Köszönjük!

Kedves Olvasóink!

Fekszem a fűben (ritka pillanatok egyike). Mellettem egy kutya, a hátamon egy másik, levegőt sem kapok és közben rágja a hajam.  Elmélkedek  az élet dolgairól és az elmúlt napok történéseiről. Olyan szerencsésnek érzem magam, hogy ezen a hosszú, nem könnyű, ámde csodaszép úton olyan embereket sodor elénk az élet, akiket talán soha nem ismertünk volna meg, ha nincsenek a cicák, ha nem fogunk bele a norvég erdei macskák tenyésztésébe. Végeláthatatlan a tennivalók sora, nem számolom a munkával töltött órák számát, felesleges is lenne.

Mondjuk egy reggeli alatt csak ötször kelek fel – mert az egyik apró bement a wc-be de kijönni még nem tud (van bébicica vécé de a nagy érdekesebb), a másik felment a kaparóra, ahová eddig soha, nosza tegyünk alá egy párnát, ha nem sikerülne olyan jól az első lejövetel… ne legyen baj, az egyik nagy kicuccolt egy adag szőrgombolyagot a szőnyegre (hova máshova?) némi fűvel együtt, ez lázba hozza a kicsiket, meg akarják nézni. Mind a nyolcan, mert kettő a kajás tálban fekszik és éppen elmorogják egymás elől a kaját, így próbálom a nyolcat távol tartani, míg feltörlöm. Joanna kétlábra áll és nekem támaszkodik, hogy vegyem fel, Peach a lábam szárán mászik nemes egyszerűséggel, mert az ölemben akar aludni, majd hallom, hogy bent nyávog Lora egyik picije – kimászott. Ez csak egy tíz perces intervallum – tessék ebből leképezni az egész napot hajnali öttől hajnali egyig. Van feladat, nem unatkozunk – de azt gondolom tenni jó. Bármit. Ezt pedig különösen.

Gondolkodom hát és örülök, hogy újra találkoztunk Uno gazdijaival, imádnivaló a csapat. Aztán örömet okozhattunk egy szépséges hatévesnek, aki a szülinapján választhatta ki a kiscicáját, és megismertünk egy csuda kedves és üde ifjú párt, akik két cukiságot választottak tőlünk. Mindemellett jutott idő a kutyákra is, még kicsit kettesben is voltunk egy vacsora erejéig és lásd… a fűben fekszem és elmélkedem. A nap süt, a cicák a kennelben játszanak. Berreg egyet a telefonom, email jött – olvasom. Eddig is szép volt a világ, a kék ég felettem, a virágos zöld fű alattam, a macskáim, a kutyáim, és úgy általában az élet otthon a végeláthatatlan tennivalókkal együtt. Nem vagyok egy érzelgős típus, aki ismer, tudja – de amikor idáig értem az olvasásban…

 

Egyúttal gratulálunk ahhoz ahogy mindezt csinálják. Az érzelmi intelligenciához.
Más tenyésztőhöz eszünkbe sem jutott fordulni. Ugyanis minden más honlapról az látszott, hogy a pedigré, a cím, a rang, a díjak, s ezeken keresztül a pénz jelenti a lényeget. Tudom, ha valaki a tenyésztésre adja a fejét, akkor ezt ebből a szempontból kell néznie, így kell gondolkodnia. Csakhogy csak így nézve, a dolog a lényegét, a lelkét veszíti el.

Azért fordultunk önökhöz, mert a honlapról átsüt az emberség, a cicák szeretete, meg persze a hozzáértés is. Ez az a titok ami azt a többletet adja, aminél jobb reklám nem létezik. Úgyhogy további sok sikert, sok örömöt kívánunk.

No, ekkor azért mély levegőt vettem, mert olyan emberek írták ezt, akik még nem is ismernek minket, csak e-maileket váltottunk, és várjuk a találkozást. Mi tényleg szívünk-lelkünk tesszük ebbe az egészbe, és örülünk, ha ebből valami átjön, érződik. Köszönjük szépen! Annyi jót kaptuk már Tőletek ismerős és ismeretlen „barátoktól”, hogy rosszabb napokon majd előveszem és nézegetem, hogy erőt adjon amikor kevés van, hogy átlendítsen a fáradtságon, hogy mosolyt adjon.

Felpattanok, játszok kicsit Miloval és folytatom a feladatok sorát, de közben tudom, hogy ez egy jó út. Egy nagyon-nagyon jó és szép út, ahol nemcsak mi, de azért egy kicsit Ti is velünk jártok.

Köszönet érte!

Szépséges napokat,

Virág

Ps. Köszönjük a látogatók sok kedves ajándékát, a mindenféle finomságokat nekünk, a cicáknak és a kutyáknak a játékokat, és finom falatokat. A legjobb mégis az, hogy együtt lehettünk.