódva egy ideig, viszont borzasztóan kell figyelni, hogy altatás után, meg friss varratokkal le ne essenek valahonnét, ne ugorjanak le magasról, a többiek ne nyúzzák őket, ne legyen brutál birkózás, nehogy olyat egyenek, amit még műtét után nem kéne – és így tovább. Szóval melós. Minél többen vannak, annál inkább. Mellette Windre is ügyelni kellett, itatni, értesíteni a gazdikat, hogy túlvannak a műtéten a kis norvég erdeik – szóval nem unatkoztam, és bármilyen fáradt is voltam, tudtam, hogy messze még az este, bár az alvásnak esélye sem lesz majd.
Írtam Eszternek, hogyha végzett a műtőben a többi műtéttel, akkor szóljon, mikor mehetünk, mert nincs Wind jól, nagyon lázas újra. Nagyon szomorú voltam, végtelenül sajnáltam Windet, figyeltem a műtötteket, és próbáltam lekötni a nem műtötteket. Késő délután  szólt Eszter, hogy mehetek Winddel, szerencsére addigra a lányok itthon voltak, így nem kellett magukra hagyni a frissen ivartalanított kis norvég erdeiket, akik még mindig pörögtek, mint a búgócsiga.

A mindig sármos Jon, láthatóan nem hatotta meg az ivartalanítás

Sajnos várni kellett elég sokat, pont voltak bent amikor odaértünk. Wind már sirdogált, nem volt jól, és utálta a lábában a kanült, így kivettem a hordozóból és sétálgattam vele a váróban. Nagyon vártam, hogy megkapja végre a fájdalomcsillapítót és jobban érezze magát. A vénás injekció iszonyú gyorsan hat, mire lefolyt az infúzió már szinte alig volt láza. Közben a vérkép is megjött, amin annyi látszódott, hogy valami akut vírusos folyamat zajlik, de ennél okosabbak nem lettünk. Így további vizsgálatokat kértünk (megjegyzés tőlem most: ami mind negatív eredménnyel jött vissza), hogy közelebb kerüljünk a megoldáshoz. Windnek semmi más tünete nem volt, tökéletes széklete volt, nem hányt, mégcsak hányingert sem láttam nála, és a doktornő is alaposan megvizsgálta, de sehol semmi. Nagyon rossz volt nem tudni, hogy mi zajlik a háttérben és csak várni, hogy mikor lesz jobban. De mást nem tudtunk tenni.

Mire hazaértünk, a kis műtött banda aludt békésen, a többiek is lefeküdtek. Wind evett, ivott, használta a WC-t, játszott – jó volt látni, hogy láztalanul jobban érzi magát.

Mivel az összes energiámat leszívta ez a két nap, így kértem Szabit, menjünk el az erdőbe kicsit a kutyákkal, úgyis mindenki alszik.

Imádom…

Már elég későn indultunk útnak, esett is, de nem baj, azt szeretem. Gondoltam a séta majd feltölt, és utána friss leszek, üde és kedves és okos és türelmes újra. A kutyák körülöttünk cikáztak, és épp valamit nagyon meséltem Szabinak, amikor láttam, hogy Csili megáll, Miló megáll. Csend. Valami történik. Akkor vettem észre, hogy a tökéletesen farönknek nézett dolog az út mentén megmozdul, és egy igazán helyre kis vaddisznó néz velünk szembe. A kutyák is felfogták mi ez, és oda akartak menni, ami borzasztó veszélyes, mert ahol kismalac van, ott anyakoca is van. Az anyakoca pedig nemcsak, hogy vad… de nem is fél. Támad. Megtapasztaltuk már párszor.

Az ebek – Miló és Csili

A kutyák általában szófogadóak, de mindegyik vadászkutya, így a teljes hangerőt be kellett vetni, hogy a malac és a köztünk kb. középen lévő kutyák hozzánk jöjjenek vissza, és ne a malackát nézzék meg közelebbről – aki amúgy nagyon cuki volt, bár akkor egészen mást gondoltam… Mi nem mertünk közelebb menni, és nem mondom, hogy könnyen, de mindkét kutya visszajött (becsületükre legyen mondva), így épségben úsztuk meg mind a kalandot. (Volt amikor nem volt ilyen szerencsénk régebben, szóval higgyétek el, a félelmünk cseppet sem alaptalan. Borzasztóan sok a vaddisznó az erdőben és cseppet sem félnek semmitől, és gyorsak. Nagyon gyorsak.)
A kutyákat pórázon, szemünket-fülünket nyitva tartva hazamentünk az erdőn át, közben esett, és már nagyon nem szóltunk semmit. Mondanom sem kell, hogy minden lettem, csak friss, üde, és kedves nem. De türelmesnek muszáj lenni, másként ezt nem lehet csinálni, teljesen mindegy mennyire vagy fáradt.

Wind jól volt, sokkal élénkebb volt, mint a délelőtti szuri után, nyugis tempóban, de járkált, kicsit játszott, megmosakodott, végül újra lefeküdt aludni, és láttam, hogy végre igazán pihen, nem csak afféle lázas bágyadtságban fekszik. Nem tudtam meddig tart ez az állapot, így igyekeztem gyorsan megcsinálni az esti teendőket, és úgy 11 felé éreztem, hogy nem biztos, hogy sok energiám van még bármihez, de az állatok rendben voltak, a műtötteken látszott, hogy azért már vannak fájdalmaik, nem voltak olyan virgoncak. Az éjjel… ne részletezzük. Hosszú volt, lassan telt, folyamatosan ingáztam a műtött apróságok és Wind között. Közben az aprók nagyon cukik voltak, sokat derültem rajtuk. Nincs is édesebb, mint egy norvég erdei kiscica, bármilyen fáradt is legyél!

Cukiságok

A szerdai napom… na azt végképp ne is részletezzük, a két nap nemalvás után… legyen elég annyi, hogy mások is csatlakoztak a lázas csapathoz, így reggel hét és este 9 között pontosan ötször fordultam meg a rendelőben, a végén már úgy éreztem nem is én vezetek, hanem a kocsi megy magától… Wind az esti fordulóra már jól lett, láztalan, de ott voltak a többiek, szóval egy újabb remek éjszakát pipálhattam ki alvás nélkül.
A doktornő szó nélkül jött be a szabadnapjain folyamatosan a rendelőbe – és úgy teltek a napok, hogy, hogy volt aki lázas volt, de nem látszott rajta semmi, aztán aki lázas, és látszik is rajta nagyon,  és voltam én, aki ugyan nem volt  lázas (bár a fene tudja…), ellenben halálosan fáradt. A cicák is olyanok, mint a gyerekek… van aki a 40 fokos lázzal is vígan rohangál, van aki a 38 foknál már meg akar halni (én az előzőek táborát gyarapítottam gyerekkoromban), így kénytelen voltam naponta többször ellenőrizni az összes kicsit, hogy ki hogy van éppen.
Nos, hát ilyen volt. Túléltem… Túléltük. Bízunk benne, hogy többet ilyen nem lesz, de azért az oltásoknál mostmár mindig aggódni fogok kicsit.

A lényeg, hogy minden apróság jól van, nagyon gyorsan összeszedték magukat a láz után, hihetetlen módon tudnak regenerálódni ezek a kis apró norvég erdeik. Mi meg? Majd egyszer kipihenjük a dolgot…

Ölelésem Nektek!

Virág

Mi a véleményed a leírtakról?

  1. Húú, hát nem semmi nincs semmi segitséged azért ez nagyon embert próbáló dolog ezt végig csinálni nem beszélve az aggódásról hiszen nem lehetet konkrétan tudni hogy mi történt. vele ,velük.Remélem most már csak jó lesz és boldogság a cicák tünemények.Azért vigyázz te is magadra,mert lerobbansz akkor mi lesz?

    • Kedves Ágnes,

      köszönjük szépen a kedves szavakat, valóban az aggódás a legrosszabb, az veszi ki az emberből a legtöbb energiát. Szerencsére már minden rendben, csupa vidámság az összes kis norvég erdei kópé. 🙂

    • Kedves Ágnes,

      azért sok háttérmunkában segít a családom, a férjem és a két nagylányom, de közben nekik is megvannak a saját feladataik, amikben helyt kell állniuk, így tény, hogy a legtöbb cicás dolog rám hárul.
      Sok az aggódás mindig, ha az embernek állat van, főleg ha sok – esélyesebb, hogy bármi megtörténik.
      Köszönöm, igyekszem vigyázni azért magamra is!

      Ölellek,
      Virág

  2. Minden tiszteletem a Tiéd, Virág! Fantasztikus ember vagy, csodállak Téged! Szívből remélem, hogy egyszer talalkozunk azért hogy egy gyönyörű kis norvèg erdeit bízz rám! Kitartás a mindennapokhoz! Képes vagy rá, mert hatalmas a szíved!❣️❣️❣️❣️❣️❣️❣️❣️❣️❣️

    • Kedves Edit,

      köszönöm, nagyon jólesnek a szavaid! Én is várom a találkozást és örömmel bízok majd rád ezekből a kis csodalényekből egy apróságot, mert tudom, hogy szuper gazdája leszel!

      Csodás nyári napokat,
      Virág

  3. Minden tiszteletem a tiéd, megemelem a kalapomat előtted! Légy szíves PIHENJ, mert a cicáknak szükségük van rád, a gazdira, s ha te nem vagy jól, ők sem lesznek jól! Nagy ölelés!

    • Drága Erika,

      köszönöm szépen, igazad, van, s igyekszem kipihenni az elmúlt időszakot.
      Ölellek Benneteket!
      Virág

  4. Kedves Virág! Minden tiszteletem a tiéd, amit végig csináltál azt nem mindenki bírná!! Szívvel-lélekkel teszed amit kell!! Egy kívülálló, mint én csak a szépet és jót látja, pedig sajnos problémák is vannak, ezért örülök, hogy olvashattam a bejegyzésed!!! Most, hogy jobban van mindenki pihenned kellene!!! Kívánok sok erőt és kitartást a továbbiakhoz!!!

    • Kedves Éva,

      Nagyon kedves Tőled, köszönöm szépen! Valóban szívvel-lélekkel teszem/tesszük a dolgunk, és bizony így is előfordulnak problémák, amit türelemmel kezelni és megoldani kell.
      Igen-igen, most már ideje volna egy kis pihenésnek, de úgy tűnik majd csak ősszel kerítünk rá sort.
      Köszönjük, hogy követsz minket és velünk jössz ezen az úton!
      Vidám napokat!
      Virág

  5. Kedves Virág!
    Én csak a képekből látom, ezeket a mese szép kiállítási darabokat,most már tudom is hogy egészségük, fejlődésük a legjobb kezekben van.
    További JÓ EGÉSZSÉGET, ezekhez az Álom Szép Cicákhoz.

    Ölel: Nóri

    • Kedves Nóri,

      nagyon kedves Tőled, köszönjük szépen, mindent megteszünk azért, hogy a cicák egészségesek legyenek, és boldog-vidám életük legyen. Neked is minden szépet kívánunk!!
      Virág

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük