Jorinde első szülése – meseszép színes kis norvég erdeik érkeztek

Kedves Olvasóm!

Zajlik az élet a Nordic Verden háza táján – minden téren. A norvégokkal az élet sosem unalmas, annyi minden történik akár csak egy nap alatt is, hogy képtelenség blog formájában visszaadni mindazt, ami nálunk zajlik. Dolgozunk is ezen, hogy hogyan kaphassatok többet belőlünk, – de még nagyon sok vele a feladat, úgyhogy egyelőre nem is mondok erről többet. 🙂 De azért legyetek majd résen!

Készülődés mindenféle nagy napokra – avagy mikor szül egy macska?

Jorinde a vemhességet nagyon jól viselte. Nem volt különösebben szoros kapcsolatunk előtte – azért sem, mert ugye sokáig úgy volt, hogy egy finn tenyészet állományát erősíti majd. Aztán amikor 8 hónaposan még mindig nem tudott elutazni a Covid miatt, akkor úgy döntöttünk a finn tenyésztővel egyetértésben, hogy nálunk marad, túl sok idő telt el és nem látjuk, hol a vége. Jorinde nagyon szépen simult bele a lány norvég erdeik csapatába, nagyon alkalmazkodó, nem kezdeményezett soha semmilyen rivalizálást, jól kezelte a felnőttek és rangidősek helyzetét.

Kianával nagyon szoros kapcsolata maradt. Nem, nem hinném, hogy az anya-lánya kapcsolat okán, inkább a lelkületük hasonlósága miatt. Ezért is örültem nagyon, amikor egy hét eltéréssel tudtam fedeztetni őket – előbb Kianát, majd Jorindét. Annyira jó barátok, hogy olyan jó volt arra gondolni, hogy együtt nevelgetik majd a gyerekeiket. Többek között ezért is voltam nagyon szomorú, amikor hetekkel később kiderült, hogy Kiana vemhessége nem sikerült, sőt még beteg is lett.
Itt is szeretném megköszönni a rengeteg drukkot Kiana nevében, aki jelenleg jól van, de azt, hogy mennyire sikerült felépülnie majd csak egy következő vemhesség mutatja meg. Egyelőre sajnos nincs szabályos tüzelése, így azon túl, hogy jól van, nem tudok biztatót mondani.

Nagyon sokat segített neki Jori azokban az időkben, szinte egy pillanatra sem mozdult mellőle. Hálás voltam neki ezért. (Különben Kiana mind a mai napig keresi Jorit, be akar menni hozzá a babaszobába, nem érti, hogy hova lett a barátja.)
Jorinde a vemhesség utolsó időszakában visszakapta mindazt a törődést és támogatást Kianától, amit ő adott neki, tényleg nem mozdultak egymás mellől.

Nagyon vártam Jorinde apróságainak érkezését. Az egyetlen bökkenő az volt, hogy a szülés legvalószínűbb időpontja arra a napra esett, amikor Panka utazott Oroszországba. Persze én is szerettem volna vele menni a reptérre, elbúcsúzni – meg minden, ami ilyenkor szokás, de a munka az munka, a szülő nőstényt, vagy szülésre várót nem lehet magára hagyni.

Így aztán kitaláltuk, hogy úgyis forró nyári esték vannak, miért ne csinálnák egy remekek éjszakai grill pratit a kertben, az utazás előtt való nap. Egész délután sürögtem-forogtam – mindenféle finom zöldséget szeltem, rákokat pácoltam, húst… Panka vállalta a kecskesajtos saláta készítését.

Jorinde viszont sehogy sem tetszett nekem egész nap, láttam, hogy nem érzi igazán jól magát. Ez persze normális a szülés előtt való napon, vagy akár több nappal a szülés előtt, tehát nem feltétlenül jelzi pontosan előre a szülés váratható időpontját – de mindenképpen óvatosságra int. Nekem – a sokéves rutinomnak köszönhetően – mindenképpen gyanús volt a dolog.
A boxok készen álltak, egy fent, egy lent – ha esetleg nem szeretne fent szülni, bár én ezt szerettem volna.

Ha a macska szülni akar, akkor szül

Készülődtem az esti grillezésre és úgy általában tettem a dolgomat. Jorinde szeretett a közelemben lenni, ha véletlenül leültem kicsit, akkor egyből az ölemben, vagy mellettem volt, és simogatni kellett.

Este lett. Sercegett a grillen a mindenféle földi jó, világítottak a lampionok, ettünk, beszélgettünk. És persze én mindeközben úgy öt percenként rohantam be ellenőrizni Jorindét.

A vacsora után bevittem a tányérokat, hogy ne legyen annyi minden az asztalon, lehessen még kellemesen beszélgetni. Viszont vissza már nem jutottam, mert jött Jori elém, de menet közben picit megrogyott a lába egy fájás miatt és rendesen váladékozott is. Be akart bújni a kaparófa kuckójába, de én nagyon nem szerettem volna, ha ott szül, így óvatosan felemeltem és felmentem vele a fenti előkészített szobába. Üzentem a többieknek, hogy én már innét ki nem jövök egy darabig…

Jorinde aranyos volt, nem volt baja a fenti box-szal, szépen elfeküdt benne… és vártunk…

Nagyon meleg volt fent, kinyitottam az összes ablakot.
Jöttek a fájások szépen sorban. Nagyjából egy óra telt így el, míg végre a fájássorozat végére felbukkant az első kis újszülött norvég erdei. Annak is a hátulja. Normális a faros szülés, általában kb fele-fele arányban jönnek fejjel vagy farral a kicsik. Nem okoz nagy eltérést, inkább csak ha az első pici jön farral, az talán nehezebb, mint ha a többedik.
Kint volt hát a pici teste, de a feje bent. A fájások abbamaradtak. Ez ilyenkor mindig némi izgalomra ad okot, mert a pici (nyilván a nehéz útja és a születés okán) ilyenkor nem mozdul, lóg ott mintha élettelen lenne. Legtöbbször ilyenkor a következő fájás meghozza az eredményt, így ezt vártam. Általában egy percen belül megindul a következő fájássorozat, de ilyenkor ez is hosszú időnek tűnik.  Jori tolt is becsülettel, de a pici csak nem jött ki.
Itt egy kicsit aggódtam, mert nagyon szorosan bent volt a feje, de nem nagyon tudtam mit csinálni, nem akartam húzni-vonni a picit semmiképpen, bíztam a természet évmilliós jó működésében. Végre újra jöttek a fájások és sokadik erőbedobásra, de megérkezett az elsőszülött. A kislámpa fényénél láttam, hogy bizony egy apró  kis Jorinde klón érkezett hozzánk. Picit megviselt volt, nem könnyű elsőnek lenni, de tudtam, hogy csak egy kis idő kell és hamar összeszedi magát. Nagyon örültem, hogy szépen beindult a szülés, és vártam a további történéseket.

Jori úgy tette a dolgát, mintha világ életében ezt csinálta volna. Gyönyörűen ellátta a picit, megette a méhlepényt, letakarította magát, majd elfeküdt. Egy óra telt el így, mire újra fájások jöttek. Gond nélkül született meg a másodszülött, egy kék kis norvég érkezett. A félhomályban nem voltam benne biztos, hogy fekete, vagy kék, csak abban, hogy minta nélküli. Ez azért volt meglepő, mert eddig Maseknak még sosem született minta nélküli kiscicája, azt hittem nem is hordozza a nonagouti gént. *
Jorinde megint tökéletesen tette azt, amit évmilliók ősi tudása diktált neki, valójában semmi de semmi dolgom nem volt azon kívül, hogy megfigyeltem és dokumentáltam az eseményeket, meg később megmértem a piciket.

Itt majdnem egy másfél órás szünet volt, lassan éjfél felé járt az idő. A ház is elcsendesedett, Szabi és Panka is bejöttek és lefeküdtek már. A tetőablakon keresztül láttam a csillagokat, pont a Göncölszekér látszik, ha kinézünk az ablakon, túl a hatalmas nyírfák és fenyők lombja felett.
Nem mondom, hogy nem voltam fáradt, de fent tartott az izgalom, hiszen nagyon vártam már, hogy újra kis norvég erdeik érkezzenek hozzánk, ráadásul Jori először szült, és Maseknek utoljára 2019-ben voltak kiscicái – így nagyon különleges volt ez az alkalom.
Jori is pihent kicsit, majd éjfél előtt valamivel megszületett a harmadik apróság, szintén fehér nélkül, egy klasszikus fekete foltos tabby fiúcska. Nagyon szépnek láttam már akkor is… Közben csodálkoztam, hogy már három apróság született és csak az egyikben volt fehér, az első lánykában, pedig mindkét szülőben elég sok a fehér. Ettől persze nem kell, hogy a picikben is legyen, csak meglepő volt a dolog.
Jori ismét példásan látta el a picit, aki nagyon aktív volt, sietett szopizni a tesók mellé.

Jorinak három, maximum négy kiscicát jósoltam – illetve a súlya és a fogása alapján erre tippeltem, – így mikor szépen elrendezett mindent, és lefeküdt, óvatosan megnéztem, érzek-e még benne valamit. Egyértelműen éreztem még egy kiscicát, így a további várakozás elkezdődött.
Eltelt egy óra.
Kettő.
Nyugodt volt minden, langyos nyári levegő jött be, a picik halkan szoptak, Jori feküdt. Aztán szinte észrevétlen módon, egy két fájás után született meg a negyedik norvég, szépséges fehér mintával a fején. Nagyon tetszett.

Persze közben mindig írtam a családnak és Eszternek is. Így hajnali kettő után már senki nem reagált az üzeneteimre – de tudtam, ha felkelnek, akkor olvassák majd.
Egyben biztos is voltam benne, hogy a szülésnek ezennel vége. Jori fáradtan és büszkén tisztogatta a piciket.
Hihetetlen, de az egész művelet egy csepp vérnyomot sem hagyott az alatta lévő kutyapelenkán és a törölközőkön sem. Normálisan egy szülés nem igazán jár sok vérrel – ha nem vagdossuk összevissza a vérrel teli köldökzsinórt, akkor az anyának van annyi – mondanám, hogy esze, de ez valójában a veleszületett tudása, hogy akkor rágja el, amikor már nem áramlik benne a vér, és a lepényt is úgy eszi meg, hogy nem hagy vele nyomot. Tulajdonképpen a magzatvízen kívül más semmi nyoma nem maradt a szülésnek. Bámulatos!

Megszületett hát a negyedik norvég erdei is, de természetesen maradtam még Jorinde mellett. Adtam neki enni, inni, figyeltem a piciket, hogy mindenki tud-e szopni. Megmértem őket, elpakoltam, kezet mostam, tettem-vettem. Lassan pirkadt is. Tettem a picik alá egy puha meleg szőrmét, majd hat felé eldőltem kicsit a box mellett. Nem tudtam elaludni, túl sok volt az élmény, és túl fáradt voltam.
Ez lehet, hogy paradoxonnak tűnik, de nálam a fáradtság és az álmosság nem szinonímák, hanem két különböző dologként élem meg őket. Persze van, amikor együtt is megjelennek, de ha én fáradt vagyok, az nem azt jelenti, hogy tudok vagy akarok aludni, mert álmos nem vagyok közben. Sőt, sokszor minél fáradtabb vagyok, annál kevésbé vagyok álmos.

Nem zavart nagyon a dolog, úgy voltam vele, hogy majd kipihenem magam idővel, és a következő szülésig úgyis van még majdnem két hét. Mondjuk nem így lett, de ez már egy másik történet.

Mire a többiek felkeltek, már jó sok mindennel végeztem, és boldogan nézegettem a reggeli kávéval a kezemben a kis családot.

Panka aztán készülődött, hogy induljanak a reptérre. Nem akartam hosszú órákra egyedül hagyni a frissen született kiscicákat és a mamát sem, így aztán én maradtam. Panka pedig elindult egy ismeretlen ország, Oroszország felé egyedül. Nem gond neki egyedül repülni, ott meg már vártak rá, így nem izgultam, hogy az orosz maffia rabságába kerül.

Jorinde és a picik nagyon jól érezték magukat, egyetlen nehézség az volt, hogy iszonyú melegen tombolt a nyár, így szinte semmit sem tudtam aludni fent – sokszor 29 fok volt a szobában, néha szélvihar volt, így a következő napokban nem nagyon pihentem. Nekem húsz fok fölött már minden szenvedés, egyszerűen létezni, élni, gondolkodni sem bírok melegben, és Jorinak sem esett jól a forróság. A boxban még melegebb van, pedig minden létező részét lecipzáraztam. Azért átvészeltük ezeket a napokat valahogy, megjött a hűvösebb idő, és én már előre örültem, hogy néhány igazán kellemes nap jön.
Hayley nem várt szülésével viszont ez teljesen semmivé foszlott, de azt hiszem, ez volt a legkevésbé fájó az egészben. De erről majd legközelebb.

Most, hogy ezt írom, a nyár utolsó napja van. Esős, hűvös, szinte már teljesen ősz. Nekem ajándék, másoknak bánat. Remélem az energia szintem a hőmérséklet csökkenésével fordított arányban nő, mert sok, nagyon sok dolog vár még ránk ebben az évben.

Köszönöm, hogy velünk vagytok, a sok drukkot, szeretetet, figyelmet! You are the best!!!

Vigyázzatok magatokra, szeretettel,

Virág
*Azt hiszem eddig még nem írtam arról, hogy mi a nonagouti meg agouti és hogy milyen minták vannak a norvég erdei macskáknál, ugye? Ha érdekel, itt, vagy a Facebook bejegyzésnél írj annyi kommentet, hogy „Jöhet.” 🙂 Ez lesz a mi titkos kódunk, és én majd tudom, hogy mi jöhet. Remélem… 😀