Juhú!!! Megjelent az első vlogunk!

Sziasztok!

Annyi minden történik velünk mostanság, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Persze ezt a sokmindent főleg mi idézzük elő, hiszen amúgy a tél – és főleg a január – általában egy nyugalmas időszak az emberek életében. Réges-régen nem szerettem a januárt, mert hosszú volt, sötét, a tavasz még messze, a karácsony már oda… most viszont – és már jóideje – teljesen máshogy látom ezt. Szeretem a szürke-barna-fehér színeket mindenütt, megnyugtat, segít befelé figyelni.
Különösen másként látom a januárt most, hogy nem kell bejárnom a városba (csak amikor én szeretnék), most, hogy itthonról dolgozom, magamnak dolgozom, és senki nem mondja meg mit is kéne tennem – csakis én. A január, mint minden más hónap, épp olyan, amilyenné tesszük, vagy amennyire hagyjuk, hogy mindenféle külső körülmények befolyásoljanak minket, és elvegyék a kedvünket. Vagy éppen nem. Javaslom nektek ez utóbbit!

A tavasz pedig kétségtelen, itt bujkál a kertek alatt. Nappal plusz fokok vannak, olvad a hó, és bár még mindig sok a jég nálunk és azért hó is akad bőven, de már érezni lehet a levegőben a változást, mások az illatok, mások a fények.

Tavaszodik…

Az egyik legnagyobb újdonságunk az, hogy végre elkészült az első vlogunk! Nagyon örülünk neki, mert már hónapok óta terveztük, és bár a tél múlóban van, múlt héten, amikor a felvételeket készítettem, még javában esett a hó. Hihetetlen nyugalmas időszak itt a hegyen a tél, az erdő csendesebb mint bármikor máskor, norvég erdei macskák pedig élvezik a hideg, havas, szeles időjárást, rengeteg időt töltenek kint  a kennelekben.

A vlogot itt láthatjátok. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra, kommenteljétek és írjátok meg, mi mindent szeretnétek látni, mit mutassunk meg, miről meséljünk a következő vlogokban.

Köszönöm Szabi munkáját, hiszen a szerkesztés az ő érdeme. Szeretnénk hetente legalább egyszer jelentkezni ezen a csatornán, persze, csak ha kíváncsiak vagytok a norvég erdei cicákra, ránk és az életünkre. Annyi izgalmas történés vár ránk hamarosan, szeretnénk ezeket Veletek is megosztani.

Várjuk a véleményeteket, a gondolataitokat.
Hamarosan új – remélhetőleg nagyon jó hírekkel jelentkezünk!

Csodás napot, jó, hogy itt vagytok!

Ölelés,
Virág

Mi a véleményed a leírtakról?

  1. Kedves Virág és Szabolcs!

    Megnéztük a vlogot, feliratkoztunk a csatornára és még egy felfelé mutató ujjat is nyomtunk hozzá.
    Szuper lett, gratulálunk hozzá.

    Peach jópofa volt. Benn szunyókált a kaparófája tetjén. Amikor meghallotta a hangodat, lejött körülnézni, hogy milyen ismerős hangokat hallok…

    Üdv és sok sikert.

    Miklós és Zsuzsa

    • Kedves Zsuzsa és Miklós!

      Nagyon köszönjük, örülünk, hogy tetszett és nagyon várjuk, hogy a következőn dolgozhassunk. 🙂
      Peach-nek ölelés.

      Minden szépet Nektek!
      Virág, Szabi és csatolt részeik. 😉

  2. Kedves Virág és Szabi! Gratulálok az új vloghoz, nagyon tetszik! Talán annyi, hogy Virág, sokkal természetesebb voltal a vége fele amikor te kameraztad magadat. Nagyon szuper a sétálós környék ahol jartatok! No meg a hóóó!
    Csak így tovább!
    Puszi,
    Viki

Hozzászólás a(z) Fekésházy Viki bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük