Viki és Horten – egy nagyszerű páros
Azt hiszem az ez interjú nagyszerű példája annak, hogy milyen remek és tartalmas életet élhet egy cica akkor is, ha csak egy gazdája van és lakásban lakik. Horten élete minden, csak nem unalmas. Sok közös játék, összebújások, sok séta a környéken és az erdőben, fára mászás, kalandok és néha egy kis vendégeskedés a keresztszülőknél. Ilyen Horten élete. De íme, beszéljenek helyettem Viki szavai.
Kedves Viki!
Örülök neki, hogy elfogadtad a felkérésemet, és interjút készíthetek Veled. Sokáig vártál arra, hogy a körülmények lehetővé tehessék azt, hogy cicával élhess. Talán nem is baj, mert így első cicás gazdiként egy olyan cicával mentél tőlünk haza, aki szerintem nagyon illik Hozzád! Tudom, hogy az eredeti elképzeléseid mások voltak, de úgy érzem Horten a legjobb választás volt számodra, mégha nehezen is váltunk meg a kis kék hercegünktől, hiszen mindenki nagy kedvence volt nálunk, de tudtuk, hogy szerető otthonra talál Nálad!
Kicsit mesélsz magadról és arról, hogy volt-e már cicád?
Szeretek aktív lenni: imádom a vízisportokat, a túrázást és az utazást. Mind a természet, mind az állatok közelsége fontos számomra. Jelenleg Londonban élek és olyan szerencsém van, hogy egy nagy park közelében -így könnyen megoldható a napi séta a kék herceggel. Korábban kutyám volt, és mindig azt hittem hogy temperamentumban csak a kutyák illenek hozzám. Kicsit tartottam is hogy milyen lesz cicával élni. Aztán jött Horten és újraírt mindent!
Miért a norvég erdeire esett a választásod?
A fajtáról először a norvég exemen keresztül hallottam. A családjának volt egy ilyen cicája, akit Whiskasnak hívtak. Legendás betyár volt: házőrzőnek képzelte magát és mindennek, ami élt és mozgott tudtára adta, hogy ki az úr a háznál. Nagyon tetszett ez a vagányság, és mellette az is, hogy mennyire naivan barátságos ez a fajta az emberekkel. Még mindig tisztán emlékszem, amikor Trondheimban egy csendes utcán sétálva elénk penderult egy gyönyörű fekete norvég erdei, és hanyatt vágta nekünk magát, hogy simogassuk. Szóval a kutyákhoz hasonló alaptermészetük mindenképpen sokat nyomott a latba a döntésemben – ám ugyanennyire lenyűgözött a fajta szépsége, illetve önállósága is.
Az öt hetes horten
Hogy találtál ránk, miért minket választottál?
Magyarországi internetes találatok közül a ti honlapotok volt a legprofibb, és a cicákról készült képek is azt mutatták, hogy milyen jó helyük van nálatok mindegyiküknek. Ez nagyon fontos volt számomra, mert nem akartam “zsákbamacskát” venni… Mellette a legközvetlenebb és legkönnyebb Veled volt a kommunikáció. Ezután pedig első találkozásunkkor teljesen lenyűgözött Masek, Horten apja, ahogy arisztokratikusan ellejtett a konyhátokban.Ott és akkor tudtam, hogy olyan cicát szeretnék, akinek ő az apja!
A 7 hetes Horten
Hogy választottad ki Hortent, és miért őt?
Sokáig szemeztem veletek mire megérett bennem a döntés. Körülbelül 1.5 év kellett, mire megteremtettem a körülményeket Horten fogadására. A korábbi almokból a vadas szín tetszett nagyon, illetve a tiszta fekete. Aztán temperamentuma alapján Hortent ajanlottad. Bizony ő színeiben a korábban említettek közül sem ez, sem az, hanem blue tabby. De a profi fotók amiket küldtél róla, felkeltették az érdeklődésemet. Már a pár hetes képein is tündéri a nagy kék szemeivel, amik azóta gyönyörű sárgák lettek. Aztán elmentem hozzátok háztűznézőbe, hogy megnézzem Hortent élőben is, és ez bizony szerelem volt első látásra. Ennyi.
A 9 hetes horten
Mesélsz Róla? Milyen volt az első találkozás?
Amikor először megláttam, el sem hittem mekkora szerencsém van! Horten annyira különleges, hogy teljesen elvarázsolt. Mellette pedig egy igazi norvég erdeihez illően először távolságtartóan kiváncsi volt: jól megnézett magának, aztán az első benyomásai valószínűleg jók lehettek,mert nem sokkal utána a kezem alá feküdt, hogy simogassam. Szóval kölcsönös volt a szimpátia. Nagyon tetszik amúgy a névválasztásotok is, hogy Horten egy norvég városról lett elnevezve. Így számomra ő a tökéletes megtestesítője egy norvég erdei macskának mind szó szerinti, mind pedig szimbolikus értelemben.
Hosszú út vezetett hazáig, nem volt túl ijesztő végigcsinálni egy ismeretlen kiscicával? Hogy sikerült az út, hogy viselte Horten a megpróbáltatásokat? És Te?
Hát megmondom őszintén, hogy elég sokat paráztam a logisztika miatt napi szinten úgy bő egy hónapig. Hogy miért is? Mert a UK-be nem lehet állatot repülőgép kabinjában szállítani – hacsak nem vakvezető kutyáról van szó. Azt viszont tudtam, hogy semmiképpen nem szeretném Hortent a raktérbe zárva szállítani. Éppen elég nagy megpróbáltatás volt szegénynek hogy elszakadt a családjától! Így a közvetlen Budapest-London járat ötletét eleve elvetettem. Végül megszületett a megoldás: Air France-val repültünk Párizsba.
Még mindig határozottan emlékszem, ahogy a reptéren vártalak benneteket: nagyon izgatott voltam hogyan fog minden sikerülni az egy hónapnyi tervezés után. Aztán Te és Szabi megérkeztetek Hortennel, és egyből a becsekkolásnál kiderült, hogy a szállítódoboz, amit hosszas válogatás után online rendeltem, nem felel meg a francia szabványnak, mert merev a fala. Sebaj, a norvég erdein és angolhonban edződött idegeink egyből megoldást keresve aktiválódtak: időt nem fecserélve elrongyoltunk a a Ferihegytől 15 percnyire levő bevásárlóközpontba, ahol bő 5 perc válogatás után kiválasztottuk a legmegfelelőbb útitáskát. Horten az új táskába be, majd búcsú a reptéren Tőletek. Utána már csak Hortennel ketten maradva mentünk a safety checken át: a kiscica a vállamon pihent amíg a táska átment az átvilagítón. Visszanézek, és látom ahogy meghatódva nézitek első sikeres akadályvételünket. Erre én is teljesen odavagyok,hiszen tudom mennyire szívén viselitek Horten sorsát. És minden cica sorsát amúgy is!
Hál’ istennek Horten jól viselte a repülést. Szerencsénkre a stewardess nagyon segítőkész volt és egy egész sor ülést szabadon hagyott nekünk. Landolás után az első éjt Párizsban töltöttük egy Gare du Nord melletti hotelben, ahonnan másnap TGV-vel Calais felé vettük az irányt. Annyira romantikus: az első esténk Párizsban dorombolással, az ágyamban járkálással, és a macskaalomnak szánt faforgács teljes szétkaparásával manifesztálódott. A másnapra mi így készültünk, de még nem volt vége a megpróbáltatásoknak: valahogy át kellett küzdenünk magunkat a Eurotunnel-en. No persze az utazásszervezés kapcsán az is kiderült, hogy a Eurostaron sem lehet állatot szállítani. Így miután megérkeztünk a francia-angol határra vonattal, Pet Taxiba ( kisállat taxiba) vágtuk magunkat, és a személyautó szállító vonaton a taxiban jöttünk át végül Angliába. Így összességében úgy bő 1 napot utaztunk. Horten jól bírta, csak a vonaton volt pici hiszti- mint utóbb kiderült Tőled azért, mert a napi rutinja abban a napszakban játék, és nem szállítótáskában való kuporgás volt.
Hogy teltek az első napok? Mennyire sikerült összehangolódnotok a mindennapokban?
Horten elég hamar aklimatizálódott: megérkezésünk után egyből felmérte a birodalmát és úgy viselkedett, mintha világéletében itt élt volna. Sokat játszunk már az elejétől fogva, és néha még aportirozik is a rugójaval. Ilyenkor leteszi elém a zsákmányt, mordul egyet, és várja, hogy mikor dobom el újra. Sokat tanultam a különböző jelzésieiből, hogy mi mit jelent. Nekem ez új, mert ő az első cicám. Reggel elég korán kelt fel, amiről azóta már nagyjából leszokott, úgyhogy mindketten próbálunk sokat fejlődni és alkalmazkodni egymáshoz. Minden nap kimegyünk sétálni, ami általában egy kb 400 méteres kört jelent a tömb körül, amit gyök kettővel teszünk meg, mert mindent egy természetbúvár pontosságával analizál.
Milyen jellem Horten?
Kiegyensulyozott, karakán és tiszteletre méltó.Nagyon sokat lehet ám tőle tanulni: egy-egy testtartásából lehet látni, hogy sokkal jobban érzékeli a környezetét, mint mi, emberek. Az is tetszik benne, hogy nem egy megalkuvó típus, elég kitartó. Soha nem adja fel ha valamit akar, és nem bátortalanodik el sem: például ha 9-szer leesik egy fáról, tizedszerre is megpróbálja. Mellette okos is: elég hamar összerakja az ok-okozati viszonyt, és hamar tanul. Szenvedélyesen szereti a famászást és a vadászatot. Mindezek mellett hatalmas cukiság, és nagyon kedves tud lenni! No meg persze káprázatosan szép,vicces és nagyon határozott elképzelései vannak a napirendjéről (séta,kaja,játék, kényeztetés-aztán ezek újraiterálása ). Mindemellett nagyon kommunikatív. Főleg ha akar valamit, akkor addig mondja a magáét, amig kötélnek nem állsz.
Hogy telik egy átlagos napotok? Miket csináltok együtt?
Reggel 7-kor kelünk és egyből a konyhába megy az utunk hogy reggelit kerítsünk Hortennek. A reggelit helyeslő morgások kíséretében költi el, aztán fel-le rohangál a lakásban és játszunk egy kicsit. A rugó a nagy kedvenc, ami sajnos most nemrég amortizálódott el, illetve a póráza valamilyen oknál fogva, valószínű a műanyag csat miatt, amit szeret rágcsálni. Aztán elmegyek munkába, és amikor hazaérek, már mindig az ablakban vár. Általában egyből utána megyünk is sétálni, és amikor ráteszem a hámot és a pórázt, egyből elkezd dorombolni, mert tudja, hogy megyünk ki. Az utcán minden ami él és mozog érdekli, az emberekkel egyetemben. Akik persze mindig sokkolva nézik, hogy egy macskával sétálok. De ha kutyával lehet, akkor macskával miért is ne lehetne?! Éljen a felinecipáció! Este újabb játék és kajálás következik, játék közben vadászatot imitálva fel-le rohangál a lakásban, ami irtó vicces.
Van valamilyen vicces vagy kedves történeted Hortenről, amit szívesen megosztanál velünk?
Hát több is van, de talán kettő elég lesz ízelítőbe, hogy mennyire mókás dolgok történnek velünk. Az egyik sztori, hogy egyik kéthetes távollétem után úgy próbáltam kényeztetni Hortent, hogy engedékenyebb voltam a famászási fétisével kapcsolatban. A ház előtti fára mászott fel, de olyannyira magasra, mint még soha, úgy 6-8 méterre. Igen ám, csak közben rájött, hogy lejönni már rizikós. Erre én is elkezdtem parázni, mert a fa körül csupa beton meg egy parkoló kocsi volt- féltem, ha leesik, megsérül. Ő meg fel le járkált egyik vékony ágról a másikra, közben meg keservesen nyávogott nekem. Erre felmásztam én is a kocsi motorhaztetejére, hátha meggyőzöm, hogy ugorjon a karomba. Persze hiaba. Így aztán míg ő fent körzött a fán, én alatta követtem minden lépését, hogyha leesne, akkor elkapom. A szemem végig a cicán, a nyakam kitekeredve, míg egyszer csak hallom, hogy egy férfi megszólít: ‘ Kell segítség? ‘ Erre én: ‘ Van egy takarója?’ Volt takarója. Megfogtuk 2-2 sarkát a takarónak, és immár ketten asszisztáltunk a mutatványhoz. Aztan csodák-csodájára került még elő 3 másik jóindulatú szomszéd, egy kisebb háztartási létrával, meg egy nagyobb kihúzhatóval. Ez utóbbi szerencsére a megfelelő megoldásnak bizonyult, és míg ketten tartották nekem a létrát, sikerült megragadnom a kétségbeesett akrobatánk grabancát, és lehoztam a fáról úgy, hogy egy szőrszála sem görbült meg. Ellenben sikerült megismerkedni a szomszédokkal, mert akkor még csak pár hete laktunk itt. Tanulva az esetből, egyrészt jóval körültekintőbben engedem a famászást, másrészt azóta megtanitottam Hortent a magasról a karomba ugrani, amit pikk-pakk elsajátított. Most már annyira bízik bennem, hogy néha lustasagból is inkább ugrik egészen menedzselhető magasságból is.
A másik eset egy tipikus angol sztereotípiára épül. Egy nagyon sportos és helyes férfi, aki Nadalra emlékeztetett, úgyhogy hívjuk így- többször futott idény nyáron az utcánkban a házunk előtt, miközben Hortennel sétáltunk. A második ilyen alkalommal Nadal lefékezett előttünk és Horten felé biccentve nekem szegezte a kérdést: ‘ Ez macska vagy kutya?’ Azt hittem rosszul hallok: ‘ Megismétled?’ Erre ő: ‘ Ez macska vagy kutya?’ Aha, szóval jól hallottam elsőre is… Sajnálkozva, hogy fizikai vonzereje nem párosul kellő szellemivel, válaszoltam neki, hogy Horten bizony egy macska, még pedig nem is akármilyen, hanem norvég erdei. Másnap bosszankodva meséltem a történetet a brit kolléganőmnek, aki felvilagosított, hogy nyilván nem szó szerint értette a fickó a kérdést, hanem arra próbált a szokásos diplomatikus angol társalgási stílusban a kérdésével rávilágítani, hogy nem normális, hogy egy macskával sétálok. Annyira meglepett a kérdés, hogy erre akkor bevallom nem is gondoltam, de tény és való, hogy így utólag valószínű, hogy ez volt a háttérben. Mert az angolok már csak ilyenek, és mi így is szeretjük őket 😉
Más az élteted most, hogy Horten veled él? Milyen az élet egy norvég erdeivel?
Horten egy igazi álomcica. Pontosan olyan az életem vele, mint amilyennek elképzeltem. Nagyon köszönöm, hogy engem választottatok a gazdájának, nagyon sok örömet okoz!
Nagyon szépen köszönöm, hogy időt fordítottál az interjúra, és azt is, hogy Horten ennyire vidám és tartalmas életet élhet Veled annak ellenére, hogy ketten éltek együtt. Fantasztikus látni a sok képen és videón, hogy milyen fenségesen gyönyörű és mennyire jól érzi magát Veled, milyen nagy szeretetben éltek együtt. Nagyon várjuk azt, hogy meglátogassunk Benneteket, és láthassuk Hortent élőben is felnőtt cicaként.
Ölelés,
Virág