Jenny szülése

Sétálok végig az Iskola utcán. Kellemesen hűvös a reggel, szeretem. Gondolkodom, az elmúlt napok képei villannak fel előttem és érzések. Várakozás, aggódás, öröm, fáradtság, béke. Felnézek és egy hatalmas rózsaszínű, szőrös vízilovat látok közeledni fejmagasságban egy férfi hóna alá csapva. Korán reggel teljesen szürreális kép, elnevetem magam. A férfi is magába merülten lépeget, álmosnak is látszik, de felkapja a fejét a nevetésre. Ekkor realizálja. A vízilovat. Megáll, az égre tekint majd rám és már ő is nevet. Köszi, mondja és sarkon fordul, majd belép a pár méterre lévő bölcsőde kapuján. Az utcában iskola, óvoda majd bölcsőde. Könyvet lehetne írni a szülőkről és a reggeli szülő-gyerek párbeszédekről, történésekről. Örülök, mert szinte mindig vidám – kivéve mikor múltkor az apuka megkérte a kislányt, hogy egyen sokat. Levest kérjen háromszor is. Nem lesz vacsora – nem telik most rá. …

Várakozunk…

No, elkalandoztam… Jennynél négy picit vártunk, nagy volt a pocakja, az utolsó napok nem estek neki jól. Mondjuk azok nekem sem, mert összeszedtem valami nyavalyát és nem voltam a toppon. Jenny az utolsó két napon kb csak feküdt az oldalán és merengett, meg evett. Rengeteget. Tulajdonképpen bármikor szülhetett volna, de láttam rajta, hogy ez még csak egy szülés előtti állapot. Jennynek legutóbb csak egy cicája volt, Uno, a négy azért nagyobb megpróbáltatást jelent, bár elméletileg nem szabad, hogy gondot okozzon.
Szerdán éjjel nem voltam jól és nem nagyon aludtam, Jennyre is rá kellett nézni, de ugyanabban az állapotban feküdt, nem nagyon érdekelte semmi. Másnap délután be kellett mennem a városba, és tudtam azt is, hogy pénteken délután is van egy fontos teendő – senki sem lesz otthon, így bíztam benne, hogy Jenny, mint általában a macskák este, éjjel, vagy hajnalban fog szülni. Eléggé elhúzódott a szerdai programom, későn értem haza, fáradt voltam, nyűgös és nagyon fájt a fejem is. Ettem valamit. A lányok hamar aludni mentek, minden nyugis volt, valahogy a többi cica is elvonult erre-arra,  én pedig mondtam Szabinak, hogy eldőlök kicsit, nem mintha el tudnék aludni, de olyan vacakul és gyengének érzem magam, hogy valami erőt kell gyűjtenem. Bárhonnét. Jenny a szőnyegen feküdt és ahogy a kanapéig értem jött utánam. És akkor megláttam, hogy ez most más, máshogy néz, máshogy mozog. Felsóhajtottam, felvettem Jennyt, bevittem a szobába a boxba és hátravetettem Szabinak, hogy program változás, pihenés helyett szülés. Szabi rámhagyta, ismer, tudja, hogy azt is látom a macskán, amit senki más. Jennyt beraktam tehát a boxba, nem tiltakozott, felvette a szülő pozíciót – és vártunk. Én gyorsan bekaptam a legerősebb fájdalom csillapítóból egy dupla adagot, és magunkra zártam az ajtót. Akkor vettem észre, hogy a Doktornő is épp akkor írt SMS-t, mikor beköltöztünk a szobába – hiába na, egymásra vagyunk hangolódva.

Sok volt még vissza – nem is tudtuk, milyen sok

Nem sok idő telt el és tolófájások jöttek. Majd újra, és meg is érkezett a kis elsőszülött, hófehér tappancsokkal és fehér sállal a nyakában. Szépséges volt. Jenny ügyes volt, tette a dolgát, tisztogatta nagy hévvel a picit, majd az újra kezdődött fájásokkal a méhlepény is megszületett. Megette annak rendje és módja szerint. Nem nagyon pihent, rendezgette a picit, aki kis pihenés után elindult tejci után nézni. Fél óra múlva jött a következő fájás és gond nélkül a következő pici – újra sok tisztogatásé s minden, ahogy lennie kell, majd kb. fél óra múlva újra egy apróság. Csodás mintával – nagyon tetszettek. Jenny eddig nagyon aktív volt és jól is volt, de itt láttam, hogy elfáradt.
Akár azt is gondolhattam volna, hogy vége a szülésnek – külső és laikus szemlélő biztosan így gondolta volna legalábbis, hiszen három apróság szopizott szépen, a mama oldalra dőlve pihent. Látni lehet, mi az amikor a végén tényleg pihen az anyamacska és mi az, amikor vár. És befelé figyel. Persze közben töltődik is. Láttam, hogy iszonyú fáradt szegény. Én is az voltam, guggoltam, ültem, mindenféle formában a box mellett a földön, nem volt kényelmes, amúgy sem jó a jobb lábam, nagyon fájt már mindenhogyan, de nem mertem mozdulni, mondván ki tudja mikor folytatódik a szülés. Óvatosan megtapogattam Jenny hasát és éreztem, hogy van még benne pici, így nem volt mit tenni, várni kellett.

Ez annyira Jenny-s! <3

Két óra után már nagyon ki kellett mennem a mosdóba, kértem Szabit nézzen rá addig Jennyre, aki az ágyon feküdt – félig aludt már szegény, ő is nagyon fáradt volt, de azért szépen dokumentálta nekem a szülést – ki mikor, milyen színnel, milyen nemmel, hány grammal született. Miután visszajöttem el is aludt. Jó fél óra telt el, amikor láttam, hogy újabb fájások jönnek. Számoltam: egy, kettő, három… tíz – semmi. Várakozás. Újabb fájások: egy, kettő, három – sok. Semmi. Nem szóltam, nem nyúltam hozzá, csak hang nélkül biztattam, hogy menni fog ez, hajrá! Újabb fájások: egy, kettő, három, négy, öt, hat hét – és igen, végre… megjelent két kis lábacska, vagyis farral jött a kicsi de nem sikerült elsőre kitolni. Pihenés. Nem örülök, ha nem jön ki a pici a fájásokkal és várni kell, de hát mit van mit tenni? A következő fájássorozatnál megjelent a test, de a fej nem, így óvatosan megfogtam a picit és kicsit meghúztam – végre megszületett!!! Láttam, hogy nagyon nagy cica, nem csoda hogy nem ment könnyen. Jenny nagyon fáradt volt, de azért hősiesen nyalogatta a picit, kicsit segítettem neki én is egy tiszta töröközővel. Megkönnyebbültem, hogy megvan az utolsó kicsi is, és mind szépek, egészségesek, ügyesen szopiznak.

Egyre többen…

Jenny még megszülte a lepényt, fáradt volt, de megette, majd eldőlt. Láttam, hogy nagyon kimerült, bőven hajnal felé volt már. Ott ültem mellette egy fél órát, csodáltam a kicsiket, próbáltam valami élhető testhelyzetet felvenni. Gondoltam elpakolok, összeszedem a véres papírtörlőket, törölközőket, elviszem ami már nem kell, hozok tiszta és puha szőrmét a kicsik és Jenny alá. Térültem-fordultam, Jenny csak feküdt. Elmostam és fertőtlenítettem az ollót, elpakoltam. Elővettem Jenny kedvenc tonhalas konzervjét, öntöttem hozzá egy kis vizet és bevittem neki. Kicsit belnyalt, de érdemben nem evett, láttam, hogy nagyon fáradt és nem nagyon tudtam eldönteni, hogy azért ilyen a viselkedése, mert még szül, vagy mert annyira elfáradt, hogy még nem volt ereje rendbeszedni magát. Mellé ültem, bár az ülésnek semmilyen formája ne esett már jól, éhes is lettem, nagyon messze volt már az esti pár falat és közben végig fent voltam. Nézegettem a kicsiket, már majdnem elszundítottam, amikor így, másfél óra után újra fájások jöttek. Igazából nem voltam meglepődve, Jenny viselkedése (vagyis inkább nem viselkedése) okot adott még erre, így visszahoztam néhány esetleg szükséges cuccot. Nem jött könnyen ez a pici sem, de aztán végül csak ott volt, láttam, hogy nagy lett ő is – színre totál hasonló, mint az elsőszülött – szép keretbe foglalva így az egész történetet. Jenny szépen ellátta a kicsit, de már nem volt annyi ereje, mit az előzőeknél. A picúr különösen életes volt, még zsinórral együtt indult szopni, nagyon cuki volt. Jenny utolsó erejével még letisztogatta magát, lefeküdt.. és tudtam, hogy most lett vége a szülésnek.

Rendrakás után

Nekiláttam újra pakolni, kint játszottam kicsit a már ébren lévő cicákkal, kicseréltem Jenny és a kicsik alatt szép tisztára mindent. Beáztattam a véres cuccokat, majd visszaültem Jenny mellé. Kajával kínáltam, nem kért… Háromnegyed órát vártam, hogy minden rendben van-e és akkor úgy döntöttem, gyorsan eldőlök, mielőtt mindenki ébredne, kell egy kis vízszintes testhelyzet a sok görnyedés után. Aludni nem tudtam az élmény is sok volt, jól sem voltam, már kiment a gyógyszerek hatása és időnként felkeltem és ránéztem az apróságokra. Aztán kelni kellet, a többieket nem érdekli volt-e szülés, volt-e alvás, etetni, kell, almolni, játszani. Útnak indult a család, én maradtam és tettem a dolgom, aztán próbáltam valami emberi formát magamra ölteni, hiszen délutánra a toppon kellett lennem – de erről még nem szólhatok. Majd hamarost…

Hello babies!!! <3

Örülök, hogy velünk vagytok, örülök, hogy tetszenek Jenny és a spanyol herceg, Masek csodaszép kicsinyei. Fantasztikus látni, hogy napról-napra fejlődnek, egyre szebbek és formásabbak. Boldogság van, béke. Na jó, némi fáradtság is… de ez ezzel jár.

Legyen csodálatos az ünnepetek, és legfőképpen vidám, sok mosollyal teli. Nekünk az lesz – minden okunk megvan rá – és még annál eggyel több is!!! 😉

Ölelésem,

Virág

 

Mi a véleményed a leírtakról?

  1. Köszönöm szépen 🙂
    Nektek is Nagyon Boldog Ünnepeket!
    Végig olvastam az élmény beszámolót.Nagy élmény és szorongás,izgalom is egyben a kiscicák születése.Én is átéltem 2 évvel ezelőtt.
    Nagyon édesek a picik.Jó egészséget kívánok mindőtöknek!

    • Köszönjük szépen Katalin, valóban hatalmas élmény minden szülés, és persze izgalom is, bárhányat élt is már meg az ember. Minden szépet Neked!

  2. Köszönöm,hogy kívülállóként bepillanthattam ebbe a csodába! Nagy élmény volt olvasni! Jenny lenyűgözően szép cica és a kölykök…..!!!! Nincsenek szavak.
    Boldog,szép ünnepet kívánok!

Hozzászólás a(z) Virág bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük